LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Minden parancsolat betöltése – Abonyi Sándor

 

„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek:…”    (Máté 28:19-20)

Jézus a mennybe menetele előtt mondta ezt az apostoloknak, az ő tanítványainak. Ha valaki hosszú időre elutazik, akkor a legfontosabb dolgot mondja a hátra maradottaknak. Két nagyon lényeges dolgot tudhatunk meg ebből, amiket Jézus fontosnak tartott:

  1. Tanítvánnyá kell tenni az embereket.

Csak az képes tanítvánnyá tenni másokat, aki maga is tanítvány! Az Újszövetségben kb. 100 – szor szerepel a tanítvány szó, ezért bőséges információt kapunk arról, hogy Jézus mit értett tanítvány alatt. A tanítvánnyá tétel röviden azt jelenti, hogy a testét halálba adott, újjászületett hívőkké kell válni az embereknek bemerítkezve vízbe (megkeresztelkedve) és erőt kapni a Szent Szellem befogadása által. Az igazi tanítványok követni akarják az Urat bármi áron, készek a folyamatos tanulásra, a változásra és az Uruknak való engedelmességre.

  1. Mindenre megtanítani őket

Akik már tanítványok és mindent megtanult érett keresztyének, azoknak az a feladatuk, hogy mindenre megtanítsák az új tanítvánnyá tett embereket. A hívők rendszeres összegyülekezése házaknál és nyilvánosan egy fontos és jó dolog, de a keresztyén (Krisztust követő) élet nem az összegyülekezés idejére korlátozódik csupán, hanem

  • a hét minden napjára és minden órájára,
  • személyes hívő életre,
  • a hívők közösségi (gyülekezeti) életére,
  • a családra (házasság, szülők-gyerekek kapcsolatára)
  • a szomszédokra, felebarátokra (minden emberre)
  • a munkahelyre,
  • a nemzetre, társadalomra,
  • a pénzügyekre, gazdaságra stb.

Az tehát, hogy mindenre meg kell tanítani a hívőket, azt jelenti, hogy az élet minden területére és minden élethelyzetre – gyakorlati módon alkalmazva az igét – kell felkészíteni azokat a hívőket, akik mindenben engedelmeskedve – megalkuvás nélkül – követni akarják az Urat.

Ez egy nagyon gyakorlatias tanítást jelent, ami nem teológiai ismeretek tanítását jelenti, hanem olyan gyakorlatias tanítást, ami az életre készít fel, ami csak közvetlen és mély személyes kapcsolatokon keresztül – főleg kisebb közösségben, házaknál – lehetséges. Egy ilyen környezetben sokáig nem lehet rejtve maradni és képmutató módon viselkedni, mert lehet látni, hogy a megtanultakat jól alkalmazzák-e a tanítványok.

  1. Minden parancsolat betöltése

Jézus nem azt várja tőlünk, hogy sok elméleti ismerettel (kiváló ige ismerettel) felvértezett emberek legyünk, akik „csípőből tudnak tüzelni” (kívülről mondva az igét minden helyzetre), hanem azt, hogy ezeket a gyakorlatban alkalmazva minden parancsolatot betöltsünk. Azaz minden igének engedelmeskedjünk, kivétel nélkül, függetlenül attól, hogy mi lesz annak az ára. Talán sok hívő azt gondolja, hogy ez nem is olyan nagy dolog, de kezdjük el alkalmazni és meg fogjuk látni, hogy ez egy igazi kihívás a hívők számára, mert sokszor emberek – sőt esetenként sok megalkuvó hívő – nemtetszését fogja kiváltani és hamar rá fognak jönni, hogy mi az a „keskeny út”, amiről Jézus a Máté 7. fejezetében beszélt. Mindeközben rájövünk arra is, hogy saját erőnkkel képtelenek vagyunk ezen az úton járni, hanem csak a Szent Szellem erejével és közvetlen vezetésével, bátorításával, megharcolva minden emberi és szellemi támadást. Ilyenkor kiderül az is, hogy kik az igazi testvéreink az Úrban és kik a hamis hívők.

  1. Isten ismerete és szeretete

Sok hívő gondolja azt, hogy ismeri és szereti Istent és Isten is szereti őt, de nézzük most meg, hogy valóban így van-e ez?

„És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk. Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk; Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt”   (1 János 2:3-6). 

Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.”   (János 14:21).

Látjuk tehát, hogy mi a feltétele Isten ismeretének és szeretetének. Isten nem keveset kér tőlünk, hanem mindenünket: az életünket, a munkánkat, a családunkat, a pénzünket, mert az Ő tulajdona vagyunk – minden tekintetben. Ő az Úr és mi a szolgák, de ugyanakkor fiak is. Életünk egyetlen területe sem lehet Őrajta kívül, azaz, hogy ne engedelmeskedjünk bármelyik parancsolatának. Ezt jelenti a minden parancsolatnak való engedelmesség, azaz Jézust követni mindenben. Nem tételes parancsolatok megtartásáról van szó, mint egyfajta újszövetségi törvénynek való engedelmesség, hanem engedelmeskednünk kell a Szent Szellemnek, aki mindenre megtanít, és minden igazságra elvezet bennünket, mert a parancsolatok a szívünkbe vannak írva. Így járva Jézussal a parancsolatainak betöltése nem nehéz:

„Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.   (1 János 5:3)

Akinek van füle hallja meg.

 

forrás:

https://keskenyut.wordpress.com/2016/03/05/minden-parancsolat-betoltese-abonyi-sandor/

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 254
Tegnapi: 265
Heti: 821
Havi: 4 996
Össz.: 500 900

Látogatottság növelés
Oldal: PARANCSOLAT
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »