LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

A PUSZTA ÉS AZ Ő MARADÉKA
 
 
Barátaim! Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy már mindent tisztán látok, de hiszem, hogy ezekben az utolsó napokban az Úr maradéka (a sokaságból “kifutó” kevesek) lesznek vele közösségben a pusztában, hogy felkészítse őket az eljövendő örökkévalóságra, ahol a kertek között puszta van, ahol úgy tűnik, hogy a szentek éhesen és szomjúhozva vágynak Isten után. Talán a puszta az a hely, ahol az egyház és Izrael végül kibékülnek Isten szíve szerint: a Jelenések könyve céloz erre. Talán ezekben az utolsó lármás napokban - akik az Úréi - szellemi és fizikai védelmet találnak itt. Talán Jézus Krisztus igazi gyülekezete még mindig a pusztában lévő emberekből áll, nagy részben elrejtve a nyilvánosság elől, a radaron kívül, minden jogától megfosztva, törvényen kívül helyezve a szervezett és intézményes keresztyénség által. A háttérben csendesen, hűségesen és egyszerűen végzik az Úr szolgálatát az élet “mellékútjain”, távol a gyülekezeti harangok és énekkarok zajától.
 
Elég erős a hited testvérem? A szél és a vihar eléggé megpróbáltak már téged? Még mindig követni tudod Őt előre meghatározott ütemterv, programok, megszokott ünnepi alkalmak, gyülekezeti újság nélkül is? Tudod dicsőíteni Őt dicsőítésvezető, zenekar és énekesek, előre meghatározott érzelmes dalok listája nélkül is?
 
Ő először az övéihez jön el. Ha ez igaz, akkor hol fogja megtalálni őket Ádám uralkodásának ebben a végső órájában? Mi marad számukra, amikor türelmesen várnak rá – a mennyből alászállt kenyér vagy a kősziklából kifolyó víz? Vagy Egyiptom finomságai – étel és bor, ami megromlik a gyomrukban? Amikor az Istennel való közösségüket akadályozó “közbeiktatott” papság eltávolításra kerül, és Ő előttük áll, képesek lesznek felismerni, szeretni és meghallani Őt? Az Ő nyája fogja Őt követni akkor is, amikor az életük függ Tőle?
 
olvasd el:
https://keskenyut.files.wordpress.com/2016/11/isten-kihc3advja-az-c591-maradc3a9kc3a1t-az-intc3a9zmc3a9nyes-gyc3bclekezetekbc591l.pdf
Képtalálat a következőre: „puszta foto”

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 158
Tegnapi: 147
Heti: 460
Havi: 4 635
Össz.: 500 539

Látogatottság növelés
Oldal: A PUSZTA
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »