LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Óvakodjatok a Jezabel lelkülettől
Source: http://www.ichtys.hu/index.php/16-fokategoria/friss-hirek/57-ovakodjatok-a-jezabel-lelkulettol

Jezabel néhány jellemzője

 

Az egyik ok, amiért Isten megteremtette az embert az volt, hogy bebizonyítsa a Sátánnak, hogy azon túl, hogy természetéből fakadóan közölni akarja dicsőségét az emberrel, át is tudja isteníteni őt, vagyis hasonlóvá tudja tenni a Mindenhatóhoz, mégpedig a föld porából. Ez a teremtmény a romlandó anyag sarából kiemelkedve az istenség legfőbb magasságába juthat, és istenivé válhat a részesedés által. Ezért lehetséges, hogy az ember helyreállított és megszentelt állapotában még az angyalok karának is felette áll. Az ortodox liturgia ezért nevezheti a Szent Szüzet az „angyalok örömének”, a „mennyeknél magasztosabbnak”, „a keruboknál tiszteletreméltóbbnak és a szeráfoknál felülmúlhatatlanabbul dicsőbbnek”.

De ellenségünk, a Sátán, attól a pillanattól fogva, hogy Isten megteremtett minket, ellenünk volt. Irigy, amiért Isten az Ő képmására és hasonlatosságára teremtett minket, ezért szabadságánál fogva szüntelenül próbára teszi az embert és kísértésbe viszi, hogy elbukjon.

Ma a világ nem hisz a Sátán, mint gonosz lélek létezésében, de más gonosz lelkek és más sötét erők létezésében sem hisz, akik Isten teremtését zaklatják. Ha már valaki annyit elfogad, hogy a gonosz lelkek léteznek, az már fél siker a lelki harcban. Jézus figyelmeztetett minket, hogy napjainkban a Sátán legújabb trükkje az, hogy elhitesse az emberekkel, hogy sem ő, sem a pokol nem létezik. Ma sok keresztény nincs tudatában a Sátán vagy más gonosz lélek jelenlétének sem fizikai síkon, sem lelki értelemben, és nem tudnak a gonosz lelkek ránk gyakorolt hatásáról sem. Mivel elutasítjuk ezt a realitást, a Sátán és bukott angyalai szabadon mozoghatnak anélkül, hogy lelepleznénk és megakadályoznánk őket. A Sátán nemcsak a gonosznak egy formája, nemcsak egy energia vagy egy gondolat, hanem egy létező intelligens személy. Vele tartanak más gonosz lelkek hordái, akik vele együtt harcolnak Isten Országa ellen. Ha fizikailag láthatóvá válnának, elsötétítenék a napot!

Tudjuk, hogy a gonosz lelkek sohasem érik be azzal, hogy lápokon és más nyílt tereken kóboroljanak, hanem mindig arra törekszenek, hogy lakást vegyenek valakinek a testében és lelkében. „Réseket” és lehetőségeket keresve kószálnak, hogy befészkelhessék magukat a lelkekbe.
Source: http://www.ichtys.hu/index.php/16-fokategoria/friss-hirek/57-ovakodjatok-a-jezabel-lelkulettol

 


Source: http://www.ichtys.hu/index.php/16-fokategoria/friss-hirek/57-ovakodjatok-a-jezabel-lelkulettol

A Jezabel lélekkel vívott csata egyértelműen az emberekért folyik. Az Egyházban ez a lélek arra törekszik, hogy Isten népén uralkodjon és irányítsa őket. Ha nem vagyunk a döntés emberei, a Jezabel lélek varázslata alá fogunk kerülni. Támogatja a vallásos szervezeteket, és nagy befolyással bír bennük, valamint a politikában. Bár Jezabel vallásos, hamis hatalmat gyakorol Isten igaz prófétai küldetésével szemben. Gyűlöli a prófétákat és minden prófétai szolgálatot. Különösen a bűnbánatot, az alázatot és a közbenjáró imát gyűlöli, mert ezek lerombolják makacsságának és büszkeségének erődítményeit.

A Jezabelek szeretnek olyan hatalmat sugározni, amivel nem rendelkeznek. Ez megfélemlítésen alapul, hogy elhomályosítsák azoknak az értelmét, akiket el szeretnének nyomni. Milyen gyakran próbál befolyást gyakorolni a Jezabel lélek? Az Egyházban: „Ha ezt megteszi, visszatartjuk a tizedünket”. Vagy: „Engedelmeskedj nekem, vagy nem lesz lelki védelmed!” Vallásos szervezetekben: „Ha nem úgy gondolkodsz, mint én, kiszállok, és nélkülem kell megoldanod a továbbiakat. Mindent megtartok magamnak, amit eddig csináltam”. Igen, ha valaki nem működik vele együtt, annak következményei lesznek. A megfélemlítés mindig arra törekszik, hogy fenyegetések révén irányítsa a személyt. A félelemkeltés hatására az áldozat irányíthatóvá válik, mert attól fél, hogy elveszít valami számára értékeset. Ez zsarolás, ami távol áll Isten szeretetétől, mert ezek mind helytelen eszközök: a törvénytelen hatalom és tekintély használata, olyan hatalom kivetítése, amely nem a miénk. Ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy egy személynek ne kellene kiállnia önmagáért, de ezt helyes eszközökkel kell tennie. Egy másik ember manipulálása, megfélemlítése és leuralása nem más, mint az irányítás és a törvénytelen hatalom égbekiáltóan durva gyakorlása.

A küldetésem elején, még Svájcban történt, hogy egy barátságosnak és buzgónak tűnő hölgy megkeresett azzal, hogy szívesen segítene a francia fordításban. Mivel senki más nem volt, elfogadtam az ajánlatát. A férje francia irodalmat tanított egy iskolában. Úgy tűnt, ez a hölgy alkalmas lesz a fordításra, mivel a férje is tud majd neki segíteni. De miután elolvastam a fordítását, észrevettem, hogy a nyelvezete távol van a Biblia nyelvezetétől. Jézus egyszerű, világos szavait fennkölt francia irodalmiassággal fordították le, aminek következtében elvesztette bensőséges jellegét. Mint tudjuk, az IÉI a Szentírással szoros kapcsolatban álló nyelvezetet használ. Sok idézet is található benne a Szentírásból. Bátorkodtam néhány bibliai kifejezést megváltoztatni a francia Bibliát alapul véve. Amikor rájött, hogy beleavatkoztam abba, amit ő „saját” munkájának nevezett, megfenyegetett és szememre hányta, hogy belerontottam az ő tökéletes franciasággal megfogalmazott szövegébe. Műveletlen személyként kezelt, aki nem ismeri a tökéletes francia nyelvet, emlékeztetett arra, hogy a férje francia irodalomtanár stb. Kemény hangú levelet írt, melyben azt mondta, vagy saját maguk dolgoznak és én nem változtatok meg semmit, vagy nem csinálják. A gyóntató papom azt tanácsolta, hogy hagyjam őket távozni.

Felhívtam és megmondtam neki, hogy nem fogadom el, amit mondott. Csalódottan megkért, hogy akkor adjam vissza neki az általa lefordított kéziratot. Rögtön ezután Urunkhoz fordultam és megkértem, küldjön nekem egy másik fordítót. Még ugyanaznap este felhívott Lucien Lombard és megkérdezte, tudnék-e valamilyen munkát adni neki, például fordítást. Így dolgozik a mi Urunk! Ha egy eszköze cserbenhagyja, küld egy másik személyt. Nem gond.

Miután leállítottuk a fordítói munkában ezt a hölgyet, saját könyvet írt „isteni üzenetek” címmel. Belgiumba ment és ott kinyomtatatta. A Jezabel lélek bosszúálló is. Sok barátomat felkereste, hogy elmondja nekik, milyen gonosz vagyok, és hogy neki is vannak látomásai. Azt mondta, egyik látomásában Pio atyát látta, aki azt állította, hogy én tényleg gonosz és hamis próféta vagyok. Mintha ez nem lett volna elég bosszú, egy honlapot is indított az IÉI ellen. Az volt a küldetése, hogy tönkretegye Isten prófétai művét. Tudomásom szerint a honlapja még mindig működik.

Jezabel egyéb jellemzői: játssza az Urat és a mártírt!

„Ha pedig keserű irigység és viszály van szívetekben, nehogy dicsekedjetek és hazudjatok az igazság ellen, ez nem fölülről jövő bölcsesség, hanem földi, lélekből fakadó démoni”. Jakab 3,14-15.

 A varázslás a világon az első számú romboló erő !

– Soha nem Isten akarata, hogy egy személy uralkodjon a másikon,

– vagy a szolgálótestvérek a gyülekezeten,

– vagy a férj uralkodjon a feleségén, vagy a feleség a férjén, a szülők a gyermekeken, esetleg fordítva.

 

Ahányszor ez megtörténik, a mögötte levő erő: gonosz!

 

forrás, olvasd el:


Source: http://www.ichtys.hu/index.php/16-fokategoria/friss-hirek/57-ovakodjatok-a-jezabel-lelkulettol


Source: http://www.ichtys.hu/index.php/16-fokategoria/friss-hirek/57-ovakodjatok-a-jezabel-lelkulettol

http://www.ichtys.hu/mellekletek/jezabel_hu_ok.pdf

 

A varázslás - Derek Prince

https://keskenyut.files.wordpress.com/2013/05/a-varc3a1zslc3a1s.pdf

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 213
Heti: 538
Havi: 2 036
Össz.: 503 925

Látogatottság növelés
Oldal: JEZABEL
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »