LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

 

Bálványimádás a 21. században? I.

(halott bálványok)

(A Biblia Szövetség Fontos kérdések sorozata 2013. április 14-én, Budapesten, a Nagyvárad téri református templomban elhangzott előadásának szerkesztett közlése)

Aki nem jártas a Bibliában, könnyen gondolhatja, hogy hála Istennek, nem vagyunk az ókorban vagy a középkorban, amikor bálványokat imádtak a tudatlan emberek. Ma, modern világunkban már felesleges erről a témáról beszélni. Kit érdekelhet, kiket érinthet manapság a bálványimádás?

Miért kell foglalkoznunk vele? Két okból vizsgáljuk most ezt a témát:

a.)    mert a bálványimádást a Biblia tiltja:

Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak faragott képet vagy valami hasonmást arról, ami fenn az égben vagy lenn a földön vagy a vizekben, a föld alatt van! Ne imádd és ne tiszteld azokat,mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok.” (2Móz 20,2-5)

b.)    mert a Biblia szerint a bálványimádás soha „nem megy ki a divatból”, az emberiséget történelme végéig kísérni fogja (1Móz 31,19; 1Ján 5,21).

Boldogok, akik megmossák ruhájukat, hogy joguk legyen az élet fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek és a varázslók, a paráznák és a gyilkosok, a bálványimádók és mindaz, aki szereti és cselekszi a hazugságot.” (Jel 22,14-15)

 

1. Tulajdonképpen mit jelentenek a „bálvány” és a „bálványimádás” szavak a magyar nyelvben?

Az Ószövetségben sok helyen előforduló, magyarul bálványnak fordított szó (elohim) jelentése: isten, istenek. A 2Móz 20, 3. ezért fordítja így: „idegen isteneid”. Maga az „isten” fogalom pedig általában azt a magasabb rendűnek tartott valakit, vagy valamit jelenti, akivel-amivel az ember függőviszonyban van: fél tőle, élete fontos problémáiban segítséget, erőt vár tőle, ezért az ember szeretetének tárgyává válik. Általánosságban tehát isten az, akinek az ember kedvében jár azért, hogy segítségét és támogatását, gyógyító erejét megnyerje, akit áldozattal befolyásolni lehet, akit tisztel, imád, akitől boldogságát reméli.

Az Újszövetségben a „bálványnak” fordított „eidólon” görög szó jelentése: kép, mégpedig csalóka kép, olyan árnykép, ami mögött nem áll semmiféle valóság:

„Tehát ami a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, mint ahogy sok isten és sok úr van, mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, és mi is érte vagyunk, és egy Urunk, Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, és mi is őáltala” (1Kor 8,4-6).

Eidolon, azaz bálvány-isten lehet bármilyen tárgy (amulett, kép, szobor, kabala), természeti erő (energia), egy látható égitest (csillag, bolygó stb.), elképzelt személy (görög istenek), közismert ember (filmsztárok, vallási vezetők, sportcsillagok) stb., amiket vagy akiket az ember Istennek kijáró imádatban részesít, akiben hisz, akivel szellemi-lelki-testi függőviszonyban van, akitől boldogságát, gyógyulását, segítségét várja.

 

2. Érdemes ezek után pontosítani, hogy melyek a bálvány, illetve a bálványimádás jellemzői:

-                     A bálványoknak nevük van. A Bibliában ilyen nevekkel találkozhatunk, mint pl. Baál, Astarte, Molok, Diána stb. A görögök és rómaiak pl. isten-nevet adtak a bolygóknak, természeti erőknek, életnek, halálnak, szerelemnek, foglalkozásoknak, mint az emberi élet megnyilvánulásait segítő hatalmaknak. Az istennév igen fontos szerepet játszott, melynek kimondása a kapcsolatteremtés első eszköze volt. Az egyetemes vallástörténet istenek neveinek sokaságát ismeri;

-                     a bálványok személyét és neveiket mindig emberek találták ki. Ezért vannak olyan sokan;

-                     a bálványistenek legtöbbször úgy születtek, hogy emberek a természetben megtalálható teremtményeket és természeti erőket olyan természetfeletti tulajdonságokkal ruházták fel, amikkel azok, teremtettségük folytán, nem rendelkeznek;

-                     azok a bálványok, amelyek nem teremtmények vagy erők, az emberi fantázia által kitalált mitikus alakok;

-                     a bálványimádásnak minden időben voltak és vannak előírt szertartásai, melyek sokfélesége szinte felsorolhatatlan: áldozatok bemutatása, varázsimák, olykor igen bonyolult istentiszteleti szertartások, ill. ún. népi vallásosságnak, vagy népszokásnak nevezett okkult praktikák és gyakorlatok;

-                     végül: a bálványimádás nagyon lényeges vonása a bálványokba és segítségükbe vetett hit.

 

3. Mielőtt továbblépnénk, tisztáznunk kell, miként ítéli meg a Biblia a bálványokat, ill. a bálvány-kérdést

-                     Feltűnő, hogy az első és a második parancsolat is határozottan tiltja a bálványimádást (2Móz 20,2-5);

-                     a bálványok nem istenek, mivel csak egy Isten van (1Kor 8,4-6);

-                     a bálványok mögött legtöbbször démonok állnak:

Nézzétek meg a test szerint való Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral? Mit mondok ezzel? Netán azt, hogy a bálványáldozat valami, vagy hogy a bálvány valami? Nem, hanem sokkal inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek. Én pedig nem akarom, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben.” (1Kor 10,18-20).

-                     Jóllehet a bálványok mögött nincs isteni realitás, de van arra hatalmuk, hogy függésben tartsák az embert (Gal 4,8; Ef 2,12) és olyan imádatot és hitet igényeljenek az embertől, amely csak az igaz, élő Istent illeti meg.

„Akkor, amikor még nem ismertétek Istent, azoknak szolgáltatok, amik természetük szerint nem istenek” (Gal 4,8).

A fentiek értelmében a bálványimádás az igaz Isten ellen elkövetett bűn, amit Isten nem hagy büntetés nélkül (Jel 22,15; Rm 1,23-25).

„…az örökkévaló Isten dicsőségét felcserélték mulandó emberek, madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával. Isten azért szívük vágya szerinti tisztátalanságra adta őket, hogy egymás testét megbecstelenítsék, mint akik Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott. Ámen” (Rm1,23-25)

 

4. Most érkeztünk el ahhoz a kérdéshez, hogy a 21. században kell-e még egyáltalán bálványimádásról beszélni, vagy a bibliai idők óta már megváltozott a helyzet?

Mi változott és mi nem?

Úgy gondoljuk, hogy mindazok, amiket a bálványimádás jellemzőiként felsoroltunk, máig sem változtak, mivel a bűnesetben totálisan megromlott emberi szív sem változott semmit:

„Az ember szívének gondolata ifjúságától fogva gonosz” (1Móz 8,21b).

Az emberi szív, amíg azt Isten meg nem változtatja, hatalmas bálványtermelő gyár marad – mondta Kálvin. A változás talán csak annyi, hogy régi bálványistenek nevei eltűntek, de helyükre újabbak léptek, a megmaradt régi bálványok mellé pedig újak születtek.

Mai előadásunk alcíme így hangzik: „halott bálványok”. Eszerint a bálványok két csoportba sorolhatók, úgymint halott bálványok és élő bálványok. Most csak a mai ún. halott bálványokat ismertetnénk, a teljesség igénye nélkül. A halott bálványok jellemzője a némaság (1Kor 12,2). Ezek, némaságuk ellenére is, kizárólag az élő Istent megillető hitet és imádatot követelik az embertől. A néma bálványok nem kizárólagosak, őket nem zavarja, ha az ember egyidejűleg az élő, igaz Istent is imádja, sőt bizonyos határig toleránsak, s ebben van megtévesztő erejük.

Lássunk hát néhányat közülük:

Legismertebb halott bálvány talán a pénz, a vagyon, melynek erejét - egyebek között - a gazdag ifjú történetében adja elénk a Biblia. A pénz néma, nincs „szaga”, és rövid időn belül imádatra készteti, függő viszonyba kényszeríti az embert. A régi bibliamagyarázók az 1Jn 2,16-ban olvasható felsorolást, miszerint „mindaz, ami a világban van – a test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése…”- háromfejű bálványnak nevezték, utalva ezzel arra, hogy a divat, az erotika, a szex, a hobbik, a drogok, az alkohol, a jólét, a sport, stb. nagyon könnyen bálvánnyá válhatnak még a keresztyén ember életében is.

Modern korunk hatalmas bálványává nőtte ki magát a tudomány. Hogy értsük ezt? Úgy, hogy amire ma azt mondják, hogy tudományos, vagy tudomány által is bizonyított, az előtt térdet hajt az ember. Ha pl. egy közönséges kuruzslásos gyógymód mellé odabiggyesztenek egy tudományos jelzőt (energiagyógyászat, kiropraktika), az ember elfogadja. A Biblia által bálványimádásnak nevezett csillag-, nap-, holdimádat, és az ehhez fűződő jóslások (asztrológia, horoszkóp), bár tudományosan igazoltként vannak feltüntetve, Isten mégis mást mond róluk (Jób 31,26-27. 5Móz 4,19.).

Ha bármelyik városodban, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, olyan férfi vagy asszony található köztetek, aki olyasmit cselekszik, ami gonoszság az Úrnak, a te Istenednek szeme előtt, mert megszegi az ő szövetségét, elmegy, és más isteneknek szolgál, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat vagy akármelyiket az ég seregei közül, amelyet nem parancsoltam, és híre megy, és te meghallod, jól tudakozódj utána. Ha igaz és bizonyos a dolog, és megtörtét ez az utálatosság Izraelben, akkor vezesd a kapuba azt a férfit vagy asszonyt, aki azt a gonoszságot művelte, és kövezd halálra, hogy meghaljon” (5Móz 17,2-5).

Se szeri, se száma azoknak a tárgyaknak, (pl. kövek, karperecek, homeopátiás gyógyszerek, stb.) melyeket azzal az ún. tudományos magyarázattal használnak gyógyításra, erő-, energianyerésre, hogy azok kozmikus energiákat rejtenek. Ezeket persze jó pénzen meg lehet venni, a lakásban vagy ruházatban elhelyezni, és lehet várni a sikert. Ezekben az esetekben az energiát istenként bálványozza az ember. Ennek az energia-istenségnek ikertestvére a természet-isten. E szemlélet szerint a természetet isteni imádatban kell részesíteni (példa erre a sokszor már betegesnek nevezhető természetvédő mozgalmak ténykedése: tyúktartás, disznóvágás ésszerűtlen szabályozása, kutyák, macskák szertartásos keresztelése, temetése, állat-istentiszteletek, stb. E mozgalmak képviselőit nem zavarja az éhező embertömeg, sem az elhagyott gyermekek sokasága, ugyanakkor egy kóbor kutya gazdáját bíróság elé citáltatják).

Csak összefoglaló rövidséggel utalhatunk a bálványimádásnak arra a szertartás-csoportjára, amit okkultizmus címszó alatt tárgyalnak a bibliamagyarázók. Ebbe a kategóriába tartozik a mágia, más szóval a varázslások tarka egyvelege: a gyógyító, védő, rontó stb. varázslás, melyeknek gyakran hangzatos, tudományos nevet adnak, hogy az embernek kedve támadjon hinni abban az erőben, ami mögöttük áll. Bálványimádó szertartásokhoz soroljuk a mantikát, más szóval a jóslásoknak ezer formáját, a spiritizmusnak nevezett praktikákat, melyek során a túlvilággal, a halottakkal, azok lelkével, vagy más rejtett erővel akar kapcsolatba lépni az ember, hogy onnan információkat nyerjen a jövőjéről, egészségi állapotáról, a túlvilágról stb. A bálványok közé sorolhatjuk továbbá, a szerencsehozó tárgyak, amulettek, kabalák, szobrocskák, zarándok utakon vásárolt csodatárgyak, ereklyék, szentek szobrainak, szentképeknek sokaságát, melyektől az emberek csodákat, gyógyulást, segítséget várnak.

 

5. Keresztyén bálványimádók?

Sajnálatos, hogy sok, templomba járó keresztyén ember van, aki se nem ismeri, se nem veszi komolyan azt, amit a Biblia a bálványimádásról tanít. Pedig érdemes lenne olvasgatni egyházunk hitvallásainak bibliamagyarázatát a bálványimádásról. A Heidelbergi Káté 95. kérdés-feleletében a következőket olvassuk: Mi a bálványimádás?Az, ha az ember az egy igaz Isten helyett, aki magát igéjében kijelentette, vagy még őrajta kívül is, mást képzel vagy tartogat magának, hogy abba bizalmát vesse.”

Még részletesebben foglalkozik a bálványimádás kérdéseivel a Második Helvét Hitvallás V. fejezete:

„Hogyan imádjuk, tiszteljük és hívjuk segítségül Istent az egyetlen közbenjáró, a Jézus Krisztus által?

1. Tanítjuk, hogy csak az igaz Istent kell imádni és tisztelni. Ezt a tiszteletet nem osztjuk meg senkivel, Isten parancsolata szerint: A te Uradat, Istenedet imádd és csak néki szolgálj (Máté 4,10). Bizonyára minden próféta igen keményen ostorozta Izráel népét, valahányszor idegen isteneket, nemcsak az egy igaz Istent imádták és tisztelték. Tanítjuk, hogy Istent úgy kell imádni és tisztelni, ahogy maga tanított erre bennünket, azaz lélekben és igazságban (Jn 4,23), nem valamely babonasággal, hanem őszinte szívvel, az ő igéje szerint, nehogy valamikor ezt mondja nekünk: Ki kívánta azt tőletek? (Ézs 66,3; Jer 7,22). Mert Pál apostol is azt mondja: Isten embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék... (Csel. 17,25).

2. Csak őt hívjuk segítségül életünk minden válságos helyzetében és viszontagságaiban, mégpedig a mi egyetlen közbenjárónk és szószólónk, a Jézus Krisztus által. Ugyanis világos parancsot kaptunk erre: Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem (Zsolt. 50,15).”

A református egyház két idézett hitvallása, mint látjuk, elsősorban a keresztyének bálványimádásának kérdésével foglalkozik. Hitvallásaink szerzői ezt azért tartották fontosnak, mert a középkori keresztyén egyházakban elterjedt a vallásosnak álcázott bálványimádás, mely ellen a reformátorok határozottan felléptek. A középkori egyházban tehát megismétlődött az, ami Izrael életében az aranyborjú készítése és imádása során történt. Amikor ugyanis Áron elkészítette az aranyborjút, így szólt:

„Ez a te istened Izrael, aki kihozott Egyiptom földéről” (2Móz 32,4).

Áron tehát nem egy új istent talált ki, hanem az aranyborjúban akarta láthatóvá tenni azt a láthatatlan Istent, aki kihozta népét Egyiptomból, de aki megtiltotta, hogy őt kiábrázolják, és bármilyen ember gyártotta tárgyban (aranyborjú) imádják. A Biblia leírja, hogy ennek a vallásos bálványimádásnak milyen súlyos büntetése következett. Ezékiás királyról pedig külön feljegyzi a Királyok könyve, hogy a gyülekezeti élet megtisztítása, reformációja során összetörette azt az érckígyót (Nékustánt), mely egykor a pusztában a szabadítás eszköze volt, de amelyet később vallásos relikviaként kezdtek imádni a zsidók (2Kir 18,4).

A középkori egyház tehát Áron és Izrael egykori bűnét ismételte meg, amikor bevezette képek, szobrok, amulettek, kegytárgyak, ruhák, elhunyt szentek és csontjaik, ruhadarabjaik imádatát, ezektől áldást, segítséget, gyógyulást, közbenjárást várva, jóllehet ezt Isten megtiltotta. Református hitvallásunk, a Heidelbergi Káté pl. azért nevezi a miseáldozatot is bálványimádásnak, mert az ostyát, mely csupán egy tárgy, isteni imádatban részesítik, mondván, hogy az átlényegítés után test szerint jelen van benne maga Krisztus, akit az ostyában imádni kell (Szentségimádás).

Külön lehetne beszélnünk még arról a jelenségről, ami már a 19. században is komoly vitát váltott ki bibliahű keresztyének körében, nevezetesen a Jézust ábrázoló illusztrációk, képes Bibliák és filmek megítéléséről. Ennek az előadásnak a kerete viszont szűk lenne e téma körüljárására, ezért tárgyalására a következő előadásomban szeretnék sort keríteni.

A Bibliából tudjuk, hogy Isten a bálványimádásnak minden formáját tiltja. Idegen istennek nevez minden olyan halott tárgyat vagy élő személyt, akit az ember imádatban részesít, és akibe hitét veti. A hit és imádat egyedül Istent illeti meg. A Biblia szerint egy igaz Isten van, s ez az Isten az embertől hitet és osztatlan szeretetet kíván.

Halld meg, Izrael: az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” (5Móz 6,4-5).

Ezt a parancsot ismétli meg az Újszövetségben maga Jézus is (Mk 12,18-30). A bálványimádás mindig megosztja a szívet, Isten viszont nem osztozik senkivel. Ezért, valahányszor a bálványimádás megkísért valakit, Isten mindig választásra szólítja fel az embert (Józs 24,14; 1Kir 18,39; Mt6,24).

„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Mt 6,24).

Az első parancsolat is erre a választásra szólítja fel nemcsak Izraelt, de korunk emberét, sőt korunk keresztyéneit is.

 

6. A bálványimádás és a kultúra

Visszatérve eredeti kérdésünkhöz, hogy ti. beszélhetünk-e a 21. században bálványimádásról, igennel kell felelnünk. A Biblia szóhasználatával élve a bálványimádás nem csupán egyik jellemzője az ún. pogány (tehát nem a magát kijelentő, egy igaz Istenben hívő) kultúráknak, de a pogány társadalmak életét alapvetően meghatározó fundamentuma volt. Az ember által kitalált bálványok imádatának módja és tisztelete határozták meg a kánaáni népek, az asszír, babiloni, egyiptomi, görög és római világbirodalmak gazdasági, társadalmi, kulturális életét és etikai rendszerét. De ugyanez elmondható az ún. újpogányságot képviselő hitleri, sztálini, távol-keleti stb. világbirodalmakra is, ha csak a közelmúltra gondolunk.

A 21. század posztmodern társadalmainak gazdasági, kulturális életét, polgárainak gondolkodását és etikai normáit is egyre inkább meghatározza korunk bálványainak szellemi, anyagi (pénz) és etikai diktatúrája, amely - szemben az ókori bálványokkal - egyre intoleránsabb.

A bálványimádás eddig ismertetett természetéből következik, hogy a magát a Bibliában kijelentő, egy igaz Istenbe vetett hit mindig összeütközött a pogánysággal. Ez az összeütközés és harc mindig kemény és éles volt, és a történelem végéig éles is marad (lásd: Jelenések könyve).

Korunk döntő kérdése az, hogy a keresztyénség felvállalja-e ezt a harcot, vagy kibékül a pogány, Krisztus nélküli ideológiák által szabályozott társadalmakkal. Az máris látható, hogy a keresztyén egyházak jelentős része nemcsak keveredett a pogány ideológiákkal, hanem lelkesen támogatja is annak modern bálványait. (Friss példa erre az a kezdeményezés, miszerint a magyarországi iskolákban tanuló gyerekek első osztálytól gyakorolják a távol-keleti pogány vallások szertartásaihoz tartozó, relaxációnak nevezett ún. lazító technikát, és a meditációnak nevezett pszichotechnikát, melynek elsajátítása az indítványozók szerint azért ajánlott, mert végzésük közben az agyban ún. „örökélet-hormon” szabadul fel, és gyakorlóiban megnöveli a hosszú élet esélyeit. E pogány vallások által kitalált és gyakorolt szertartások bevezetésének gondolata pedig a Református Egyetemről indult ki. A szemfényvesztéshez tartozik, hogy e módszer fő ideológusa mindezt úgy kínálja fel, mint „keresztyén meditációt”. Csakhogy a keresztyén ember nem magában, befelé fordulva keresi a békességet és Istent, hanem a hit útján, kifelé és felfelé, szemben a pogány meditációval).

A pogány ideológiával egyezséget kötött egyházak természetesen fürdenek az elismerés langyos tengerében, mert az általuk képviselt kevert (szinkretista) evangélium tetszik az embereknek. A bibliahű keresztyénség viszont - úgy a pogány társadalmakban, mint saját egyházaikban - folyamatosan kisebbségbe szorul, sőt hamar odakerül homlokukra a „fundamentalista” bélyeg, mivel a Bibliát tévedhetetlennek és minden részében Istentől ihletettnek vallják. Ennek következményeként pedig a Biblia etikai normáit tartják magukra és családjaikra nézve is kötelezőnek. Ellenzik az abortuszt, nemet mondanak minden szexuális aberrációra, a házasság nélküli együttélésre, minden korrupcióra, csalásra, minden, az Isten teremtési rendjével ellenkező élet- és egyházi rendre. Vallják, hogy Krisztuson kívül, jócselekedetek által nincs üdvösség, és készek küzdeni az evangélium minden igazságáért.

Világosan kell látnunk, hogy korunk lényegében a bálványok és az igaz Istenbe vetett hit harcának színtere: Krisztusnak és ellenségeinek gyakran véres ütközete itt a földön. Meg kell látnunk, hogy egy harcnak vagyunk szem- és fültanúi, de résztvevői is, valahányszor megnézünk egy műsort, újságot (világi vagy egyházi lapot) veszünk a kezünkbe, kiválasztunk egy könyvet olvasásra, híreket hallgatunk, prédikációra figyelünk. Nem kerülhetjük el annak eldöntését, hogy melyik oldalon állunk.

 

Dr. Sípos Ete Álmos,

nyugalmazott ref. lelkipásztor, a BSZ főtitkára / Tápiószele

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 67
Tegnapi: 265
Heti: 634
Havi: 4 809
Össz.: 500 713

Látogatottság növelés
Oldal: BABONÁS HIT
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »