[…] a győzelem is kétféle. „Bízzatok: én legyőztem a világot” (Ján. 16:33). A „világ” a kísértéseknek, a bűnre való csábításnak, az istentelen szokásoknak és szentségtelen életvitelnek mindaz a halmaza, amely jelenlegi környezetünket alkotja. Az Úr Jézus legyőzte azáltal, hogy kitartóan, szüntelenül és teljesen ellenállt a nyomásának. A szó nagyon kifejező: „győztes” (vagy “aki felülkerekedik”, ford.megj.). Jelentése magában hordozza a nyomást, ellenállást, harcot, győzelmet a fölött, ami le akar verni és le akar igázni; folytonos erőfeszítés a győzelem eléréséig. Sohasem vétkezni, a heves és szakadatlan kísértések ellenére, ilyen az abszolút győztes; és az Egyetlen egy, aki valaha is így győzött – Jézus a Krisztus. Urunknak ez a győzelme minden szentjeinek a győzelme: „Isten, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által” (1Kor. 15:57); mert „az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (1Ján. 5:4). Nem le fogja győzni, hanem már legyőzte (R.V.); nem ’Krisztus’, hanem ’mi’: mert a hit Krisztus győzelmét az enyémmé teszi. Győztem Krisztusban, mert Ő és én egy vagyunk. „A küzdelem és szenvedés, amiben most részünk van, nem az igazi csata, hanem csak a győzelem megünneplése” (Luther). A hit első pillanatától fogva a győzelem minden tanítvány számára biztosított tény. „Mindaz, ami az Istentől született” – az újonnan születettek sokasága – „legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk”.
Viszont van egy második győzelem is. Urunk hétszer szólítja fel Gyülekezeteinek minden tagját, hogy győztes legyen (Jelenések 2-3. rész). „Azért vall kudarcot oly sok hívő”, mondja Mr. Moody, „mert egyszerűen alábecsülik az ellenség erejét.” Ezzel elérkeztünk Isten kettős igazságához. A világhoz viszonyítva, minden hívő győztes; egymáshoz viszonyítva, egyesek győztesek, mások nem. Mert az első győzelem az egyszerű hit által a miénk, ellenben a második győzelem tántoríthatatlan engedelmesség által a miénk. A második győzelem már nem egy azonnali cselekedet, vagy egy pillanat győzelme, vagy egy szent érzület magával ragadása; hanem a jó cselekvésének szokássá vált gyakorlata – mély lélegzetvétel, megfeszített bicepszek, a tántoríthatatlan, megingathatatlan futó vasizmai. Ez nem egy győzelmes csata, hanem egy győzedelmes hadjárat. „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem” – mert a két győzelem ugyanolyan fajta, bár nem ugyanolyan mértékű – „és ültem az én Atyámmal az Ő királyiszékében” (Jel. 3:21). Káleb kiáltása hadd visszhangozzék Krisztus Gyülekezeteiben: „Bizonyosan győzni tudunk” (4Móz. 13:30, angolból).