LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Engem változtass meg, Uram! – David Wilkerson

Nincs semmi bajom a keresztyén tanácsadással. Sok ember úgy reagál a tanácsadásra, hogy javára válik: meggyógyul az életük, házasságuk és az otthonuk. A tanácsadás egy fő szolgálattá vált Jézus Krisztus egyházában. Amerikában majdnem minden nagy gyülekezetben legalább egy teljes idejű tanácsadó van a vezetők között és a Times Square Church-ben, mi is sok tanácsadót foglalkoztatunk.

Ennek ellenére egyre inkább szörnyűnek látom azokat a keresztyéneket, akik egyáltalán nem fogadják meg a kapott tanácsokat. Szolgálhatnak feléjük heteken, sőt hónapokon keresztül, és semmi eredmény. Egy pásztor vagy tanácsadó lépésről lépésre végigviheti őket a Szentíráson megmutatva nekik Isten Igéjének világos igazságát. Elmondhatja nekik: „Itt van Isten válasza a problémádra. Azt mondja: ezt és ezt kellene tenned.” Összeütközésbe kerül velük, ha valóban nem hagyják el a bűnüket, Isten ítéletét vonhatják magukra.

Senki meg sem jegyzi ezeket a tanácsokat. Miért? Van egy szellemi fátyol ezeknek az embereknek a szemén. Rettentően vakok a saját bűneiket illetően és nem akarnak megváltozni.

Mióta elkezdtem a pásztorságot, sok családi viszály közepébe csöppentem és tanúsíthatom, hogy ezekből a háborúskodásokból kevés oldódott meg természetfeletti beavatkozás nélkül. Miért? Mert mindenki a másik személyt akarta megváltoztatni.

Az egyik fél azt mondja: “Miért olyan makacs? Ez szörnyű. Meg kellene változnia.” Azután valami hasonlót hallok a másik féltől:

“Hogyan tud olyan keményszívű lenni? Tudja, hogy a legjobbat teszem, amit tehetek. Így hálálja meg a kedvességemet?”

Mindig a másik személy a hibás, akinek változnia kell. Ez azért van, mert hiszem, hogy egyetlen tanács sem lesz hatásos mindaddig, míg Isten népe meg nem tesz valamit. Mindannyiunknak naponta el kell mondani ezt az őszinte imát: “Változtass meg engem, Uram.”

Túl sok időt töltünk el imádkozással: “Istenem változtasd meg a körülményeimet; változtasd meg a munkatársaimat; változtasd meg a családom helyzetét; változtasd meg a lehetőségeket az életemben.” Ritkán imádkozzuk el azonban ezt a fontos imát: “Engem változtass meg, Uram. A baj valójában nem a feleségemmel, a testvéremmel, a barátommal van. Én vagyok az, akiért imádkozni kell.”

“És ne szabjátok magatokat e világhoz: hanem változzatok el (változzatok meg) a ti elmétek megújulása által”

(Róma 12:2)

 

forrás:

https://keskenyut.wordpress.com/2014/04/24/valtoztass-meg-engem-uram-david-wilkerson/

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 43
Tegnapi: 213
Heti: 575
Havi: 2 073
Össz.: 503 962

Látogatottság növelés
Oldal: VÁLTOZTASS MEG
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »