LÉLEK-BARÁT

A korszellem legyőzése – Nochta Pál Attila

Azt hiszem nehéz területre lépek, amikor egy olyan jelenséggel kívánok foglalkozni, amely napjainkban világméretekben fertőzte meg az egész kereszténységet. Még őszinte hívők is gyakran vívódnak azon, hogy hol a határ a világ és a hívő ember között. Mikortól kell azt mondanunk, hogy most már nem csak mi vagyunk benne a világban, hanem a világ is bennünk van, és ez utóbbi nem történhet meg az Úr gyermekével, ha pedig mégis megtörténik, akkor onnantól már nem beszélhetünk valódi Krisztus-követésről. Az teljesen rendjén van, hogy Jézus az úgynevezett főpapi imájában azért imádkozott a Mennyei Atyához, hogy ne vegyen ki minket ebből a világból, hanem inkább tartson meg minket benne (János 17,15.). Nem helyén való viszont az, hogy manapság ezt nagyon sok hívő úgy értelmezi, hogy akkor tulajdonképpen azt csinálhatunk, amit akarunk, bátran tehetjük azt, ami éppen jól esik nekünk, hiszen Isten kegyelme alatt van az életünk. Ez hazugság!

Az Úr valóban benne akar tartani bennünket ebben a világban, azt viszont már nem akarja, hogy a világ is bennünk legyen. Jól látható, hogy napjainkban az Ördög nem nyílt istentagadásra akarja rávenni a hívő embert, hanem csupán annyit akar, hogy elmosódjanak a határok közte és a világ között. Ha ezt eléri a hívő ember életében, akkor gyakorlatilag nyert ügye van, ugyanis a világias hívő végső soron bármilyen istentelenségre hajlandó lesz.

„Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”

„… minden, ami Istentől született, legyőzi a világot” ez vonatkozik mindazokra, akik újjászülettek Isten Igéje és Szelleme által. Hiszem, hogy a világ, amit nekünk le kell győznünk, nem rajtunk kívül, hanem bennünk van, még pedig a saját lelkünkben. Pontosabban, olyan mértékben van jelen a világ a lelkünkben, amilyen mértékben az kötődik a hústesthez és ehhez a Földhöz. Fontos tudni azt is, hogy a világ nem az újjászületett szellemünkben van, mert a szellemi részünkről azt tanítja az Ige, hogy az már új teremtés (2. Korintus 5,17). A lelkünk viszont nem született újjá, abban még benne maradnak az ember régi gondolatai, még az újjászületés pillanata után is, többek között ezért is kell a lelkünket folyamatosan meggyűlölni és halálba adni, (Lukács 14,26) mert csak így változik át a lelkünk Krisztus képére és hasonlatosságára (2. Korintus 3,18), vagyis csak így épül fel a lelkünkben a krisztusi jellem. A világ tehát a lelkünkben van, és ezt a bennünk lévő világot kell folyamatosan kiszorítani magunkból Isten ereje által, hogy a világ helyét Krisztus foglalja el a lelkünkben is, ez azt jelenti, hogy az ő jellemvonásai, az ő tulajdonságai fognak belénk épülni.

Na de mit is nevezünk világnak tulajdonképpen? Arról, hogy mi is a világ, sok féle definíciót hallottam már. Például: az egyik definíció szerint, a világ egy olyan társadalmi és szociális rendszer, amely azokból áll, akik semmiképpen sem akarják elfogadni Jézus Krisztus uralmát az életük fölött. Én másképpen definiálnám a világot, de ezzel együtt abban is biztos vagyok, hogy az a válasz, amit én tudok adni erre a kérdésre, nem a legjobb és nem a legpontosabb, mert erre a kérdésre most csak megközelítőleg tudok válaszolni.

Hiszem, hogy a „világ” kifejezésen nekünk első sorban nem ezt a Földet, nem a külső környezetünket, nem az általunk használt vagy nem használt tárgyakat kell értenünk, még csak nem is az embereket, bár mindezek természetesen részét képezik a minket körülvevő világnak, sőt, mi magunk is részese vagyunk ennek a külső világnak, de azt hiszem néhány ember belső világának is. Hiszem, hogy nekünk első sorban a saját hústesti természetünkre kell gondolnunk, az összes gondolatával, összes vágyával és kívánságával együtt; ez az a világ, amit nekünk naponta le kell győznünk. Tehát, ez azt jelenti, hogy a világot a saját életünkben kell legyőznünk. Azt is fontos leszögezni, hogy az úgynevezett hústesti természeten pedig nem a fizikai testünket, hanem ahogyan erre már fentebb utaltam, a lelkünk azon részét kell értenünk, amely nem változott el Krisztus képére és hasonlatosságára, hanem még mindig a hústesthez kötődik, és a földi élet gondjainak vagy káprázatának a fogságában van. Nagyon sok ilyen terület van még a lelkünkben, így aztán bőven van tennivaló, még pedig egy egész életen át, pontosabban addig, amíg itt kell lennünk ebben a földi létezésben.

A korszellem meghatározása

Számomra nem egyszerű a korszellem meghatározása sem, nyilvánvaló, hogy ezen a kifejezésen nem feltétlenül egy korszellem nevű szellemi lényt kell értenünk, bár, működése mögött mégis csak egy szellemi lény áll, még pedig maga az Ördög. Ennek ellenére megpróbálom legalább megközelítőleges pontossággal meghatározni a korszellemet.

Azt hiszem, hogy a korszellem, a minket körülvevő világból jövő, aktuális divatok és más különféle irányzatok összessége, mely által az Ördög fel akarja gerjeszteni a régi természetünkben lévő vágyakat és kívánságokat, hogy aztán igyekezzünk megvalósítani azokat. Csak gondoljunk a reklámokra, vagy a különféle politikai kampányokra!

Ma már mind a reklámszakmában, mind a politika világában, jól fizetett szakértők hada dolgozik azon, hogy úgymond rátaláljanak a tömegek aktuális vágyaira. Nem véletlen, hogy vágygerjesztő reklámokkal találkozunk naponta, és az sem véletlen, hogy a politikusok is mindig azt mondják, amit az emberek többsége éppen hallani szeretne. Így aztán soha sem az igazság és a valóság kerül az emberek figyelmének a központjába, hanem egy jól megkreált, jól felépített látszatvilág, mű dolgokkal, mű mosollyal, mű érzésekkel, melyek nem tudják megelégíteni az éhezők és szomjazók lelkét. Ez után pedig, hogy az emberi élet még szörnyűbb legyen, ezt az éhséget és szomjúságot a Sátán újabb és újabb dolgokkal tovább erősíti.

Azt hiszem, hogy ha a korszellemről beszélünk, akkor ezen értenünk kell azt a jelenlegi kort is, amelyben élünk, és ezt a kort, a Biblia gonosznak nevezi, de ez a megállapítás igaz volt minden eddigi korszakra és igaz lesz az ez utáni korszakokra is, amíg csak el nem jön az Úr. Ez azért van így, mert minden korszak szentjeinek harcolnia kell a kor ellen, amelyben élnek. Mi is elmondhatjuk, hogy a kor, amelyben élünk, gonosz. Tapasztaljuk, hogy állandóan erős nyomást és hatást próbál gyakorolni ránk.

Folyamatos nyomás az élet gondjai és a gazdagság által

Azt is láthatjuk, hogy a hívők ellen is nagy nyomás jön e jelenlegi kor részéről.

„Akinél tövis közé esik a mag, olyan ember, aki hallja az igét, de a kor gondja s a gazdagság csalárd volta megfojtják az igét, úgyhogy nem terem gyümölcsöt.”

(Máté 13,22 Csia Lajos fordítása szerint)

A sátán megpróbálja túlterhelni a lelkünket a világ, illetve ennek a korszaknak a gondjaival és gazdagságával, még pedig azért, mert ezzel a módszerrel a szívünkben elültetett igét vagy igéket akarja megfojtani, hogy ez által teljesen gyümölcstelenné váljunk.

Rendkívül erős nyomás az emberi kapcsolatokra

Pál apostolnak is át kellett élnie egy fájdalmas esetet, éppen a földi élete vége felé közeledett, már börtönben volt, várta a tárgyalást és a kivégzést. Ebben a helyzetben írt levelet szeretett Timóteusának. A levélben elmondja, hogy élete végén nagyon kevesen maradtak mellette, idő közben a legtöbben elfordultak tőle. Megemlít azért néhány hűséges munkatársat is, ugyanakkor a 2. Timóteus 4,10-ben ezt a fájdalmas mondatot olvashatjuk: „Démász, miután a mostani kort megszerette, magamra hagyott engem, elment Tesszalonikába…” (Csia Lajos fordítása)

Pál és Démász munkatársak voltak a szolgálatban, és úgy tűnik, hogy igaz barátok is lehettek, az Úr összekötötte a szívüket. Ezt abból gondolom, hogy egy valódi keresztény szolgálatban lehetetlen úgy együtt dolgozni valakivel, hogy közben a két ember szíve nincs összekapcsolódva a Szent Szellem kötelékében. Ha Isten két embert összekapcsol, legyenek azok házastársak, vagy barátok, akkor ők erős vonzódást éreznek egymás felé a Szent Szellem által, és ez a vonzódás egységet hoz létre közöttük, hogy aztán együtt végezzenek el valamit Isten számára, vagy együtt részesüljenek Isten természetfeletti jelenlétéből. Hiszem, hogy Jézus is erre gondolt, amikor azt mondta, ha ketten vagy hárman összejövünk az ő nevében, akkor ő ott lesz közöttünk (Máté. 18,20). Ezt élte át a 120 tanítvány is Jézus feltámadása után 50 nappal pünkösdkor, amikor kiáradt közöttük a Szent Szellem. Az Apostolok Cselekedetei második részében, az első versszakban azt olvassuk, hogy mindnyájan együtt voltak egy szívvel és egy lélekkel, de az eredeti görög szövegben olyan kifejezés szerepel, amelyet magyarra fordítva talán úgy lehetne a legjobban leírni, hogy egy indulatban voltak. Vagyis minden szempontból teljes mértékben egy indulatban voltak, teljesen ugyan az a vágy fűtötte őket (találkozni az Úrral), és ebben az erős vágyakozásban teljesen egybe olvadt a szívük (ezt az állapotot egyébként nagyon jól kifejezi a 133-dik zsoltár is). Ez azt jelenti, hogy ha teljesen egy a szívünk, akkor a közösen együtt töltött alkalmainkról nem marad el a Szent Szellem jelenléte, sőt, a szívbeli egység megsokszorozza köztünk az Úr jelenlétét (némelyek ezt hívják nagyon találóan testületi kenetnek). Ilyen szívbeli egység volt Pál és Timóteus között is. Az ilyen egység, a szíveknek ez az egybeolvadása, csak is természetfeletti, mennyei szeretet által történhet meg. Erről nem rég egy nagyon idevágó mondatot hallottam, amely így szól, „szerelmesnek lenni abba a Jézusba, aki a testvéremben van”. Sokan próbálták már körül járni a természetfeletti szeretet és az egység témáját, de ilyen találó megfogalmazást még a „legnagyobb” prédikátoroktól sem hallottam. Azonban úgy tűnik, hogy mindannyiunknak szabad akaratunk van kilépni ebből a mennyei állapotból. Démász pontosan ezt tette, mert beleszeretett a világba, abba a korba, amelyben élt, és engedett a korszellem csábításának. Azt hiszem, hogy Pál apostol számára ez egy nagyon fájdalmas átélés lehetett. Bizony, jól látható, hogy a mostani időkben a házasságok, illetve minden olyan kapcsolat, amely Istentől származik, (ideértve a testvéri, baráti, munkatársi és más egyéb kapcsolatokat is) rendkívüli viharoknak és megpróbáltatásoknak vannak kitéve.

Önzés

Hiszem, hogy az önzés valójában a birtoklási vágyból fakad. Bizonyos vagyok abban, hogy ahol birtoklási vágy van, ott önzés is van. Már pedig ez a világ és annak jelenlegi megnyilvánulása, vagyis a korszellem, azt súgja, hogy érd el, vedd meg, szerezd meg, hódítsd meg, tedd magadévá, birtokold, stb., stb. Az ördög minden áron azt akarja elhitetni velem, hogy én vagyok a világ közepe, körülöttem forog a világ, hozzám kell igazodnia mindennek és mindenkinek. Ezt a hazugságot egyénenként mindenkivel, akivel csak lehet, el akarja hitetni, ugyanis ha ezt elérné, akkor ez által teljes pusztulásba sodorhatná az egész emberiséget.

Hiszem, hogy az önzés általában családon belül nyilvánul meg leginkább. Ezzel a kijelentéssel most egy nagyon ingoványos területre fogok lépni, mert muszáj megemlíteni a házasság témáját. Azt hiszem, hogy sokunknak az életében ez az a terület, ahol gyakran igen nagy viharok dúlnak. Tudom, megdöbbentő, de ismerek olyanokat, akik komolyan azt gondolják, hogy a házasságukban a legnagyobb ellenségük, a házastársuk. Én azonban az elmúlt évek során azt tapasztaltam, hogy a házasságomban a legnagyobb ellenségem, a saját önzésem. Azt is látom, hogy ez a megállapítás általánosan is igaz. A saját önzésünk a mi legfőbb ellenségünk. Az önzés magába foglalja a fogyasztói szemléletet is, mely mára már sok keresztény házasságba is beszivárgott, így aztán soha ennyi válás nem volt a keresztények között, mint manapság. Ráadásul ma már a médián keresztül a világ sokkal nagyobb befolyást próbál ránk gyakorolni, mint eddig bármikor, hiszen a régebbi időkben még nem volt televízió vagy internet. Ha bekapcsoljuk a televíziót, akkor (még ha csak virtuálisan is, de) bejönnek az otthonunkba, a hálószobánkba a képernyőn látható személyek. Reklámokon, és többszáz-részes, semmitmondó, romantikus szappanoperákon keresztül felgerjesztik a hústesti vágyainkat, és hamarosan elégedetlenné válunk. Hiszen nem tudjuk megvenni a reklámban bemutatott új autót, és nem olyan forró, nem olyan szenvedélyes a házas ágyunk, mint amilyenre vágyunk, illetve, ahogyan azt bemutatják nekünk a szerelem nagy hősei, akiket ma még látunk a képernyőn, de holnapra már a nevüket is elfelejtjük, mert addigra új hősök jönnek, új történetekkel, melyek persze nem jobbak, mint az előzőek. Szomorú, de ma, ez a súlyos probléma bizony jelen van egy átlagos gyülekezeti tag, vagy gyülekezetbe járó család minden napi életében. Mivel tehát ennyire veszedelmes időkben élünk, ideje felébrednünk ebből az álomból, ebből a szellemi alvásból, hogy felragyogjon nekünk a Krisztus. (Róma 13,11, valamint Efézus 5,14) Ha felragyog nekünk a Krisztus és meglátjuk Őt, akkor mindezek a földi dolgok semmivé foszlanak az Ő szentségének jelenlétében.

Még egy nagyon fontos üzenetet szeretnék átadni az önzéssel kapcsolatban. Amit most kívánok megemlíteni, azt nem könnyű még leírni se, Isten segítségével azonban mégis megpróbálom. Azt hiszem, sokunk életében vannak úgynevezett jogos szükségek, amelyek talán már hosszú ideje betöltetlenek. Én most olyan szükségekről beszélek, amelyeket még a Biblia is jogosnak nevez. Sokféle jogos szükségünk lehet ebben az életben, szeretet hiánya, anyagi szükség, egészség hiánya, és még hosszasan sorolhatnám. Maradjunk még mindig a házasságnál, mert az életnek ez az a területe, amelyen pillanatnyilag a legjobban tudom szemléltetni azt, amit most mondani szeretnék! Tudjuk, hogy a házasságban is vannak jogos szükségek.

Csak néhány példa: egy házasságban vannak szexuális szükségek (1Korintus 7,3-5), az asszonyokban a szeretet szüksége (Efézus 5,25, valamint Efézus 5,33a), mi férfiak vágyunk arra, hogy a feleségünk felnézzen ránk (Efézus 5,33b). Mi történik egy olyan keresztény házasságban, ahol nincs valódi tekintélye Isten Igéjének? Például az történik, hogy a fent említett jogos szükségek betöltetlenek maradnak. Ennek következtében a házasfelek megkeserednek a lelkükben, majd végül megjelenik a kiábrándultság és a gyűlölet. Ekkor pedig elkezdik egymást vádolni. Mivel? Az Igével. Hadd szemléltessem ezt egy személyes tapasztalatommal! Amíg itt élek ezen a Földön, valószínűleg soha nem fogom elfelejteni azt a napot, amikor vendégségben voltam egy házaspárnál, akik már nagyon régóta házasok voltak. Ekkor éppen néhány hónappal voltam az esküvőm előtt. Drága vendéglátóim éppen akkor igencsak fasírtban voltak egymással, és én ezt kénytelen voltam végignézni, illetve hallgatni. Szinte minden szó megmaradt bennem abból, amit akkor hallottam. A férj és a feleség elkezdték egymást kölcsönösen vádolni, majd számon kérték egymáson azt, ami úgymond meg van írva.

A férj ezt mondta: „Nem bújsz velem ágyba, pedig itt van világosan leírva a Bibliában, nem foszthatsz meg engem magadtól, nem engedelmeskedsz az igének, ezért gonosz vagy!”

Erre a feleség ezt mondta: „Te meg nem szeretsz engem, pedig ez is benne van a Bibliában, itt van az Efézusi levélben, kétszer is, ennyire ostoba nem lehetsz, hogy ezt évek óta még mindig nem vetted észre!”

Férj: „Te pedig drágám, nem tisztelsz engem, soha nem is tiszteltél, ráadásul nem is engedelmeskedsz nekem, és ezek is benne vannak a Bibliában, amit ugye te is olvasol, de te meg ezeket nem vetted észre, vagy ne tán nem tudsz olvasni? Ha gondolod, szívesen felolvasom neked!”

Én ott ültem közöttük némán és döbbenten, és talán egy kis félelem is a hatalmába keríthetett, mert állítólag olyan falfehér lettem a döbbenettől és a rémülettől, hogy ilyet még a legjobb festők sem tudtak volna ábrázolni a képeiken. Majd ekkor félig komolyan, félig viccesen ezt mondtam nekik, „Drága Testvéreim, könyörüljetek rajtam! Kérlek benneteket, könyörüljetek rajtam, hamarosan nősülni fogok, ne vegyétek el a kedvemet!” Erre a férj ezt mondta nekem, „Jól gondold meg, ne hogy te is úgy járj, mint én!”

Ekkor majdnem 24 éves voltam és azt gondoltam, hogy én bizonyára ismert prédikátor leszek, Isten nagy embere, na és persze az én házasságom lesz a legjobb a világon. Azóta eltelt 10 év, most vagyok 34 éves, és bizony sok hibát követtem el a házasságomban is, így hát 10 év távlatából csak annyit tudok mondani, az Úr kegyelme, hogy még nincsen végem. (Jeremiás Siralmai 3,22)

Ha elkezdjük számon kérni a házastársunkon azt, ami szerintünk meg van írva, ha elkezdünk a be nem töltött jogos szükségeinkkel kapcsolatban követelőzni, akkor ezzel valójában a saját önzésünket lepleztük le. Minél inkább követelőzünk, annál nagyobb a bizonyítéka az önzésünknek. Vagyis: az önzés mértékegysége a követelőzés. Az Úr talán most azt kérdezi, hogy képes vagy-e meghalni még a saját jogos szükségeid számára is? Kész vagy-e Őérte még ezt is megtenni? A Lukács 9,23-ban világosan olvassuk Jézus szavait, „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát…”. Ezek a Mester szavai, aki példát hagyott ránk mindenben. Nagyon világos szavak ezek. Az önzés ellen a legjobb gyógyszer, önmagunk megtagadása, ha kell, még a jogos szükségeinkkel szemben is. Ha követelőzünk, akkor valójában önzők és gyengék vagyunk, ellenben ha valóban erősek vagyunk, akkor tűrjünk és hordozzuk el a nálunk gyengébbet! „Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.” (Róma 15,1)

Egyébként az önző természetre építenek azok az úgynevezett jólétet, vagy más néven sikerevangéliumot hirdető prédikátorok is, akik azt állítják, hogy már ebben az életben birtokba vehetünk mindent, Isten összes ígérete a miénk lehet már ebben a korszakban. Azonban a Bibliából is tudjuk nagyon jól, hogy ez nem igaz, hiszen még a hit hősei is gyakran csak távolról üdvözölték az ígéreteket, amelyeket Istentől kaptak (Zsidó 11,13 és Zsidó 11,39). Nem fogunk mindent megkapni ebben a korban, de ez ne keserítsen el minket, mert a mi elhívásunk örökkévaló, és Pál apostol is azt írta a korintusiaknak, hogy „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Korintus. 15,19).

Nagyság utáni vágy

Ebben a világban teljesen normálisnak és megszokottnak fogadják el, hogy szinte mindenki nagy akar lenni valamiben. Azt az embert tulajdonképpen nem is veszik komolyan, aki nem tud felmutatni valamit. Sok ember szemében csak az számít igazán nagynak, akinek pénze, vagy hírneve van. Más részt pedig azt hiszem alapvetően is bennünk van a nagyság utáni vágy, hősök akarunk lenni az élet valamelyik területén, és ez akkor is igaz, ha ezt soha nem valljuk be. Sokan egyébként azért bálványozzák a világ hőseit, hogy az általuk bálványozott személyek nagyságából legalább egy kicsit ők is részesüljenek. Sok féle hős van a mi világunkban. Vannak hősök a politikában, sportban, zenében, az üzleti életben, sőt, még a szerelemben is. A világ csak úgy ontja magából a hősöket!

Istentől elidegenedett gondolkodásmód

Sajnos a mi gondolataink és útjaink teljes mértékben eltérnek Isten gondolataitól és útjaitól. Ennek az az oka, hogy gyakorlatilag teljesen elidegenedtünk a Teremtőnktől. Az az Ige is igaz ránk, hogy „Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta.”(Ézsaiás. 55,6a) Ezen a Földön Jézuson kívül senki sem született bűn nélkül, mindegyikünk bűnös állapotban született erre a Földre, így aztán automatikusan ellentétbe is kerültünk Istennel, és ahogy kezdtünk felcseperedni, ezt az ellentétet már a gondolkodásmódunk, és az abból fakadó életvitelünk is kezdte kifejezni. A mi világunk nem azonos Isten világával, ennek következtében a két világ gyökeresen ellentétes gondolkodásmódot képvisel, sőt, a két világ közt nem csupán ellentét, hanem életre-halálra szóló ellenségeskedés is van. Az, hogy Krisztus értelme van bennünk, (1 Korintus 2,16) csak abban az esetben igaz, ha újjászülettünk. Az újjászületéstől kezdve van lehetőségünk arra, hogy a gondolkodásmódunk is fokozatosan az Úréhoz igazodjon. Ez úgy történik meg, hogy Isten az Ő Szent Szelleme által fokozatosan kinyilatkoztatja nekünk mindazt, amit Ő elkészített számunkra, hogy mi ez által egyre jobban megismerhessük Őt (1 Korintus 2,9-10). Szükséges is, hogy a Szent Szellemtől kinyilatkoztatást kapjunk Krisztusról, különben legjobb esetben is csak egy hamis Jézust fogunk szolgálni, még pedig egy olyat, akit a hústesti természetünk kíván (2 Korintus 11,3-4). Jól látható ez abból a történetből is, amely a Márk 8,27-33-ban olvasható.

Kedves Barátom, mindez a korszellem munkája! Ez a sátán munkája, amelyet le kell győznünk!

„Ne idomuljatok ehhez a korhoz, hanem megújult értelemmel alakuljatok át, hogy azt próbálgassátok, hogy mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata.” (Róma 12,2 Csia Lajos szerint)

Hogyan győzhetjük le a korszellemet?

olvass tovább:

https://keskenyut.wordpress.com/2012/08/07/a-korszellem-vilag-legyozese-nochta-pal-attila/

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat