LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

 Képtalálat a következőre: „billy graham”

Billy Graham,
 
Franklin Graham
 
 
és a Billy Graham Evangélizációs
 
 
 
Társaság 
 
identitásáról
 
 
 
-
Ami a valóságot illeti…
 
 
 
Eszméltető irat
 
 
 
Szerkesztette: Solymos Dániel
 
Budapest, 2012. május 22.
 
Előszó
 
 
 
 
Félek azonban, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől. Mert hogyha az, aki jő, más Jézust prédikál, akit nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek, amit nem vettetek, vagy más evangéliumot, amit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.” 2Korintus 11:3-4
 
Adja az Úr, a minden kegyelem Istene, hogy ne így legyen a mi személyes életünkben! Ezt az írást figyelmeztetésnek és eszméltetésnek szánom. Az Úr előtt állva, kötelességem szólni és szeretettel, a Bibliában kijelentett Igazsághoz ragaszkodva, figyelmeztetni atyámfiait. Ezen írás összeállításának közvetlen okát a 2012. június 1-3-ig Magyarországon, Budapesten megrendezésre tervezett Reménység Fesztivál szolgáltatta. Az esemény megrendezésének közeledtével egyre több keresztyén ember keresett meg, és tette föl kérdéseit, hogy vajon elmenjen-e a fesztiválra, ajánlja-e megtéretlen ismerőseinek, Istent keresőknek a rendezvényt. A rövid válaszok nem elégítették meg a kérdezőket, ezért döntöttem úgy, hogy az Úr indításának engedve, kicsit bővebben utalok mindazon tényekre, amik miatt féltve óvok mindenkit attól, hogy részt vegyen az eseményen, közelebbi kapcsolatba kerüljön a mozgalommal és a hozzá kapcsolódó szervezetekkel. Az alább olvasható dolgok között talán sok minden hihetetlennek tűnik majd Önnek eddigi ismeretei alapján, de kérem, ne legyen könnyelmű, járjon utána, vizsgálódjon, vajon mi lehet az igazság, a valóság a felvetett kérdéseket illetően!
 
A probléma ismertetése
 
A legtöbb keresztyén körben mi sem tűnik természetesebbnek, mint a részvétel a neves evangélista, Billy Graham fiának nevével fémjelzett, széles körben elfogadott eseményen. Ezt a ’80-as és ’90-es években még részben meg lehetett volna érteni, amikor nem létezett az internet olyan széleskörű használata, mint ma, és Magyarországon nem volt megfelelő kritikai irodalma (ma sincs bőven) az ún. újevangélikál (vagy újevangéliumi) mozgalomnak. Nem lehetett sokat tudni Graham-nek és társainak hátteréről. Azonban mára már a háttérinformációk bővebb ismerete miatt többen felébredtek, és riadót fújnak idehaza is, még olyan széles körben elfogadott evangélista esetében is, mint Billy Graham. Teszik ezt olyan megfontolásból, hogy megóvják testvéreiket és megjelöljék (sic!) a tévtanítókat, az Úr Isten Igéjének megfelelően:
Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra (lássátok meg, jelöljétek meg azokat), akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tanítás körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el(őrizkedjetek, óvakodjatok azoktól, távozzatok el tőlük). Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak... és nyájas beszéddel, meg hízelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét.” Róma 16:17-18
 
Többekben felmerült az ellenvetés, hogy: „De hiszen ott is térnek meg emberek?! Akkor nem Isten munkája nyilvánul meg a rendezvényeken?”. Erre azt felelhetem, hogy Isten szuverén Úr, Aki hatalmas irgalmából a legsötétebb helyen is cselekszik, ott, ahol mi nem is várnánk. Azonban az Ő szent Igéjéhez különleges ígéretek fűződnek (Ézsaiás 55:10-11), azáltal új életet munkál egyesekben. Ahol az Ige elegyítetlenül elhangzik, ott egészséges megtérések születhetnek, mert a tiszta Igazságba, Jézus Krisztus evangéliumába kapaszkodhatnak a hit által az emberek az Úr kegyelmének munkája nyomán. Azonban, ahol tévesen, hamis fordításokkal, hamisítványok által, a Biblia örömüzenetének élét elvéve igyekszenek állítólag „evangélizálni”, ott torzok, sérültek, álmegtérők, tévelygők születnek. Ahogyan alább világossá fog válni, a Graham-féle „evangélizációs módszerek” inkább az utóbbit valószínűsítik. Mégis, Isten kegyelme által előfordulhat, hogy az esetlegesen elferdítetlenül hagyott Ige által valaki újonnan születik a konferencián. Azonban rettenetes „felülfertőződésnek” van kitéve különböző New Age-gondolatok, az ördögi ökumené és nem utolsó sorban a hamis szellemiségnek (démoni erőknek) a rockzenén és a modern dicsőítésen keresztül megnyilvánuló eltévelyítő, megejtő munkája nyomán.
 
Ez az egész olyan, mintha valaki ragaszkodna hozzá, hogy egy poros, zajos, életveszélyes harcmezőn operálják meg, amikor megtehetné, hogy sterilebb, nyugodtabb és felkészültebb kórházi körülmények között feküdjön műtőasztalra. Hiszen bár előfordult, hogy háborús hadszíntéren sikerült az operáció (talán veszedelmes fertőzésekkel együtt is), megmenekült a sérült és felépült, mégse vágyik önmagától senki olyan körülmények közé, mivel józanul belátja, milyen ostobaság lenne. Ezt kellene mindenkinek átgondolni lelki/szellemi vonatkozásban a tévtanítók munkájával kapcsolatban!!!
 
Tehát a válasz az, hogy igen, újonnan születhet valaki egy ilyen konferencián, azonban ez nem Isten áldása a „gonosz munkások” hamis „evangélizációján”, hanem ez az Ő irgalma és kegyelme. Ezzel azonban nem szabad visszaélni! Az Úr kegyelmének munkájával nem igazolja a tévtanítók módszereit, tanait. Ezt világosan kell látni! Aki azonban a világos, bibliai (ezért Istentől való!!! – 1Thesszalonika 4:8) figyelmeztetések ellenére mégis elmegy, és részt vesz az alkalmon, az ne számítson álságos módon Isten kegyelmére. Ez a viselkedés inkább nevezhető Isten kísértésének, aminek súlyos következményei vannak, különösen az APOSZTÁZIA, a hittől való elszakadás idején (Róma 1:28 és 2Thesszalonika 2:3,11-12).
 
Egy másik gyakori ellenvetést is meg kell említenem. „Ne érintsd, ne illesd az Úrnak felkentjét!” (személyesen is megkaptam e figyelmeztetést, valamint Dr. Cathy Burns is említést tesz erről az ellenvetésről könyvében, és igyekszik bibliai alapon cáfolni azt – B, 465-467. pp.) Értik ezt sokan Billy Graham-re, mint aki sok áldott szolgálatot végzett, s talán a földön a legtöbb embernek hirdette – szerintük – az evangéliumot. Ő szerintük Isten felkentje. Úgy gondolják, hogy az a sok jó, amit Graham tett, kizárja azt, hogy a Szentírás egyedül tévedhetetlen és igaz mércéjén megvizsgáljuk a munkásságát, tanítását, módszereit, kapcsolatait és céljait. Ez tarthatatlan álláspont, hiszen maga az Úr szólít fel bennünket János apostolon keresztül ekképpen:
Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke/szelleme, amelyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.” 1János 4:1-3
Testben megjelent Krisztusnak vallani Jézust, azt jelenti, hogy az Írások szerinti evangéliumot hirdetni a Szent Szellem által. A más evangélium hamis evangélium, a más Krisztus hamis Krisztus, és a hamis tanításból, hamis megtérés, hamis gyakorlat származik, a végén pedig kárhozat. Pál így fogalmazza meg az evangéliumot a Szentírás viszonylatában:
Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint; És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az Írások szerint” 1Korintus 15:3-4
 
A más evangélium hirdetőire kétszeresen megerősítve áll Isten ítélete Pálnak a Galáciabeliekhez írott levelében, ekképpen:
Csodálkozom, hogy Attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangéliumra hajlotok. Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangéliumát. De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal (vagy neves evangélista – S.D.) hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok. Amint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, amit elfogadtatok, átok legyen.” Galata 1:6-9
 
Sajnos idő szűkében nem tehetem meg, hogy magyar nyelven a részletekbe menően feltárjam a Billy Graham Evangélizációs Társaság, Billy Graham és Franklin Graham tévtanításait, romlott kapcsolatait. A rövid témák, tételmondatok, nevek mögött utalások találhatók azokra a forrásokra, amikre támaszkodva teszem kijelentéseimet. Nem rágalmazás, hanem a valóság leleplezése a célom sokak üdvösségére. Angol nyelven igen gazdag dokumentáció áll rendelkezésre, aminek bárki utánajárhat, ha őszintén vizsgálódik. Alapvető segítségül szolgált számomra Dr. Cathy Burns gazdagon dokumentált (203 oldalnyi dokumentáció a 788 oldalas könyvben) Billy Graham and His Friends – A Hidden Agenda? (Billy Graham és barátai – egy rejtett tervezet?) című könyve, valamint Ernest D. Pickering The Tragedy of Compromise: The Origin and Impact of the New Evangelicalism (A kompromisszum tragédiája: Az újevangelikalizmus eredete és hatása) című könyve. A szövegben olykor szemléltetésül egy-egy internetes hivatkozást is feltüntettem, melyeken keresztül videók és más háttéranyagok érhetők el az interneten.
 
Egy jól indult evangélista váratlan fordulata
 
Sokan azok közül, akik jól ismerték a korai Billy Graham-et, megdöbbentek azon az érthetetlen fordulaton, ami bekövetkezett az ő életében és szolgálatában: mint ismeretes, a kezdetben bibliahű vonalon indult evangélista 1949 után nyilvánosan megtagadta a keresztyén fundamentalista körökkel való együttműködést. Ugyanis pályájának elején a tiszta bibliai tanításáról híres Bob Jones Egyetemen tanult Graham, és a fundamentalista tanárok még elismerően nyilatkoztak róla. Magával az idősebb Bob Jones-szal is levelezésben állott, tanácsát és vezetését kérte. Ezekben a kezdeti időkben elutasította a modernisták, a liberálisok és az újevangélikál csoportok megkeresését, hívogatását és kitartani látszott az egyre fokozódó csábítás ellenére. (B, 50-55. pp.)
 
Azonban történtek bizonyos események, amiknek hatására megváltozott Billy Graham álláspontja. Egyesek feltételezik, hogy a hírnév, a befutható vallási karrier szele csapta meg, amikor igazán felkapták az újságok. Mégis világosan látszik a fellelhető dokumentumok alapján, hogy ekkorra sikerült őt elérniük olyan titkos ördögi szellemű köröknek, melyek ma is az úgynevezett Új Világrend (New World Order) felépítésén munkálkodnak. Ezek a csoportok vallási és politikai jellegűek, az ökumené vonalán a protestánsokat, az evangéliumiakat vissza akarják vezetni a Római Katolikus Egyházhoz, de ennél még sokkal tovább menve, az Új Világrend új egységes világvallásának felépítésén munkálkodnak. Billy Graham-ben megfelelő embert találtak maguknak, hiszen hatalmas szónoki képességgel, karizmatikus egyéniséggel és egyre nagyobb befolyással bírt szerte a világon. Később maga az újevangelikalizmus egyik atyjának tartott Harold Ockenga mondta róla, hogy Billy Graham lett a mozgalmuk meggyőződésének és eszméinek szószólója. Ekkortájt több bibliahű tanító, igehirdető megkereste és próbálta visszafordítani az egyre nyiladozó ökumenikus látásáról bizonyságot tévő Graham-et, de mindhiába. (A, 50-55 pp.)
 
Billy Graham és barátai
 
A világ bölcsessége szerint a madarat tolláról, az embert barátjáról lehet megismerni. Ha ebben egy csöppnyi igazság is van, akkor érdemes meggondolnunk a következőket, de még inkább a bibliai Ige legyen számunkra világosságul e dologban:
Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok. Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom.” 1Korintus 15:33-34
 
Billy Graham a világ nagyon sok politikai vezetőjével saját elmondása szerint (ahogyan azt a Just As I Am című önéletrajzi könyvében leírja, fotókkal bemutatja) jó kapcsolatban volt és van. Kiemelném az amerikai elnökök közül Bill Clinton-t (aki többek között szexuálisan pervertált, támogatói között szerepel a Playboy alapítója, Hugh Hefner, támogatja a homoszexualitást és az abortuszt…). Billy Graham Isten emberének tartja őt, és kapcsolatukat meleg testvéri-baráti kapcsolatként jellemzi. A Larry King Live című amerikai show-műsorban elismerte, hogy bár évek óta baráti kapcsolatban vannak, soha nem hozná föl neki a homoszexualitás és az abortusz témáját, mert akkor „nem hívnák meg többé a Fehér Házba”. (B, 6-7. pp.)
 
Billy Graham Rabbi Tanenbaum-ot (az Amerikai Zsidó Kongresszus tagját, aki többek között a New Age-et hirdető okkult csoport, a Lucis Trust szponzora, valamint egy pervertált szexualitást propagáló csoport tanácsadói testületének tagja) teológiai és szellemi/lelki tanácsadójának tartja és legjobb barátjának a zsidók közül. (B, 16-18. pp.)
 
A New Age-filozófus és tanító, szabadkőműves Norman Vincent Peale is Billy Graham barátja, aki a Madison Square Garden Evangélizációs Hadjáraton fel is szólalt, s akit Billy Graham igen támogatónak és építőnek tart. Annak ellenére, hogy Peale tagadta Krisztus szűztől való születését, Istenségét és feltámadását, Graham azt mondta róla: „Nem ismertem más embert, aki többet tett volna Isten országáért, mint Norman és Ruth Peale…” (B, 26-31. pp.)
 
Robert Schuller, a sokak által ismert karizmatikus tévtanító (az ún. harmadik és negyedik karizmatikus hullám jelentős alakja Paul Yonggi Cho és C. Peter Wagner mellett), a Kristály Katedrális prédikátora, veszedelmes okkult tanító, ugyancsak Billy Graham barátja, akit nagyra becsül és nyakra-főre dicsér. Nem csoda, hiszen az imént említett Norman Vincent Peale volt Schuller szellemi atyja. (B, 113-118. pp.)
 
Gerald Kennedy (aki egy hitehagyó, baloldali metodista püspök, és aki megtagadta a keresztyén hit jó néhány alapvető pontját, el egészen odáig, hogy szerinte Jézus sohasem volt Isten és nem is vált Istenné) Graham szerint egyike Amerika tíz legnagyobb keresztyén prédikátorának. (B, 72. p.) Kennedy ott ült Graham egyes evangélizációs hadjáratain a pódiumon, s bár bibliahű szolgálók világosan és több ízben figyelmeztették Kennedy hitehagyó voltára, tévtanításaira, Graham egész egyszerűen nem foglalkozott velük. (B, 72-72. pp.)
 
Az okkult James A. Pike püspököt (aki modernista volt, a szituációs etika hirdetője, médiumokkal is nyíltan kapcsolatot tartott) is nagy szellemi/lelki vezetőnek tartotta Graham, alkalmaira résztvevőként meghívta.
 
Malcolm Muggeridge, aki tagadta a bibliai hit alapjait és kijelentéseivel gúnyt űzött Jézus Krisztusból (mint például hogy „egy tolvaj rabolhatta el Jézus testét”), Billy Graham világevangélizációs nemzetközi kongresszusán felszólalhatott és nagy ovációban részesült. (B, 80. p.)
 
Graham elismeri a pápákat, de különösen nagyra tartotta II. János Pálpápát, testvérének ismerte el őt a Krisztusban, és a XX. század egyik legnagyobb evangélistájának nevezte. (B, 416-417. pp.)
 
Billy Graham dicséri a Dalai Lámát és elismeri a világbéke érdekében tett törekvéseit. (B, 362-364. pp.)
 
A Billy Graham Központ Wheaton-ban egy hónapos kiállítást „szentelt” Kathryn Kuhlman karizmatikus, démoni tévtanító asszonynak, aki házasságtörő életet élt, és sokakat vezetett félre hamis csodáival, melyek az ördögtől voltak. (B, 456-457. pp.)
Az Amsterdam 2000 konferencián felszólalt többek között George Carey Canterbury-i érsek (aki a bibliai hitnek több alapvető pontját, pl. Jézus feltámadását tagadja és súlyos tévtanító, okkult praktikákat hirdet), aki erősen propagálta az Alfa Kurzust, így Billy Graham „szolgálata” ennek az ördögi hátterű, szélsőséges karizmatikus tévtanításnak a reklámjává süllyedt. Felszólalt az Alfa kidolgozója, az okkult hátterű Nicky Gumbel is. (B, 476-482, 524, 529. pp.) Az Alfa Kurzus karizmatikus, sötét, ördögi hátteréről a következő honlapról tölthető le ingyen angol nyelvű, kb. 300 oldalas könyv, (40MB-nál nagyobb fájl!):
 
Még rengeteg nevet lehetne felsorolni, úgymint Tony Campolo tévtanítót, aki a homoszexuálisok jogaiért is küzd, vagy Dag Hammarskjold-öt, aki kommunista beállítottságú, mégis sokat tett a médiumok és spirituális technikák elterjesztéséért az ENSZ-ben,vagy éppen az Új Világrend felépítésén munkálkodó Rockefellerek-et.
Billy Graham munkatársai között rengetegen szabadkőművesek, jó néhány barát és munkatárs volt tagja a Council on Foreign Relations elnevezésű ördögi Új Világrend kiépítésén munkálkodó társaságnak (de sajnos említhetnénk a Trilateral Commission-t, a Skull and Bones-t, és a Bilderberg csoportot is…). Jó néhány New Age-hirdető is szerepelt már Graham szónokai között.
Az ördögi Egyházak Világtanácsával (mely többek között háborúkat is pénzel, fegyverkereskedelemre költ költségvetéséből) is szoros összefonódást találunk szinte mindenhol Graham missziós szervezetében, munkatársainál. (B, 189-260. pp.)
 
Tévtanítások
 
Billy Graham elképzelhetőnek tartja, hogy Isten felhasználhatta az evolúciót az ember teremtésére. (B, 489. p.)
 
Billy Graham és társasága Jézus Krisztuson kívüli utat is hirdet az Istenhez jutásban. Ez Billy Graham esetében egy döbbenetes interjúban lett világossá sokak számára. Az alábbi linkeken elérhető az interjú:
Hasonlóan nyilatkozott a Larry King Live című amerikai show műsorban is: http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=ozjLaoPrcQ0&NR=1
 
De akik figyelemmel kísérik kapcsolatait, üzeneteit, azok világosan láthatják, hogyha egy olyan tévtanító világhálózat, mint a Római Katolikus Egyház papjait, pápáit elfogadja, ajánlja (és a katolikus „gyülekezetekbe” visszaküldi a „felébredt” lelkeket), akkor csakis egyet érthet a Római Katolikus Egyház általi rettenetes tanítással, miszerint a világ vallásai végül is ugyanahhoz az istenhez vezetnek, ugyanazt az istent imádják. Róma ezen tévelygése igen megfoghatóan látszik az Assissi Világimanap-mozgalomban, mellyel kapcsolatos az alábbi video:
(Vigyázat! Ezt a video-t az ukrán ortodox görög-katolikusok készítették!!! Mégis tanulságos tényanyag szerepel benne.) Ennek a Világimanap-mozgalomnak a sötét hátteréről itt olvashat még: (B, 405, 482-483. pp.)
 
Graham felfogásáról az Istenhez vezető „más utakról”, mint például a természetről, olvasat még ezen a helyen: (B, 377. p.).
 
Graham előszót írt egy olyan könyvnek, mely azt állítja, hogy Jézus a pokolban járt és kínoztatott sátántól és démonaitól. Graham nem hisz egy szó szerinti tűzzel és kénkővel égő, kínoztatással teli pokolban. (B, 377-378. p.)
 
Graham-nek a gyermekkori keresztelésről zavaros gondolatai vannak, melyekből az tűnik ki, hogy hisz a gyermekkeresztség „valamilyen módon történő” misztikus újjászülő, keresztyénné tevő erejében. (B, 380. p.)
 
Graham saját elmondása szerint imádkozott a halottakért. (B, 442. p.)
 
Graham nem hiszi, hogy az özönvíz az egész világra kiterjedt volna. (B, 380. p.)
 
Graham szerint Jézus, mikor a földön járt, kísértetett testben Magdalai Máriától. (B, 381-383. pp.) Többek között talán ezért nem volt hajlandó elítélni a sok hívő által istenkáromlónak titulált Krisztus utolsó megkísértése című filmet. (B, 382. p.)
 
Graham szerint a Biblia világos tanítása ellenére előfordulhat, hogy lesz szex a mennyben. (B, 426-427. pp.)
 
Graham nem bizonyos az üdvösségében, hogy vajon biztosan a mennybe jut-e. Azt mondja egy ismert interjúban, hogy ő nem igaz ember, és egy szót sem szól a bibliai megigazulásról az Úr Jézus Krisztusban, s hogy azt ő megtapasztalta volna. (B, 425-426. pp.)
 
Bibliafordítás és kiadás
 
Billy Graham nevéhez fűződik a Good News Bible (más nevén Today’s English Bible) népszerűsítése, hiszen sok evangélizációja alkalmával osztogatta és kiváló Biblia-fordításnak tartja. Érdemes tudni, hogy ennek a „Biblia-fordításnak” az egyik fő munkatársa/fordítója Robert Bratchner, aki nem hiszi, hogy Jézus Krisztus Isten, hogy szűztől született volna és hogy az Úr Jézus vére szükséges a kiengeszteléshez. (B, 289. p.)
 
A Revised Standard Version „Biblia-fordítás” ugyancsak tele van tévedésekkel, liberális tudósok készítették, s mégis ajánlja Graham. (B, 290-292. pp.) Már azelőtt propagálta evangélizációs hadjáratán, hogy az egyáltalán megvizsgálásra lett volna bocsátva. (A, 52. p.)
 
A The Living Bible-t, ami csupán egy parafrázis, is ajánlotta, mely tele van tévedésekkel, elferdítésekkel. (B, 460-461. pp.)
 
Ugyanígy általa ajánlott kiadások még, melyek hamis, úgymond New Age-szellemű fordítások: The Message, Good News for Modern Man. (B, 462. p.)
 
Jellemző példaként megemlítem még, hogy Billy Graham 1961 körül megszerezte a jogot Dr. Harry H. Halley által összeállított Halley’s Pocket Bible Handbook (Halley Bibliai Kézikönyvének zsebkönyv változata) kiadására. Az eredeti kézikönyv korábban több mint 5 millió példányban kelt el. Csakhogy az újonnan kiadott kézikönyvben Graham már kihagyatta az egyháztörténeti részből azt a szakaszt, amely a pápaság és a katolikus egyház hatalmas gonoszságát és erkölcstelenségét mutatta be, különösen a jezsuiták gonoszságát. (B, 440. p.)
Valamint rövid összeállítás erről még:
 
Néhány kompromisszum
az „evangélium terjedéséért”
 
Az előrehívásos, megtérő imát elmondató módszer sokkal korábbról, főképpen C. G. Finney munkálkodásából ered, mégis talán senki nem népszerűsítette jobban, mint Graham társasága. Hogy a foghíjas evangéliumhirdetés, a bibliai igazságok töredékes ismertetése után, a zenei-pszichikai úton felfűtött légkörben megszülető döntések mennyire sekélyesek, arról világszerte sokan tesznek bizonyságot az állítólagos megtérteknek a gyülekezetből és szolgálatokból való hiányzására mutatva. Ezeket precíz kutatások is vizsgálták. Egy rövid példa: http://www.rogershermansociety.org/easy-believism.htm Ami bizonyos, hogy a számok bűvöletében él a missziós társaság, s ez az internetes honlapon is visszaköszön. Rettenetes dolog azonban az is, hogy az így „döntésre bírt” embereket gyakran hamisan megnyugtatják döntésük és üdvösségük felől. Legyen vele ezután akármi is, „ő behívta szívébe Jézust”. A ténnyel, hogy az esetleg nem a Biblia Jézusa, már keveset törődnek. A lényeg a döntés!
 
Sokakat megdöbbentett eleinte az, hogy Billy Graham szabad utat kapott az egykori Szovjetunióban, hogy evangélizációs hadjáratot tartson és Bibliákat osszon, miközben a kommunista hatalom teljes erővel a bibliahű keresztyéneket üldözte és a Bibliák terjesztését tiltotta, súlyosan büntette. Vajon mi volt Billy Graham titka? Sokan azt gondolják, hogy Isten nyitott számára utat csodálatos módon. Valóban így volt ez?
 
Érdemes megfigyelni, hogy Graham nem prédikált a kommunizmus ellen. Erre konkrétan a fia, Franklin Graham hívja fel a figyelmet. (B, 306. p.) S tette ezt Billy Graham saját bevallása szerint vatikáni tisztviselők tanácsát kikérve. Így aztán nem szólt az egykori Szovjetunió szennyes tisztogatásairól, amikről keresztyén házi közösségek vezetőitől részletes tudomása is volt. Mégis azt állította, hogy a Szovjetunióban nagyobb szabadság van, mint valaha. (B, 303-308. pp.) Megjegyzem, hogy Dr. Cathy Burns könyve többek között végigvezeti Graham kommunista kapcsolatainak alakulását, növekvő befolyását. Ezt részleteiben nem tudom itt tárgyalni.
 
Graham fiaival együtt nem emelte fel szavát Kínában sem a keresztyénüldözés ellen, sőt, az ellenkezőjét állította a valóságnak. Mint ismeretes, Kínában az állam által elfogadott államegyházon kívül nem lehet szó keresztyén életről, házi gyülekezetekről, alkalmakról. Sok üldözött házigyülekezet-vezető cserbenhagyottnak érezte magát az ismert igehirdető részéről, mivel az nem szólt igehirdetéseiben a kegyetlen üldöztetésekről, hanem Kína keresztyének iránti növekvő nyitottságáról beszélt. Sőt, Li Peng-et, a Tienanmen téri „mészárost” dicsérő körlevélben méltatta azután, hogy a kínai politikus két keresztyénellenes törvényt fogadtatott el. (B, 297-301. pp.)
 
Billy Graham hamar eltért kezdeti fundamentalista evangéliumi irányvonalától és bizonyos érdekek, valamint a népszerűség miatt a Szociális evangélium hirdetésére hajlott. Eltért a tanbeli pontosságtól és a szeretet bibliai értelmezésétől a csupán külső, humanista szempontból értelmezett „jó cselekedetek”, hamis emberi szeretet hirdetése irányába és az ökumené, a vallások közötti párbeszéd és megbékélés, valamint a világbéke pártolása felé indult el. Az első hivatalosan ökumenikus evangélizációs hadjáratát 1957-ben New Yorkban tartotta. (A, 12. p.)
 
Megrendelésre” beszélt Graham bizonyos témákról, mint például a lefegyverzésről (konferencia Moszkvában, B, 330. p.), az ökológiáról, a globális felmelegedés emberi felelősségéről az ördögi New Age-tanokat valló Al Gore és társai biztatására. (B, 337. p.)
 
Bizonyos itt fel nem sorolható okok miatt Graham nem szólt az okkultizmus, pl. az asztrológia ellen. (B, 349-355. pp.)
 
Nem ítélte el a szerencsejátékot, amikor 1978-ban Las Vegas-ban tartott evangélizációs hadjáratot. Egyik megszólaló munkatársa elmondta, hogy bár kaszinóban dolgozik, miközben a fogadókártyákat osztja a játékosoknak, „bizonyságot tesz Krisztusról”. (B, 103. p.) Hogy ez mennyire tarthatatlan hazugság, az nyilvánvaló!
 
Graham elismerően nyilatkozott Mohammed Alinak az iszlámba vetett hitéről. Az iszlámmal kapcsolatosan azt állítja, hogy félreértjük az iszlámot, s valójában közelebb vagyunk hozzá, mint gondolnánk. (B, 118. p.) Ezzel akarta Graham még tágabbra nyitni „evangéliumának” kapuit.
 
Graham nyíltan elfogadta az unitáriusokat is. (B, 71. p.)
 
A Billy Graham által indított folyóirat, a Christianity Today az évek folyamán egyre sötétebbé vált, tévtanításokat, tévtanítókat és végül okkult praktikákat, könyveket is propagált. (B, 516-517. pp.)
Ez az újság lett az újevangelikalizmus fóruma, egyik híradó motorja. (A, 10, 12. pp.)
 
Zenei eszközök, „dicsőítés”
 
Billy Graham kezdetben a konzervatívok számára is elfogadható egyházi kórusokat és énekeseket kért meg, hogy szolgáljanak hadjáratain. Azonban hamar tágulni kezdett a szereplők köre és az előadások műfaja. A gospel-től egészen a country-ig, blues-ig, végül a rock, heavy metal, rap és punk stílusig jutottak.
A naivan szemlélődő hívő számára ez korábban érthetetlennek tűnt volna, mára azonban, a modern könnyűzenei dicsőítés óriási térnyerése idején, a legtöbbeknek egyáltalán nem furcsa. Ez nagyon szomorú, és világosan jelzi, mennyire kevés ma a józan lelki/szellemi ítélőképességgel bíró keresztyén, s hogy mennyi embert megfertőztek az eltévelyítés szellemei.
 
Néhány példát kiemelnék:
DC Talk rock/rap/punk együttes.
Példának okáért az alábbi linken megtekinthető a „Jesus Freak” (Jézus bolondja/őrültje) című számuk koncertfelvétele. Az újonnan született embernek világosan kellene látnia, hogy ezek a fiatalok a sátántól jövő „zenét” játszanak, sátáni üzenetet közvetítenek és életstílust hirdetnek.
 
Take 6
Hetednapi adventistákból álló gospel-együttes. Az alábbi videofelvételen egyik tagjuk büszkén azt emeli ki, hogy 10 albumot adtak ki és 10 Grammy-díjat nyertek. A világtól nyert dicsőséget a világi zenekar.
 
Scott DeVoss volt segítségére Graham-nek sok rendezvényén nagyminőségű fény- és lézertechnikával, aki hasonló effekteket készített a Rolling Stones-nak, Madonnának és Michael Jackson-nak. (B, 95. p.)
 
Az ördögi Kirk Franklin is előadói között szerepel, aki többek között mocskos, világias beszédéről ismert, Jézust és az Ige szent dolgait gyakran gyalázza:
 
Michael W. Smith
A Wall Street Journal szerint (1997. szeptember 29.) Smith marihuánát, LSD-t és kokaint használt miközben „evangéliumi énekeket” írt. Smith okkult szimbolikával is foglalkozik, amiről albumai tesznek bizonyságot. Kérdés, vajon miért? Magát inkább tartja énekesnek, mint evangélistának, jóllehet egy gyülekezet lelkipásztora is volt. Egy bizonyos érzéki videoklipjét az a cég készítette, amelyik a korábban Prince-ként ismertté vált rocker producere. (B, 96-97. pp.)
Amy Grant, aki a gospel rock „Madonnája”-ként vált ismertté, ugyancsak rendszeres fellépő Graham rendezvényein. (B, 97-100. pp.)
 
Charlie Daniels Band, akik country rockot játszottak az előrehívás előtt. Istentelen világi együttes. Legismertebb művük az a dal, amelyik egy hegedűpárbajról szól egy ember és az ördög között az ember lelkéért. (B, 101. p.)
 
Casting Crownsakár egy világi rock-banda, vallásos porhintéssel…
 
Ezek az együttesek zenéiken keresztül idegen szellemiség munkálkodását teszik lehetővé. Hogy mennyire lehetetlen, hogy ilyen, Isten számára elfogadhatatlan „dicsőítés” által pszichikusan felfűtött embertömeg hirtelen lecsendesedjen, azt talán nem kell részletezni. Azonban számba kell venni az idegen szellemi erő eltévelyítő munkáját is! Isten Szent Szelleme „nem szívesen munkálkodik” ott (Dr. Peter Masters londoni prédikátor után szabadon), ahol valakik szándékosan idegen szellemi hatalmaknak adnak teret. Ott csak Isten különleges irgalma menthet meg valakit.
 
Ennek az írásnak nem célja az ún. modern „dicsőítő zene” bibliai kritikája, azonban akit bővebben érdekel ez a téma, annak a háttérirodalomként megjelölt műveket és a következő két könyvet ajánlom:
 
  • Rudolf Ebertshauser: A karizmatikus „dicsőítés”: idegen tűz az Isten szent helyén. Kiadja: Ezsdrás Iratmisszió, 1221 Bp, Arany J. u. 139.
 
  • Dr. Peter Masters: Worship in the Melting Pot. 2002, The Wakeman Trust
 
 
 
 
Franklin Graham
 
Végül röviden ki kell térnem Franklin Graham-re. Előzetes megegyezés szerint ő viszi tovább édesapja szolgálatát. A missziós társaság iránya, módszerei változatlanok. Sőt, az ifjú Graham a zenei vonalon még inkább támaszkodik modern előadókra, jóllehet már édesapja is szerepeltette pl. a DC Talk-ot és más rock-zenekarokat. De Franklin ezen messzemenően túltesz.
 
A prédikációk időtartama rövidül (5-15 perc!!!), mondván, hogy ma az emberek még kevésbé képesek hosszabb ideig figyelni a beszédre. Franklin ez alatt a rövid idő alatt felvizezett evangéliumot tár hallgatói elé, melyből hiányzik a Biblia evangéliumának valódi éle, s ezáltal újjászülő ereje is! A kivetítő technikáknak köszönhetően több betét és klip illeszthető be a szünetekbe. Ezek tartják fönn a figyelmet, szórakoztatják a hallgatóságot a beszédek között.
 
A Christianity Today magazin szerint Franklin már nem evangélizációs hadjáratnak (mert ez szerinte egyházias kifejezés), hanem fesztiválnak hívja az alkalmakat, mert ez szekularizált kifejezés. Ez a kifejezés sokakban a Woodstock fesztivált idézi fel, melynek hangulatát időnként valószínűleg megközelítik a zenei betétekkel, de sajnos a résztvevők testi vagy lelki/szellemi kábultságával, részegségével is. (B, 101-102. pp.)
 
Franklin az ún. „keresztyén rock”-ot vonultatja föl közvetlenül a döntést hozók bűnvallásra történő, felújított stílusú (!) előrehívása után is. A Time magazin beszámolója szerint Franklin igyekszik a rendezvények zenei részét kevésbé egyháziassá, mint inkább úgymond keresőbaráttá tenni. (B, 101-102. pp.)
 
(Ezek alapján valószínűleg nem véletlen, hogy Franklin a fesztiválok hivatalos angol nyelvű internetes honlapján bőrkabátban jelenik meg, ahogyan a fesztivál magyar nyelvű tájékoztató füzetének utolsó előtti lapján is feltűnik, fekete sapkával kiegészítve!)
 
(Megjegyzés: A magyarországi Reménység Fesztivál dala is jól szemlélteti az egész mozgalom módszerét, hogy az országokban a helyi modern vonulatok fiataljait kérik meg zenekészítésre, szövegírásra:
Így terjed rá az egész rendezvényre, az idősebb, még talán tétovázó generációkra is az újabb, modernebb hullám a fiatalokba már máshonnan beprogramozott tévelygés átvételével.)
 
A fiataloknál persze mindez örömteli fogadtatásra talál. Azt hiszik, megtérhetnek úgy, hogy a világgal nem szakítanak, hanem átmentik régi életüket és a világ szeretetét egy modern felfogású „keresztyén életbe”. Óriási becsapás áldozataivá válnak! Tudjuk, mit mond Isten Igéje a világ szeretetéről: 1János 2:15-16!
 
A hamis evangélium hirdetése világi, istentelen eszközökkel és légkörben világosan kirajzolódik számunkra Franklin fesztiváljainak angol nyelvű hivatalos honlapján a Rock The River Tour elnevezésű, speciálisan fiataloknak kidolgozott fesztivál video-promóciójának megtekintésekor:
 
A valóban újonnan született hívő ember számára itt nyilvánvaló, mennyire ördögi dologról van szó, mennyire az antikrisztus szelleme munkálkodik nem is annyira „báránybunda-köntösben”! Akinek van füle, hallja meg, akinek van szeme rá, lássa meg!
 
Franklin fiatalok felé végzett „missziója” kapcsán (melyről a fenti internetes hivatkozáson keresztül kaphatunk képet) a következő Ige jött elém:
Jézus mondja: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.” Máté 18:6
 
Sajnálom a félrevezetetteket! Az Úr könyörüljön rajtuk! Az Úr legyen irgalmas Franklin-hez és társaihoz, hogy még megtérhessenek gonosz útjukról, felocsúdnának az ördög tőréből!
Franklin munkakapcsolatairól ejtsünk végül néhány szót. Franklin, apjához hasonlóan, Kínában végzett munkája során (a Samaritan’s Purse nevezetű jótékonysági misszió vezetőjeként) ugyancsak kapcsolatokat épített ki a kommunista vezetéssel, hogy elérjen bizonyos célokat. Például a kommunista vezetés engedélyezte egy „keresztyén iskola” létesítését. Akinek egy kicsi ismerete is van a kínai kormány keresztyénséghez való hozzáállásáról, az tudja, hogy mit jelent ez pontosan. (B, 297-298. pp.)
 
Franklin Graham apjához hasonlóan kiszolgálja az Új Világrend építésén munkálkodókat. Erre közvetett érv és bizonyíték az a „hadjárat”, mely vallási vezetők részéről indult ellene 2012 februárjában, amikor óvatosan kritizálni merte Barack Obama amerikai elnököt az azonos neműek házasságát támogató beállítottsága miatt. Eltérően nyilatkozott arról, hogy kit miért gondol keresztyénnek az elnökjelöltek közül, s hogy Obama elnöknél feltételezni tudja csak, hogy keresztyén. A támadások következtében nyíltan bocsánatot kért, hogy az elnök hitét forszírozta. Egyensúlyozni próbált, mert mindenütt meg akart felelni, „politikailag korrekt” akart lenni, ami egyet jelent a megalkuvással.
Ennek dokumentumai, részletei elérhetők az alábbi linkeken:
Ugyanaz a megalkuvás a bibliai hittel és tanítással politikai-vallási érdekek elérésére, mint Billy Grahamnél. Emlékezzünk csak vissza az édesapának például a 6. oldalon megemlített Clinton-dilemmájára! Szomorú örökség.
 
Isten Igéje így szól Graham-ék folyamatos évtizedes megalkuvására, kompromisszumaira vonatkozóan is:
Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti; vagy egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” Máté 6:24
Következtetések
 
A fenti tények alapján a Szentírás fényében csakis arra a következtetésre juthatunk, hogy Billy és Franklin Graham tévtanítók, a Billy Graham Evangélizációs Társaság tévtanításokat hirdet. Félrevezetnek naiv keresőket, hamis tanítást adnak a növekedni vágyó keresztyéneknek, valójában nem építik, hanem rombolják a gyülekezeteket, mert a tiszta bibliai hit ellen vannak, az ökumené propagálásával előmozdítják a protestáns elszakadt ágak visszatérését Rómához, és egy új világegyház/világvallás létrejöttében segédkeznek, szinte leplezetlenül.
 
Összefoglalva a fenti kivonatos tények alapján Isten Igéje a következőre hívja föl az övéit:
Annakokáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.” 2Korintus 6:17-18
 
Keresztyénként miért venne részt bárki is egy olyan rendezvényen, ahol az evangéliumot nem tisztán hirdetik, nem tiszta szándékból, nem biblikus eszközökkel, s a „szolgálók” gyakran nemhogy nem keresztyének, hanem egyenesen sátán közvetlen eszközei önálló döntésük és hitvallásuk alapján, a fentebb bemutatott példák tanulsága szerint?! A Szentíráson keresztül az Úr világosan óv bennünket ettől!
 
Ha olyasvalaki olvassa ezt az írást, aki még keresi az Igazságot, Isten Fiát, Jézus Krisztust, annak szeretettel azt tanácsolom, hogy ezt semmiképpen ne a Reménység Fesztiválon tegye. Vegye elő Bibliáját és olvassa őszinte, nyitott szívvel, kérve Istent, hogy jelentse ki magát a számára. Erre Istentől való ígéret áll a következőképpen; így szól az ÚR:
És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.” Jeremiás 29:13
Tehát a feltétel az, hogy teljes szívvel/őszintén keresse valaki Őt, azt az Istent, Aki kijelentette és kijelenti magát az Ő elegyítetlen Igéjén keresztül! Ezért ne az élményekben, látványokban, hangulatokban, hanem a tévedhetetlen Szentírásban keresse az Üdvösség útját!
Hiszen „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre (tanácsolásra/elkísérésre – S.D.), Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” 2Timóteus 3:16-17
Ha Olvasóm soha nem hallott még valóban bibliahű közösségekről, missziókról, igehirdetőkről, akkor bátran keressen fel, és igyekszem az Úrtól kapott világosság szerint felelősen tanácsolni keresésében.
 
A Krisztushoz hűségesen ragaszkodni akarókat pedig ekképpen figyelmezteti az Úr szent és súlyos felelősségükre:
Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira. Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek; Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak. És ne legyen közösségetek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat; Mert amelyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is. Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jőnek; mert minden, ami napvilágra jő, világosság.” Efézus5:6-13
 
Én személyes felelősségemnek láttam sokakat sokféleképpen figyelmeztetni a gyülekezetekben is az alábbi igék szerint:
A vétkeseket mindenek előtt fedd meg, hogy a többiek is megfélemljenek.” 1Timóteus 5:20
 
Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel a te felebarátodnak vére ellen. Én vagyok az Úr. Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét.” 3Mózes 19:16-17
 
Embernek fia! Őrállóul adtalak én téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz számból, intsd meg őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak halálával halsz meg, és te őt meg nem inted, és nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevő az ő vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent, és ő meg nem tért hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő az ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet. És ha elfordul az igaz az ő igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: ő meg fog halni; ha meg nem intetted őt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, amelyeket cselekedett; de vérét a te kezedből kívánom meg. Ha pedig te megintetted azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék, és ő nem vétkezik többé: élvén él, mert engedett az intésnek, és te a te lelkedet megmentetted.” Ezékiel 3:17-21
 
Most már, kedves Olvasóm, Öné a felelősség. Az Úr Jézus Krisztus kegyelmét kérem, hogy helyes döntést hozhasson és másokat is figyelmeztessen az Úrtól kapott kegyelem által!
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 160
Tegnapi: 147
Heti: 462
Havi: 4 637
Össz.: 500 541

Látogatottság növelés
Oldal: Billy Graham
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »