LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

SÁTÁN HAMIS TANTÉTELEI

A tévedés az igazságból szívja életerejét. —

Sátán csalárd hatalmával dolgozott: tévedések tömkelegét hozta, hogy az igazságot elhomályosítsa. A csalás önmagában meg nem állhat; hamar kimúlna, ha – az élősdiekhez hasonlóan – nem tapadna rá az igazság fájára. A hagyományok mint úszó csírák, hozzátapadnak Isten igazságához, az emberek pedig az igazság tartozékának tekintik. Sátán hamis tantételek által szilárd támasztékot nyer, foglyul ejti az emberek gondolatait, megnyeri őket olyan elméleteknek, amelyek nem az igazságon alapulnak. Az emberek bátran tanítják hittételekként emberek parancsolatait; s míg a hagyományok korszakról korszakra szállnak át, hatást gyakorolnak az emberek lelkületére. Azonban még akkor sem változtatja a tévedést igazsággá, sőt még rettenetes súlya sem változtathatja az igazság plántáját parazitává. Az igazság fája meghozza valóságos gyümölcsét – igazolja eredetét és lényegét. A tévedés is meghozza saját gyümölcsét, nyilvánvalóvá válik, hogy különbözik a mennyei eredetű palántától. 

Sátán éppen hamis elméletek és hagyományok által befolyásolja az ember értelmi világát – így nyer felette hatalmat. Láthatjuk, hogy milyen mértékben gyakorolja hatalmát: igazolja a világban uralkodó hűtlenség. Még a magukat keresztényeknek valló egyházak is elfordultak Jehova törvényétől, és hamis mértékegységet állítottak fel. Mindebben Sátán keze dolgozott, mert amennyiben az emberekkel hamis mértékegységet fogadtat el, eltorzítja jellemüket, rábírja az emberiséget, hogy az ő legfelsőbb uralmát ismerjék el. Isten szent törvénye ellen dolgozik, tagadja Isten igazságszolgáltatását. Az ő trónjától indul ki minden gonoszság, s onnan támogatja is.

Az igazságtól elhajló ösvény.

Sátán angyalai bölcsek a rosszban: olyasmit teremtenek, amit többen halandó világosságnak állítanak, újnak, csodálatosnak hirdetnek – s noha bizonyos tekintetben az üzenet igazság lehet, de vegyítik emberi okoskodásokkal, és tantételként emberek parancsolatait tanítják. Ha valaha fontos volt, hogy valóban komolyan őrködjünk és imádkozzunk, akkor ma még inkább. Több, látszólag jó dolgot gondosan kell mérlegelnünk, sok-sok ima közepette; az ellenségnek az a sajátságos terve, hogy lelkeket olyan ösvényre vezessen, amely szorosan az igazság mezsgyéje mellett halad, attól alig különböztethető meg. Először határozottan helyesnek gondolnánk, de idő multával láthatóvá válik, hogy messze eltér attól az úttól, amely a szentségre és a mennybe vezet. Testvéreim, óva intelek benneteket, hogy járjatok az egyenes úton, nehogy – benneteket látva – a sánták, a bénák letérjenek arról.

Eretnekségeket most bibliai tantételekként hirdetnek. — Most van az ideje annak, amikor nem bízhatunk a fülünkbe csengő tantételekben, előbb meg kell vizsgálnunk, hogy megegyeznek-e Isten Igéjével. Vannak veszedelmes eretnekségek, amelyeket bibliai tantételekként tárnak fel; nekünk pedig meg kell ismerkednünk a Bibliával, hogy tudjuk, mit kell tennünk. Minden egyes ember hitének ki kell állnia a próbát; mindenkinek éles bírálaton kell átesnie.

Sátán hamisan idézi az Írásokat. —

Mindenkinek jól kell ismernie az Írásokat, Isten Igéjét. Ugyanis Sátán elferdíti, hamisan idézi az Írást, az emberek pedig követik példáját, amennyiben azoknak, akiket félre akarnak vezetni, Isten Igéjének csak egyik részét tárják fel, de leplezik azt a részét, mely terveiket keresztezné. Azonban mindenkinek kiváltsága, hogy megismerkedjék a világos: „Így szól az Úr” kijelentéssel.

Vannak hamis pásztorok, akik elferdített dolgokat mondanak és cselekszenek majd. A gyermekeket úgy kell oktatnunk, hogy jól megismerjék Isten Igéjét, tudják meg, hogy ha az Írásoknak csak egyik részét hangoztatják, a másik részét elhallgatják, akkor téves hatást keltenek. 

Vallási vezetők tévtanokat terjesztenek.

„Mindannyiszor, ha Sátánnak sikerül aláásni a Bibliába vetett hitet, az embereket más forrásokhoz vezeti, hogy azokból merítsenek világosságot és erőt. Ezáltal észrevétlenül is sokakat elámít. Akik elfordulnak a Szentírás tiszta tanaitól, és elzárkóznak a Szentlélek meggyőző ereje elől, démoni befolyásoknak nyitnak kaput. A Biblia igazságai felett gyakorolt felületes kritika és bölcselkedés készítették elő a spiritizmus és a teozófia útját is, az ősi pogányság e divatos formáit. Olyannyira, hogy még Urunk, Jézus Krisztus hitvalló egyházaiban is teret hódítanak.

Az evangélium hirdetésével párhuzamosan olyan erők működnek, amelyek eszközei a hazug lelkeknek. Némelyeket csak a kíváncsiság hajt, hogy megismerkedjenek velük, de amint észreveszik a természetfeletti erők működését, mindjobban bűvkörébe kerülnek. Végül is ez az idegen akaraterő győz felettük, mert hiszen erősebb náluk. 

A lélek ellenállóképessége megtörik, és nincs többé védőpajzs a bűn ellen. Senki sem ismeri az aljasságnak azt a mélységét, amelybe süllyedhet, ha Isten Igéje és a Szentlélek korlátait lerázza, áthágja. Titkos bűn, akárcsak egyetlen uralkodó szenvedély ugyanolyan tehetetlen fogollyá bilincsel, mint a kapernaumi megszállott ördöngöst. De helyzete mégsem reménytelen.

Tévedés és fanatizmus a lelkészi szolgálatban. —

Isten felhívja népe figyelmét, hogy legyen keresztény gondolatban, szóban és tettben. Luthertől származik az a kijelentés, hogy a vallás éppen a „tisztelendők” között forog a legnagyobb veszélyben. Mondhatom, sokakat, akik az igazsággal foglalkoznak, az igazság nem szentelt meg. Nincs hitük, amely a szeretet által munkálkodik, és megtisztítja a lelket. Megszokják, hogy szent dolgokkal foglalkozzanak, s éppen ezért sokan közülük Isten Igéjét tiszteletlenül kezelik. Nem jártak a világosságban, hanem bezárták szemüket a világosság előtt.   

Korszakunkban visszautasítják Isten kegyelmét, amelyet népére szándékozott árasztani azért, hogy az utolsó napok veszedelmei közepette ne győzze le őket a terjedő gonoszság. Sátán és az ellenségeskedő világ összefog Isten maradék népe ellen. A kereszténység és a megszentelődés köpenye alatt rettenetes mértékben terjed majd az istentelenség, és ez folytatódik Krisztus eljöveteléig. De ő megdicsőíttetik mindazokban, akik hisznek. A templom csarnokaiban olyan jelenetek peregnek le, amelyekről csak keveseknek van fogalmuk. Isten népe kísértések között próbáltatik meg, hogy az Úr különbséget tehessen „az Isten szolgája és a között, aki nem szolgálja Őt”  

Harc az áltudomány és a vallás között.

Isten figyelmeztetett, hogy ezentúl állandó küzdelmet kell folytatnunk. Az ún. tudományt és a vallást szembeállítják egymással, mert véges emberek nem tudják felfogni Isten hatalmát és nagyságát. A Szentírás szavait tárták elém: „Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják” (Ap csel 20:30). Ez bizonyára meg fog mutatkozni Isten népe között, s lesznek olyanok, akik képtelenek megérteni az időszerű, legcsodálatosabb és legfontosabb igazságokat; melyek saját biztonságuk és növekedésük érdekében fontosak. Azonban lényegtelen dolgokat tárgyalnak, amelyekben alig található egy szemernyi igazság – de Sátán hatalma által annyira felnagyítják, hogy a legnagyobb fontosságúaknak tüntetik fel. 

Ezeknek az embereknek erkölcsi látása kétes.

Nem érzik, hogy szükségük van a mennyei szemgyógyító írra, hogy lelki dolgokat megkülönböztessenek. Önmagukat sokkal bölcsebbnek tartják, semhogy tévedhetnének. Akik Isten dolgaiban nem szereznek tapasztalatokat, nem fogják bölcsen ellátni szent tisztségeiket. Összetévesztik a világosságot a sötétséggel – sajátságos tévtanokat igaznak nyilvánítanak. Képzelgéseket valóságoknak – valóságokat képzeleteknek. Csalások és tévedések áldozataivá válnak, amelyeket Sátán – rejtett hálóként – készített számukra, azoknak, akik azt hiszik, hogy elegendő az emberi bölcsességük – Krisztus különös kegyelme nélkül is. Jézus olyan embereket szeretne, akik nemcsak „járkáló fáknak” látják az embereket, hanem akik a dolgokat világosan felismerik. A bűnös léleknek csak egyetlen orvossága van, de ha azt nem fogadja el, akkor az egyik csalást a másik követi – amíg az érzékek eltompulna.

(Ellen G. White)

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 103
Tegnapi: 119
Heti: 422
Havi: 1 920
Össz.: 503 809

Látogatottság növelés
Oldal: HAMIS TANOK
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »