LÉLEK-BARÁT

„Ezek az utolsók egy óráig munkálkodtak, és egyenlőkké tetted őket velünk, kik a nap terhét és hőségét viseltük” (Mt 20,12)

Egyik leggonoszabb szenvedélye az emberi szívnek az irigység. Az irigység lehet öröm és szomorúság. Öröm, mások szerencsétlensége, balesete, és szomorúság mások szerencséje felett. A mai evangéliumi munkások beszédéből épp e bűnös szenvedély rí ki. A kialkudott bért az utolsó fillérig megkapták ugyan, a családapa mit sem vont el tőlük; de mivel könyörületből és ajándékképen a legutolsó munkásnak is egész napi bért fizetett, a fogadott napszámosok lelkében felemelte fejét az irigység ördöge és zúgolódni kezdettek a szőlőtulajdonos ellen: „Ezek az utolsók egy óráig munkálkodtak, és egyenlőkké tetted őket velünk, kik a nap terhét és hőségét viseltük.” A tulajdonos azonban szépen megfelelt a zúgolódók egyikének, mondván: Barátom! nem teszek neked igazságtalanságot, nem egy tízesben szerződtél-e meg velem? Vedd föl, ami a tied, és menj: annyit akarok pedig az utolsónak is adni, mint neked. Avagy nem szabad-e nekem, amit akarok cselekednem? Mi közöd az én eljárásomhoz? Téged kielégítelek, mehetsz! Amit emezeknek adok, nem a tiedből adom, de abból, mi az enyém. Sajátomat pedig tetszésem szerint oszthatom annak, kinek én akarom, anélkül, hogy bárkinek is joga volna emiatt kérdőre vonni.

     Íme, ilyen az irigység. Fájdalmat érez más szerencséje felett, ha mindjárt őneki mi kára sem lett is ebből. Az irigység a legátkosabb vétkek egyike. A bűnök osztályozásánál a hét főbűn közé lett sorozva. Már ez is jelzi gonosz voltának nagyságát. Halálos bűn ez, mely megnyitja előttünk a poklot. Épp ezért szorítja el szívemet a fájdalom, midőn elgondolom, mennyire terjedt el e gonosz vétek. Ifjak és öregek, férfiak és nők, keresztények és pogányok nagy részben hordják e bűn nyomasztó igáját.

     Oh, bár felnyithatnám ma minden irigynek szemét és megmutathatnám a sötét örvényt, mely lábai alatt tátong! Oh, bár kiűzhetném a szívek százezréből az ördögöt; oh, bár mindenkivel megutáltathatnám e bűnt!

Ez lesz ma beszédem célja. S hogy e célt elérjem, fel fogom tüntetni az irigység gonosz voltát, mondván:
Az irigység gonosz szenvedély, mert
1. sérti az Istent;
2. sok keserűséget okoz magának az irigynek;

1. Az irigység sérti az Istent

A Mindenható szeretetet parancsolt: „Szeressed barátodat, mint tenmagadat.” (3 Móz 19,17) Így szólott az Úr már az Ó-szövetségben. Még inkább hangoztatja és következteti ezt az újban, mely Krisztus közbenjárása és nagy szeretete által lőn megkötve Isten és ember között a Megváltó vére által megszentelve. Nem kell-e tehát e parancsot folyton szem előtt tartani, annak teljesítése érdekében mindent megtenni, azt betölteni? Nem kell-e a felebarátot szeretni? Ha Isten már ezt a zsidóktól megkívánta, kiknek szívök durvasága miatt némi kedvezményeket adott, kiktől nem kívánt mindent oly szigorúan, mint tőlünk, szent Fia által oktatott, a keresztséggel megtisztított, a bérmálással fölvértezett, az Oltáriszentséggel táplált teremtményeitől, mennyivel inkább tartozunk a felebarátot szeretni mi? Nagyobb kegyelmeket nyerünk mint az Ószövetség fiai, szorosabb azért a reánk háromló kötelesség is a törvények megtartásában.

     Ámde miként tartjátok meg a felebaráti szeretet törvényét ti, irigyek! kiknek szíve-lelke elszomorodik, ha embertársatokat szerencse éri, míg örömre gyulladtok, ha veszedelmek, csapások, környezik? Talán a felebaráti szeretet jele, ha valaki embertársa kárán örvend, szerencséjén szomorkodik? A felebaráti szeretet jele, ha a szív irigy érzelme, mely képes volna kitépni másnak szájából a falat kenyeret, testéről a tisztességes öltönyt, sápasztja arcodat? Ha egy szeretett lényt boldogság környez, szerencse ér, jólét, megelégedés ölel, nem örvendünk-e efelett? S ha nem örülünk, de sőt még szomorkodunk, valjon szeretjük-e szívünkből, szeretjük-e a parancsolat szerint, úgy mint magunkat?

Az irigység, mivel káröröm, halála a szeretetnek, azon első és legfőbb törvénynek, „melyen függ az egész törvény és a próféták”. (Mt 22,40) De ha magát a szeretet törvényét, minden törvények és erények alapját teszi tönkre az irigység: nem sérti-e végtelenül a szeretet kútfejét, az Istent? Te undok bűn, te gyalázatos vétek! téged kérdezlek és kényszerítlek, hogy felelj, valjon nem sérted-e az Istent? Felelj te pokol lángja és mondd legelsőbb áldozataidat is, az Isten hatalmára irigyen tekintő, fellázadt angyalokat, mért vetette Isten ki a dicsőség honából? Mert az irigység, mely szívökben feléledt, sértette őt. Felelj nekem te gyönyörű paradicsom, melynek illatos árnyékában ősszüleink oly boldogok voltak, felelj nekem, mi dúlta fel e boldogságot, mi zavarta meg e békét, mi semmisített meg téged? Az ördög irigysége, mely nem nézhette e boldogságot s kiveté azért hálóját. Vagy felelj nekem te vér, te ártatlan és szent piros vér, mely a keresztfáról harmatoztál az emberiség szívére, mondd, mi öntött ki téged? A főpapok és farizeusok irigysége, mely nem tűrhette, hogy Jézus a nép szeretetének célpontja volt.

     S ha az irigység annyi rossznak képezi forrását, ha ez adta a pokolnak a legelső áldozatokat, ha ez semmisítette meg az emberiség paradicsomát, ha elítélte, keresztre jutatta, megölte az Isten Fiát, kit Heródes meg nem ölhetett, a nép meg nem kövezhetett: valjon lehet-e mondani, hogy nem sérti e bűn az ég és föld Alkotóját. Oh! de mennyire sérti! Maga a Szentlélek mondja: „Aki más romlásán örül, nem leszen büntetlen.” (Péld 17,5) Az irigy örül más romlásán, tehát az irigy nem leszen büntetlen. De büntetné-e az Isten az irigységet, ha nem utálná azt? Isten bünteti, tehát utálja.

     De utálná-e, ha nem sértené Őt e bűn? Utálja, tehát sérti e bűn a legszentebb Urat. Hisz Aanyszájú szent János szerint: „Az irigység többé nem ember ellen küzd, mint inkább magát az Istent támadja meg, elrontván a jót, mit Isten az emberben lerakott. Ez minden rossz között legnagyobb rossz. Az irigység ajtót és kaput tár a sátánnak, hogy bajunkban bosszúját tölthesse.”

     S e gonosz bűn, mely annyi rosszat szül, ne sér¬tené az Istent? Oh igen! Sérti, szeretteim, végtelenül sérti, azért utálja, megveti és bünteti az irigyeket.

2. De nemcsak az Istent sérti, hanem sok keserűséget okoz e vétek magának az irigy embernek is.

Van-e az irigynek nyugodt pillanata? Mindig embertársai után les, azok ügyével vesződik, más dolgával van örökösen elfoglalva. S érje felebarátját szerencse, mint fordul fel egész lelke, mint háborog szíve! Nincs nyugalma, nincs enyhülete. Bár semmit nem vesztett, de a tudat, hogy embertársa szerencsében részesült, minden nyugalmát elrablá. Nincs békés nappala, mert ez foglalja el egész lelkét s mint bort az üröm, úgy keseríti meg minden gondolatát. Nincs nyugodt éjjele, mert még álmába is beleszövődnek az irigység fekete szálai is megrontják azt. Szent Efrém szerint: „Az oroszlán nyugodtan vár néha a sivatagban, a kígyó mozdulatlan pihen gyakran fekhelyén,. ám az irigy nem nyugszik soha. Kívül-belül ártani törekszik. Ha kígyót pillantasz meg, ne hökkenj félénkebben vissza, mintha iriggyel találkozol; vess ilyenkor keresztet és siess menekülni. Aranyszájú szent János mondja: „Nem rágja úgy a féreg a fát, mint rágja az irigység annak csontjait, ki rabjává lett!”
     És igaza van. Ölő féreg ez, mely a csonton át a velőkig hat; tűzláng ez, mely pusztítva tanyáz a szívben. Vagy ti magatok, mondjátok irigyek! nem érzitek-e ez átkos szenvedély pusztító hatását testeteken is? Nézzétek a sápadtságot arcotokon. Az irigység festéke az. Ha féreg elrágja valamely fának gyökerét, elszárad a fa: ép így fonnyad el az irigy is. Lelke, szíve, teste, mindene kiaszik ez átkos bűn alatt.
     „Tetemek rothadása az irigység” (Péld 14,30) – mondja a Szentlélek. Miként értsük ezt? A lelki nyugalom sokat használ a test egészségére, a szenvedély pedig megrontja azt. Ily gonosz szenvedély az irigység is. Az irigy, ha egy gazdagabbat lát, már iszonyú kínokat szenved; ha egy szerencsésebb, tiszteltebb, magasabb állású kerül közelébe, sokféle gyötrelmek rohanják meg. Elveszti szíve nyugalmát, békéjét, bosszúság, harag lángja kínozza, égeti. S nincs-e ez ártalmára a test egészségének is? Valóban jól mondja a szent könyv: „Tetemek rothadása az irigység.” Megrothasztja az emberi testet, azaz, egészségének ártalmára van.

Az irigység nem egyszer a legnagyobb igaztalanságok szülő anyja lőn. Mily sok áldozata van e szenvedélynek. Te szegény egyiptomi József, te is azok egyike vagy. Irigylették testvéreid a szeretetet, mellyel atyád az öreg Jákob kitüntetett erkölcsöd, engedelmességed, jó magaviseleted miatt, s íme az irigység letépett a szerető apa kebléről, majdnem gyilkosokká tette fivéreidet; az irigység elvitt messze-messze a szülőföldtől, messze atyádtól. És mindezt az irigység okozta. De mennyit kellett ez átkos szenvedély miatt szenvedni testvéreidnek is. Nem veszítették-e el lelkük békéjét? Nem nyugtalanította-e az irigység őket? A szent könyv mondja, hogy semmit sem szólhattak békességesen Józsefnek. (1 Móz 37,4)

     Oh átokverte szenvedély! mennyi könny hullott általad! Nem csoda tehát, hogy Aranyszájú szent János így kiált fel: „Mely viperával, mely kígyóval, mely féreggel hasonlítsam össze az irigységet. Ez a bűn rombolta le az egyházakat, szülte az eretnekségeket, kelté fegyverre a testvért testvér ellen, festé be a földet az igazak vérével, ez nyitott kaput a halálnak, ez hozta ránk az átkot.”

     Arisztotelész, a híres pogány bölcs azt szokta volt mondani, „az irigység a boldognak esküdt ellensége”. S nem volt-e igaza? Nem fáj-e az irigynek, ha boldogokat lát s nincs-e azonnal készen e boldogság feldúlására? Igen, folyton figyelő helyzetben van, nyugtot sem enged önmagának, örök éberséggel tekint másokra, hogy valami olyat találjon bennük, mi felett irigysége lakmároztatik. De nem szánakozásra méltó ember-e az ilyen? Nem önmagát gyötri-e agyon? Nem tesz-e kárt testében-lelkében egyaránt? Az irigységből harag, bosszúság, lélekgyötrelem szokott származni. Ki mondhatja pedig, hogy a mérgelődés, bosszankodás nincs ártalmára a test és léleknek egyaránt? Épp ily ártalmára van a bosszúság egyik szülőanyja is, az irigység.

Nem árt-e tehát az irigy önmagának is? Nem rontja-e meg egészségét, nem zavarja-e meg nyugalmát? Nem dúlja-e fel békéjét? Oh, fontoljátok ezt meg, ti irigyek, fontoljátok meg, hogy mily kárt tesztek önmagatoknak és hagyjátok el e bűnt, mely a lélek férge, a gondolatok metélye, a szívnek rágódó rozsdája. Fontoljátok meg, hogy az Istent is sérti e bűn, mert legelső törvényét, melyen függ minden törvény, támadja meg: a szeretet törvényét. Nem féltek-e megbántani a jó Urat, ki szigorú bíró is egyszersmind? Ne tegyétek magatokat örökre szerencsétlenekké! Űzzétek ki szívetekből az ördögöt, ez átkos bűn átkos ördögét; vegyétek figyelembe a Szentlélek intelmét, ki mindnyájunkhoz így szól: „Ne egyél az irigy emberrel és ne kívánd meg az ő vétkeit.” (Péld 23,6) Vegyétek figyelembe Péter apostol intelmét, ki így szól: „Vessetek le minden gonoszságot, minden álnokságot és képmutatást, irigységet és minden rágalmazást.” (1 Pét 2,1)

Téged pedig örök Isten! szívem mélyéből kérlek: öld meg bennünk e gonosz szenvedélyt, ha netán élne szívünkben, ha pedig eddig talán tisztán őriztük magunkat e bűntől, adj kegyelmet, hogy rabságába soha ne is essünk. Amen.

forrás:

Prédikáció Hetvened vasárnapra
Lepsényi Miklós,
ferences áldozópap, pozsonyi hitszónok prédikációja 1888-ból

http://www.katolikus-honlap.hu/0701/hetvened.htm

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat