LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

A biblikus irányzat


Ezt az irányzatot elegendő csak egészen röviden jellemeznünk, oly módon, hogy összegezve felsorakozatjuk az előbbi irányzatoktól eltérő meggyőződéseit és jellegzetességeit.

1.

A Bibliát Isten kinyilatkoztatásának, „Isten beszédének” vallja a szó teljes és reális értelmében (1Thess 2,13). Vallja, hogy amiképpen Isten Fia, Jézus Krisztus teljesen emberré lett, de eközben sértetlenül „benne lakozott az istenség teljessége” (Kol 2,9), ugyanúgy Isten beszéde is teljességgel emberi beszéddé lett, eközben azonban sértetlenül
megmaradt isteni volta. Vallja a Biblia történetiségét, de nem reked meg az emberi oldal
boncolgatásánál, amelyet elkülöníthetetlennek tart, mivel a Biblia Isten-emberi beszéd voltának megbonthatatlan egységét vallja. Egységes, átfogó gondolatrendszert ismer fel a Bibliában, amely megelégíti az igazságkereső embert, és az isteni szabadítás reménységét, ígéreteit közvetíti számára.


2.

A biblikus kereszténység nem a pluralizmus alapján álló tolerancia híve, hanem a lelkiismereti szabadság alapján álló toleranciáé, mivel vallja a kinyilatkoztatott isteni igazság kizárólagosságát. Az egy kinyilatkoztatott, kizárólagos igazság melletti hitvallását társítja minden egyén lelkiismereti szabadságának tökéletes tiszteletben tartásával. Minden megnyilatkozásában ehhez a bibliai alapelvhez szabja magát: „Ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17)


3.

Az állam és az egyház szétválasztásának elkötelezett híve, mert vallja: „Isten országa nem e világból való.” (Ján 18,36) Meggyőződése továbbá, hogy a lelkiismereti szabadság tiszteletben tartásának elengedhetetlen biztosítéka állam és egyház szétválasztása. Természetesen kívánatosnak tartja, hogy a lehető legszélesebb körben ismertté legyen az evangélium a világi társadalomban is – de úgy véli, ezt csak azon az úton helyes munkálni, hogy a keresztény tanítások, főként pedig a keresztény egyének és közösségek életének tanúságtétele belülről kifelé hatva, kovászként járja és alakítsa át az emberi társadalmat, teljességgel önkéntes alapon és szabadon. Az állam és egyház szétválasztását anyagi vonatkozásban is komolyan gondolja. A lelkiismereti szabadság elvével és Jézus igéjével (1Kor 9,14) összeegyeztethetetlennek tartja, hogy hitéleti tevékenységhez anyagi támogatást vegyen igénybe az állam részéről.


4.

A biblikus kereszténység – Kálvin szavaival élve – „hiszi az egyházat, nem pedig az egyházban hisz”. Hiszi, hogy az egyházat a hívő nép alkotja, akik „Isten beszédét hallgatják és megtartják” (Luk 8,21). Isten beszédét tartja az igazság, a tanítás és a keresztény életgyakorlat egyetlen mércéjének. A lelkiismereti szabadság elvét az egyházon belül is – az egyházvezetői vagy egyházi testületi tekintéllyel szemben is – fenntartja (Ap csel 5,29; Gal1,8–10).

A kereszténység mai négy fő irányzata a következő:

– racionalista/liberális,
– élményorientált,
– fundamentalista,
– biblikus.

A negyediknek bemutatott biblikus irányzat a legkeskenyebb sáv számszerűség és tanbeli-erkölcsi következetesség szempontjából egyaránt. Az is kézenfekvő, a jelenlegi tendenciákat – és hozzátehetjük: a Biblia profetikus kijelentéseit – tekintve, hogy a négy irányzatból rövidesen csak kettő lesz. A racionalista/liberális irányzat részben lehanyatlik a korszellemmel együtt, amelyből származik, részben pedig bekebelezi a fundamentalista irányzat. Az élményorientált irányzatnak pedig eleve nincs fenntartása a fundamentalista irányzattal szemben, sőt nagyszerűen tudja egyesíteni a maga spirituális lelkesültségét a fundamentalizmus politikai és globális hatalmi ambícióival, lelkesültségével. A fundamentalista, hagyomány alapján álló és világi hatalommal szövetkező kereszténység illetve a biblikus kereszténység azonban tűz és víz, semmiképpen nem egyezhetnek ki egymással. A konfliktus köztük mindig elkerülhetetlen volt, és az lesz a jövőben is. Természetesen nem a biblikus kereszténység lesz a támadó fél, amely mindenkor a szolid és szelíd tanúságtevéshez ragaszkodik.

 

forrás:

(Vankó Zsuzsa - A kereszténység mai irányzatai)

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 151
Tegnapi: 119
Heti: 470
Havi: 1 968
Össz.: 503 857

Látogatottság növelés
Oldal: BIBLIKUS IRÁNYZAT
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »