LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Isten dicsősége a házasságban – Paul Washer

 

 És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test.

AMIT AZÉRT ISTEN EGYBEKÖTÖTT, EMBER NE VÁLASSZA SZÉT…”   

Márk 10,8-9.

Ezek Jézus szavai, amiben az 1 Mózes 2,24-et idézi. Jézus számára az egész Bibliában ez a vers volt a leghangsúlyosabb a házassággal kapcsolatban. Ez volt a házassággal kapcsolatos egész tanításának a kiindulópontja.

Márk 10.8.

„Lesznek ketten egy testté, azértmondja Jézus – többé nem két, hanem egy test”  

Márk 10.9.

 „AMIT AZÉRT ISTEN EGYBEKÖTÖTT, EMBER NE VÁLASSZA SZÉT

JEGYESPÁROK, HÁZASPÁROK!

ÉRZITEK ENNEK AZ ÓRIÁSI SÚLYÁT?

Amikor egy házaspár kimondja az esküt, és ezt az esküt szexuális egyesüléssel megpecsételik, akkor nem a férj vagy a feleség, a pásztor, az anyakönyvvezető vagy a szülők cselekszenek, hanem Isten!

Isten köt össze egy férjet és egy feleséget egy testté.

ISTEN CSELEKSZI AZT!

 Jézus pedig ebből egy rendkívül fontos következtetést von le.

 „AMIT ISTEN EGYBEKÖTÖTT, AZT EMBER NE VÁLASSZA SZÉT”!

 Isten olyan kapcsolatba visz bele minket, amelyben a társunk a legtöbb dologban nem fog megfelelni a feltételeinknek: éppen azon a területeken lesz gyenge, ahol legjobban szeretnénk, hogy erős legyen.

MIÉRT CSELEKSZIK ÍGY ISTEN?

Megmondom! Emlékezzünk a Róma 8:28-29-re. Mi a célja mindannak, amit Isten az Ő gondviseléséből adódóan a gyermekeiért cselekszik? Az, hogy Krisztus képmására formálja át őket! Ha Krisztus képmására gondolunk, mi az a néhány fontos tulajdonság, ami azonnal eszünkbe jut?

Nekem három tulajdonság jut eszembe:

  • Feltétel nélküli szeretet
  • Irgalom
  • Kegyelem

Ha tehát választanom kellene három olyan tulajdonságot, amelyben Krisztushoz hasonlóvá kellene válnom, akkor ezek lennének azok.

Hadd tegyek fel néhány kérdést ezekkel a tulajdonságokkal kapcsolatban.

Hogyan tudnánk valaha is megtanulni a feltétel nélküli szeretetet, ha olyan valakivel kötnénk házasságot, aki minden feltételünknek megfelel?

Hogyan tanulnánk meg valaha is, hogy mi az irgalom, türelem, béketűrés, szívből jövő könyörület,

– ha olyan valakivel vagyunk házasok, aki sosem hagyott cserben minket,

– aki sosem okozott problémát nekünk,

– aki sosem vétkezett ellenünk,

– aki mindig időben beismerte a bűnét, és nem késlekedett a bocsánatkéréssel,

– hogyan tudnánk megtanulni egyáltalán kiárasztani a kegyelmet arra, aki nem érdemli meg, ha olyan valakivel vagyunk házasok, aki mindig kiérdemelt mindent?

Látjuk már, miről van szó? A házasság legfőbb célja az, hogy a házasságunkon keresztül változzunk át Jézus Krisztus képmására.

A házasság a megszentelődés legnagyszerűbb eszköze.

Ha olyan személlyel vagyunk házasok, aki nem felel meg minden elvárásunknak, akkor megtanulhatjuk a feltétel nélküli szeretetet.

Ha olyan személlyel vagyunk házasok, ahol a házastársunknak szüksége van irgalomra, akkor a vele való kapcsolatunkban megtanulhatjuk az irgalmasságot.

Ha olyan személlyel vagyunk házasok, aki bár nem érdemli meg, de mindent megteszünk érte, annak ellenére, hogy nem értékeli azt – akkor ahhoz az Istenhez válunk hasonlóvá, akit imádunk!

Látjuk már, miről van szó? Dicsérjük Istent ezekért a dolgokért, de mi nem akarjuk ugyanezt megadni másoknak?

Dicsérjük Istent az Ő kegyelméért, de azt várjuk el a feleségünktől, hogy úgy éljen, hogy neki ne legyen szüksége arra.

Dicsérjük Istent a feltétel nélküli szeretetéért, de haragszunk a feleségünkre, amikor nem felel meg az elvárásainknak.

LÁTJUK MÁR, MIRŐL VAN SZÓ?

ISTEN KÖTI ÖSSZE AZ EMBEREKET A HÁZASSÁGBAN, ÉS AMIT ISTEN KÖTÖTT EGYBE, AZT EMBER NE VÁLASSZA SZÉT!

A házasságban megvalósuló „egy test” egysége egész életre szól, és csak a halállal ér véget!

Különben miért van az eskü szövegében az, amit elmondunk? Ha azt szeretnénk, hogy a házassági eskü ne kössön minket a házastársunkhoz egy egész életre, akkor valami módon el kellene érnünk, hogy megváltoztassuk az eskü szövegét. A házassági eskü szövege ugyanis egy életre szól!

„Gazdagságban, szegénységben, betegségben, egészségben, jóban vagy rosszban…”

Hadd kérdezzek valamit! A házasságtörés a kettő közül melyik? A „jóban” vagy a „rosszban”?

A „ROSSZBAN”!

Ez bizony benne van a házassági esküben, amely minden más esküt felülír! Meddig? Amíg a társam házasságtörést nem követ el? Nem! Amíg a halál el nem választ tőle!

EZ A HÁZASSÁGI ESKÜ!

Egyetlen összetört, bűnös ember helyett, aki azzal az erővel éli a keresztyén életét, amely feltámasztotta bennem a Krisztust a halálból, van egy másik összetört, bűnös ember is, akiben ugyanaz az erő munkálkodik, amely feltámasztotta Krisztust a halálból. Isten ezt a kettőt egyesíti abban a hihetetlen megtiszteltetésben részesítve bennünket, hogy az elveszett és haldokló világ előtt kiábrázoljuk Jézus Krisztus és a Gyülekezet kapcsolatát. Ez egy félelmetes dolog, hiszen mi egyáltalán nem vagyunk képesek erre, viszont Istennek hála, Ő igen; Ő képes ezt elvégezni!

Szeretném, ha megértenénk: vajon akkor leszünk képes Krisztushoz leginkább hasonlóvá válni, ha a jegyesünk minden elvárásunknak megfelel, minden vágyunkat teljesíteni tudja, nem kell semmiről lemondanunk és semmit elviselnünk? Vagy a nehéz napokban hasonlítunk inkább Krisztusra, amikor megpróbáltatásokon kell keresztül mennünk? A nehéz napokban döbbenünk rá, hogy teljesen Krisztus kegyelmétől függünk, ami megadja a szükséges erőt számunkra. Csak így vagyunk képesek megtenni azt, azzá válni, amire Ő hívott el bennünket, különösen, amikor rájövünk, hogy a nehézségeket legtöbbször a gyümölcstermés érdekében kifejtett saját erőfeszítéseink kudarca okozza.

ÁMEN!

Ekkor az Úr Isten azt mondja: „Nem jó az embernek egyedül; szerzek néki segítőtársat.”   1 Mózes 2.18.

Fordította: Abonyi Sándor

forrás:

https://keskenyut.wordpress.com/2014/05/15/isten-dicsosege-a-hazassagban-paul-washer/

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 206
Tegnapi: 147
Heti: 508
Havi: 4 683
Össz.: 500 587

Látogatottság növelés
Oldal: ISTEN DICSŐSÉGE
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »