LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Cseri Kálmán:

A szenvedés oka és célja.


Nyomorúságaink idején gyakran feltesszük a kérdést: miért van szenvedés? Mi a szenvedések valódi oka? És van-e értelme? A Biblia leírja, hogy abban a világban, amelybe Isten az embert teremtette, nem volt szenvedés. Ott ismeretlen volt a fájdalom, nélkülözés, félelem. Az Istennel való közösségben mindene megvolt az embernek, ami boldoggá tette.

Az ember azonban megvonta bizalmát Istentől, fellázadt ellene, és saját kezébe vette sorsát. Kilépett ebből a közösségből, s ott „kívül” megjelent a verejték, betegség, veszekedés, háború, halál. Minden szenvedés tehát bűneink következménye.

Isten még a szenvedést is felhasználja arra, hogy eszméltessen, magához visszahívjon, helyreállítsa velünk kötött és általunk megszegett szövetségét, amiben újra életlehetőséget kapunk. Aki enged ennek a hívásnak, az attól kezdve egészen másként hordozza a bajokat, vagy meg is szabadul némelyiktől. Aki nem enged, azt sokszor még inkább megkeményítik a szenvedései Istennel szemben. Boldog ember az, akit szenvedései önvizsgálatra indítanak és Istenhez fordítanak. Az ilyen ember utólag felismeri: „Bizony, javamra vált a nagy keserűség." (Ézsaiás 38,17)

A hívő ember szenvedése

„Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival.” (Zsidók 12,7)


Meglepő megfigyelés, hogy Isten gyermekeinek sokszor még több szenvedésben van részük, mint a nem hívőknek. Mit mond erről a Biblia?


1. Ennek egyik oka az, hogy a hívők általában érzékenyebbek mások szenvedésére.
Nekik fáj az, ha emberek veszekednek, ha egymás gyengeségével visszaélnek, ha bárhol a világon tragédiák történnek. Ők sírnak a sírókkal. S fáj nekik az is, hogy sokan nem ismerik Istent.


2. Aztán Isten őket szigorúbban figyelmezteti, mint másokat. Vigyáz arra, hogy ne bízzák el magukat, ne csússzanak vissza bűnökbe. „Csak veletek léptem közösségre..., ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket” - mondta az Úr egyszer népének (Ámos 3,2). Ebben az Ő védő szeretete mutatkozik meg. Olyan a szenvedés a hívők életében, mint a fájdalom, ami kellemetlen, de figyelmeztet valami bajra, amit orvosolni kell.


3. Leginkább azonban a szenvedés Isten nevelőeszköze a hívők életében.
Az az apa, aki felelősen szereti gyermekét, ha szükséges, meg is fenyíti. Isten nagyon szereti gyermekeit, ezért ilyen módon is neveli, formálja, tisztogatja őket, hogy használható eszközök legyenek a kezében. „...javunkra teszi ezt, hogy szentségében részesüljünk.” (Zsidók 12,10)


4. A hívőknek olykor egyszerűen azért kell szenvedniük, mert Jézus tanítványainak vallják magukat.
Az a világ, amely keresztre juttatta a Megváltót, nem viseli el követőit sem.
Ez azonban nem büntetés, hanem kiváltság: az lesz gúny tárgya, mellőzött, megalázott, aki valóban közel van Krisztushoz. Pál apostol így ír erről: „nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte” (Filippi 1,29).
Ez a szenvedés a vértanúságig is fokozódhat, napjainkban is sokan vannak, akik készek az életüket is odaadni Krisztusért, az evangéliumért. Az így elhordozandó szenvedéseket viseljük béketűréssel, és imádkozzunk üldözött testvéreinkért!

Felkészítés a szenvedésre

„Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak" - mondta az Úr Jézus egyszer tanítványainak (János 15,20). Erre azonban fel is készítette őket. Mai tanítványai is erőt meríthetnek ebből.
1. Jézus szeretetét mutatja, hogy előre tájékoztatja az övéit, mi vár rájuk.
A bűn világában mindenképpen sok nyomorúság van, őket pedig Krisztusért is üldözni fogják. Emiatt nem kell felháborodni, bosszankodni, ezt vállalni kell. Ha az ember előre tudja, hogy valami fájni fog, könnyebben szenvedi azt el.


2. Biztosítja övéit totális győzelméről. A „világ" itt az istenellenes erőket jelenti. A háború eldőlt, de az ellenség még sokat kellemetlenkedhet. Jézus győzelme azonban végleges, és ezt az övéinek tudniuk kell. Jézus a kereszten legyőzte a gonoszt (Kolossé 2,15), és győzelme hit által a mienk.


3. Minden szenvedésen túlláthatunk, mert „a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk" (Róm 8,18).


Jézus említi: a szülés fájdalmas, de utána azt elfelejti az anya, örül gyermekének. Ez nem olcsó vigasz, hanem boldog reménységünk alapja.
4. Aki ezt tudja, annak lesz ereje békességgel szenvedni. Itt ígéri Jézus az ő békességét, amit a világ nem tud adni, de nem tud elvenni sem.


5. Aki Jézusért szenved, soha nem marad egyedül. Ahogyan ő magáról mondta: „engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van." (János 16,32)
Érte vállalt szenvedésünkben a vele való lelki közösség ad béketűrést, kitartást, erőt, sőt örömöt. Ő mondta: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket ..., mert jutalmatok bőséges a mennyekben" (Máté 5,11-12).

forrás:

https://www.youtube.com/watch?v=LT_SZq-oGvs&feature=share

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 81
Tegnapi: 265
Heti: 648
Havi: 4 823
Össz.: 500 727

Látogatottság növelés
Oldal: SZENVEDÉSEINK
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »