LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Az üdvösség megtartása

Miután az üdvösséget kegyelemből nyertük el, Isten elvárja tőlünk, hogy a hitünkhöz és elhívatásunkhoz méltóan járjunk, és az új életben meggyökerezve, szentségben töltsük földi életünket. Ezt nevezzük a szent tanítványság keskeny útjának. Ez az út, melyen Krisztust, mint Urunkat megismerjük a szeretetből fakadó engedelmeskedés által. Mert a hit szeretet által munkálkodik. Az üdvösségünket félelemmel és rettegéssel kell munkálnunk, mert el fog jönni az Ő napja, mikor majd úgy fog megjelenni, mint éjjel a tolvaj és Ő azokat jutalmazza meg, akiket az Ő visszajövetelekor az Ő munkájában talál. Tehát nem dőlhetünk hátra, hogy mi már elnyertük az üdvösségünket és akkor már minden el van végezve.

2.1 A szövetség kétoldalú:

 Az üdvösség elnyerésnél a szövetségnek az Isteni oldalát tapasztaljuk meg. Kegyelemből van üdvösségünk, hit által és ez nem a mi munkánk, ezért ezzel senki sem dicsekedhet.

 Az elnyert üdvösség megtartásához viszont már (Jézussal együtt közösen) a mi hit-cselekedeteinkre is szükség van; mert a hit cselekedetek nélkül halott. Az üdvösségünk megtartásán tehát nekünk is munkálkodnunk kell! Ez a mi részünk. Ezt Isten nem tudja helyettünk megtenni, ehhez mi kellünk, ez a mi feladatunk. Isten az Ő igéjében komoly feltételeket támaszt a tanítványai felé az Ő követését illetően. Aki – az ige szerint – valójában nem tanítvány, az nem tudja ezeket a feltételeket teljesíteni és nem fogja tudni megtartani az üdvösségét. Az ilyen ember elhamarkodottan vált hívővé, „nem mérve fel annak költségeit”. Jézus nem véletlenül mondja, hogy „keskeny az az út, mely az örök életre vezet és kevesen vannak, akik azon járnak”.

Azt is meg kell értenünk az üdvösség megtartásánál, hogy ez nem csupán a mi erőnkből történik. Az üdvösség megtartásához is Isten erejére van szükségünk. Ő azonban nem hagy magunkra bennünket, mert saját cselekedeteinkből képtelenek lennénk megtartani az elnyert üdvösséget, szükségünk van ahhoz Isten folyamatos megtartó kegyelmére is. Sokan abba a hibába esnek, hogy meg akarnak felelni Istennek és a maguk erejéből akarják bebizonyítani Istennek, hogy Őt mennyire szeretik és hogy ők szentek. Azt gondolják, hogy meg tudják javítani a régi óemberi természetüket, de ez lehetetlen. Egyfolytában ezzel próbálkoznak, és nem ismerik fel, hogy azt az Isten halálra ítélte és csak a halála által lehet megszabadulni tőle. Ennek a szomorú emberi próbálkozásnak az lesz a következménye, hogy minél jobban harcolnak az emberek a saját testükkel, óemberi természetükkel, annál inkább azt tapasztalják, hogy elesnek, és nem tudnak megfelelni Istennek, ezért újból és újból elbuknak bűneikben. Lehetetlen önmagunk erejéből legyőzni a bűnt és annak törvényét. Mindenki azt fogja megtapasztalni, amiről Pál beszél a Róma 7:21-24-ben.

„Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?”

A válasz: Jézus Krisztus, aki az Élet Szellemének törvénye által legyőzte a bűn és a halál törvényét, így a halál és a bűn nem uralkodhat rajtunk tovább, nem vagyunk adósok neki. Ha azonosulunk Jézus halálával, akkor halott marad az óemberünk, így az nem vihet bűnbe, mert halott. A halottak pedig képtelenek bármit is elkövetni. Jézus feltámadásával azonosulva pedig erőt kap az új emberünk a keresztény élet megélésére, így nem önmagunktól próbálkozunk, hanem Krisztussal, aki teljesen legyőzte a bűnt és az ördögnek minden erejét. Jézus mennybemeneteli helyzetével azonosulva (mert fel vagyunk ültetve Jézussal együtt a mennyekbe) az ördög hozzánk sem tud férkőzni, mert Krisztusban vagyunk, egy mennyei helyzetben Isten Szelleme által. Halleluja! Ezért az üdvösségünk megőrzése, megtartása csak annyiban függ tőlünk, hogy Krisztusban „a szőlőtőn” maradunk-e vagy sem? A szőlővessző önmagától nem képes a gyümölcstermésre; csak ha a szőlőtőn maradunk, akkor termünk gyümölcsöt. Mi nem vagyunk képesek saját magunkat sem önmagunktól megtartani. Csak Krisztusban maradva, vele együtt cselekedve vagyunk képesek az üdvösséget megőrizni.

forrás:

https://keskenyut.wordpress.com/2012/07/11/az-udvosegrol-tasi-csaba/

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 151
Tegnapi: 265
Heti: 718
Havi: 4 893
Össz.: 500 797

Látogatottság növelés
Oldal: ÜDVÖSSÉG MEGTARTÁSA
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »