LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

A MENYASSZONY ÉS A PARÁZNA

„A hit pedig a remélt dolgoknak valóságként való elfogadása, és a nem látott tények felől a magunk meggyőzése.” „Hittel értjük meg” (Zsidó 11.1-3.)

 

A Menyasszony Krisztus szelleme munkájának eredménye Isten népe között. Krisztus segítőtársa a Hozzá Hasonló, a Bárány felesége.

A Menyasszony munkája abból áll, hogy elválasszon, megtisztítson, mindent feladjon, és ahhoz az egyhez hű maradjon, aki Őt kiválasztotta, ahelyett, hogy magát többekkel megosztaná, hogy összekeveredne.

Jellemző, hogy a Menyasszony munkája az, hogy minden embert Jézus tanítványává tegyen és tanítsa őket Jézus minden parancsolatának megtartására. (Máté 28.18-20.) Nehéz munka az embereket addig eljuttatni, hogy tanítvánnyá legyenek. Itt jutunk a „tű fokához”. Már a bűnbocsánatig elvezetni is nehéz munka az embereket, de a legtöbb ennek ellenére messze van attól, hogy tanítvánnyá legyen.

„Tanítsátok őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.” Itt kezdődik a keskeny út.

Az első világ víz által elpusztult. A mostani föld tűznek van fenntartva. (2 Péter 3.6-7.)

 

A Parázna a Sátán munkájának eredménye Isten népe között. Farkas báránybőrbe, aki Krisztus apostolának adja ki magát.

„Aki a világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.”

„A Parázna munkája és fejlődése párhuzamos. Ahogy fejlődik, úgy dolgozik, és ahogy dolgozik, úgy fejlődik. Most tekintsük meg a munkáját.

„Leomlott, leomlott a nagy Babilon, mely parázna indulatának borával megitatta az összes nemzetet.”   (Jel. 14.8, és 17.5.)

„Mert kalmáraid voltak a föld nagyjai, varázslásod té­velyítette el mind a nemzeteket,” (Jelenések 18.23.)

Itt látjuk, hogy mi a Parázna munkája: paráznaság és varázslás. A paráznaságot már megmagyaráztuk: Két férfi között megosztott szív. Jézus arról beszél, hogy feladunk mindent azért, hogy kincshez jussunk a mennyben. Az apostolotok arról beszélnek, hogy keressük azt, ami fent van, ahol Krisztus is van, nem azt, ami a földön található. (Kol. 3.1-2.) A Parázna azon dolgozik, hogy a földieket egyesítse a mennyeiekkel, hogy ezáltal a lehető legkevesebbet kelljen feladnia. Itt látjuk szégyentelen, szemérmetlen életvitelét.

Isten Igéje hasít és szétválaszt. Élesebb, mint a kétélű kard. (Zsidó 4.12.) Figyeld meg, hányan használják Isten Igéjét az igazság és az igazságtalanság összekeverésére. Mindenütt a következő kérdéseket teszik fel: Bűn ez? Megteheti ezt vagy azt az ember, annak ellenére, hogy keresztény? Azután azon van a hangsúly, hogy Istennek egy Igéjével alátámasszák azt, amit tenni szeretnének. A Parázna ezen állhatatosan dolgozik.

 

Az én országom nem e világból való, mondja Jézus. A Parázna azon dolgozik, hogy Jézus országát a világgal elismertesse. Sőt nem csak ennyit akar, hanem azt akarja, hogy a két országot egyesítse, és ezzel a munkával olyan messzire ment, hogy Jézus tanítása (így nevezik ők) a különböző országokban államvallássá lett. „A Gyülekezet, a Krisztus Teste” államegyházzá lett és egész Európa kereszténnyé. Többé nem vagyunk pogányok, hanem mindnyájan keresztények; meg vagyunk keresztelve és konfirmáltunk. Hogyan hozta létre ezt? Éppen a paráznaságával, azáltal hogy Isten Igéjével összekevert ahelyett, hogy szétválasztott volna.

 

„Ha valaki újonnan (szó szerint: felülről) nem születik nem láthatja meg Isten országát (királyságát)”, mondja Jézus. (János 3.3.) Meg kell értenünk: újonnan születni azt jelenti, új életet nyerni egészen új érdeklődéssel. Korábban földiek érdekeltek bennünket, ezek helyett most a mennyeiek érdekelnek. (Ef. 2.6.) De az embereket odavezetni, hogy újonnan szülessenek nem könnyű. Ez határozott választás az ember életében; ha megtér, mindent fel kell adnia, hogy Jézust követhesse. De a Parázna itt sem áll tanácstalanul. Tanítja, hogy a keresztségben (baptidzo: alámerítkezés, bemerítkezés, belemártózás-átitatódás) újonnan születik az ember. Csak meg kell keresztelkedni és már újonnan is született. Azonban nem könnyű dolog felnőtt embereket arra bírni, hogy megkeresztelkedjenek. Éppen ezért kereszteli az embereket a Parázna csecsemőkorban. Mielőtt még gondolkozni tudnának.

„parázna indulatának borával megitatta az összes nemzetet.” A Parázna csak az élvezetre gondol. Nem akar szenvedni, hogy gyümölcsöt hozzon. Az érzelmi életet akarja ápolni. A prédikátor nagy sikere is abban van, hogy az érzelmi életet (mozgásba) pezsgésbe tudja hozni. Feltétel, parancsolat, engedelmesség, és munka ebbe nem illik bele. Nem, ezt mind megtette Jézus, úgyhogy nekünk nem szükséges többet tennünk. A Parázna csak az ígéretek, ajándékok és élvezetek után kívánkozik. Ahhoz az asszonyhoz hasonlít, aki nem akar gyermekekkel bajlódni, hanem csak magát akarja csinosítani és élvezni az életet. Valóban oda lett adva elvetemült gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjen. (Róma 1.28.)

A „varázslás” szó jól illik a Parázna tevékenységére. Kever. Munkája az, hogy varázslásával az embereket félrevezesse. Mi a varázslás? Csalás, létrehozni valamit a törvény betartása nélkül, amelyet Isten minden dologra nézve megadott. Éppen ezért az ellenszegülés nem különb, mint a varázslás bűne. (1 Sámuel 15.23). Nem akar az Istentől meghatározott és elrendelt úton menni, de mégis ugyanazt az eredményt akarja elérni. Varázslás által egy szempillantás alatt eléri azt, – elővarázsolja. Varázslása által a Parázna minden népet félrevezetett

Ha hiszel, akkor vannak cselekedeteid is, ha nincsenek cselekedeteid, akkor nem is hiszel. Nézd, így ez nem varázslás! Éppen ezért: ha hiszed, hogy Jézus meghalt érted, akkor többé nem élsz önmagadnak, hanem Annak, Aki érted meghalt és feltámadott.

A Parázna meg akar igazulni, mint Ábrahám, cselekedetek nélkül. (Róma 4.3.) De Izsákot nem akarja feláldozni, hogy megigazuljon cselekedetek által, mint Ábrahám. Ezzel ellentétben a Menyasszonyban a hit együtt munkálkodik a cselekedeteivel és cselekedetek által lesz tökéletessé a hit. „Fel akarod ismerni haszontalan ember, hogy a hit tettek nélkül tehetetlen (halott)?”   (Jakab 2.20.)

Tehát a hit az a kéz, amellyel mindazt átvesszük Istentől, ami az életre és az istenfélelemre szükséges. Hit által elevenednek meg az Igék – és értem meg. Hit által veszem át a Szentszellem ajándékát, amely erő a magasságból, és hit által adom oda életemet.   (Zsidó 10.38-39.)

A hit nem ültet be karba tett kézzel a székbe. Hogy ott beképzeld magadnak, hogy mindaz vagy és mindazzal bírsz, amiről az Írás beszél. Nem, a hit tevékennyé tesz téged. Itt van néhány példa, hogy hogyan lesz a hit tökéletes a cselekedetek által. Hit által építette Noé a bárkát. Hit által nem akarta Mózes, hogy a fáraó leánya fiának nevezzék. Hit által rendelte el a páskabárányt. Hit által vetette Péter a hálót a hajó jobb oldalára. Hit által égette el Luther a pápai kiközösítő bullát (átoklevelet). A szentek mind hit által vitték végbe tetteiket, melyek minden időn keresztül világítanak. Hit által megöljük földi tagjainkat – levetjük a bűnt és felöltözzük az új embert. Ha nem tesszük meg ezt, annak hitetlenség az oka. Aki nem győz a bűn felett az hitetlen, ha még annyit is tud beszélni a hitről.

A Parázna egyáltalán nem akar hallani a győzelemről. A kegyelemre és a vérre hivatkozik. Hazug, rágalmazó és indulatos akar maradni!

EZEK A SZAVAK A PARÁZNÁT NAGYON IDEGESÍTIK:

munkálkodni, gyakorolni magam, igyekezni, küzdeni, nagyon szorgalmasnak lenni, menekülni, stb. (Fil. 2.12, 1 Tim. 6.11.; 4.7. 1 Péter 1.4-10,; 3.11.) A Paráznát ezek a szavak nagyon mérgesítik, mert ezek által varázslása meghiúsul. Ezért szolgaságnak nevezi ezt. „Talán segíteni akarsz Istennek a megváltásban?” – Nem, „hókusz-pókusz” és akkor tökéletesek vagyunk a Krisztusban?

 

Felismertető, megértető olvasmány a szellemi világunkban lejátszott eseményekről :

https://keskenyut.files.wordpress.com/2015/04/s-bratlie-a-menyasszony-es-a-parazna.pdf

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 322
Tegnapi: 265
Heti: 889
Havi: 5 064
Össz.: 500 968

Látogatottság növelés
Oldal: VÉGIDŐK
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »