LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

A SZERETET ÖRÖK TÖRVÉNYE

 

 

I. A világmindenség változhatatlan törvénye

1. Mi az, amit szinte a világunk legnagyobb problémájaként él meg az emberiség?

  • A Biztonság és a bizalom hiánya az emberek között egyéni, társadalmi és nemzetközi szinten, és bizonytalanság a természeti katasztrófák miatt.
    • “Az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek.....” Lk. 21,26.
  • Politikai és társadalmi szinten a biztonságot követelik az emberek, mások ígérik és esküsznek rá, hogy meg fogják valósítani, mégsem tudja senki sem garantálni.
    • A biztonság olyannak tűnik, mint az árnyék, amit lehetetlen megfogni és rögzíteni.

2. Gondolkoztál már azon, hogy mi történne akkor, ha a jelenleg érvényes természeti törvények hirtelen megszünnének működni?

  • Ha a Föld mágneses ereje, még hacsak rövid időre is elveszítené hatását, a következő pillanatban felemelkednénk, és nem tudnánk megmaradni a földön.
  • Ha viszont a nehézségi erő hirtelen a kétszeresére nőne, akkor a lábaink összeroskadnának, mert nem tudnák hordozni a saját súlyunkat.
  • Az értelmünk tehát azt súgja, hogy a bennünket körülvevő hatalmas világmindenséget irányító törvényeknek a változhatatlanságától függ az életük, ez a változhatatlanság garantálja a biztonságunkat.
    • “A teremtés összhangja attól függ, hogy az összes lények és dolgok, az élettel bírók és az élettelenek, a Teremtő törvényével tökéletesen egyezzenek. Isten törvényeket hozott, melyek nemcsak az összes élőlényeket, hanem a természet tüneményeit is uralják. A világegyetemben mindent változhatatlan törvényeknek vetnek alá, melyek nem mellőzhetők.” (P.P. 32-33.)

3. Mit gondolsz, miért nem változnak és alakulnak az Isten által adott törvények?

  • A változás legkisebb mértékű megnyilatkozása annak a jele, hogy valami nem tökéletes rajta vagy benne, ezért egy javító szándékú változtatásra van szükség.
  • A Biblia Istenről azt mondja, hogy tökéletes, ezért Ő nem változik, a változásnak még az árnyéka sem merül fel Vele kapcsolatban. Jób. 11,7. Mt. 5,48. - Mal. 3,6. Zsid. 13,8. Jak. 1,17.
  • Az Isten által adott törvények éppoly tökéletesek, mint azoknak szerzője, maga az Isten. Zsolt. 19,8. Jak. 1,25.
    • Ezért mondta Jézus azt, hogy nem azért jött, hogy a törvényt eltörölje vagy megváltoztassa, hanem azért, hogy betöltse azt, mert a legkisebb változtatással elveszítené tökéletességét a törvény. Mt. 5,18.

4. Az ember számára is adott Isten ilyen változhatatlan törvényeket?

  • Az emberi szervezet működését is az Isten által adott törvények irányítják, amiknek egészséges működése érdekében nekünk is összhangban kell cselekednünk ezekkel a törvényekkel.
    • Mindenki tudja, hogy milyen káros következményekkel jár az alkohol fogyasztása, a túlhajszolt életmód, amik gyakran drasztikus következményeket eredményeznek.
    • Az erkölcsi törvények figyelmen kívül hagyását általában akkor szokták érzékelni az emberek, amikor ők a szenvedő alanyai a törvénytelenségnek.
  • A természeti és az erkölcsi törvények figyelmen kívül hagyása tehát előbb vagy utóbb mindig zűrzavarhoz és szerencsétlenséghez vezet.
    • Ezért van szükség az emberek személyes és közösségi életében egy biztos törvényre, amely védelmet nyújt mindenki számára.

II. Az Istennel kötött szövetség törvénye

1. Milyen törvényt adott Isten a társas kapcsolataink biztonsága érdekében?

  • A történelem folyamán Isten újra és újra szövetségre lépett azokkal, akik készek voltak a megváltás evangéliumát elfogadni, és a szövetség feltételei szerint élni. II. Móz. 19,5.
  • A szövetség feltételeként viszont minden időben az örök erkölcsi törvényt, a Tízparancsolat adta Isten az embernek, ami két irányba is szabályozza életünket, és teremt biztonságot számunkra. II. Móz. 20,1-17.
    • Az első négy parancsolat az Istennel való szeretet közösségünket akarja biztosítani.
    • A többi hat parancsolat pedig az embertársaink iránti szeretetünket segíti kibontakozni bennünk.

2. Mikor adta Isten a Tízparancsolatot az emberek számára?

  • Sokan gondolják azt, hogy Isten csak a zsidók számára adta a Tízparancsolatotakkor, amikor Mózesnek átadta azt a Hóreben kőtáblákra írva, pedig ezt a törvényt Isten nem a zsidóknak adta, hanem az embernek, már az Édenben Ádámtól kezdve.
  • Már Káin történeténél találkozunk a törvényre való hivatkozással, még ha közvetett módon történik is ez a hivatkozás, Isten ugyanis azt mondta Kainnak: “a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta”. I. Móz. 4,7.
    • Bűnről ugyanis nem lehet beszélni, ha nincs törvény, mert “valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; mert a bűn a törvénytelenség”.
    • I. Ján. 3,4.
    • “Ahol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen”. Róm. 4,15.
  • Ádámnak és közvetlen utódainak még a szívében, vagyis a lelkiismeretében élt a törvénynek ismerete, ezért nem volt szükség arra, hogy az le legyen írva.
    • Később pedig az Isten-fiainak vonalán apáról fiúra szájhagyomány útján maradt fenn az Isten által adott erkölcsi törvénynek az ismerete.
  • Ábrahám is még az atyáitól kapott tanítások alapján ismerte ezeket a törvényeket, és így tudott házanépével együtt ragaszkodni Isten törvényéhez. I. Móz. 18,19. 26,5.

3. Később, Mózes idejében miért adta Isten kőtáblára írva a szövetségkötés alapját képező törvényt?

  • Azért írta le az emberek számára, mert nem bízhatta szent előírásait olyan emberek emlékezetére, akik hajlandóak voltak arról minduntalan elfeledkezni.
  • A kőtábla pedig annak a szimbóluma, hogy Isten nem ideiglenes és mulandó rendelkezésként akarja adni ezt az embernek, hanem örök és változhatatlan törvényként.

4. Milyen törvényeket adott Isten még a Tízparancsolaton kívül, amiket viszont nem kell örök érvényűnek tekinteni?

  • A ceremóniális törvényt, amely az áldozati rendtartást és a templomban folyó szolgálatokat szabályozó törvény volt.
  • A polgári törvényt, ami az államigazgatást és a társadalmi együttélést szabályozta a zsidó nép, mint egy nemzet életében.
  • Az egészségügyi törvényt, amely az életmód minden területén isteni eligazítást adott számukra: öltözködés, táplálkozás, tisztálkodás, stb.
  • Ezek a törvények azonban Jézus halálával részben vagy teljesen érvényüket veszítették.
    • Az egyik törvény azért, mert azt csak a zsidó nép számára adta Isten, mint választott népének, akiknek egy minta államot kellett volna felállítaniuk a népek között.
    • A másik törvény pedig azért, mert az általa szabályozott események szimbolikus jelentése a beteljesedéssel megszűnt

5. Mi által tett különbséget Isten az általa adott törvények között?

  • Amíg a Tízparancsolatot maga Isten írta le egy kőtáblára még másodszor is, addig a többi törvényeket csak elmondta Mózesnek, és Mózesnek kellett azt leírni egy könyvbe. II. Móz. 31,18/b. 32,16. -- II. Móz. 34,11/a. 27. V. Móz. 31,24.
  • Amíg a Tízparancsolatot a szövetségládában tartották és őrizték, addig a Mózes által írott törvényeket csak a láda mellé kellett letenni. V. Móz. 10,5. -- V. Móz. 31,24-26.
  • Amíg a Tízparancsolat követelménye örök érvényű, addig a Mózes által írott törvények az újszövetségi időben már érvényüket veszítették részben vagy teljesen. Mt. 5,17-18. -- Kol. 2,14-17.
    • Ha a Tízparancsolat is megváltoztatható vagy eltörölhető lenne, akkor Jézusnak nem kellett volna a kereszten meghalnia helyettünk, a törvényszegéseink miatt.
  • Isten tehát ily módon akarta hangsúlyossá tenni a Tízparancsolat egyedülállóságát és örökkévaló követelményét.

III. Az erkölcsi törvény újszövetségi vonatkozása

1. Hogyan ítélte meg Jézus a törvény szerepét és célját az ember életében?

  • Jézusnak a törvényhez való viszonyulásáról már az ószövetségi prófétai írásokban is találunk utalásokat.
    • Dávid szerint Jézus küldetésének egyik célja az lesz, hogy a törvény iránti engedelmesség által betöltse Isten akaratát, és így naggyá és dicsőségessé tegye azt az egész világegyetem előtt. Zsolt. 40,8-9. Ésa. 42,21.
  • Az előbbiekből adódóan követőivel szemben is mindig az erkölcsi törvény iránti engedelmességet állította feltételként. Mt. 19,16-19. Ján. 14,15. 21.
    • Jézus a saját életéből a törvény iránti engedelmességét állította elénk példaként. Ján. 15,10.
    • Ebből adódóan a törvény iránti engedelmességünk az Istennel való szeretet közösség feltételévé válik a mi életünkben is, egyfajta fokmérője lesz a valóságos szeretetünknek. I. Ján. 2,3-5. 5,2-3.

2. Hogyan viszonyultak a szövetség törvényéhez Jézus tanítványai, mint akik az újszövetségi Egyház apostolai voltak?

  • Tanító leveleikben mindig igyekeztek Isten törvényének megtartására buzdítani Krisztus tanítványait. II. Ján. 5-6. vers Róm. 3,28-31.
  • “A törvény szent, a parancsolat szent, igaz és jó”, mondja Pál apostol. Róm. 7,12.
  • Az apostolok írásaiban semmi olyan utalást sem találunk, miszerint az újszövetségi időben már nem érvényes a Tízparancsolat és nem kell annak előírásait betartani.

IV. A törvény rendeltetése és célja

1. A Biblia tanítása szerint milyen szerepe van az erkölcsi törvénynek az Isten előtti megítéltetésünk vonatkozásában?

  • A Biblia arról beszél, hogy egyszer minden embernek meg kell állnia az Isten ítélete előtt, hogy számot adjon a cselekedeteiről. II. Kor. 5,10. Préd. 12,15-16.
  • Ebben az ítéletben a Tízparancsolat lesz az a mértékegység, amihez viszonyítva vizsgálja meg Isten minden ember cselekedetét. Jak. 2,12.
  • Csak azoknak lesz joga belépni az új Jeruzsálem kapuján és az élet fájának gyümölcsét fogyasztani, akik megtartották az Isten parancsolatait. Jel. 22,14.
    • Akik itt a földi életükben nem tudtak vagy nem akartak Isten törvénye szerint élni, azok Isten országában sem tudnának és akarnának aszerint élni.

2. Amikor Isten megítéli cselekedeteinket a törvény által, akkor milyen jellegű cselekedeteket fog megítélni?

  • Isten nem csupán az általunk is látható cselekedeteket ítéli meg, hanem az indítékainkat is, vagyis azt, hogy miért tettük azt, amit tettünk.
  • Jézus több alkalommal is hangsúlyozta, hogy a szívben lévő állapot a döntő egy ember megítélésénél.
    • A gazdag ifjú története is ezt tette egyértelművé. Mt. 19,16-22.
    • A hegyi beszéd tanításában is ezt hangsúlyozta, amikor a paráznaság lényegéről beszélt. Mt. 5,27-28.
  • Isten ugyanis a bűnt akarja megítélni a cselekedeteinkben, és mivel a bűn gyökere a szívben van, ezért a szív állapota szerint kell megítélnie az embert. Mt. 15,19.

3. A törvény szigorú megtartása által méltókká válhatunk-e az üdvösségre, az Isten országában való örök életre?

  • A Biblia nagyon határozottan tagadja azt, hogy mi emberek fel tudunk mutatni bármit is, ami Isten ítéletében fel tudna menteni bennünket a korábban elkövetett bűneink következményétől.
    • “És mi mindnyájan olyanok voltunk mint a tisztátalan, és mint megfertőztetett ruha minden mi igazságunk”. Ésa. 64,5.
    • “Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Eféz. 2,8-9.

4. Milyen célból rendelte el Isten a törvényt részünkre, és nekünk mit kell tenni annak érdekében, hogy ezt a feladatát el tudja elvégezni?

  • A törvény elsődleges feladata az, hogy mint egy tükör álljon előttünk, megmutatva a bűnt a szívünkben és életünkben. Róm. 7,7.
  • Mivel azonban a törvény a szív cselekedeteit akarja felfedni, ezért a törvényt úgy kell használnunk, hogy az megfelelő mélységben tudja megmutatni szívünk állapotát. Zsid. 4,12.
    • Ahhoz, hogy ilyen módon tudjon hatni, nem elég csak alkalomszerűen belenézni a törvény tükrébe, hanem egy rendszeres használatra van szükség. Jak. 1,22-25.

5. Mit szeretne Isten újra megvalósítani eredeti szándéka szerint a törvénnyel kapcsolatban?

  • Isten azt szeretné, hogy az erkölcsi törvény ne csak egy kívülről ható befolyással érvényesüljön az életünkben, hanem egy belülről ható erőként is, ösztönösen meghatározva indítékainkat és cselekedeteinket.
  • Ennek érdekében Isten azon fáradozik, hogy Szentlélektől vezetett emberek szívébe újra legyen beírva az Isten törvénye. Zsid. 8,10.

6. Amikor a törvény az Istentől rendelt funkcióját tölti be, akkor mit munkál minden ember esetében?

  • Pál apostol azt mondja, hogy a törvény Krisztushoz vezérlő mesterünk. Gal. 3,24.
    • Erre azért van szükség, mert a törvény követelményeinek egyetlen ember sem tud eleget tenni.
    • Amikor azonban Krisztushoz megyünk, és hitben elfogadjuk Őt személyes Megváltónknak, akkor Ő kész helyet cserélni velünk, hogy mi úgy állhassunk meg az Atya előtt, mintha sohasem vétkeztünk volna a törvény ellen.
      • “Isten az Ő Fiában felajánlotta nekünk a törvény tökéletes igazságát. Ha szívünket megnyitjuk Krisztus befogadására, akkor bennünk lakozik majd az istenség egész élete és szeretete, mely teljesen átalakít a saját képmására. Ez által nyerhető el a megigazulás és az életszentség, amit a törvény megkövetel.” (G.H.B. 58,2.)
  • Ugyanakkor a törvény abban is segítséget ad, hogy ki tudjuk fejezni Isten és az emberek iránti szeretetünket a cselekedeteink által. Mt. 22,37-39. Ján. 14,15.
    • A szeretet ugyanis nem létezik, ha nem jut kifejezésre a cselekedetekben, ha a másik nem tudja azt érzékelni. I. Ján. 3,18.
    • A törvény tehát nem más, mint a szeretetnek tételekben való összefoglalása.
    • Aki a szeretetnek ezeket a tételeit megvalósítja életében, abban az emberben valósággal teljessé lett a szeretet. I. Ján. 2,5. Eféz. 3,18-19.

7. Mikor tud Isten törvénye olyan gyönyörűségessé válni előttünk, ahogyan arról Dávid énekel a zsoltárokban? Zsolt. 1,2.

  • Az Isten törvényéhez való viszonyunkban nagyon fontos szempont, hogy ne a tilalom oldaláról nézzük és lássuk a törvényt.
  • Meg kell értenünk azt, hogy Isten nem elvenni akar tőlünk, nem eltiltani akar valami jótól bennünket a törvénye által.
  • Meg kell értenünk, hogy Isten minden esetben adni szeretne részünkre valamit, amivel csak azok rendelkeznek, akik befogadják a szívükbe is a törvényt.

8. Mi a különbség aközött, amikor valaki csupán csak megtartja a törvény követelményeit, és amikor betölteni szeretné a törvényt?

  • Az egyik esetben csak tilalmakat lát, csak annyit akar tenni, amit a törvény előír számára, amit tesz azt valamilyen érdekből teszi, szívében nem azonosul a törvénnyel.
  • A másik esetben viszont mivel a szívének érzelmeivel összhangban áll az , amit a törvény előír, ezért örömmel és boldogan cselekszi azt, sőt mi több, azt keresi, hogy mit tehetne még.
    • Aki betölteni akarja a törvényt, az nemcsak kielégíteni akarja az előírásokat, hanem tartalommal feltölteni, valóságos cselekedetekkel kifejezni a szeretet írott tételeit.
  • forrás:
  • http://igemorzsa.hu/bibliakor-jegyzet/alapv_bibliaism/12_tema.html

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 349
Tegnapi: 550
Heti: 1 478
Havi: 3 464
Össz.: 509 014

Látogatottság növelés
Oldal: SZERETET
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »