LÉLEK-BARÁT

A pragmatizmus behatolt az Egyházba – A. W. Tozer

Nem véletlen, hogy a múlt századforduló táján a pragmatizmus filozófiája ilyen nagy népszerűségre tett szert az Egyesül Államokban. Az amerikai emberek vérmérséklete tökéletes alkalmas annak befogadására.

A pragmatizmusnak sok oldala van, ami különböző emberek számára különböző dolgokat jelenthet, de alapvetően ez egy tan, ami azt mondja, hogy az az igaz, ami hasznos. A pragmatisták számára nincsenek abszolút dolgok: semmi sem abszolút jó vagy abszolút igaz. Az igazság és az erkölcs „az emberi megtapasztalás tengerén úsznak”. Ha egy kimerült úszó ráfeküdhet egy számára kellemes és jó hitre vagy erkölcsi normára mindaddig míg meg nem feneklik, aztán ha már akadályt jelent számára, akkor elveti azt. Nem érez felelősséget azért, hogy a – saját érdekében – féltő módon őrködjön az igazság felett. Az igazságnak kell szolgálnia őt, és ő nem felelős azért, hogy az igazságot szolgálja. Az igazságnak hasznosnak kell lenni. Bármi, ami hasznos a használója számára az az igaz, bárki más az nem igaz.  Bármilyen elképzelés igazsága egy lehetőség arra, hogy kívánatos eredményeket hozzon létre. Ha nem tud felmutatni ilyen eredményeket, akkor az nem igaz.  A szakzsargont félretéve ez a pragmatizmus valóságos tartalma.

Most, amikor a gyakorlatiasság annyira szembetűnő jellemzője az amerikai embereknek, természetes módon erőteljesen támaszkodnak a hasznosság filozófiájára. Bármi, ami megcselekedve azonnal maximális hatékonysággal és minimális nem kívánt eredménnyel jár, az jó kell, hogy legyen. A bizonyíték: a siker. Senki sem akar a sikerrel vitatkozni. Felesleges dolog az emberi lélek szempontjából arra hivatkozni, hogy amit az ember megtehet az kevésbé fontos, mint amit megtesz.  Háborúkat kell megnyerni, erdőket kell megművelni, hasznosítani kell a folyókat, gyárakat kell építeni, meg kell látogatni bolygókat. Az emberi szellem csendes igénye figyelemre sem méltó. A sikeres cselekedetek látványos színjátéka lélektelen nézőket hagy maga után. Az amerikai TV sorozatokban gyárakat, városokat, autópályákat, rakétákat és olyan cselekedeteket láthatunk, ahol az eszközök gyakorlati alkalmazása a végéhez érkezett. De ki gondoskodik példaképekről, jellemről és erkölcsről?  Ezek a dolgok a költők, kedves vénasszonyok és filozófusok számára vannak? Menjünk tovább.

Korábban már jó néhányszor elmondtam ezeket és most nem szeretnék erre itt időt vesztegetni, kivéve, hogy a pragmatizmusnak ez a filozófiája a múlt század közepe táján felerősödött és erőteljes hatást gyakorolt a keresztyénségre.  Bármi, ami a krisztusi hitre hatást gyakorol, az érdekessé válik számunkra. Közöttünk mindenhol tetten érhető egy idegesítő kényszer, hogy megtegyünk dolgokat.  Hatással van ránk egyfajta vallásos kényszer, egy mély belső szükség, hogy véghezvigyünk valami látható, lefényképezhető dolgokat, amik számokkal, sebességgel és távolsággal mérhetők. Óriási mennyiségű mérföldet utazunk, hitetlenek óriási sokasághoz beszélünk, megdöbbentő mennyiségű hívő irodalmat publikálunk, óriási mennyiségű pénzt gyűjtünk össze, templomok sokaságát építjük fel és óriási mennyiségű kifizetetlen adósságot halmozunk fel a gyermekeink számára. Keresztyén vezetők egymással versenyeznek a statisztikai eredmények terén és gyakran gyomorfekélyt vagy ideg összeroppanást kapnak, vagy viszonylag fiatalon meghalnak szívrohamban.

Éppen itt van az, ahol a pragmatizmus filozófiája megtermi a maga gyümölcsét.  Nem tesz fel azonban bölcs, kínos kérdéseket, hogy mit cselekszünk, sőt még azzal kapcsolatban sem, hogy mi erkölcsös. Elfogadja a végső döntésünket helyesnek, jó és hatékony terveket és módszereket keres, hogy azok megvalósításával eredményt érjen el. Amikor felfedez valami működő dolgot, arra hamarosan magyarázatot talál, “szentesíti” az Úr előtt és fejest ugrik a következő dologba. Aztán folyóirat cikket ír róla, majd egy könyvet és végül a szerzőt díszdoktorrá avatják.  Ha azt követően bármi kérdés merülne fel, ami ellentmond a Szentírásnak vagy megkérdőjelezi a dolog erkölcsi érvényességét, azt teljesen félresöprik. A siker ellenében nem tudsz érvelni. A módszer működik; következésképpen, az jó kell, hogy legyen. Mindezek gyengesége egy tragikus rövidlátás.  Sosem foglalkoznak a hitbeli tevékenység hosszú távú megítélésével, valójában nem is mernek úgy cselekedni, hanem mennek vidáman előre, feltételezve, hogy ami működik, az jó és igaz.  Megelégszenek a pillanatnyi sikerrel és bármilyen észrevételt leráznak, ami azt a munkát Krisztus ítélet napján semmisnek minősíti.

Mint, aki jól ismeri a jelen kor hívő társadalmának állapotot, habozás nélkül mondhatom, hogy a pragmatizmus nem csupán hatással van a mai evangéliumi körök által folytatott tevékenység nagy részére, hanem teljesen kontroll alatt tartja azt.  A hitélet  módszertana ahhoz igazodik; ez nagymértékben az ifjúsági találkozókon nyilvánul meg; folyóiratok és könyvek állandóan dicsőítik azt; a hívő tevékenységet a kontrollja alatt tartja és az egész keresztyén gondolkozás telítve van vele. Mit tudunk tenni, hogy megtörjük ennek az erejét?  A válasz egyszerű. Meg kell ismernünk Jézus Krisztus igazságát és megvizsgálni az Ő egyházának cselekedeteit.  Az Újszövetség tele van útmutatásokkal, nem csupán azzal kapcsolatban, hogy miben higgyünk, hanem arra vonatkozóan is, hogy mit kell cselekednünk és azzal is hogyan kell megcselekednünk dolgokat.  Bármilyen eltérés ezektől az útmutatásoktól Krisztus Főségének megtagadását jelenti. Azt mondom tehát, hogy a válasz nagyon egyszerű, de a nehézség az, hogy Istennek kell inkább engedelmeskednünk, és nem embereknek. Ezzel mindig kiváltjuk a vallásos többség haragját. Nem az a kérdés, hogy tudjuk-e, hogy mit kell tenni; azt könnyen megtudhatjuk a Szentírásból. A kérdés az, van-e bátorságunk megtenni azt?

Fordította: Abonyi Sándor

forrás:

https://keskenyut.wordpress.com/2013/04/05/a-pragmatizmus-behatolt-az-egyhazba-a-w-tozer/

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat