LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

“Tisztítsátok meg magatokat!” – Abonyi Sándor

 

Ez volt a parancs, amit Józsué kiadott, amikor Izrael népe felsorakozott a Jordán partján, hogy bevonuljon Kánaán területére és birtokba vegye azt a földet, amit Isten nekik ígért. A nép engedelmes volt és megtisztították magukat. Isteni csoda történt, mert a megáradt Jordán kettévált és a nép átmenve a Jordánon letáborozott Jerikó, a legerősebb – fallal körülvett – város előtt.

Józsué mindent Isten vezetése alapján cselekedett és az egész hadra fogható néppel felvonult Jerikó ellen. Az Istentől kapott ’részletes haditervet’ követve bevette Jerikót és nagy zsákmányt szerezve dicsőséges győzelmet aratott.

A második célpont a jelentéktelen kis település, Aj volt. Józsué most emberekkel tanácskozott és megegyeztek, hogy csak egy kis létszámú csapattal vonulnak fel Aj ellen. Az eredmény: csúfos vereség. Józsué rögtön keresni kezdte a vereség okát.

Isten figyelmeztette Józsuét, hogy bűn van a táboron belül, és ezért történt a vereség.

Azonnal elkezdte a „vizsgálatot” és hamar kiderült, hogy a Jerikó birtokba vételekor zsákmányolt – Úrnak szentelt – javakból Ákán megtartott magának egy babiloni köntöst és több ezüst és arany rudat, amiket a sátrában ásott el. Amikor ez kiderült Józsué leállította a további keresést, mert bizonyos volt benne, hogy ez volt a vereség oka: egyetlen ember bűne a nép között, akit elcsábított a vagyon és a világi kívánságok. Ákán és egész családja méltó büntetésben részesült. A megtisztított nép most teljes létszámmal vonult fel Aj ellen, és győzelmet is aratott. Ennyit jelent egyetlen ember bűne Isten nép között és ilyen hatással van az ellenség elleni harc kimenetelére. Ezért mondja az ige, hogy „nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja. Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává…”   1 Kor 5:6-7

Józsué tudta ezt és a szerint cselekedett. Úgy tűnik, sokan ma ezt nem tudják. Vagy csak nem akarnak a szerint cselekedni? Ez olyan példa Izrael népe történetéből, amiből tanulnunk kell, annál is inkább, mert hasonló módon megismétlődik a Jeruzsálemi gyülekezet életében is Anániás és Szafira személyében. Ebből is látszik, hogy Isten nem változott, a szentséget nagyon komolyan veszi az ő népe között. Ebből látjuk, hogy szentség nélkül a legkisebb győzelemre sem számíthatunk az ellenség ellen vívott harcban.

Tanuljunk Józsuétól, aki az Úr vezetése szerint cselekedett. Először meg kell tisztítani magunkat, eltávolítani a bűnt a táboron (gyülekezeten) belülről, mielőtt el akarnánk foglalni az Isten által nekünk ígért örökségünket és győzelmet aratnánk az ellenség ellen. Úgy tűnik a mai gyülekezeteket is elcsábította „babilon” szelleme – az emberi tanácskozás, a gazdagság és a világi kívánságok utáni vágy. Ha Isten népe új területeket akar elhódítani a világtól, akkor először önmagát kell megtisztítani, eltávolítani a legkisebb bűnt is a „táboron” (gyülekezeten) belülről, hogy győztes lehessen a harcban: birtokba tudja venni az Isten által neki ígért örökségét.

 forrás:

https://keskenyut.wordpress.com/2013/09/29/tisztitsatok-meg-magatokat-abonyi-sandor/

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 154
Tegnapi: 265
Heti: 721
Havi: 4 896
Össz.: 500 800

Látogatottság növelés
Oldal: TISZTITSÁTOK
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »