A mai fiatalság egyik legnagyobb problémája az, hogy jó részük nem találja a helyét. Miután egy fiatal kijött a "gyereksarokból" (Tóth Bálint fogalma) és hirtelen a "felnőttek világába" találta magát, "szerte nézett, s nem lelé honját a hazában".

Ennek a problémának rengeteg nézőpontja van, rengeteg irányból lehet megközelíteni, és mind egyszerre igaz is, annyira összetett a kérdés. Kezdjük el a vizsgálódást a karrier és a hivatás kérdése felől!

A karrier szó egybeolvadt az euro-atlanti "kultúrával". A szó amerikai gyökerű, a karrierista fölfogás onnan terjedt szét a világra, mint sok más "vírus". A karrier szó a régi magyar társadalomban, mondjuk úgy a 19. század közepe előtt értelmezhetetlen fogalom volt. A szó csakis egy liberális, kapitalista berendezkedésű országban értelmezhető.

A karrier fogalma azt jelenti, hogy mások rovására anyagi javakat halmozunk föl magunknak, minél nagyobb mértékben. A karrier-betegségben szenvedő ember csak és kizárólag materialista gondolkodású lehet. Az már más kérdés, hogy a legnagyobb tőkések, a globalista urak, a titkos társaságok piramisainak tetején ülők természetesen nem materialista fölfogásúak, különben sose jutottak volna el oda (okkultizmus, szertartások, sátánizmus stb.). Ők már nem az anyagi, pénzügyi, hanem a szellemi hatalom képviselői jelenleg a Földön, de róluk talán majd egy másik bejegyzésben beszélek. Az internet manapság tele van a róluk szóló féligazságokkal, dezinformációkkal, melyekkel nevetségessé próbálják tenni ezt a nyilvánvaló tényt.

A karrier-betegség gyökere a materialista fölfogásban található tehát. Aki csak az anyagban hisz, annak csak az anyagi javak a fontosak, és mindent föl fog áldozni ennek oltárán. Saját életét, családja életét, mások életét, "versenytársai" életét. A karrier egyet jelent a versengéssel, amihez pedig a darwinista fölfogás köthető. Azonban olyformán, hogy az embert állattá degradálja. Az erősebb, tehát akinek több anyagi java van (még véletlenül sem szellemi), az győz. Az szaporodik, az éli túl. A karrierista a maga szintjén egy űzött vad, mindig próbál a fajtársain felülkerekedni (akikben riválist, versenytársat lát), de sosem lehet ő a legnagyobb hal.

A pénz hajszolása miatt folyamatos félelemben él, hiszen a pénz maga a megkövült félelem (utalás Géczy Gáborra). Az gyűjtögeti és rejtegeti, őrizgeti a pénzét, aki fél a holnaptól. Aki nem érzi azt, hogy az Isten vele van, hogy jó úton halad, s hogy Ő megsegíti majd. Olyan embert én még nem láttam, aki a Természettel harmóniában élve, a saját útját járva, kijelölt feladatait teljesítve és Istennel egységben élve félt volna a pénzügyi gondoktól. Az ilyen emberek szerényen élnek, nagy vagyont nem halmoznak föl sohasem, tudják, hogy addig, amíg nem adnak rá okot, addig anyagilag biztonságban vannak. Amíg azon az úton járnak, ami számukra ki van jelölve, és nem szükséges számukra a szegénységet megtapasztalni, addig nincs miért félni ettől.

Az ilyen ember nagy vagyont már csak azért sem halmoz föl, mert jól tudja, az anyagi javak nem célravezetőek. Az ő céljuk fölemelkedni testileg, lelkileg, szellemileg s közelebb lépni Isten felé, a hozzá vezető hosszú úton, aminek a végén eggyé válnak majd vele. Az anyagi javak nem adnak boldogságot. Örömöt ideig-óráig adhatnak, de az öröm illúzió. Az illúzió mulandót jelent. A karrierista is a boldogságot kajtatja, de összekeveri az örömmel, s ezért terül rá az illúzió fátyla szemére.

A nagy üzletemberek, tőzsdecápák, bankárok, cégtulajdonosok mind betegek. Egész életük minden percét fölteszik arra, hogy az illúziót minél tovább fönt tudják tartani, s ebbe nem kevesen bele is betegednek.

A karrieristák multinacionális cégeiben robotoló átlagembereknek pedig folyamatosan ott lengetik szemük előtt a "kitörés" reményét (bár napjainkban már egyre halványabban). Az ő alternatíváik: vagy életük végéig megmaradnak egy-egy embertelen húsdaráló szolgái (pl. Tesco, vagy valamelyik bank, vagy akármelyik nagyobb cég), vagy "kitörnek", s a szamárlétrán fölfelé haladva ők maguk válnak a gépezet egy nagyobb fogaskerekévé.

Mindkét alternatíva rossz, vitatkozni lehetne róla melyik a rosszabb de nem érdemes, hiszen van más lehetőség!

Hiszen minden embernek meg van a saját feladata az életében! Nem véletlenül vagyunk itt! Nem azért van itt senki sem, hogy szolga legyen élete végéig egy ördögi gépezetben!

Azért vagyunk itt, hogy a világ általunk is jobbá váljék! Hogy előrébb jussunk először saját magunk, majd családunk, nemzetünk, és végül az egész emberiség! Hogy együtt építsük ki itt a Földön a Paradicsomot. És teljesüljön a Miatyánk azon mondata; "Miként a Mennyben, úgy a Földön is!".

Az ehhez vezető út pedig a karrier helyett a hivatás bevezetése életünkbe! Az elhívás fogalmának megértése. Amint írtam, minden ember el van hívatva valami feladatra, csak meg kell találni mi az. Ehhez pedig az önismeret a kulcs. Ehhez tessék elolvasni az alap bejegyzés sorozatot, ahol egy két dolgot leírtam ezzel kapcsolatban, valamint forrásokat, akikre érdemes rákeresni.

A történelmi aspektusa a kérdésnek a történelmi bejegyzés sorozatban lesz elérhető nemsokára.

FORRÁS:

http://kiutkereso.blog.hu/2016/02/11/_f2_karrier_vagy_hivatas#more8380822