LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

SENKI TITEKET EL NE HITESSEN

Jézus Krisztus azt mondja:

“Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?”   (Máté 7:22)

Ez a kijelentés arra enged következtetni, hogy az utolsó napon, amikor eljön az Úr, hogy megítélje a világot, sokan lesznek olyanok, akik valóban azt gondolták, hogy Istent szolgálják, és reménykedtek az üdvösségükben; sőt igen aktív keresztyéni életet is éltek; és ott szembesülnek azzal, hogy minden hiába volt. Vajon bármelyikünk kerülhet ebbe a helyzetbe? Nincs semmi biztosítéka annak, hogy üdvözöljünk, hogy ne kelljen csalódnunk nekünk is az utolsó napon? Teljesen bizonytalanra futunk, és majd csak ott derül ki, hogy egész életünkben tévelyegtünk és célt tévesztettünk? Erre keressük a választ Istennek Igéjéből. Keressük azzal a hittel, hogy igaz Krisztusnak szava, amikor így szól: Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. (Máté 7:8) E kijelentés önmagában is vigasztaló, hogy van lehetőségünk elkerülni az utolsó napon a csalódást. Amikor Jézus elküldi magától a csalódottakat, így szól nekik: „Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” (Máté 7:23) Soha sem ismertelek titeket, azaz nem találkoztam veletek, nem volt veletek kapcsolatom. Jézus Krisztus és az apostolok sok helyen és nagy hangsúllyal szólnak arról, hogy a félrevezetésnek és tévelygésnek szelleme erősen fog munkálódni a gyülekezetekben és az egyének életében. Ez fokozottan jellemző az utolsó időkben. A Sátán, ha megakadályozni nem is tudta, hogy az ember hitre jusson, mindent megtesz azért, hogy tévelygésben tartsa. Aki tévelyeg, az célt téveszt; aki pedig eltéveszti a célját, nem jut oda, ahova szeretne. ………..

 

forrás:

https://keskenyut.files.wordpress.com/2014/07/tc499vedc499s-vagy-tc499velygc499s-l.pdf

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 86
Tegnapi: 119
Heti: 405
Havi: 1 903
Össz.: 503 792

Látogatottság növelés
Oldal: TÉVELYGÉS
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »