LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

  „LEGYETEK KÉSZEN TI IS!”

Máté 24:44.

 

 

   Az emberek nagy része azért nem hiszi el, azért nem törődik Jézus közeli visszajövetelének figyelmeztető gondolatával, mert a Jelenések könyvében leírt események misztikusnak, túlságosan távoli jövőképnek tűnnek előttük.

   Pont ebben rejlik a felkészületlenség veszélye! Ahogy a bűn észrevétlenül lopózik a szívbe, úgy a végidők napjai is a maguk természetességével haladnak előre, alattomosan utat készítve az antikrisztusi végkifejletnek. Nem lesz kitáblázva, fényszórókkal kivilágítva, hogy mostantól kezdve vigyázzon mindenki! Sőt! Már Jézus így figyelmeztetett:

   „Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok!” Márk 13:33.

Jó, ha tudjuk, az utolsó idők Jézus Krisztus születésével kezdődtek el:

   „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk…” Zsidók 1:1.

   Tehát napjaink az apokalipszis napjai.

 

   Akik igazságban és szellemben járnak, akik folyamatosan kutatják az Igét és imádságban keresik az Urat, azok látnak, és nem sodortatnak el a világ áramlataival, sem vallásos tévelygésekkel. Nyissuk ki jobban a szemünket, és vegyük észre, hogy az apokaliptikus eseményekben már benne vagyunk!

Sokan nem látják a fától az erdőt, annyira belemerülnek a mindennapi élet rohanásába, annyira elfoglaltak, olyan módon tele van az elméjük zajjal, hogy nem hallják meg az ébresztő kiáltást, ami keresztül zúg a föld felett:

   „Imhol a Vőlegény, jöjjetek elé!” Máté 25:21.

Vágjuk le magunkról az evilági, szentségtelen kötődéseket, viszont kötözzük magunkat „az oltár szarvához”, hogy életünk Isten számára elkülönített, szent áldozat legyen!

   Jézus hamarosan megérkezik. Vajon talál-e hitet, szeretet, igazságot és tökéletes odaszánást az övéi szívében? Ne felejtsük el, hogyan jellemezte azokat az időket, mielőtt megjelenik! Az emberek semmit sem vesznek észre a jelekből!

   „Amiképpen pedig a Noé napjaiban volt, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban ettek és ittak, házasodtak és férjhez mentek, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába ment, és nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz, és mindnyájukat elragadta, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.”

Máté 24:37-39.

      Ne feledjük, a Noé napjaiban burjánzó erőszakos, istentelen életmód volt jellemző Sodomában és Gomorában is. A gonoszság és a szexuális perverzió egyaránt kiváltották Isten haragját. Mint Noé napjaiban… Nemrég olvastam, hogy megjelent Mel White könyve, amiben nyíltan kiáll homoszexuális beállítottsága mellett, és még a keresztyéneket próbálja meggyőzni, hogy rossz biblikus nézeteket vallanak ezzel kapcsolatban, amikor a bűnt bűnnek nevezik… Egyszerűen döbbenet!

   A Sátán a világosság angyalaként fog megjelenni, hogy elhitesse, ha lehet, még a választottakat is – írja Pál. Ez a megnevezés érdekesen összecseng a szabadkőművesek egyik végső célkitűzésével, ami így szól:

   „A fény korának eljövetele.” Szabadságról, szeretetről és fényről beszélnek, sőt új világrendről, akárcsak a New Age tanai, azonban vigyázzunk! Emlékezzünk Jézus szavaira:

   „Az Igazság szabaddá tesz.” János 8:32.

Tudjuk, hogy Jézus maga az igazság, így senki és semmi nem adhat rajta kívül valódi szabadságot, bármit is ígérjenek mások! Ne tévesszenek meg a pozitív gondolkodás hangzatos szónoklatai, kecsegtető ígéretei még akkor sem, ha benne vannak az ismerősen csengő kifejezések: „Isten, fény, szeretet, szellem, belső hang…”

   Ne dőljünk be azoknak a „javunkat kereső és a mindennapi kényelmet elősegítő” technikai eszközöknek sem, amelyek a világon egyre inkább kibontakozó globalizációt szolgálják! Gondoljunk csak a rádiófrekvenciás chipekre, és ezeknek a már tesztként funkcionáló, továbbfejlesztett változataira, amelyek fokozatosan kerülnek be a köztudatba, és hivatottak a majdani készpénz nélküli társadalom és a totális kontroll működtetésére! Ezek a tények nemhogy előre vetítik az antikrisztusi időket, hanem itt élünk már benne! Nyíljanak fel a szemeitek!

   Egyedül Jézus Krisztus a kőszikla, akibe kapaszkodva nem tudnak eltántorítani az igazságtól. Ehhez viszont ismerni kell a hangját, és minden Igéjét be kell építeni a szívünkbe, elménkbe, hogy „bombabiztosak” legyünk!

forrás: Guti Tünde írása

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 120
Tegnapi: 147
Heti: 422
Havi: 4 597
Össz.: 500 501

Látogatottság növelés
Oldal: LEGYETEK KÉSZEN2
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »