LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Ítélet Európa felett! – Tasi Csaba

 

2010. 05. 16-án reggel megkérdeztem Istent, hogy miért esik ez a sok eső és mi a célja vele, hiszen az eső már két-három hete majdnem egyfolytában esik, és ez így nem normális. Isten válasza átjárta a szívemet, hiszen a keresztyének felelősségéről is beszélt nekem.
A következőket mondta: A sok eső, ítéletként jelenik meg egész Európa felett és továbbra is tartani fog. Az egész évben ez lesz várható, Isten haragjának az elő ízét tapasztalja most meg egész Európa és Magyarország is. Európa folyói ki fognak áradni, ítéletem nem kerülheti el Németországot, Franciaországot, a Benelux államokat és a Skandináv országokat. Magyarországon a két nagy folyó nem fog kiáradni, de a Duna és a Tisza mellékfolyói közül lesznek, amit majd nem tudnak megállítani és kilép medréből.
Ítéletem legjobban azokra fog kiáradni, akik a maguk erejében és a maguk teljesítményében bíznak. Haragszom Európa népeire, mert azt hiszik, hogy a pénzzel mindent meg lehet oldani; a pénz az ő Istenük és úgy gondolják, hogy a szabadságuk határtalan és ezt erényként fogják fel, holott a bőn jut törvényerőre. Minden a romlás felé halad. Megengedtem az ellenség erőinek, hogy ítéletemet hajtsák végre, hogy tomboljanak és pusztítsanak a folyók által. A halál sok embert el fog ragadni, az emberek egyre jobban félni fognak a természet erőitől, mert érzik, hogy nincs felettük hatalmuk. Egy
éjszaka alatt olyan mértékűre áradnak a kisebb patakok, hogy falvakat és házakat sodornak majd el templomostul.
Amikor pedig már mindenkinek elege lesz a vízből és az áradásokból bizony éhségre szorítom a leggazdagabb vidékeket is. A nemzetek pénzét fel fogja emészteni a természeti erőkkel való harc és a gazdák kártérítése. Erre a csapásra pedig másik kettő jön. Amikor azt
gondolnák az emberek, hogy már vége van az első csapásnak, utána zúdítom a következőt. Fel sem tudnak majd ocsúdni olyan hirtelen tör majd rájuk a veszedelem.
Jégeső fogja elverni a terméseket, a sok eső miatt pedig meg sem fognak érni egyes gyümölcsök, mert nem lesz annyi napsütés. Európa országai, melyek korábban gyümölcstermő országok voltak kénytelenek lesznek más kontinensről hozni gyümölcsöket,
mert ami termett az nem megfelelő minőségű lesz.
Olyan kártevők fognak pusztítani, melyekről eddig nem is hallottunk. Mindent, amiben bíztak az emberek egyszerűen elveszem tőlük, és igyekszenek majd visszaszerezni, de kiveszem lábuk alól a talajt.
Azt gondolnátok, hogy ebben a helyzetben majd hozzám kiáltanak a népek vezetői, de nem, egyre jobban el fognak tőlem távolodni. Az egyszerű emberek közül ugyan sokan kiáltanak majd hozzám és várható, hogy az emberek engem fognak keresni, de a vezetők még jobban megkeményítik szívüket, büszkeségük és kevélységük az egeket döngeti, és azt gondolják, hogy urai tudnak maradni a helyzetnek, de ki fog derülni, hogy nem így van.
Kevesen vannak népem közül azok, akik rendszeresen imádkoznak a különböző népek vezetőiért, a parlamentben folyó munkákért, a törvényhozásért és a felelős vezetőkért.
Bizony mindenki magával van elfoglalva, mindenki a maga örömét keresi, a vezetők pedig ahelyett, hogy legeltetnének, a saját hírnevükkel vannak elfoglalva, hogy az jobban csillogjon.
Ezért is lesújt haragom Európára. Keresztyénnek és gazdagnak mondja ugyan magát, de nem tudja, hogy ebben az időben ő a legszegényebb és a legnyomorultabb mióta a kereszténység létezik, mert elhagyták az igazi hitet és az igazi kereszthordozást.
Az Úr napja közeledik, mely egyben a harag és a nyomorúság napja is. Ezek az idők felkészítenek bennünket keresztyéneket az Úr napjának várására. Bizony kevesen vannak tisztában az Úrnak nagy napjával, pedig sok ószövetségi próféta is megírta, hogy mik fognak történni a Harag nagy napján. Akiknek van füle a hallásra, az hallja meg mit mond az Ige Isten ítéletének és haragjának nagy napjáról!
Az Én népem nem rám figyel, hanem arra, ami őt körülveszi, nem veszi észre az én ítéletemet sem, pedig én szólnék hozzájuk, de nincs, aki meghallgasson, és aki őrt állna a népekért, nincs, aki prófétálna a nemzeteknek. Kénytelenek a világi vezetők jósokhoz és halottidézőkhöz járulni, mert az én népem nincs a helyén, nincs aki tanácsot adjon, mert még magatok között sem tudtok rendet tenni és egységre jutni.
Újból eljön az az idő, amikor a nemzetek vezetői a keresztényeket kérdezgetik majd, hol van ilyenkor a ti Istenetek és miért nem néz le ránk szenvedésünk idején? A világ számon kéri népemen az igaz hitet, az egységet és a szeretetet és mivel ezeket sehol nem
találja, válaszlépésként üldözni kezdi őket.
Ám a valódi, igaz hívő emberek nem fognak ettől megijedni, hanem ők lesznek azok, akik az eljövendő királyság evangéliumát fogják hirdetni minden nép között, erővel és hatalommal.
Sokan eltérnek majd az igaz útról a szenvedés hatására, egymást fogják elárulni az emberek, valóban ellenség lesz a hívőknek még a saját háza népe is.
De aki mindvégig kitart az üdvözül! Eljön újra a mártírság ideje, sokakat meglepetésként ér majd el, nem lesznek rá felkészülve és sajnos sokan elhagyják emiatt az Urat. Már most számolnunk kell az eljövendő nyomorúsággal és üldöztetéssel. Felértékelődnek majd
az üldözés idején a testvéri kapcsolatok, de már most is egymást védő tagoknak kellene lennünk. Ehelyett azt mondogatjuk, „hogy nincs rád szükségem, meg vagyok nélküled is”.
Az a gyülekezet, amely a mostani időben nem fog gondot fordítani arra, hogy egymást megismerjék, és szorosabbra fűzzék a testvéri köteléket, azok az üldözés idején szét fognak forgácsolódni, mert nem lesz, ami egybetartsa őket. A több száz és több ezer fős gyülekezetek, amelyekben nem is ismerik egymást a tagok, nagy veszélynek vannak kitéve, mert ők hozzá vannak szokva, hogy mindig csak „kapjanak”, de ebben az időben nem lesz, aki etessen, mindenkinek magának kell gondoskodni a szellemi eledelről. Akinek nincs élő
kapcsolata az Úr Jézussal, az nem fog tudni megmaradni ebben a megrostálós időszakban.
Az Úr nyilvánvalóvá teszi, hogy ki az, aki hőséges Őhozzá, és ki az, aki színből követi Őt. Ebben az időben mindenkinek szolgálnia kell, nem várhatunk egymásra, vagy világítasz, vagy választod a sötétséget, nem lesz más alternatíva. Sokan próbálnak majd valahogy meghúzódni, de rá fognak döbbenni, hogy ez nem mehet így tovább és választaniuk kell!
A végső rostálás az elragadtatás lesz az emberek számára, de már most nyilvánvalóvá kellene lenni, hogy kire számíthat az Úr, ki az, aki Őt követi. Ugyanis az Úr a végső időben kegyelmét is megsokszorosítja, és aki most valóban vele tart az meg fogja
tapasztalni az eljövendő világ erőit, és az Úr maga lesz vele, erővel és hatalommal. Itt van az ideje, hogy újra felálljon a bizonyságtevők utolsó serege, melyben szolgálói lelkülettel mindenki egymásnak engedelmeskedve halad a cél felé, nem félve a mártíromságtól sem.
Az üzenet továbbra is így hangzik Isten népének: „…tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne láttassék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss. Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem: igyekezz tehát, és térj meg!
Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, Ő pedig énvelem. Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az Ő trónusán.” Jelenések 3:18-21.

Legyen meg az Úr akarata az Ő népével és Európával!

Isten áldjon meg titeket!

Lejegyezte: Tasi Csaba

forrás:

https://keskenyut.wordpress.com/2013/06/04/itelet-europara-tasi-csaba/

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 77
Tegnapi: 213
Heti: 609
Havi: 2 107
Össz.: 503 996

Látogatottság növelés
Oldal: ITÉLET EURÓPÁRA
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »