Noéról szóló bibliai fejezeteket tanulmányozzuk majd. Ez a mai Igénk azt mondja el, hogy milyen volt az a világ, amelyikben Noé élt, mi jellemezte Isten vele kapcsolatos gondolatait, és mik voltak Noénak a legfőbb jellemvonásai. Milyen volt a környezete, milyennek ismerjük meg Istent, és milyennek mutatja be ez a néhány mondat Noét. Vegyük ezt sorra.

1) Milyen volt az a világ? A válasz attól függ, hogy kinek a szemével nézzük. Hogy ha néhány fennmaradt akkori dokumentum és az özönvíz előtti korból származó ásatások eredményei alapján nézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy gazdag és kulturált világ volt az. Nagyon meglepte a régészeket, hogy az özönvíz előtti időkből kiástak egy sisakot, amelyik színaranyból volt és nagyon finom kézműves munka nyomait mutatta. Milyen emberek élhettek akkor, akik aranyból készítettek maguknak sisakot, azt hordták is, és amit ilyen finom míves munkával készítettek el? Noénak a kortársai minden bizonnyal tehetős, tehetséges, büszke és öntudatos emberek lehettek.

Ha azonban ezt a kort Isten szemével nézzük, akkor az Ő minősítése így hangzik: "Látta az Úr, hogy megsokasodott az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz." "A föld pedig romlott volt Isten előtt, és megtelt a föld erőszakossággal."

Egyrészt arról szól ez a megállapítás, hogy mennyire elterjedt a gonoszság, másrészt annak a mély gyökereire utal. Kitűnik az, hogy Isten látta mindazt a gonoszságot, ami akkor volt. Ő tudniillik soha nem akad el a felszínnél. Isten nem a felszínt nézi, hanem a valóságot látja. Nem csupán az ember tetteit és szavait minősíti, hanem azoknak a legmélyebb indítékait. A legrejtettebb gondolatainkat, indulatainkat, titkolt szándékainkat, terveinket, ügyesen álcázott érzéseinket is, és ezek alapján minősít bennünket. Így viszont már nem mondható valami fényesnek az a kor.

"Megsokasodott az erőszakosság". Ez nagyon gazdag jelentésű szó. Jelent minden élet ellenes cselekményt, minden házasság ellenes cselekményt, és minden jogtiprást, az igazság elleni erőszakoskodást. És ez megsokasodott és betöltötte a földet, ugyanúgy, mint ahogy a mi napjainkban is.

Másrészt pedig rámutat ennek a gonoszságnak a mély gyökereire, hogy honnan táplálkozik, és ezért ez a radikális fogalmazás: az ember szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. Tehát nem az eseményeket minősíti Isten, hanem ahonnan azok erednek. Belül romlott meg végzetesen az ember. Mélyen gyökerezik a gonoszság mindenkiben, és ez átitatja az ember egész gondolkozását és életgyakorlatát. Nem az a probléma, hogy nem mindenki becsületes, hanem az, hogy olyan helyzeteket teremtünk, amelyekben már nem is lehet mindent becsületesen megcsinálni. Vagy leáll valaki, vagy számolnia kell azzal, hogy belekényszerítik a gazemberségekbe. A szellemiség romlott meg, amelyikben már képtelen az ember az élet minden területén Isten normáihoz igazodni. Amikor tisztességes terveket nem lehet tisztességesen megvalósítani. Amikor megsemmisül az, aki tiszta, becsületes, egyenes akar maradni. Mintha csak a mi korunkról szólna ez a néhány mondat.

Amikor elharapózik a harácsolás, természetessé válik a csalás, alig fékezhető az erőszakosság, és amikor mindenféle értelemben terjed a gonoszság. Az autonóm ember, aki Isten ellen fellázadt, valóban autonomosz akar lenni, a saját törvénye szerint, vagyis az Isten elleni lázadás kényszerpályáján akar maradni, és ott is marad. Tehetetlen a jóra, legfeljebb a jószándékig jut el, képtelen alapvető változtatásokra. Nagy teljesítményeket mutat fel, közben azonban hitbeli és erkölcsi szempontból egyre mélyebbre csúszik a lejtőn.

Ez jellemezte Noé korát.

2) És mit tudunk meg Istenről, a felolvasott néhány mondatból?

Azt, hogy Isten látta mindezt. Nem lehet semmit Isten háta mögött tenni. Lehet, hogy nem azonnal reagál, de mindent lát, és főleg az erőszakosság kiált Istenhez. Lehet, hogy Isten nem kiált rá mindjárt az erőszakoskodóra, de látja mindazt a gonoszságot, ami történik. Isten beleteremtett a világba egy olyan törvényt is, hogy minden bűn maga után vonja az ítéletét. Ez nem Isten külön akciója, ez törvényszerűség. A bűnt büntetés követi, mert Isten törvényei érvényesülnek. Ezért jelenti be itt Isten az ítéletet. Megérett az emberiség az ítéletre. Az Ő igazsága érvényesül, nem lehet következmények nélkül megszegni bizonyos törvényszerűségeket.

De - és éppen itt szólal meg valami meglepő - Isten nem örül annak, hogy ha a bűnt büntetés követi. Isten nem örömmel nézi, hogy a bűnösnek bűnhõdnie kell. Azt olvastuk itt: bánkódott az ő szívében. Egyebek között a Szentírásnak ezek a megjegyzései is mutatják, hogy Isten mennyire személyes létező. Aki bánkódik amiatt, hogy az ellene fellázadt, minden gonoszságra késszé és képessé vált embernek ítéletet kell elszenvednie. Aki nem közömbösen nézi, hogy érvényesülnek a törvények, Aki hasonlíthatatlan, kimondhatatlan szeretettel szereti ezt az ellene lázadó és egymást gyilkoló embervilágot is, akire valóban az jellemző, amit Jézus mondott róla: úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez a néhány mondat tehát Isten szívébe enged bepillantanunk. Isten még a gonosz miatt is bánkódik. És nem akarja a gonosz halálát, hanem azt akarja, hogy hagyja abba a gonoszságait és kezdjen újat. Lehetőséget ad az újrakezdésre. A Biblia arról beszél, hogy képessé is teszi az embert az újrakezdésre.

De nemcsak Isten szívébe láthatunk itt be, hanem a dolgok végső kimenetelét is felvillantja előttünk ez az Ige. Kitűnik ugyanis az, hogy a világ nem az, aminek látszik, és aminek Noé kortársai látták, meg ahogyan ma is nagyon sokan látják. A világ, de egyetlen ember élete, sőt egy ember bizonyos tettei is, mindig azok, amiknek Isten minősíti azokat. És a következmény is mindig az Isten minősítése szerint jön el. Ha Isten azt mondja, hogy ez a világ mindenestől megromlott, akkor az az ítélet következik, ami a mindenestől megromlott világra illik, akkor is, ha ott míves munkával arany sisakokat gyártanak, és ezeket büszkén hordják, és talán még győznek is, miközben a csatában olyan sisakot viselnek.

Ez mind nem befolyásolja azt, hogy ha Isten azt mondja, hogy megromlott és megérett az ítéletre, akkor bekövetkezik az ítélet. Ne tévesszen meg minket soha az emberek dicsérete vagy elmarasztalása. Mindennek az a valós értéke, súlya, jelentősége, amit Isten ad annak. Mindenki az, aki "Isten előtt" - (ez a kifejezés itt kétszer is szerepel). Az a valóság, amit Ő kimond.

Ha valaki Berlinben jár, ne csak az áruházakba menjen be, hanem feltétlenül az elő-ázsiai múzeumba is, és egyre több ilyesmit nézzünk meg, ha megadatik, hogy külföldi útra induljon. Ott látni fogja azt a pergámumi oltárt, amiről a Jelenések könyvében olvasunk. Csodálatos műremek még ma is, és még ilyen állapotában is. De mit mond róla Isten? Azt olvassuk a Bibliában: ez a Sátánnak a trónja, amelyik előtt sok Jézushoz hűséges keresztyén vértanúhalált szenvedett. A Sátán trónja. Pergámumból ma semmi nincs. Még romok is alig.

Nem azok a dolgok, amiknek látszanak, és amiknek az emberek minősítik. Hanem az, aminek Isten mondja. A mi életünk is az. Vajon Isten ebben a pillanatban mit kell, hogy mondjon a mi életünkről?

3) Mit mond ez az Ige Noéról?

"De Noé kegyelmet talált az Úr előtt." Egy ellentétes kötőszóval vezeti be a Noéról elhangzó információkat: de. Mindaz, aki Noé, ahogyan gondolkozott, ahogyan élt, az szöges ellentétben áll azzal, ahogyan a környezete gondolkozott és élt. Egy velejéig romlott világban van egy különös család, ahol a családfő Istennel szoros közösségben él. Noé Istennel járt - ezt olvassuk róla. Körülötte tombol az istentelenség és az embertelenség, úgy hogy ezt már észre sem veszik az emberek, és akkor van valaki, aki ragaszkodik Istenhez. Ez maga Isten kegyelme már, hogy ő ragaszkodhat hozzá. Hogy őneki mindennél és mindenkinél fontosabbá vált Isten. És hogy megtalálja a módját az általános istentelenségben is az istenfélő életnek.

Két jelzőt olvastunk róla: igaz ember volt - ez erkölcsi minősítés, és az emberekkel való kapcsolatát jelzi; és kegyes ember volt - ez hitbeli minősítés, és az Istennel való közösségére utal. Igaz és kegyes ember volt, és Istennel járt. Nem volt ő bűntelen és tökéletes - majd látni fogjuk a következőkben, mi mindent csinált, ami nem dicséretes. De minden körülmények között ragaszkodott Istenhez. Komolyan vette az Ő szavát akkor, amikor a kortársait az egyáltalán nem érdekelte és csak kacagtak rajta. Neki szent volt az élő Isten akkor is, amikor az egész körülötte levő világ ezen csak nevetett és egyáltalán nem vette komolyan. Ő nem akart autonóm emberként a maga törvényei szerint élni, hanem Isten törvényéhez igazodott mindenben. Istennel járt. Ez két szóval visszaadhatatlan kifejezés a héberben, ez egy tartós, folyamatos és nagyon meghitt, nagyon bensőséges, intellektuálisan és érzelmileg is, az akarati döntéseket illetően is, az egész életre kiható szoros közösségre utal. Istennel járt. Ezt egy döntés előzte meg, amelyben ez megszületett és egyértelmű gyakorlat követte, amelyik ebből a döntésből táplálkozott.

Az Istennel való szoros közösség, az ebbe való beágyazottság, ennek a védelme jellemezte Noét, az, hogy minden motivációja, indítéka ebből az Istennel való közösségből fakadt, nem ruccant ki egyéni kirándulásokra, mindenüvé csak Istennel ment, és ahova Isten nem ment vele, oda nem indult el, és ez egészen természetes és magától értetődő lett a számára. Szinte újszövetségi magaslatokon járunk itt. Az Újszövetség beszél arról, hogy amikor valaki Jézus Krisztust az élete Urának elfogadja, és magát Neki bizalommal alárendeli, és Jézus Krisztus az ilyen emberben lakozást vesz, az Ő Szentlelkével belülről irányítja, annak az embernek az élete válik ilyen emelkedetté és lesz ilyen tartalmassá.

Noé igaz és kegyes volt, Istennel járt, és ezt vállalta is. Nem szégyellte istentelen korában és kortársai előtt. Egyedül Noé volt ilyen abban a korban. Senki másról nem olvassuk ezt a minősítést.

Elgondolkoztam azon: mennyire megértenénk, sőt még magyaráznánk is, ha Noé ilyeneket mondott volna: igazán lehetetlen ilyen istentelen korban hívő életet élni. Az ember végül is nem futhat ki ebből a világból. Nem lehet folyamatosan ár ellen úszni. Mégis csak képtelenség azt állítani, hogy mindig én látom helyesen a dolgokat, mivel Isten közeléből nézem, és az összes többi téved. Hát ez nagyképűség is lenne, meg talán nem is felel meg a valóságnak. Meg hogy amit Isten mond, azt ma már nem úgy kell érteni. Ma ezt sokan mondják: nem kell a Szentírást úgy szó szerint érteni, ahogy az le van írva. Egyáltalán: haladni kell a korral! Ha mindig olyan maradok, aki Istenhez ragaszkodik, kinevetik a gyerekeimet is miattam. Tudomásul kell venni, hogy ma már más szelek fújnak.

Noé azonban nem mondott ilyet. Kiderül a leírásokból, hogy nem is gondolkozott így. Ő ragaszkodott Istenhez. Egyedül is kész volt ragaszkodni Istenhez. Igaz és istenfélő volt, és Istennel járt.

Nagyon jó lenne, ha átlátnánk ezen az átlátszó kísértésen, amikor így próbáljuk mentegetni a magunk hitetlenségét, lelki langyosságát: persze a mi atyáinknak sokkal könnyebb volt hinniük. Nekik még idejük is volt arra, akkor még a vallásosság hozzátartozott az élethez. Jobban rá is értek. Ma örülünk, ha előteremtjük azt, amire szükségünk van, és az ember ilyen nehéz időkben ne válogasson az eszközök között.

Talán érzékeljük ezek után, milyen olcsó mentegetőzés ez. Mennyire az a döntés hiányzik e mögül, hogy én Istenre bízom magamat, Vele kötöttem szövetséget, Ő szabja a törvényt a számomra, és én boldogan, és bizalommal Istennel járok, az Ő törvényeihez igazítom az életemet. Éppen Noé esete mutatja azt, hogy nincs olyan idő, amikor az, aki akar, ne ragaszkodhatna így Istenhez. És az ilyenek lesznek mindig az élet továbbvivői. Mert az özönvíz nagy ítélete után csak ez a család maradt meg és Isten velük kezdett valami újat.

Istentelen korban egy istenfélő család, amelyet Isten átmentett az ítéleten. Kortársai között egy egyszerű ember, egy apa, egy családfő, aki mindig nyitott Isten előtt, aki mindig figyel rá és kész mindenben engedelmeskedni Neki - majd látjuk, hogy mennyire, amikor elkezdte a szárazföld belsejében, száraz időben építeni a bárkát csak azért, mert Isten mondta, mert az ő családjukban Isten volt az úr. És amit Ő mondott, arra látatlanban igent mondtak, és hozzáláttak ahhoz, amit parancsolt. A hétköznapok valóságában is komolyan vették, hogy Isten az úr.

Vannak-e ilyen családok ma? Azok az életnek a letéteményesei és továbbadói. Most életen azt értjük, amit a Biblia mond, a gazdag, Istentől kapott életet.

És a mi családunk ilyen-e? Olyan-e, ahol a gyermekeknek készített nyári lelki alkalmakhoz igyekeznek igazítani a család nyaralását is, mert azt olyan fontosnak tartják. Vagy ha éppen nem tudjuk hova tenni a gyereket, akkor elmehet a csendeshétre, nem baj az, ha ott hall a Bibliáról is, meg Istenről is?

Olyan-e a mi családunk, ahonnan esténként a krimiből hallatszó lövöldözés és ijesztő üvöltözés hangzik ki, vagy pedig csendes énekszó, vidám nevetés, halk imádság.

Olyan-e, amelyik a nyaralást nem a flörtölés alkalmának tekinti, hanem természetesen, tisztán, egyszerűen tanulnak meg érintkezni más emberekkel, és közben tudatosan megerősítik a család összetartozását is. Ahol nem tragédia az, hogy ha bármi miatt nem mehet el nyaralni a család, hiszen lehet a közelben is nagyokat barangolni, közben jókat beszélgetni. Tudunk-e még beszélgetni egymással úgy, hogy az üdítő a család minden tagja számára?

Vannak-e olyan családok, amelynek a tagjai elégedettek? Mindig éppen azzal, amennyit Isten adott. És nyitva van a szemük észrevenni mások nyomorúságát, és a keveset is szívesen megosztják velük. És ez egészen természetes a számukra. Olyan család, ahol nem szidják a más nemzethez, felekezethez, fajhoz tartozót, de ismerik és vállalják a sajátjukat. Ahol minden előnyről és haszonról azonnal lemondanak, ha kiderül, hogy ahhoz csak tisztességtelen úton lehet hozzájutni. Ahol az adott szó megáll: az igen igen, a nem nem. Ahol a fogadalmakat komolyan veszik, azt is, ami a keresztelő alkalmával hangzik el, azt is amit a konfirmációnkon mondtunk, azt is, amit az esküvőnkön mondtunk, azt is, amit a legutóbbi úrvacsorakor mondott a szánk.

Ahol tudnak az emberek becsületesen tervezni, ahol a gyerekeinket megtanítjuk becsületesen játszani, - hogy még ott se csaljon, és tudjon örülni a másik sikerének. Ahol emberek egy istentelen, megromlott világban - ahol az erőszakosság így elhatalmasodott - keresik az Urat, áldozatot is hoznak azért, hogy az Ő közelében maradjanak, ragaszkodnak Hozzá. Tőle kérik el a házastársukat, tanácsot a pályaválasztáshoz, lehetőséget a továbbtanulásra, munkát a munkanélküliség között és így tovább. De előtte hordoznak imádságban másokat, más népeket is, akik még nagyobb nyomorúságban vannak, mint mi. S ahol mindez egészen természetes, mert a családfő Istennel jár. És ez nem dresszura, hanem úgy hozzátartozik az élethez, mint az, hogy naponta egyszer vagy kétszer együtt is le tudnak ülni az asztalhoz, vagy este nagyjából beszámolnak arról, hogy kivel mi történt aznap.

"Noénak pedig ez a története: Noé igaz, istenfélő férfi volt kortársai között. Istennel járt Noé."

Boldog ember egy boldogtalan korban. Istentől gazdagon megáldott ember egy lelkileg elsivárosodott időben. Ma is kevés ilyen van, de ma is ezek az élet letéteményesei. Olyanok, mint oázis a sivatagban. Odajárnak mások is felüdülni, és fel lehet üdülni a közelükben, mert nem önmagukat adják, hanem amit Istentől kaptak, azt adják tovább.

Akarsz-e ilyen lenni? El lehet éldegélni e nélkül is. Elkínlódik, küszködik, harcol az ember, kicsavarja mások kezéből a kenyeret, rátapos vagy megeszi, vagy eldobja és egyáltalán eldob sok mindent. Dobja, ejti sokszor még a társát is, aki hozzá a legközelebb állt, dobja, ejti a gyerekeit, sokszor már akkor, amikor meg sem születtek. Ugyanezt teszi az öregjeivel. Vagy pedig el lehet mondani: igaz és istenfélő. Komolyan veszi a másik embert, mert mindennél komolyabban veszi a mindenható Istent. Istennel jár.

Jézus Krisztus lehetővé tette, hogy bármelyikünk elkezdje most ezt az Istennel való járást. Ő épített hidat a fölött a nagy szakadék felett, ami a megromlott világ és a szent Isten között tátong, és aki Őbenne hisz és Őt követi, az talál vissza Istenhez és kezdhet vele a romlott világban egészen új életet.

Boldog, aki elkezdi ezt minél előbb, vagy megújul benne és bátrabban halad előre.