LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Látás a széles és keskeny útról – Rédei Róbert

 

Két utat láttam. A két út az elején szétágazott. Baloldalon volt egy széles és egyenes út. Kövekkel volt kirakva, szabályos fehér nagyméretű térkövekkel. Az út két oldalán fémkorlátok voltak, a szalagkorlátokhoz hasonlóak. Sok ember járt ezen az úton, mind egy irányba tartottak, egyenesen előre. Az út olyan hosszú volt, hogy a vége nem látszódott, beleveszett a semmibe. A jobb oldalon a másik út keskeny volt és erősen felfelé emelkedett, mint a hegyoldalaknál szokott. Ez is térkövekkel volt kirakva, de itt a szélén nem volt korlát és az út szélein a kövek leszakadozóban voltak. Az út nem egyenes, hanem enyhén kacskaringós volt, viszont töretlenül felfelé tartott a felhők felé. Az út vége gyönyörű és tiszta bárányfelhők közé ért és be is fedték a felhők. Ezen az úton kevés ember járt, szakaszosan és ritkásan. A két út között, ahogy fokozatosan elvált egyre nagyobb lett a távolság és a szintkülönbség. A keskeny út széle – a széles út felől – rossz állapotban volt; a szélső kövek meg voltak csúszva lefelé, és a két út között egy meredek és kopár lejtő volt. Nem volt sem sziklás, sem növények nem voltak rajta. Olyan volt, mint egy vulkáni hamuval fedett hegyoldal.

Magyarázat:

A köveket emberek rakták le mind a két úton sok generáció óta. Az egyenes és széles út könnyen és kényelmesen járható és ezért nagy tömegek választják. Látják, hogy sokan vannak rajta, könnyelműen hozzácsapódnak a többiekhez. Nem látják, hogy az út a semmibe vezet – a kilátástalanságba és a megsemmisülésbe. Ezen az úton nincs lehetőség visszafordulásra. Az út szélein a korlátot Sátán emelte, hogy megakadályozza az embereket a kényelmes útról való letérésben. A korlátot mégsem láttam olyan magasnak, hogy azt ne lehetne átlépni. Ha valaki mégis átküzdi magát rajta, még akkor is szembe kell néznie a meredek és kopár, egyre csak magasodó hegyoldallal, aminek a tetején ott van a másik – a keskeny út – és a csúcson a gyönyörű felhők a nap sugaraival koronázva. Ha sikerül az akadályokat legyőznie rátér a keskeny útra. Mikor az elején szétágazik a két út még könnyebb a széles útról felkapaszkodni, de ahogy egyre távolodik és a szintkülönbség is nő, már sokkal nehezebb. A széles úton az emberek nem tudnak akadálytalanul haladni. Sokan vannak az úton, egymásba botlanak, akadályozzák egymást, a sietősebb eltiporja a lassabbat. A gyengébbek próbálnak kihúzódni a szélére, de ott a tömeg nekiszorítja őket a korlátnak. Akit eltipornak ott hal meg az úton. Aki eljut a végéig, megkapja jutalmát: kinn lesz a külső sötétségben az idők végezetéig.

A keskeny út enyhe kacskaringóssága azért van, hogy a felfelé haladóknak megkönnyítse a nehézségeket a meredek felfelé vivő úton. Az út szélén a kövek azért csúsztak meg, mert vannak olyan emberek, akik lefelé tekintgetve azt látják mennyivel könnyebb a széles úton járni és kockáztatva (lelki)épségüket lecsúsznak, leereszkednek a széles útra. Másrészt, akik a keskeny úton haladva nem eléggé figyelmesek a szélső kövekre lépve önkéntelenül és nem szándékosan megcsúsznak, de ezek az emberek visszakapaszkodnak és folytatják útjukat. A legbölcsebbek mindvégig a keskeny út közepén próbálnak haladni, ahol az út stabil és jó állapotú. A keskeny útról lefelé (vissza)csúszni könnyű, mert a gravitáció (Sátán) húz. Felfelé a széles útról nehezebb feljutni, de nem lehetetlen. Az Úr irgalmával megsegít, hogy az oly nehéznek tűnő akadályt legyőzhessük. A megcsúszásnál még tudnak segíteni az úton haladó drága testvéreink! Legfontosabb mégis a keskeny úton való haladás, mely Isten irgalmával és végtelen szeretetével könnyebbé és élvezetessé válik és a jutalma ott van az út végén. Mikor felérkezünk a csúcsra, a legdrágábbat adja nekünk ISTEN!!!

Hálát adok az Úrnak, mert néhány nappal később – este lefekvés előtt – a Bibliát olvasva a Példabeszédek könyvéből a következő igéket kaptam a két útra vonatkozóan:

“Az igazságosság útja az életre visz, a rosszindulatúak útja a halálba.”   Péld. 12;28.

“Az értelmes ember útja felfelé visz, hogy az alvilágot ott lent elkerülje.”   Péld. 15;24.

“Némely utat az ember egyenesnek nézne, a vége mégis halálba visz.”   Péld. 16;25.

“Az erőszakos ember elcsábítja társát, és a balszerencse útjára vezeti.”  Péld. 16;29.

“Az embernek balgasága rontja el az útját, a szíve mégis az Urat hibáztatja.”    Péld. 19;3.

“A maga útját minden ember jónak látja, de az Úr a szívek vizsgálója.”     Péld. 21;2.

“A belátás útjáról letérő ember a holt lelkek közt fog megpihenni.”      Péld. 21;16.

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 59
Tegnapi: 147
Heti: 361
Havi: 4 536
Össz.: 500 440

Látogatottság növelés
Oldal: LÁTÁS
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »