LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

ISTEN DICSŐSÉGE NÉLKÜL

 

"Mert mindnyájan vétkeztek, és az Isten dicsőségének szűkében vannak."

(Róma 3,23)

 

Az ember megtette az elképzelhetetlent! Hatalmat kapván Isten kezének minden munkája felett, Ádám eredetileg e világ istene volt. Ádám azonban tudatos felségárulást követett el Isten ellen azzal, hogy átadta a sátánnak azt a hatalmat, amelyet Isten eredetileg neki adott. Ádám a felségárulást saját jogán követte el, így Isten nem tudta semmisé tenni a szerződést, melyet Ádámmal kötött, Ádám pedig az őt megillető helyet átadta a sátánnak. Ettől fogva a sátán nem pedig Ádám - lett e világ Istene. (2.kor. 4,4 )
Ezzel kezdetét vette a sátán pusztító uralma.

Így jött az emberre a szellemi halál - ami az Istentől való elkülönülés. Amikor Isten lejött a hűvös alkonyatkor, hogy Ádámmal legyen és társalkodjon vele, szólította őt: Ádám, hol vagy?
Ádám így felelt: "Elrejtőztem." Elkülönült Istentől.


A szellemi halál másik oldala - a sátán természetéből való részesedés - szintén öröksége lett az embernek. Az ördög lett embernek a szellemi atyja.

Emlékszel, Jézus azt mondta a farizeusoknak: "Ti az ördög atyától valók vagytok..." (Ján.8,44)

Az ember szellemileg az ördög gyermeke. Részesedik atyja természetéből. Ez magyarázza, hogy az ember miért nem ÜDVÖZÜLHET megfelelő életvitel által. Nem tud megállni Isten jelenlétében amint van, mert atyjának, az ördögnek a természete van benne.

Ha üdvözül is az ember, valaki által kell üdvözülnie, aki kifizeti a bűneiért a büntetést, és valakitől kapnia kell egy új természetet.

Megvallás:
Köszönöm neked, Atyám, az új természetemet. Köszönöm neked, Atyám, hogy Te gondoskodtál felőlem, és én az isteni természet részesévé lehettem." (2.Pét.1,4)

forrás:
Hitünk ISTENI tápláléka napi adagokban c. írásból

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 78
Tegnapi: 147
Heti: 380
Havi: 4 555
Össz.: 500 459

Látogatottság növelés
Oldal: JÓ ÉS A ROSSZ
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »