LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

VAK LÁTÓ - Varga Róbert

Jn 9,35-41

Ez, a vakon született meggyógyítása történetének az utolsó pár verse:
"Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele,
megkérdezte tőle: "Hiszel te az Emberfiában?" Ő így válaszolt: "Ki az,
Uram, hogy higgyek benne?" Jézus így felelt neki: "Látod őt, és aki
veled beszél, ő az." Erre az ember így szólt: "Hiszek, Uram." És
leborulva imádta őt. Jézus pedig ezt mondta: "Én ítéletre jöttem e
világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká
legyenek." Meghallották ezt azok a farizeusok, akik a közelében
voltak, és ezt kérdezték tőle. "Talán mi is vakok vagyunk?" Jézus ezt
mondta nekik: "Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, mivel azonban
most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök."


Abban a pillanatban, hogy valaki hitre jut, minden agymosás teljesen
hiábavaló, mert az Isten szerint való módon fog látni. És ez baj, sőt
bűn, hogy el tud igazodni, hogy a rosszat rossznak mondja, a jót
jónak. A világosat világosnak, és a sötétet sötétnek. A Szentírás
nagyon világosan mondja, hogy jaj annak, aki megcseréli a dolgokat. A
hamisra azt mondja, hogy igaz, az igazra meg azt, hogy hamis. A
világosra azt mondja, hogy sötét, és a sötétre azt, hogy világos.
Minden sötét indulat lelepleződik. Minden sötétség világosságra jön.

Azt mondták ott a farizeusok, hogyha Jézust elkezdik követni, hát
akkor mi elveszítjük a hatalmunkat. Ha mindenki utána megy, akkor
minket senki nem fog többé követni. Ki lesz akkor, akin uralkodni
tudunk? Mindig ettől fél minden hatalom és minden hatalmasság, ha az
emberek szívébe világosság gyúl. Attól meg végleg, hogyha lelki
világosság. Amikor valaki kap erkölcsi erőt. Amikor tud különbséget
tenni az Isten szerint való jó és rossz között. Amikor lelepleződik
minden hazugság, képmutatás, sötét indulat. Ezért minden emberen, és
minden országon csak Jézus Krisztus léleknyitogató szeretete segíthet.
Nincs más megoldás. Hát minél többen eljutnak lelki látásra, annál
nagyobb tömegek fogják látni az Isten igazságát és valóságát. Ahogyan
ez a vakon született azt mondja később a hatalmasoknak, a hatalom
emberének, hogy ti is követni akarjátok Jézust? A kis naiv kérdezi
tőlük, akik gyűlölték Jézust, s meg akarták ölni. Pedig a vallás
képviselői voltak, a hatalom képviselői. Eszük ágában nem volt Jézust
követni, s az Ő tanítására figyelni.

Csak az lát jól, akinek Jézus nyitja föl a szemét, és az el fog tudni
igazodni az erkölcsi kérdésekben, a hatalmi kérdésekben, az anyagi
kérdésekben, a szexualitás kérdésében, az teljes lelki látást kap, s
eligazodásra való készséget az élet dolgaiban is.

Azt nem csaphatja be többé sem a római császár, sem a rendszer, sem a
hatalom, sem semmilyen eljövendő hatalmasság. Az tisztán és világosan
lát mindig mindent újra és újra. Ezért gyűlölték Jézust, mert sokak
szemét kinyitotta. Ezért gyűlölik - újra mondom - ma is a
keresztyéneket, és lehet rádióadásokban újra hallani, hogy minden
keresztyént ki kell irtani. Persze, hát látják az igazságot. Látnak
világosan és mindent. Ezért mondják újra megint azt, hogy maradjanak a
hívők hitükkel a templom falai között. Csak semmi világítás. Csak
semmi fényhordozás. Mert a végén az emberek elkezdenek világosan
látni, és lelepleződik a gonoszság, mindenfajta arrogancia és sötét
indulat. Hinni fognak, és ami a legveszélyesebb, látják az Isten
igazságát, és az Isten igazságának fényében minden hamisság és
sötétség lelepleződik. S nem fognak némák maradni. S nem fognak
szolgálni mást, csak az Isten hatalmát és dicsőségét. Többé nem lehet
elnyomni őket, kihasználni, megnyomorítani és tönkretenni.

Jézusról sokszor mondták azt, hogy forradalmár volt. Nem volt az, de
amit mondott, és ahogyan belevilágított az emberek sötét életébe, és
amilyen világosságot kaptak, az egészen bizonyosan hozzájárult ahhoz,
hogy a római birodalom összedőljön.

Aki lát, az többé nem fogja azt mondani a sárgára, hogy kék, és a
zöldre, hogy lila. Az igazán világosan és tisztán lát mindent.

Mit olvasunk itt? Azért jött Jézus, hogy ezen a vakon születetten
nyilvánvalóvá legyenek az Isten dolgai. Pontosan úgy, ahogy Jézus
megmondta. Ő tehát nemcsak azért jött, hogy megnyissa a vak szemeit,
hanem azért is, hogy nyilvánvalóvá legyenek az Isten dolgai. A hívő
ember alap feladata, szolgálat a ez, hogy rajta keresztül ebben a
világban nyilvánvalóvá legyenek az Isten dolgai.

Jézus tehát azért is jött, hogy megmutassa a farizeusok vakságát, akik
megkérdezik tőle. Mi is vakok vagyunk? Azt mondja Jézus, hogy ti azt
mondjátok magatokról, hogy tökéletesek vagytok, hogy mindent jól
láttok, hogy megtartjátok a törvényt. Pontosan ez a ti vakságotok. Ha
látnátok, akkor nem mondanátok ilyet. Azt mondjátok, hogy nincsen
bűnötök, de pont az a bűnötök, hogy ezt mondjátok. S azért vagytok
vakok, mert ilyet csak lelkileg vak ember mond. Aki nem látja a bűnét,
az vak - azt mondja Jézus. Aki nem akar látni, annak az lesz az élete
következménye, hogy a vakságában marad, s abban pusztul el.

Azt kérdezik Jézustól ezek az elvakult vallásosok: talán mi is vakok
vagyunk? Jézus azt mondja: ha vakok volnátok fizikailag, nem volna
bűnötök. Olyanok lennétek, mint ez a vakon született. Nem tehetett
róla, hogy vakon született. De mivel azt mondjátok, hogy láttok
lelkileg, bűnötök megmarad. Nagyon fontos kérdés ez mindnyájunk
számára, hogy akarunk-e látni lelkileg? Örömmel vesszük, amikor az
Isten rámutat valakire, valamire valakin keresztül, akár a mi
életünkben? Olvasva a Szentírást, hallgatva egy igehirdetést?! Sok
mindenen föl lehet háborodni, lehet legyinteni, de amikor eltalál
minket az ige, tudjuk, hogy ezt most az Isten nekünk mondja.
Menekülhetek én héthatáron át, akkor is tudom, hogy azt az Isten nekem
mondta. Nem volt ez velem sem sosem másképpen. Akárhogy akarjuk
elhessegetni, meg nem hallottá tenni. Amikor szíven üt Isten szava,
nincs ott mese, csak nem akarjuk látni, s nem akarjuk tudomásul venni.

Azt mondja Jézus, hogy aki nem akarja az Ő bűnbocsátó szeretetét
elfogadni, az vak marad. Istentelenségének bűne megmarad, és a halálát
okozza. Ezt hívja a Biblia kárhozatnak. Az Isten nélkül aláhullunk a
lelki megsemmisülésbe, a kárhozatba. Ebből akar, és ettől akar Jézus
mindenkit megmenteni, megtartani.

Ezért mondja azt itt Jézus, hogy azért is jött, hogy a mi szemeinket
is megnyissa. Olyan jó, hogy ez ott kezdődik, hogy a mi saját
vakságunkat láttatja meg velünk. A saját életünk sötét oldalait. Azt,
hogy sokszor milyen kevéssé, és milyen tévesen látjuk az Isten
dolgait. Milyen keveset látunk Isten dolgaiból. Az Ő tervét, akaratát,
szeretetét. Mi az események, velünk történő dolgoknak mindig az okát
kutatjuk. Ahelyett, hogy a célját próbálnánk megérteni, hogy mit akar
ez által Isten a mi életünkben. Csak Jézus beavatkozó szeretete,
életünkbe belenyúló szeretete tudja átformálni a gondolkodásunkat,
megnyitni a szemünket, hogy a hit szemével lássunk.

Az a nagyszerű, hogy a lelkileg látó ember tudja már, hogy van
bocsánat, hiszen naponta ebből él. Ebből élünk mi? Mikor volt az, hogy
mi magunk leülve, senki nem látta talán, de egyszerűen elsírtuk
magunkat a fölött, ahogyan viselkedtünk, ahogyan beszéltünk, ahogy
bánunk a társunkkal, férjünkkel, feleségünkkel, gyerekeinkkel? Mikor
nehezíthette ránk utoljára Isten azt, ahogy a szolgálatot betöltjük,
ahogy világítunk. Vagy egy ideje már koromsötét az életünk, és riaszt
mindenkit, s menekülnek is tőlünk, és szétspriccelnek, ha hazamegyünk.
Dehogy akarnak beszélgetni velünk. Örülnek, ha nem vagyunk ott. Milyen
a mi életünk? Látjuk a mi nyomorúságainkat? Valóban bocsánatot nyerő
emberek vagyunk akár egy életen át?

Aki tudja, hogy van bűne, és vannak bűnei, de azokat Isten előtt nem
akarja megvallani, az úgy jár, mint a Jézus-korabeli farizeusok,
akiknek azt mondta Jézus: mivel azt mondjátok, hogy ti jól láttok
mindent a szó lelki, hitbeli értelmében, ezért megmarad a ti
vakságotok. Ha megvallanátok a ti bűneiteket, elvehetném azokat.

Az utolsó: Jézus döntése és hitvallása segít. A farizeusok nem hittek
Jézusnak és Jézusban. Legalábbis sokan közülük nem. A látó vak, milyen
fura, pedig ilyen egyszerűen megvallja mindenki előtt, hogy Jézus az
Isten Fia. Leborul előtte, s eldöntötte már azt, hogy nem akar Jézus
nélkül élni. Megvallja a hitét. S kiközösítik őt is, mint ahogy
kiközösítették a szüleit. Ez azt jelentette, hogy kizárták a templomi
közösségből. Később a pápai átok volt hasonló. Kizárták a keresztyének
köréből. Kész. Vége volt. Ahogy Luther Mártont is kiátkozta a pápa,
bárki szabadon megölhette. Akit kiközösítettek a jeruzsálemi templomi
közösségből, annak lelkileg megtört az élete. Nem volt tovább segítség
a számára. Nem volt bocsánat.

Mikor történt ez utoljára velünk, hogy leborultunk, imádtuk Őt, és
kimondtuk, amit ott egyszer a csónakban kimondtak, mikor Jézus
visszatért Péterrel, ez az ember Isten Fia?! Leborulva imádta Őt. Ezt
olvassuk erről a vakon születettről. Meglátta bűneit, felismerte Jézus
nagyságát, irgalmát, szeretetét. Később tudta, hogy Jézus érte is
meghalt ott a golgotai kereszten. Meglátta Jézus Úr voltát.

Ha mi ezt hisszük és megvalljuk, akkor élünk olyan életet, amire Isten
elhívott. Akkor általunk is nyilvánvaló lesz mások számára az Isten
dicsősége.

Az így élő ember, családfő, férj, feleség, gyerek világít. Azt nem
lehet elhallgattatni többé. Annak nem lehet azt mondani, hogy maradj
csöndben, mert mondania kell, mert úgy él. Nem csinálja, hanem
egyszerűen úgy él, hogy világít az élete. Mellette a sötét sötét lesz,
a világos világosság. Mi ilyen emberek vagyunk? Általunk nyilvánvalóvá
válhat az Isten dicsősége? A mi segítségünkkel mások, akik még vakok,
elkezdenek a fény felé fordulni.

Ilyen emberek vagyunk? Mert Jézus ezt akarja bennünk is elvégezni. Nem
látunk. Kezd derengeni. Megérint, akár mint egy másik vakot újra és
újra Jézus, s kezdünk látni tisztán, világosan mindent. A lelki
dolgokban, az Isten dolgában, az élet dolgaiban. Ennek az országnak a
dolgaiban. Nagyon fontos kérdés ez. Látunk a társadalmi kérdésekben
világosan, s többé nem lehet megvezetni meg félrevezetni, meg
megetetni minket, mert látunk az Isten dolgaiban meg a világ dolgaiban
is tisztán, világosan és mindent.

 

http://www.refpasaret.hu/pasaret/pred.php?id=102

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 161
Tegnapi: 147
Heti: 463
Havi: 4 638
Össz.: 500 542

Látogatottság növelés
Oldal: VAK LÁTÓ
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »