LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Okkult Hit vagy Engedelmesség Istennek?

Hogyan akartok bejutni az Isten országába, ha engedetlenek vagytok? Istennek engedelmességgel tartozunk ahhoz, hogy megjutalmazzon bennünket, a ő királyságával. Győztesek, akik Istennel vannak, az örök életet kapják jutalmul, a Sátán emberei mind vesztesek, a pokol tűzén fognak égni. Döntsd el, kinek szolgálsz, mert két úrnak nem lehet egyszerre szolgálni, valamelyiket gyúlölnöd kell !

Itt már a lelkünk a tét, hogy melyik királyságba kerülünk, Isten ítéletét követően, Isten vagy Sátán? A világban szellemi harc folyik a láthatatlan világban is és a földön is, ami embereken keresztül megy végbe.  Nyilvánvaló, hogy a gonosz ember a Sátán embere, aki Isten ellen lázad, és a gonosz erő akaratát hajtja végbe. Azok, akik Istent választották, azok az Isten akaratát hajtják végbe. Ezt látjátok ma a világunkban. Istennel, vagy Isten nélkül? Aki nem választ, az is választott.

Meggyőződéses hited legyen, ne elme hited, okoskodó, hanem tudd, hogy Isten létezik, és Gondviselője teremtményeinek, mindazoknak akik engedelmesek neki, mert szívükből választották, és szívükből elkötelezett követői.

ISTEN KIRÁLYSÁGÁNAK az alkotmányából, amely a világ normáival olyannyira ellentétes, azt látjuk, hogy van egy erény, ami minden mást megelőz a láthatatlan szférában. Ez az alázat.

Hogyan lehet az alázat a boldogság, a bűvölködés és a beteljesedés alapja?

Számomra ennek az erénynek a mély jelentősége Isten bölcsessége után való kitartó vizsgálódásaim során kezdett kibontakozni, mivel a bölcsesség és az alázat alapvetően összefüggenek.

Eljött egy pillanat, amikor a következő igék megelevenedtek a szellememben: "Isten a kevélyeknek ellene áll, de az alázatosoknak kegyelmet ad." Megdöbbentő erő van ezekben a szavakban, ha következetesen végig gondolod, Isten a maga részéről nem csupán segíti a valóban alázatosokat, de kifejezetten szemben áll azokkal, akik büszkék. Az alázat legkönnyebben a büszkeség ellentéteként értelmezhető. Legtöbben tudjuk, hogy mi a büszkeség. Isten ragaszkodik ahhoz, hogy az életünkben minden pontosan ennek ellentéte legyen, ha meg akarjuk nyerni a jóindulatát és áldásait, máskülönben vele találjuk szemben magunkat.

Ilyen módon világossá vált számomra, hogy ha Isten királyságában kívánunk élni, az alázatot elsőszámú erényünkké kell tennünk, enélkül nem megy.

Jézus, Isten egyszülött Fia, aki Istenként létezett, emberi formát vett fel, anélkül hogy ezzel isteni természetét kissebbítette volna meg, és megalázta magát, engedelmes lévén, halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. És az Atya ezt az alázatot jutalmazta meg. "Az alázatosság bére az Úr félelme, gazdagság, tisztesség és élet"

Azok, akik alázatosak Isten előtt, engedelmesek és tisztelettudóak iránta és az Ő akarata felé, győztesek lesznek, olyanok akik elérik azokat a jutalmakat, amelyeket a világ úgy szeretne megkapni, gazdagságot, tisztességet, és életet. Csak gondoljuk végig mindazt a versengést, mohóságot, gyötrődést, visszaéléseket, és gyilkosságokat, melyeket ezek a javak elérése utáni hajszában használnak fel. Az emberek világszerte ugyanazt szeretnék,  hogy legyen miből megélniük, elismerést és támogatást kapjanak cselekedeteikhez, valamint jó egészséget és hosszú életet. Az alázatosak, és engedelmesek számára ezek az áldások természetes módon jönnek. A büszkeség kétség nélkül a legnagyobb bűn Isten szemében, hiszen Istennek az emberek felé tanúsított jóságát hiúsítja meg.

A büszke ember azt mondja: "Úgy csinálom, ahogy én elgondoltam. Én elegendő vagyok ehhez. A sorsomat én határozom meg." Nem érzékeli szellemi nyomorúságát, semmi megbánás nincsen benne belső állapota miatt, és nélkülöz  minden vágyat arra, hogy isteni természet részesévé legyen. Egyszóval nincs benne alázat, és így nem is kap semmit Istentől. A büszke ember jutalma embertől van, és olyan mint a pára: hirtelen eloszlik, és nyoma sem marad, hisz a Szentirás bölcsessége ezt mondja: "A megromlás előtt kevélység jár, és az eset (bukás) előtt felfuvalkodottság." Ahol büszkeség van, ott elkerülhetetlen a bukás. Mindnyájan láthatjuk ezt környezetünkben, nagy méretekben és kicsiben is. Nemzetek és személyek botlanak el. Először arrogánsak lesznek, nem fogadják el a régi és megbízható barátok tanácsát, majd amint a maguk útján járnak, elbuknak. A világról való ismeretünk Istentől származnak, ami azt jelenti, ha valaki nem krisztusban jár, annak a világlátása vak. Csak krisztusban járóknak van tökéletes világlátásuk, mely a világosságban való járás, amit csak Isten által kaphatunk meg. Isten nélkül képtelenek vagyunk látni. Akik szorgalmasan keresik Őt, azok megtalálják. A büszkék képtelenek rászánni magukat a keresésre, mivel ez egy alsóbb pozicióból való megközelítést igényel, ők pedig épp az ellenkező utat tanulták.

https://www.youtube.com/watch?v=qaf1hsPghxA

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 213
Heti: 549
Havi: 2 047
Össz.: 503 936

Látogatottság növelés
Oldal: ENGEDELMESKEDJETEK !
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »