LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Molnár Róbert - Ébresztő, Magyarország!

DR. MOLNÁR RÓBERT ezen új könyve az immár harmadszorra is kiadott „Egy politikus, akit rabul ejtett Isten” című kötet folytatása.

Sok tanulságos és megdöbbentő történeten, tanításon át ismerheti meg belőle az ember önmagát. Ez a könyv is minden bizonnyal az előzően hasonlóan ugyancsak tanulságos és elgondolkodtató is lesz!

A könyv borítója is beszédes. A nap sugarai megcsillannak az érett búzatáblán, miközben az előtérben egy kakas ébresztőt kukorékol. Nekünk!

A szerző jelenleg, a kötet 2012-es magánkiadása idején - a szülőfaluja polgármestereként - már a harmadik ciklusát tölti. 1998 és 2002 között képviselője és jegyzője volt a Magyar Országgyűlésnek, majd - mint írja a könyvében - Isten kiemelte a világi politika elvakító reflektorfényéből és visszaküldte a szülőfalujába, Kübekházára. „Isten vonta ki ekkor a világi politika hangzavarából...”

Így vall ebben a kötetében: „Ahhoz, hogy egy társadalomban markáns és mélyreható változások menjenek végbe, nem maradhatnak az emberek bűnnel megalkuvók. Kellenek olyan vezetők, akik gyökeresen másként gondolkodnak, és valóban kell egy igazi, őszinte, tiszta forradalom! Hiszem azonban, hogy a győztes forradalmat nem szavazófülkékben és nem gyilkos indulatokkal, egyik vagy másik oldalon harcra fogható pártkatonákkal, politikai fegyvertárakban fellelhető eszközökkel és lövedékekkel vívják, hanem hittel, imával, szeretettel, lelki fegyverzetekkel és keresztviseléssel...”

Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus, ny. főiskolai tanár szerint: „Sokáig talán nem is érti az olvasó ezen könyv címét: Ébresztő Magyarország!” A végén azonban a könyv minden elemét a fájdalmas felismerés vonja egységbe: „Amíg Isten száműzött lesz Magyarországon, addig ne is várjuk az áldást, hiszen a gazdaság válsága, a munkanélküliség, a depresszió, az alkoholizmus, az egészségügyi helyzet és egyéb válságaink mind a szeretet-deficit következményei...”

*
Az „Ébresztő Magyarország!” című ezen kiadványt az „Egy politikus, akit rabul ejtett Isten” című kötetet lehetőleg már ismerő olvasóinknak ajánljuk, amelyben megdöbbentő vallomást tett a szenvedéseiről, a kilátástalanságban felragyogó reményről, ahogy leborult Isten előtt és ahogy Ő felemelte. Most pedig a folytatása iránt is érdeklődnek, amely a neves ajánlói szerint is gyakorlatias, életszagú, elgondolkodtató, olvasmányos, nem nélkülözi a humort, ugyanakkor komoly és megszívlelendő üzeneteket is hordoz a mai emberek számára, a társadalmi anomáliák feloldására.

 

Molnár Róbert - Egy politkus, akit rabul ejtett Isten

Dr. Molnár Róbert feleségével Dr. Tóth Ágnessel és három kisgyermekével a Szeged melletti Kübekházán él. Molnár Róbert 1998 és 2022 között tagja és három évig jegyzője volt az Országgyűlésnek. Képviselői mandátumát követően három alkalommal, nagy többséggel a szülőfaluja polgármesterévé választották meg.

Ma is ezt a megbízatását tölti. Látható sikerei ellenére több, embert próbáló válságon ment keresztül, amely szerinte Isten kezében eszköz volt arra, hogy a kőszívét megtörje.

A szerző így tekint vissza eddigi pályafutására:

„Fiatalon megjártam a nagypolitikát. Utólag derült ki, hogy nem is volt az olyan nagy. Huszonévesen azt hittem, hogy a csúcson vagyok, de később rájöttem, hogy akkor voltam csak igazán a mélységekben. Most pedig, egy jó nagy vargabetű után ismét itt vagyok a szülőfalumban...

• Amikor 2002-ben véget ért a politikai karrierem, kérdőre vontam Istent: miért kaptam ezt?
• Hát nem láttad, hogy mennyi mindent tettem?

Ő azonban néma maradt. Nem szólt semmit. Azt gondoltam, hogy akkor itt a vége! Nem így lett. Igazán csak ekkor kezdődött minden! Ma már nagyon hálás vagyok érte, mert minden úgy jó, ahogyan velem történt...

Így tudott rabul ejteni az Isten!”

*
Az „EGY POLITIKUS, AKIT RABUL EJTETT ISTEN” című ezen kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik szeretnék megismerni a politikus életének olvasmányos, lendületes formában, őszintén feltárt megpróbáltatásait, a megtöretését, majd megtérésének döbbenetes körülményeit, saját damaszkuszi útját, ahol egyik pillanatról a másikra szembe találta magát Jézus Krisztussal...

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 200
Tegnapi: 119
Heti: 519
Havi: 2 017
Össz.: 503 906

Látogatottság növelés
Oldal: KÖNYVAJÁNLÓ
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »