LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

 

TÉVTANÍTÁSOK

Az alábbi webhelyek és dokumentumok segítenek eligazodni a New Age és más káros tanok, hitvallások megtévesztő felvetései és a katolikus hittel kapcsolatos tévtanítások között. Egyes nem katolikus közösségek és szabadegyházak rövid ismertetőjét is közreadjuk.

A megkülönböztetést adományként vagy tudományként tudjuk megvizsgálni, utóbbira Bocsa József atya tett kísérletet A szellemek megkülönböztetése című munkájában.

 

A megkülönböztetés adományát –amely egyike a Lélek adományainak - megkaphatja az egyén, de működhet közösségi szinten is. Nem feltétlenül kötődik mély teológiai ismeretekhez, bár ezek nagyban segíthetnek a helyes megkülönböztetés gyakorlásában. Fontos, hogy mint bármely adományt, gyakoroljuk ennek a használatát is. Úgy gondoljuk, hogy egyike a legfontosabb és „leghasznosabb” adományoknak: a szó legszorosabb értelmében élet- és lélekmentő lehet.

 

Sajnos azt is látjuk, hogy túlzott használata, vagy alig használata is gondokat okozhat az egyén vagy a közösség lelki fejlődésében. Sok atya vagy testvér a pasztoráció más területeit tartja fontosnak, és a megkülönböztetést elhanyagolják, pedig teológiai, hittudományi ismereteik nagy súllyal esnének latban a helyes út kiválasztásában, a megkülönböztetés gyakorlásában. 

 

Az (1 Jn 4,1) így szól:  Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba.” Itt „lelkek” vannak, mint a legtöbb katolikus Biblia-fordításban, ezért jobbnak tartjuk a Szentlélek kifejezést a „Szent szellem” helyett.

 

A keresztény évszázadok aszketikus irodalmában elszórtan találkozik az ember néhány alapelvvel, beszédrészlettel, és a figyelmet is felhívják a megkülönböztetés fontosságára. Remete Szent Antal egyik levelében azt írja, hogy ,,a megkülönböztetés az a képesség, aminél nagyobb nincs a keresztény hitben''. A keresztény ókor másik nagy alakja, Cassianus szerint ,,a discretio minden erény szülőanyja, őrzője és irányítója''. Aquinói Szent Tamás pedig azt tanítja, hogy a lelkiéletben a legdöntőbb szerepe az okosságnak van, amely tulajdonképpen nem más, mint ítéletmondás, a végletek vagy több lehetőség közül a megfelelőnek a kiválasztása. 

 

A keresztény világnézet a világ legfontosabb szereplőjének Istent tekinti.  A szellemek megkülönböztetése elsősorban a Szentlélektől való adomány, melyet elsősorban az Egyház kap, ahogy azt 1 Kor 12,10 írja: „Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül.”

 

 olvasd el:

http://www.karizmatikus.hu/tevtanitasok.html

http://www.karizmatikus.hu/images/stories/docs/ea-megkulonb-szeged.pdf

 

valt

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 167
Tegnapi: 119
Heti: 486
Havi: 1 984
Össz.: 503 873

Látogatottság növelés
Oldal: TÉVTANÍTÁSOK
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »