LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

 

MI AZ ÜZENET SZÁMUNKRA A PRÓFÉCIÁKBAN ISTEN FELŐL?

 

Mi volt Babilon vétke?

Az első kérdés az, hogy mivel szolgált rá Babilon Isten haragjára. Azt olvastuk: „És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom”

Babilon már alapítása óta az Isten elleni lázadásban volt bűnös.
A Mózes első könyvében olvashatunk erről.
A kevélység és a gőg az különösen nagyon utálatos bűn Isten előtt.

Mi a személyes üzenet számunkra?

Ebből következik: ne legyünk kevélyek, alázkodjunk meg Isten előtt. Ez a megalázkodás nem azt jelenti, hogy külsőleg, mint a káka, meghajtjuk a fejünket, halkan beszélünk, és olyan szavakat mondunk. Hanem azt jelenti a megalázkodás, hogy szívünkben ismerjük el, hogy bűnösök vagyunk, senkik vagyunk, kicsik vagyunk, egy lehelet az életünk, Isten pedig nagy, hatalmas. Az Ő kezében vagyunk mindenünkkel együtt, és ez az egész világ. És az alázat azt jelenti, hogy elfogadjuk, amit Ő mond, amit Ő tanácsol, amit Ő jónak lát.

Van egy másik személyes üzenet is a számunkra, amit így fejez ki Istennek az Igéje, amikor eljön Babilonnak a pusztulása, illetve mielőtt eljön a pusztulása: „És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: "Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból” (Jel 18,4). Ez már most nagyon időszerű üzenet. Ha ez készül a világban, hogy a vallásos világ összefonódik az istentelen világgal, hogy ebben az egyházak is szerepet játszanak, akkor én népem, én népem, fussatok ki belőle, mert egyszer késő lesz! Aki ottmarad, részesedni fog az Ő csapásaiban.

Először is látjuk azt, hogy Isten érvényt szerez a tekintélyének, a nevének és a szentségének. Belőle nem lehet gúnyt űzni. Egy felfuvalkodott embernek sem, és egy felfuvalkodott birodalomnak sem. Meglátogatja a földön a bűnt. Másodszor azt látjuk Isten felől, hogy Isten nemcsak szeretet, nemcsak irgalmas és kegyelmes - az is! -, hanem a mi Istenünk tud haragudni is. És rettenetes dolog a haragvó élő Istennek a kezébe esni. A mi Istenünk megemésztő tűz is, ahogy ki van jelentve. Ilyen is az Isten.

Itt van számunkra egy nagy személyes üzenet. Itt már a prófécia, meg a személyes üzenet, meg a jelen, teljesen összefolyik.

Majd ha májusban kinyílik a határ, én nem ajánlom egyetlenegy hívő embernek sem (a nem hívőnek sem, de azok úgysem hallgatnak Isten Igéjére), Isten nem ajánlja, hogy most kerekedj fel, és menj vállalj munkát Németországban, erre, arra, amarra, telepedj le ott a családoddal, vidd ki a gyerekeidet, keveredj össze! Nem. Itt kell boldogulnunk. És tudunk is, mert ezt jelölte ki Isten a mi számunkra. Itt maradjunk. Lehet, hogy anyagilag rosszabb lesz, de szellemileg, erkölcsileg, és Isten gyermekeinek az Úrral való viszonyában ez lesz az egyetlen helyes és járható út.

Mi a mi számunkra az üzenet, összefoglalva?

Először is legyünk alázatosak.

Másodszor: használjuk ki az Úr jókedvének esztendejét, amíg még igen nagy a hosszú tűrése, kegyelme, jósága. Mert vége lesz, és jön az Úr bosszúállásának a napja.

Harmadszor, tanuljuk meg félni Istent. Nagyobb tisztelettel, nagyobb félelemmel, nagyobb áhítattal, alázattal, kisebbnek látni jóval magunkat, és sokkal nagyobbnak Őt. Úgy tekinteni rá. Végül, maradjunk meg itt országunk és népünk között, ahova Isten helyezett bennünket, ahol Ő megszabta a mi határainkat.

forrás:
Babilon elleni próféciából Ézs 13,1-22

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 114
Tegnapi: 77
Heti: 314
Havi: 1 812
Össz.: 503 701

Látogatottság növelés
Oldal: PRÓFÉCIÁBÓL
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »