Ember legyen a talpán, aki csupán tényekre támaszkodva igyekszik megérteni, hogy mi folyik Magyarországon. Azt kell tapasztalnia ugyanis, hogy a folytonosan kommunistázó kormánypárt oldalán naponként megszólaló éppen soros nemzetmentők az egykor a kommunizmus jelképének is tekinthető határkerítés fennmaradása mellett érvelnek. Sőt a közpénzből finanszírozott plakátok leleplezéseinek köszönhetően azok lettek az ország ellenségei, akik a képi montázs szerint egymást átkarolva a kerítés lebontására szövetkeznek. Aki azonban a külvilágtól elzárt szemtanúként élte meg az elmúlt közel harminc évet, abban joggal merül fel a kérdés: most akkor mi van?

Nem kellett még egy emberöltő sem ahhoz, hogy a Magyarország határain lebontott kerítések újraépüljenek. A különbség csak annyi, hogy amíg a kerítésbontás az Európához tartozás, addig a kerítésépítés a magyarsághoz tartozás jelképe lett. Úgy tűnik, mindenki egyetért ezzel a paradoxonnal, legalábbis senki nem szólal fel ellene. Még aki ellenzi, az is értelmetlennek látja a megszólalást, semmi reményt nem fűz hozzá. Erre a lemondó magatartásra leginkább József Attila szavai illenek: „Az ember végül… szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén… Fáj a szívem, a szó kihül. Dehát kinek is szólanék.”

Ha van is néhol ellenvélemény, nem hallatszik. Politikusok harsognak indulatosan, szavuk lekicsinylő mosoly és magabiztos tekintet kíséretében uralja le a nyilvánosságot. Záporoznak a megfellebbezhetetlen ítéletek, az ellentmondást nem tűrő vélemények, a sommás kijelentő mondatok. Látszólag mindez a mi érdekünkben történik: esélyt kapunk, hogy mi is felvilágosultak legyünk. Vagy nem is ez a cél?

A hazugság apoteózisa

Sören Kierkegaard szerint „két módon tehetnek bolonddá. Az egyik, hogy elhitetik veled a hazugságot. A másik, hogy visszautasítod az igazságot.”

Az igazság mindig tényeken alapul. Külső szemlélő számára ezért meglehetősen egyértelmű, hogy az illegális migrációt megakadályozni hivatott kerítés felállítása valójában a háború és nélkülözés borzalmai elől menekülteknek szükséges segítésnyújtást akadályozza. Az emberhez méltó élet reményében az életveszéllyel járó menekülést választó rászorultak démonizálását sulykoló kormányzati propaganda vegytiszta hatalmi érdeket szolgál. Az un. kötelező kvóta elutasítása 1300 menekült befogadását vétózta meg, amit egyébként a nyilvánosság teljes kizárásával teljesítettek. Ugyanakkor súlyos tízmilliárdokat költöttek a menekültellenes kampányra, aminek valódi célja, hogy félelmet és gyűlöletet keltsen, míg a kormányt a haza és a keresztény értékek védelmezőjének állítsa. Ennek érdekében olyan összeesküvés elméletet is gyártottak, ami szerint az Európai Unió hathatós segítségével egy amerikai zsidó milliárdos és fizetett ügynökei törnek a magyarság ellen.

Nincs új a nap alatt. Az álhírek terjesztésének módszere nem változik. Ezt a 20. sz. elején közzétett Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei néven elhíresült kiadvány is jól példázza, aminek terjesztését a későbbi fasiszta kormányok is támogatták. Ez az áldokumentum egy világellenes zsidó összeesküvést tárt fel, és hiába bizonyosodott be róla, hogy nem több egy célzatos jezsuita szellemi terméknél, ez már senkit nem érdekelt. Az antiszemitizmus ekkora már teret nyert Európában.

Magyarországon is hódító útjára indult az idegengyűlölet. Az alantas érzelmek felszításához pedig a hazugság felmagasztalására van szükség. Erre azonban csak egy regnáló hatalom képes, aminek motivációját Pascal így tárta fel: „Mivel az emberek nem tudták megtenni az igazságot hatalomnak, ezért megtették a hatalmat igazságnak” Ennek érdekében a hatalom még a saját törvényeit is képes áthágni.

Az alaptörvény Nemzeti Hitvallásnak nevezett preambuluma szerint „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” Mivel azonban az Alapvetés fejezetének R) cikk (3) pontja szerint „az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.”, ezért Magyarország kormányának lábbal kellett taposnia a saját maga által egyoldalúan alkotott alaptörvényt is, amikor figyelmen kívül hagyta István király fiához intézett intelmei közül az alábbiakat: „Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

A kerítés csak jelkép, a bezártság jelképe. Elzár a külvilágtól: vagy a bennlévőt nem engedi ki, vagy a kinnlévőt nem engedi be. A lényeg a körítés, vagyis a kerítés építésére irányuló hamis magyarázat. Ami szimplán csak hazugság. Ami senki más érdekét nem szolgálja, csak a kerítésépítő érdekét.

A hazugságnál, mint politikai hatalmi eszköz alkalmazásánál azonban sokkal félelmetesebb az a jelenség, ami a hazugságot intézményesíti. A kerítés nem számít. Csak a körítés.

A hazugság természete

Hamvas Béla Direkt morál és rossz lelkiismeret című írásában azzal szembesíti az olvasót, hogy „a hazugságot eddig csupán morális és logikai oldaláról mérték, és azzal, mint magában álló ténnyel, – a hazugsággal, mint hazugsággal, nem tudtak mit kezdeni. Az információelmélet – lehet – az embernek módot nyújt arra, hogy a hazugságot meg tudja közelíteni. A hazugság ugyanis elsősorban dezinformáció. Minden külső feltétellel rendelkezhet ahhoz, hogy hiteles értesülésnek lehessen tekinteni, és az egzakt hazugság ezzel rendelkezik is. Pontos, rövid, tömör, átfogó, és kimerítő. Csak éppen nem igaz… Az információ a valóság irányába, a dezinformáció a megtévesztés irányába halad. A hazugság szándékosan téves és megtévesztő információ. Ez képletben éppen úgy kifejezhető, mint az információ. A képlet felállításának alapja, hogy az információ bázisa a valóság tökéletes megismerése, a hazugság bázisa az elérhető teljes tájékozatlanság. A hiteles információ úgy transzformál, hogy a valóságról többet tudok meg, a hazugság úgy transzformál, hogy a valóságról kevesebbet tudok meg.”

A gyakorlatban tehát nem történik más, mint szívós küzdelem mindenkori véleményünk, beleegyezésünk és szavazataink megszerzésére. Amire ehhez szükség van, az pedig nem az információ, amely a valóság talaján áll és ezért igaz, hanem a dezinformáció, ami csak az igazság látszatát kelti és ezért egyszerre lehengerlő, harsány, elfogult és erőszakos, – vagyis hazug. Lehengerlő, mert a hazugság természetéhez hozzátartozik, hogy ellenőrizhetetlennek kell lennie, hogy ne lepleződjék le. Harsány, mert nincs benne semmi önmérséklet: csak tülekszik, és ordít, hogy a lárma elnyomjon minden kétkedést, ami átlátszóvá és felismerhetővé teheti. Elfogult, mert ha a valóságot sehogyan se tudja eltüntetni, akkor kénytelen értesülést nyújtani, ám ezt úgy teszi, hogy a tényt önmaga véleményével helyettesíti. Erőszakos, mert célját tekintve mások meghódítására irányul, hogy életüket birtokba vegye és mindenre képes, hogy magát igazolja. A dezinformáció célja tehát a félrevezetés, amely a hatalom viszonylatában az elérhető teljes tájékozatlanságot jelenti.

Valóság és hazugság

A hazugság megjelenésének logikai indoka, hogy a világban a dolgok csak a hatásukból ismerhetők fel. A valóság az, ami van – hatástól függetlenül. A hatás az, amit látunk, érzékelünk. Ha a hatás félrevezető, akkor a látszat a valóság helyébe kerül. Információ helyett dezinformáció. Ezzel kezdődik az ember lesüllyedése: megszűnik az információ megszerzéséhez szükséges közvetlen kapcsolat, a valóságtól elszakadt ember számára a megismerés csak közvetett módon lehetséges. Ez a dezinformáció megjelenésének, vagyis másképpen a sátáni atrocitásnak a következménye. A dezinformáció befogadását nevezi a Biblia bűnbeesésnek. Innen számítjuk az emberi történelmet, amelynek profán jelentése semmi másról nem szól, csak a hatalomról, érvényesülésről, mások leigázásáról, vagyis mindarról, ami hazugság nélkül elképzelhetetlen.

A hazugsággal szemben sosem az igazság áll. Az igazság ugyanis erkölcsi természetű, és ezért értelmezésre szorul. A hazugsággal szemben a valóság áll. A valóság sosem szorul értelmezésre. Az vagy van, vagy nincs.

A Bibliát a felőle való általános ismerethiány ellenére is a legtöbb ember elismeri erkölcsi mércének. A Biblia szerint pedig egyetlen valóság van: maga Isten. Héberül Jahve, vagyis „Vagyok, aki vagyok.” Egyedül Tőle származik hiteles erkölcsi igazság, mert Ő egységben van a saját beszédével. Ez olyan igazság, ami nemcsak igazságosság és jogosság, de maga a valóság: „A Te igéd valóság” (János 17,17)

A hazugság térhódításához birtokba kell venni azokat a helyeket, ahol az információ keletkezik. Ezen a helyen a próféta és az apostol áll, aki az információt hitelesen közvetíti. A hatalom gyakorlásához azonban dezinformációra van szükség, ezért a prófétákat és apostolokat többnyire megölik vagy elüldözik, és a transzcendens tekintélyt felváltja az uralkodói tekintély, amely a hazugságot törvényesíti.

A próféta helyébe a politikus lép, a politikai vezető helyébe pedig az egyházi vezető. A politikai vezető az, aki az információt eltünteti és cserébe dezinformál, az egyházi vezető pedig saját befolyása érdekében legitimmé teszi ezt az állapotot. Hagyományosan ezt nevezik a trón és az oltár szövetségének. Ebben a szövetségben a két fél szerepet cserél. Az erkölcsi igazságnak feltüntetett elveket a prófétai szerepben tetszelgő politikus hirdeti, míg a politikai állásfoglalást tanúsító egyház megmondja, hogy kire kell szavazni. „Borzadalmas és rettenetes dolgok történnek e földön: A próféták hamisan prófétálnak, és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és” – ami a Biblia korunkra vonatkozó prófétikus üzenetében a legmegrázóbb, hogy – „az én népem így szereti!” (Jeremiás 5,30-31)

Ebben a viszonylatban a hazugság nem pusztán erkölcsi botlás. Nem is olyan eszköz, amivel valami jó célt lehet szentesíteni. A hazugság együttműködés azzal, akitől származik. Aki „emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” (János 8,44)

A hazugság hatalma

A hatalom gyakorlása a posztmodern társadalmakban látszólag a többségtől függ. A többségi véleménynek ugyan az igazsághoz semmi köze sincsen, de a korrupt közösségben az igazság funkcióját végzi. A helyzetet bonyolítja, hogy a többség csupán különféle manipulációkkal, ígéretekkel és természetesen pénzzel részben félrevezetett, részben becsapott, részben terrorizált és egyéb politikai trükkel létrehozott statisztikai blöff-többség, vagyis demokrácia.

A posztmodern korban a dezinformáció a tömegbe süllyedt embert már oly sikeresen elzárja a valóságtól, hogy az szinte a morbiditásig konszumálódik, értékei eltárgyiasulnak – igaz barátja a márkás gépkocsi, tiszta érzéseket egy intimbetét kölcsönöz neki. Itt már nem is a dezinformáció jelenléte a kérdés, hanem az, hogy ki használja gátlástalanul. A gátlástalanság azt jelenti, hogy aki nem áll melléje, attól az élet lehetőségeit megvonja, lázadónak bélyegzi és a társadalomban való érvényesülését kizárja. A kommunikáció összes színtere leplezetlen uralom alá kerül: az iskola, a színház, a munkahely, de legfőképp az írott és elektronikus sajtó, amely az atomizálódott társadalomban az információ megjelenésének és egyúttal eltüntetésének egyetlen helye. Így lehetséges, hogy a nyílt gátlástalansággal birtokba vett sajtó révén felmagasztosulnak az országot kifosztó vezérek, miközben az ország tönkretétele folytonosan megújuló és fejlődő gazdasági vívmányokká szépül. A dezinformáció térhódítása mára világszerte olyan méreteket öltött, hogy szinte teljesen kiszorította a valóságot.

A hazugság, mint életforma

A hazugság morális indoka elsősorban az ember egzisztenciális válsága. A valóságtól elszakadt ember (bűnbeesés) egyetlen életlehetőséget ismer: az alkalmazkodást. Aki nem alkalmazkodik, azt a világ kiveti magából. Aki az alkalmazkodásban tökéletes akar lenni, annak viszont saját lényét kell feladnia, vagyis behódol. Mivel azonban a behódolásnak nem szabad kiderülnie, ezért érdeke, hogy a világot önmaga felől is dezinformálja. Annak, aki behódolt, erkölcsi hátrányát be kell hoznia. Úgy hozza be, hogy tetézi, vagyis maga is hazudik. Így lesz a mindig éppen hatalmon levő rendszer feltétlen híve, hiszen csak így jut javakhoz.

Természetesen a hazudozást a behódoltaknak öntevékenyen kell folytatniuk, mosolyogva. Eleinte nehéz. Hogy könnyebb legyen, szükség van világnézetre, ami annyit jelent, mint a hazugságot rendszerré kell tenni, vagyis nem néha, kivételesen, hanem átgondoltan és megfontolva, állhatatosan egy irányba kell magát dezinformálnia, mert ez a jól felfogott érdeke. Így lesz a hazugság egzisztenciális tisztátalanság, ami annyit jelent, hogy az ember mindenekelőtt nem a másikat rontja meg, hanem önmagát. A kommunizmusban kommunistának vallja magát, a kommunisták eltűnése után antikommunistának.