"A teljes írás Istentől ihletett..."

(2 Tim. 3:16-17)

 

Egy jól ismert igét fogunk ma áttekinteni, amely a Timóteushoz írt 2. levélben található, a 3. fejezet 16-17. verse. "A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített."

Ez a két biblia-vers elmondja a Szentírás eredetét, hogy Istentől származik, elmondja a célját, hogy a tökéletességre kell hogy vezessen minket az Ige, és láthatjuk azt is, hogy ezt a célt a tanítás, a nevelés által lehet elérni. Valójában az egész keresztény élet benne van ebben az egy mondatban.

Első lépésként egy fordítási pontosítást szeretnék tenni: az eredeti görög kifejezés szerint az 16. vers eleje úgy szól, hogy "A teljes írás Istentől lehelt." Elgondolkodtató, hogy vajon miért ez a szó áll az eredetiben, hogy Istentől lehelt? Hiszen állhatna az is, hogy Istentől származó, vagy ahogyan a fordításunk is mondja, Istentől ihletett, mindegyik lehetőség helyes volna. Azt hiszem, hogy ez a kifejezés, hogy Istentől lehelt, egy fontos párhuzamra hívja fel a figyelmünket. Az Ige, amely ezzel összecseng, egy jól ismert Ige, amelyet csak szóban idéznék föl, ez Mózes első könyvében található, a 2. fejezet 7. verse: "és formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké."
Lapozzuk fel János első levele 2 fejezetének 24-25. versét is: Ez így szól: "Amit azért ti kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is az Atyában és a Fiúban maradtok. És az az ígéret, a melyet ő ígért nékünk: az örök élet."

Láthatjuk az igékből, hogy ahogyan Isten a föld porából életet teremt azáltal, hogy belé leheli az élet leheletét, úgy támaszt örök életet bennünk azáltal, hogy befogadjuk az ő igéjét, gondolkodásunk, cselekedeteink alapjává tesszük. Emlékezhetünk arra, amit Jézus mondott: "Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek."( Ján. 6.53) Ha az Ige nem a mindennapi táplálékunk, ha nem válik a testünkké és vérünkké, elzárjuk magunkat az igazi élettől - itt a földön sem tudunk Isten akarata szerint élni, és az örök életet is elveszítjük. Láthattuk az igékből, hogy előbb Isten megteremt, majd újjáteremt, Az ő akarata szült minket az igazságnak ígéje által (Jak. 1.18) ahogy mondja Jakab apostol. Ha a bűnbeesés nem történt volna meg, nem lenne szükség újjáteremtésre, újjászületésre, mert az emberiség tökéletes volna. A bűnbeesés után azonban mindkettőre szükség van. A föld pora nem tud ellenkezni a Teremtőjével, az új élet ellen azonban sajnos nemcsak hogy tudunk, hanem természetünktől fogva eleve tiltakozunk, mert a megromlott emberi természet nem szeret változni, nem akar harcolni a jóért. És sajnos ez az ellenkezés, ha teljesen nyíltan nem is, de vissza-visszatér a hívő életünkben is. Ha felismerünk valami hibánkat a Szentírás fényében, szembefordulunk-e vele? és egyáltalán akarjuk-e felismerni magunkban a rosszat? Ha nem vagyunk készségesek erre a felismerésre, ha gyorsan átugrunk a Biblia számunkra kellemetlen részein, ha az életünkben megtűrjük, ami nem méltó Krisztushoz, akkor nagy veszélyben vagyunk. Ha nincs harc, nem lehet győzelem sem. Ha nincs győzelem, nincs örök élet sem. Nem kicsi tehát a tétje annak, hogy magunkra vonatkoztatjuk-e a Biblia igazságait.

"A teljes írás Istentől ihletett..."

Alapigénk így kezdődik: "A teljes írás Istentől ihletett" Jézus is azt mondta, hogy az írás fel nem bontható. (Ján. 10.35.) óvakodjuk azoktól, akik az írás egyes részeit kiválogatják, más részeket elvetnek: egyikre azt mondják, hogy ez jó, a másikról azt mondják, hogy betoldás, nem érvényes. Ezt mondta Jézus, ezt nem mondta, ezt valaki csak úgy hozzátette, Mózes könyveit nem is Mózes írta, és még sorolhatnánk tovább a teljesen megalapozatlan és logikátlan véleményeket. Nyilvánvaló, hogy Isten képes volt arra, hogy az Ő igéjét megőrizze a mi számunkra. A teljes írás mindenestől, minden szavában Istent mutatja be nekünk, Őt ismerhetjük meg belőle, és személyes Biblia-tanulmányozásunkból is tudjuk, hogy milyen fontos egy-egy kifejezés is, mennyire el tudja mélyíteni az Ige mondanivalóját. Minden egyes szó, mondat, amely az írásban van, fontos a mi számunkra. Jézus kijelentése mindenkor érvényes minden keresztény számára: "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik." Mát. 4.4. Minden igével. Meg kell szívlelnünk minden igét, amelyet Isten adott.

Minden kor minden emberéhez szól a Biblia

A Szentírás minden kor minden emberéhez szól, az Isten Lelke által összegyűjtött iratok minden hívő emberhez üzenetet közvetítettek a történelem folyamán. érdekes viszont, hogy olvashatunk az I. Korinthusi levélben arról, hogy egy előző levelet Pál már írt a korinthusi hívőknek. Olvashatunk az ószövetségben is olyan prófétákról, akiknek az írásai nem lettek a Szentírás részei. Például megemlítésre kerül Nátán prófétának egy könyve, Ahija könyve, Semája próféta is írt könyvet, s még néhányat felsorolhatnánk. Miért nem kerültek be ezek a könyvek a Bibliába? Ezek az emberek Isten üzenetét közvetítették akkor is, de üzenetük nem szólt minden kor minden emberének. Annál biztosabbak lehetünk ezért abban, hogy ami most a Szentírás része, az minden részében nekünk is szól. De mi a célja az Igének Isten minden gyermeke életében? Lapozzuk fel Pál apostolnak az Efézusiakhoz írt levelének 5. fejezetét, és olvassuk el a 25. verset. "? a Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta azért; Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az íge által, Hogy majd önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy ránc, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen." Ez az kijelentés is egybecseng az alapigénkkel. Az Ige célja az, hogy Krisztus által, a Lélek által a tökéletességre vezessen minden Krisztusban hívőt. Tökéletessé pedig akkor lehetünk, ha nem csak részben, hanem a teljes Ige tükrében felismerünk minden foltot, szeplőt, ráncot az életünkön, és győzünk felettük a Lélek által. Az alapigénk áttekintése során még visszatérünk arra, hogy mi az a fajta tökéletesség, amiben járnunk kell.
Most azonban térjünk át az alapigénk további részére, vagyis hogy a Szentírás alkalmas és "hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre"

Tanítás, feddés, megjobbítás, igazságban való nevelés

Hogy a Szentírás valóban alkalmas-e a tanításra, azt hiszem nem is lehet kérdés a számunkra.
Azért adta Isten, hogy megtanítson bennünket mindenre, amire csak szükségünk lehet az örök élet elnyeréséhez. Jézus tanít minket a Biblia minden lapjáról. A bűnbeesés óta hatalmas problémája az emberiségnek az, hogy nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között. Isten az ő Igéje által meg akar tanítani arra, mi a jó, a valóban jó, és meg akar tanítani arra is, hogyan követhetjük a jót, vagyis Isten akaratát. Ha belátjuk, hogy Isten akarata a legjobb, és meggyőződünk az ő szeretetéről, nem lesz fájdalmas a saját elképzeléseinkről való lemondás, hanem megtanulunk bízni Istenben, és együtt járni Vele. Ehhez az kell, hogy Tőle tanuljunk ésa. 54.13 "és minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége." Hatalmas lehetőség és kiváltság az ember számára, hogy az Úr tanítványa lehet. Tanulhat attól, aki teremtette, aki megváltotta, aki ezernyi módon bebizonyította a számára, hogy szereti, és el akarja vezetni az örök életre! Tanulhat attól, aki az életét adta az emberért, az életét adta miértünk, önzetlen szeretetből, semmit nem várva érte. Ezt a szeretetet meg kell tanulnunk Tőle, ahogyan Jézus mondja, hogy tegyétek a jót, érte semmit sem várván. (Luk. 6.35)
Isten az ő népére bízta a beszédeit, (Róm. 3.2) egymástól is kell tanulnunk, de a tanultakat mindig összevetve Isten Igéjével.

Isten tanításának teljes elfogadása és megélése azonban nem megy egy pillanat alatt, gyakran szükség van a feddésre is, hogy Isten felhívja a figyelmünket arra, hogy rossz úton járunk. Kevésbé fájdalmas az, ha Isten fedd meg minket, mint ha más teszi ezt. Alázat kell minden feddés elfogadásához, s ezen le is mérhetjük lelkünk állapotát, úgy van-e, ahogyan Dávid mondja a 141. zsoltár 5. versében: "Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem, sőt még imádkozom is értök nyavalyájokban." Ha az igaz fedd engem? De mi van akkor, ha olyan valakitől jön a feddés, akinek jól látjuk a hibáit? Azt már sajnos sokkal nehezebben fogadjuk el, sőt talán el sem fogadjuk, nem is állunk szóba ezzel a figyelmeztetéssel. Ez azonban nagy hiba. Ezzel a büszkeségünket áruljuk el. A büszkeség pedig azt mutatja, hogy máris letévedtünk a keskeny ösvényről.

A tanítás és a feddés a mi megjobbításunkat szolgálja, ahogyan az alapigénkben is olvastuk. A tanítás és feddés ha eléri a célját, a mi megjobbulásunkat kell hogy eredményezze. De hogy igazán hatékonyak legyenek ezek az életünkben, teljességgel el kell fogadnunk, és a gondolkodásunk egyik alapjává, vasbeton alapjává kell hogy legyen Pál apostolnak a tanítása, amelyet magáról mondott, de mindannyiunkra ugyanúgy vonatkozik, ez pedig az, hogy "nem lakik énbennem, azaz a testemben semmi jó." (Róm. 7.18). Ez első pillantásra nehezen elfogadható, de valójában egy felszabadító erejű gondolat. Ha ezt elfogadom, máris tudom, hogy Istenre van szükségem, és hitben megragadhatom Őt. Tapasztalhatom Isten működését az életemben, hiszen ha én semmi jóra nem vagyok képes, akkor nyilvánvaló, hogy Isten működik az életemben, ha bármi jót tudok tenni. Megszabadít ez a gondolat attól a gyötrelemmel teli és haszontalan munkától, hogy a magam dicsőségét, mások elismerését keressem. Hiszen ha nem lakik bennem semmi jó, akkor minden jóért Istené a dicsőség. Ha nem lakik bennem semmi jó, nem is várok semmit azért, ha sikerül jót tennem, hiszen nem is érdemlek érte semmit, mert Isten cselekedett. S minthogy nem érdemlek érte semmit, nem is kell számon tartanom, és semmiféle viszonzást sem kell várnom érte. Máris helyes megvilágításban látom a kapcsolatomat Istennel, és sok felesleges dologtól megszabadultam.
Megjobbulunk, jobbá leszünk, mert egyre inkább a jót akarjuk, egyre inkább azt akarjuk, amit Isten akar, mivel az a legjobb. S ha valamiben megjobbulunk, Isten tovább tanít, megfedd a bűneinkért, rossz tulajdonságainkért ha szükséges, s így haladhatunk előre a megjobbulás útján. Felismerjük, elismerjük magunkban a rosszat, megbánjuk, sőt meggyűlöljük, és győzünk fölötte Isten Lelke által. Ha Isten újabb világosságot ad, aminek a fényében újabb rossz dolgokat ismerünk föl magunkban, vagy a régiek közül tér vissza valami, újra szembefordulunk vele. Mindvégig szem előtt tartjuk, hogy egy megromlott természetünk van, bizalmatlanok vagyunk magunk iránt, viszont teljes bizalmunk lesz Isten iránt.

Önmegvalósítás - vagy valami más?

Isten tanít, fedd, megjobbít, az igazságban nevel. Hangzatos jelszó ma a világban az önmegvalósítás, a nevelés elvetése. Ha azonban a megromlott emberi természetet valósítja meg valaki az életében, sikeres lehet a jelenvaló világban, de biztosan elveszíti az eljövendőt. Isten nem önmegvalósítást, hanem Krisztus-megvalósítást akar elérni a mi életünkben.
Alapigénkben olvastuk: tanítás, feddés, megjobbítás, igazságban való nevelés: mindez arra szolgál, hogy "tökéletes legyen az Isten embere"

"...tökéletes legyen..."

Alapigénk ezt mondja: "hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." Az eredeti szövegben az áll, hogy az ember alkalmas legyen minden jó cselekedetre. Hogy egy-egy jó cselekedetre alkalmasak legyünk időnként, ez lehetséges. Hogy minden jó cselekedetre alkalmasak legyünk mindig - ez már azt kívánja, hogy Jézushoz hasonlók legyünk, hogy tökéletesek legyünk - és ezt a kívánalmat Jézus is megfogalmazta a Hegyibeszédben. "Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes." Mát. 5.48.

Azt hiszem, hogy mi félünk egy kicsit ettől a fogalomtól, hogy tökéletesség, és hajlamosan vagyunk arra, hogy úgy gondolkozzunk a tökéletesség felől, mint amit majd csak az örök életben fogunk megközelíteni.

Bizonyos, hogy ez egyfelől így is van. Bizonyságtételeink is vannak arról, hogy valóban fejlődni, tökéletesedni fogunk az örök életben. Ez azonban az abszolút tökéletességhez, Isten tökéletességéhez való hasonulást, az ő mind tökéletesebb visszatükrözését jelenti. Egészen nyilvánvaló, hogy Isten tökéletességét ebben a szűk hetven-nyolcvan évnyi földi életben nem fogjuk elérni. Ugyanakkor nem tehetjük át a tökéletesedést kizárólag majd az örök életre. Ha itt nem alapozunk, az örök életben nem építhetünk semmit erre az alapra. Jól ismert tény a számunkra, és már ma is érintettük, hogy Krisztushoz kell hasonlóvá válnunk. Az ő jelleméhez kell hasonlóvá válnunk, az ő tökéletességét kell visszatükröznünk. Ezt mondja Jézus Luk. 6.40-ben: "Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere." Ne felejtsük el, hogy Jézus az írások szerint mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve abban, amit mi sajnos megteszünk, hogy bűnt követünk el. Kétségünk sem lehet felőle, hogy Jézus itt a földön tökéletes életet élt. Hatalmas feladat, de ugyanakkor biztatás ez a mi számunkra, hogy Jézust kell visszatükröznünk, mert Isten csak olyat kíván tőlünk, ami lehetséges. Nagy kívánalom ez, de ugyanakkor nagy biztatás is.

Ahhoz, hogy Jézus jelleméről beszéljünk, nem egy óra, hanem egy év is kevés lenne. Ezért csak néhány fő dolgot szeretnék Jézus jelleméről kiemelni, éppen csak érintve a témát. Jól tudjuk, hogy az ő szeretete és irgalmassága tökéletes volt irántunk. Tökéletes volt az ő Istenre hagyatkozása, kapcsolata az Atyával, együtt járása a Szentlélekkel. Tökéletes volt önmaga odaszánása az Atya akarata iránt. Tökéletesen tiszta volt az élete, soha egy gondolat erejéig sem egyezett bele az önzésbe, a bűnbe. Bizonyos vagyok benne, hogy ha komolyan összehasonlítjuk magunkat Krisztussal, mindannyian találunk magunkon javítani valót. Erről kell hogy szóljon a mi keresztény életünk: tanulunk az Igéből, elfogadjuk Isten feddését, meg akarunk jobbulni, és hagyjuk magunkat az igazságban nevelni, hogy tökéletesek legyünk, s ehhez folyton igényeljük és megkapjuk a Lélek segítségét.

A földi élet tétje

Nagy a földi életünk tétje: itt dől el, hogy alkalmasak leszünk-e Isten országára. Lapozzuk fel ésaiás könyve 26.10. versét: "Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát." Isten nem adhat kegyelmet a gonosznak, nem engedheti be a rosszat az örök életre, nem engedheti be azokat, akik ragaszkodnak a rosszhoz, legyen az látszólag bármilyen kicsi is. Akinek nem elég a földi élet, hogy megtanuljon szembeszállni a rosszal, az nem tanulja meg soha. A bűn olyan mint a kovász, kicsiből indul, de mindent megerjeszt. Látszólag kis dolog volt, hogy ádám és éva nem hallgatott Istenre. De milyen messzire vezetett ez! Kicsiből indult, de hamarosan a bűn elborította az egész földet. Emlékezzünk a sokszor idézett bizonyságtételre, amely szerint a kései esőt, a Lélek kiárasztását senki sem nyeri el, akinek csak egyetlen folt is van a jellemén. A világ történelmének a végén élünk: szinte teljes a világosságunk, de teljes-e az igyekezetünk? Hány és hány nemzedék elől el volt zárva a Szentírás, hányan adták az életüket azért, hogy emberekhez eljuthasson az Ige! Most a kezünkben van, megbecsüljük-e? Akarjuk-e teljességgel odaszánni magunkat a jóra? Ha nem tesszük, hiábavaló az életünk. Hiába jövünk el Isten házába, ha ragaszkodunk bármihez, amiről tudjuk, hogy rossz, ha ragaszkodunk bármihez, ami nem kedves Isten előtt. Hiába olvassuk az írást, ha magunkra nem alkalmazzuk. Hagyjuk-e, hogy az Ige átvilágítson bennünket, hogy felfedezzünk magunkon a foltokat, a bűn, az önzés foltjait? Ha becsukjuk a szemünket, hiába minden. Akkor Krisztus hiába halt meg értünk, akkor eggyel több ember lesz kitörölve az élet könyvéből, és eggyel kevesebb megy be Jézussal a mennyegzőre. Akkor már hiába zörgetünk, nem nyittatik meg az ajtó.

De nem kell hogy így legyen. Még van időnk, csak vegyük komolyan, amit Isten kér, hallgassunk rá. Amíg tart a ma, ne keményítsük meg a szívünket. ébredjünk fel, ne engedjünk a kényelemnek, a megszokásnak, ne legyünk rutin-hívők! Mindannyiunkat fenyeget ez a veszély. Legyünk őszinték és egyenesek az életünk minden idejében. Illendőségből, vagy mert itt az ideje, soha ne imádkozzunk, vagy nyissuk ki a Bibliát. Ha szólunk Istenhez, akkor akarjunk szólni, ha kinyitjuk az Igét, lássuk meg, hogy jobban szükségünk van rá, mint a testi táplálékra. Vegyük az élet vizét ingyen, és örök életre vivő vízforrás lesz a számunkra. Vegyük észre, mi a tétje ennek a legfeljebb hetven-nyolcvan esztendőnek. Életre-halálra igyekezzünk bemenni a szűk kapun, és akkor Isten megadja ezt nekünk. Már olvastuk, hogy Krisztus célja az, hogy megtisztítsa az egyházát, a benne igazán hívőket minden folttól, szeplőtől. Az egyház csak akkor lesz tiszta, ha minden tagja is az. Engedjük magunkat tanítani, akarjuk megjobbulni, vágyjunk a tökéletességre! "Hogy tökéletes legyen az Isten embere" - ezt olvastuk az alapigénkben. Nem a magunkéi vagyunk, hanem Istené. Kifizette értünk Jézus a mi tízezer tálentumos tartozásunkat. De ez nem újabb adóslevél a mi számunkra, hanem a szabadság. Most már szabadok vagyunk a jóra, azelőtt pedig a bűn rabjai voltunk. Szabadon választhatjuk a jót, de megállni benne csak az Istennel való együtt lakozás által tudunk. "Nem lakik bennem, azaz a testemben semmi jó", idéztük már Pál apostol jellemzését a megromlott emberi természetről. Legyünk bizalmatlanok önmagunk iránt, de teljes bizalommal legyünk Isten iránt. Ő be tudja és be is fogja fejezni a megkezdett reménységet bennünk, ha mindvégig kitartunk.

Az alapigénk így végződik: "hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített."
Mielőtt megvizsgálnánk ezt a kifejezést, lapozzunk fel egy igét, amely szintén a jócselekedetekre vonatkozik.

"...minden jó cselekedetre felkészített..."

Lapozzuk fel Pál apostolnak az Efézusiakhoz írt leveléből a 2. fejezet 10. versét. Így szól: "Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk". Milyen felfoghatatlan Isten bölcsessége, és előre ismerése! Mielőtt megszülettünk volna, már ismert minket, gondoskodott arról, hogy Jézus által megszabadulhassunk a bűntől, és az ő örök tervében alkalmat ad jó cselekedetekre. Isten az ő örök tervébe beillesztette a mi jó cselekedeteinket is, amelyek által előbbre viszi a művét itt a Földön. Nem kell tehát azon aggódnunk, hogy lesz-e, van-e alkalom jót cselekedni, hogy túl kevés alkalmunk van, vagy túl sok minden van ránk bízva: Isten mindent előre látott, és mindenről a lehető legjobban gondoskodott, figyelembe véve az adottságainkat és a teherbíró képességünket is. Mindenkinek van feladata Isten művében, de van tálentuma is hozzá, hiszen nyilvánvalóan csak olyasmit kíván tőlünk, ami lehetséges, aminek eleget tudunk tenni.

úgy gondolom, nagyon szerencsés a bibliafordításunk, hogy külön írja ezt a két szót, hogy jó cselekedet. A jócselekedet egy eléggé leterhelt fogalom, sok ember azt érti rajta, hogy olyan cselekedet, amiért valamiféle viszonzás jár, amivel talán Istennél érdemeket lehet szerezni, és ha elég sok jócselekedetünk van, hát biztosan bejutunk az örök életre. Így külön írva inkább közel van az igazi értelméhez ez a kifejezés, olyan cselekedetek, amelyek jók. Amelyek önzetlenek, amelyekért semmit sem szabad várnunk, csak cselekednünk a jót, magáért a jóért. Idéztük már Jézus szavait: "tegyétek a jót, érte semmit sem várván." Olyan cselekedetek ezek, amelyekhez semmiféle önzés nem tapad. És ha ez így van, akkor ezek által a cselekedetek által Istent dicsőítjük meg. Mert ha nincs önzés a cselekedetben, akkor nem magunkra irányítjuk a figyelmet, hanem Istenre, akkor nem a saját dicsőségünket keressük, hanem Istenét. Ezeket a cselekedeteket tudja Isten felhasználni arra, hogy másokat megmentsen. Csak az Isten szemében jó, tiszta cselekedetek adhatnak igazi, tiszta örömöt a mi számunkra is. Hit és jó cselekedetek: ezek együtt járnak, és erősítik egymást, együtt fejlődnek.

Az előbb olvasott efézusi igében van egy kifejezés, amely így szól: "Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre". Isten alkotása, újjáteremtett emberek vagyunk, megváltozott gondolkodásmóddal, új belső emberrel. A jó cselekedeteket pedig csak Jézus Krisztusban vihetjük végbe, ha közösségben vagyunk vele. Emlékezzünk rá, mit mondott Jézus a szőlőtő példázatában a tanítványoknak: Ján. 15,5 "én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." A gyümölcstermésnek ez az alapfeltétele, hogy Őbenne maradjunk, másképpen nincs élet, nincs növekedés, nincs termés.

"...a Krisztus Jézusban való hit által ..."

Most olvassunk el néhány Biblia-verset az alapigénk előtti szakaszból, ahol Pál apostol elmondja, milyen környezetben kell, és milyen feltételek között tudja elvégezni az Biblia a maga feladatát az életünkben. Az apostol beszél az előző versekben arról, milyenek lesznek az utolsó idők, milyen lesz az emberiség állapota. Ejt néhány szót a szenvedéseiről, amelyek estek rajta az evangélium szolgálata során, majd így folytatja 2 Tim. 3,12-15-ben: "De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak. A gonosz emberek pedig és az ámítók növekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén. De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik reád bízattak, tudván kitől tanultad. És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által." A világ nem lesz jobb, és a körülmények nem lesznek kedvezőbbek a keresztény élet számára ebben a világban, sőt. Ebben a környezetben kell elvégezze az ige a feladatát, vagyis hogy bölccsé tegye az embert az üdvösségre. Ennek feltételét pedig így fogalmazza meg az apostol: "A Krisztus Jézusban való hit által". Nem mindegy a szóhasználat sem. Nem így fogalmaz, hogy a Jézusba vetett hit által. A "Krisztus" Jézusba vetett hit által, a Felkent, Szentlélekkel teljes Jézusba, a Megváltó Jézusba vetett hit, odaadás, bizalom, közösség által lehetünk bölccsé az Ige által. A közösségre van a legnagyobb szükségünk az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.
Erre a közösségre akar elvezetni, majd ezt a közösséget kívánja fenntartani az Ige a megismert igazságok, és azok gyakorlása által.

Kedves gyülekezet azt kívánom mindannyiunknak, hogy foglalja el az Ige azt a helyet, valósítsa meg azt a feladatot az életünkben, amelyet Isten neki szán. Adja meg Isten mindannyiunknak, hogy mind növekedjünk az ismeretben és a megszentelt életben.

forrás: Szabó Ferenc írása

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat