LÉLEK-BARÁT

A hagyomány pszichológiai ereje – David Bolton

A sorozat mostani és következő részében azt az alapvető kérdést igyekszem megválaszolni, hogy “miért van a hagyománynak olyan nagy hatása az emberi lélekre és az emberi kultúra alakítására?”  Ebben a részben a hagyománynak az egyénekre gyakorolt „pszichológiai” hatását, a következő részben pedig a közösségekre gyakorolt „szociológiai” hatását fogjuk megvizsgálni. Mindkét tényező együttes hatásának eredményeként a hagyomány az egyik legerősebb tényezővé válik a földön az emberi történelem alakításában.

A Gyülekezettel való kapcsolatot vizsgálva, a hagyomány és a Szentírás az a két rendkívül nagy erő, amik a Gyülekezet történelmi fejlődését befolyásolják.  Amint azt az 1. részben megállapítottuk, a hagyománynak a Szentíráshoz való viszonya meglehetősen komplex dolog, mert magában foglalja a „biblikus” (Szentírás szerinti), a „nem-biblikus” (a Szentírás szempontjából semleges) és a „Biblia ellenes” (a Szentírással ellentétes) kategóriákat egyaránt. Amikor a hagyomány sajátságos hatását vizsgáljuk a lélekre és a kultúra alakítására, különös tekintettel a Gyülekezetre, akkor szükséges ehhez a kiegyensúlyozott látáshoz tartani magunkat. Meg kell azt is értenünk, hogy a hagyományt elsősorban annak természete és feltehetően nem a formája teszi olyan ellenállhatatlanná. Amit a következő két részben meg fogunk tárgyalmi, az vonatkozik a hagyományok kialakulásának és hatásának teljes skálájára.

Mielőtt belemélyednénk, szükséges azonban kijelentenem: egyszerű Krisztus-követő ember vagyok és nem képzett pszichológusként vagy szociológusként írok ezekről. Csupán alapműveltséggel rendelkezem ezekben a témákban, ezért inkább csak “térdmagasságig gázolok bele” a helyett, hogy “fejest ugranék”. Amit most közzéteszek az a saját tapasztalatomból, megfigyelésemből és elmélkedésemből származik. Végeztem egy kis kutatást azzal kapcsolatban, hogy mit mondanak a „szakértők” a hagyomány pszichológiai és szociológiai erejéről, de eddig nagyon keveset találtam. Így csupán azokat a gondolataimat és következtetéseimet osztom most meg másokkal, amiről – a témával kapcsolatban – sok éven keresztül gondolkodtam és imádkoztam. (Kérlek titeket is, hogy osszátok meg látásaitokat vagy bármi tudományos munkát, amiről tudtok, ami világosságot adhat ebben a témában. Szabad hozzászólni! :-) )

A hagyomány és az emberi lélek (psziché)

Azt a kérdést szeretnénk tisztázni ebben a részben, hogy “miért van a hagyomány olyan nagy hatással az emberi lélekre?”  Kell, hogy legyen valami a hagyomány természetében, ami miatt az emberi lélek vonzódik hozzá, nagyra értékeli és hűségesen ragaszkodik hozzá, hogy annak erőteljes hatása alá kerüljön és átformálja őt. Ez az a „valami”, amit keresünk.

Amikor ezen a témán elmélkedtem, a következő néhány gondolatra és következtetésre jutottam, amiket a figyelmetekbe ajánlok.

Az „ismert” dolgok ereje

Amennyire a tanultak és élettapasztalatom alapján ismerem az agy működését, az agyunkban (elektrokémiai) kapcsolatok jönnek létre, amik “ideg-pályákat” (ösvényeket) alakítanak ki, amik hajlamossá tesznek bennünket arra, hogy azokat kövessük. Ezek hasonlítanak azokhoz az ösvényekhez, amik egy erdőn haladnak keresztül. Vannak ösvények, amik járhatók és vannak, amiken még munkálkodni kell, hogy járhatóvá váljanak. Következésképpen; a járható (ismert) ösvények vonzóbbak és használhatóbbak számunkra, mint a kevésbé ismertek.  Számos tudati és érzelmi tényező is elősegíti, hogy az ismert irányába mozduljunk el.

Például: a jól ismert legegyszerűbb alternatíva választása csökkenti az ismeretlentől való félelmünket, a magabiztosság érzését adja az előrehaladásban, amit gyakran pozitív emlékek kísérnek és kiszámíthatóbb következményekkel járnak, mint az ismeretlen. A hagyomány ismert dolgok továbbadását jelenti, ezért az ismert és elfogadott dolgok ereje folyamatosan növekszik.  Amikor naponta szembe kell néznünk egy hagyományos (ismert) vagy egy szokatlan (ismeretlen) követése közötti választás lehetőségével, akkor hajlamosak vagyunk a hagyomány (az ismert) mellett dönteni. A hagyomány egyik nagy erejét az ismert volta adja.

A tartalmas életmód ereje

Közvetlenül ehhez kapcsolódik, hogy az emberek igénylik, hogy legyen egy bizonyos mértékű felépítettség az életünkben. Szükségünk van egy alaptevékenységre, hogy kitöltsük a napokat, heteket, hónapokat és éveket egy bizonyos mennyiségű ismétlődő munkával, ami segít stabilitást és kiegyensúlyozottságot adni és tartalmas módon kitölteni az életünket. Ez bizonyos mértékű biztonságot és békességet ad nekünk az egyébként kaotikus, változó és bizonytalan világban. Nagyon gyakran ez történik velünk, amikor a hagyomány egy űrt tölt be az életünkben. Mivel a hagyomány rendszerint kipróbált értékrendet, hitet vagy gondolkozásmódot közvetít, ezért ha az megfelel a tartalmas életmód iránti szükségletünknek, befogadjuk azt az életünkbe, amihez tartalom és cél is fog társulni. Az, hogy valaki Isten képére legyen formálva, az emberi szív egyik legerősebb szüksége és vágya. Arra vagyunk teremtve, hogy tartalmasan és meghatározott célt követve éljünk. Ezek nélkül ugyanis az emberi szív elkezd kiszáradni és meghalni. Ezért tulajdonítunk jelentőséget a hagyomány gyakorlásának a mindennapi életünkben; megragadjuk azt és beillesszük az időbeosztásunkba, mint a leginkább vágyott és becses „tulajdonunkat”.

A korábbi generációk tiszteletének ereje

Kiegészül ez azzal a szeretettel, megbecsüléssel és tisztelettel, amivel azok felé vagyunk, akiktől átvettük, elfogadtuk és gyakoroljuk a hagyományokat. A “hagyomány” – a meghatározásából adódóan – egy olyan valami, amit “átadnak” vagy „továbbadnak, tovább hagyományoznak”, különösen egyik generációról a másikra. Mivel sok hagyományunkat a szüleinktől, a nagyszüleinktől – általában az elődeinktől és/vagy a kultúrától, – vesszük át, mindenképpen tisztelettel és megbecsüléssel gondolunk azokra, akiktől átvettük, azonban hajlunk rá, hogy azt magának a hagyománynak tulajdonítsuk.

Ez hasonló ahhoz, ahogyan különös tiszteletet és jelentőséget tulajdonítunk számunkra továbbadott eszközök birtoklásának. Vegyük például a nagymama csodálatos kínai porcelán készletét, a nagypapa régi kézi fűrészét, katonai felszerelésének egy darabját a II. világháborúból, egy megtépázott könyvet, amit az 1700-as években írtak stb.… Ezek a dolgok különös jelentőséggel bírnak egyszerűen az örökségünk és a történelmünk iránti tiszteletünk miatt. A hagyományok hasonló módon a meglévő és hozzánk közelálló régi dolgok erejére építenek, amiket azok adnak tovább számunkra, akiket szeretünk és tisztelünk. Ez hatványozottan növeli a „hagyomány pszichológiai erejét”, amikor az életünk részévé válik.

A gyerekkori kiformálódás ereje

Szorosan ezen a vonalon haladva tovább, tény, hogy nagyon sok hagyomány – ránk hagyományozás által – leginkább a gyerekkorunk kiformálódó éveiben épül be az életünkbe. A gyerekek elképesztő kapacitással rendelkeznek a csodákat és a tanulást illetően. Egy padlón keresztülmászó bogár teljesen el tudja bűvölni őket. Megbámulják és tanulmányozzák az arcokat a szupermarketekben. Mosolyognak és nevetnek a legegyszerűbb dolgokon. Állandóan nyitott szemmel és füllel szívják magukba a körülöttük lévő világot és csodálatosak és maradandóak a benyomásaik. Ezek a gyerekkori kiformálódás évei: erkölcs, értékrend, szokások, tapasztalatok, megszokások, gyakorlatok, tanítások és hasonló dolgok, amik rendszeresen kitöltik az életüket. Beléjük ívódnak és kiformálják azt, hogy kik is ők valójában és mivé válnak. Sok hagyományt már az első levegővétellel szívunk magunkba és azok mélyen beívódnak a lényünkbe. Ezek a ránk hagyományozott hitek és szokások bevésődnek a lelkünkbe és hozzájárulnak, hogy alakítsák és formálják az életről alkotott benyomásunkat és felfogásunkat. A hagyományoknak ez a természete nehezen megbecsülhető befolyással van a lelkünkre.

A kölcsönhatások halmozódásának ereje

A hagyományok nem elszigetelt módon hatnak az életünkre. Ezért minden, szokásainkkal kapcsolatos dolog valamilyen módon hat egymásra a lelkünkben. Ha olyan emberek gyakorolják rendszeresen a hagyományokat, akiket szeretünk és tisztelünk, akkor hajlunk rá, hogy a szeretetünket és tiszteletünket a hagyományra irányítsuk. Ha rendszerint egy meghatározott helyen gyakorolják a hagyományt, akkor az a hely különleges jelentőséggel fog bírni, ami a lelkünkben a hagyomány jelentőségével és különlegességével kapcsolódik össze. Ha kellemes és tartalmas élmények kapcsolódnak különleges hagyományok gyakorlásához, ezek az emlékek beépülnek a hagyomány iránti általános ragaszkodásunkba és vonzódásunkba. Néha az érzéki megtapasztalások – látvány, illatok, hangok és ízek -, amik betöltenek és körbevesznek egy különleges hagyományt a legerősebb érzelmi és szentimentális kötődések, amivel rendelkezünk.

A „kölcsönhatások halmozódásának” ez a szempontja különösen befolyással van az “Isteni dimenziókra”, főleg amikor vallási és/vagy szellemi természetű összefüggésekről van szó. Az ilyen összefüggésben gyakorolt hagyományok megsokszorozzák annak az Istenségnek az jelentőségét és az álszentséget, ami felé irányulnak. Mindenképpen egy vallásos atmoszféra vagy szellemi jelenlét kíséri azokat, még akkor is, ha azok nem valami különleges hagyományok közvetlen eredményei, de mégis eggyé válnak a lelkünkben. Ennek eredményeként a hagyomány közvetítheti az Isteni elfogadás és jóváhagyás jelentőségét, erejét és hatalmát. Nem nehéz belátni, hogy miért tartanak ki az emberek a legőszintébb módon az ilyen hagyományok mellett és miért védik olyan hűségesen, ha valaki megtámadja azokat. A legtöbb gyakorolt hagyomány esetében, ezek a halmozódó kölcsönhatások folyamatosan megsokszorozódnak, és ez által felerősítik a hagyományok iránti általános érzékenységünket és tiszteletünket.

Néha a másodlagos kölcsönhatások összeadódnak és végül a hagyományok átadása szempontjából elsődleges okokká válnak. Hasonló ez egy dombról leguruló hólabdához, amire egyre nagyobb „tömeg” és „súly” rakódik és ezért egyre nagyobb nyomatékkal rendelkezik. Ez a „halmozódó kölcsönhatás” ereje, ami csupán egyike az okoknak, amiért a hagyományok olyan erőteljes hatást gyakorolnak az emberi lélekre.

A közösség elfogadásának ereje

Közülünk a legtöbben úgy tűnik tudat alatt hiszik, hogy az emberiség egy bizonyos idő után általában rendelkezik egy “átvilágítási mechanizmussal” annak megállapítására, hogy mi a jó, a helyes, a jelentőségteljes és az igaz. Amikor valami olyat adnak tovább nekünk, ami túlélte ezt a “rostát”, hajlamosak vagyunk megkérdőjelezés nélkül elfogadni annak érvényességét és értékét. Úgy gondoljuk, hogy annak gyengeségeit, hiányosságait és/vagy hibáit az elődeink már felfedezték és  kiküszöbölték jóval az előtt, hogy az eljutott hozzánk, és ezért hajlamosak vagyunk rá, hogy vakon megbízzunk a közösség véleményében. Ily módon a hagyományok a közösség hallgatólagos elfogadása által – megvizsgálás nélkül – kerülnek továbbadásra, ami meglepően nagy teher hordozására készteti az embereket.

Nem vesszük figyelembe, hogy azok az egyének, akik azt a nagyobb közösséget alkotják, azok hasonlóképpen jóhiszeműen vették át a hagyományt a közösség többi részétől. Ez a korábban említett egyéb tényezőkkel kombinálva, a hagyományt felruházza egy olyan képességgel, hogy az képes önálló életet élni. Hivatkozva ismét a hólabda hasonlatra, ahogyan az a dombról lefelé gurulva növeli a tömegét és a sebességét, végül szinte lehetetlenné válik egy egyén vagy egy meghatározott embercsoport számára, hogy megállítsa azt. A közösség elfogadásának ereje tehát egy fontos tényezője a hagyomány lélekre gyakorolt hatásában.

A személyes azonosság ereje

Mivel a hagyományok gyakran olyan alapértékeket, tartalmi kérdéseket, erkölcsi normákat és eszméket testesítenek meg és képviselnek, aminek jelentősége van a legtöbbünk életében, azok gyakran megtalálják a helyüket az életünkben közvetlenül kapcsolódva olyan lényegi dolgokhoz, hogy kik is vagyunk valójában. A lelkünk mélyén azonosulva velük, készségesen vezetjük le azokból az azonosságunkat. Ez különlegesen igaz azokra a hagyományokra, amikkel a legmélyebb kapcsolatot ápoljuk, amikből már a személyes azonosságunkat vezetjük le: család, nemzet, nemzetiség (etnikum), kultúra, vallás stb. Amikor a hagyományok elérnek ahhoz a ponthoz, ahol az a személyes életfelfogásunkat és azonosságunkat határozza meg, akkor az már eljutott arra a pontra, amikor a hagyomány a legerőteljesebb hatást fejti ki a lelkünkre és a lelkünk felett. Ennél a pontnál rendkívül nehéz azt eltávolítani az életünkből, mivel bele ivódott a személyiségünkbe és teljes mértékben meghatározza a személyazonosságunkat.

Kölcsönös egymásra hatás melletti előrehaladás ereje

Végül és összegzésképpen, a hagyomány rendelkezik egy megmagyarázhatatlan erővel, ami befolyásolja az emberi lelket egy olyan folyamat miatt, amit “kölcsönös egymásra hatás melletti előrehaladásnak” nevezhetünk. Úgy gondolom ez egy kevésbé ismert és mégis a legerőteljesebb tényező, mivel az minden más hatásra vonzást gyakorol.

Ennek a folyamatnak a bemutatására, szeretném, ha megnéznénk a „Borjú ösvény” (“The Calf Path”) című verset, amit ennek a sorozatnak a bevezetéseként tettem közzé. Ez a vers tulajdonképpen a „kölcsönös egymásra hatás melletti előrehaladásról” szól. Ez egy magányos borjú előrehaladásáról szól, egy kanyargós úton, ami folyamatosan ösvénnyé, dűlőúttá, közúttá, falusi utcává, végül egy város fő közlekedési útjává válik. Ezt a folyamatot követve egy falu és azután egy város épül fel a kanyargós út mentén, ami végül egy nyüzsgő metropolisszá válik.  Az idő előrehaladásával a legelső elkóborolt borjú „lábnyomának útvonala” nem változik és a végén már nem csak egy országút pályáját határozza meg, hanem mindazt a struktúrát is, ami körülötte kialakul és felnövekszik. Ez a “kölcsönös egymásra hatás melletti előrehaladás” vesz körül bennünket mindenhol. Ennek a folyamatnak az a lényege, hogy jóllehet az eredeti ok határozta meg annak az ösvénynek az eredeti „nyomvonalát”, ami körül a megfelelő komplexum hajdan létrejött és kifejlődött, de az eredeti ok később “gátjává” vált minden változásnak, mert szinte már lehetetlen azon változtatni. Ha később változtatni kellene, akkor már nem csak a “főutat” kellene megváltoztatni, hanem azt a “metropoliszt” is, ami körülötte az idők folyamán kialakult.

Ez egy vázlatos képet ad nekünk arról, hogy mi megy végbe a lelkünkben, amikor különböző “ideg-pályák” alakulnak ki, és megszámlálhatatlan “szinoptikus kapcsolat” alakul ki azok között. Egy idő után ezek az „ösvények” „utakká” később “főutakká” válnak, és ami körülöttük kialakul az egy óriási neurológiai “ipartelep” a lelkünkben. Ez az “ipartelep”  hajlamos “körbevenni és lezárni” a “főutakat”, ami a későbbi szinte lehetetlenné teszi a változást.

Ez megmagyaráz sok nehézséget a régóta fennálló életmódunk megváltoztatásával kapcsolatban, vagy, hogy feladjunk nem kívánatos régi gondolkozás mintánkat. Ezt fejezik ki a következő – angolszász – közmondások is: “régi szokásokat nehezen hagy el az ember” valamint “öreg kutyát nem tudsz megtanítani új trükkökre.” Ezért van az, hogy hiába vagy győztes egy vitában az mégsem változtatja meg a másik személy gondolkozását, mert az emberek csak olyan messzire mennek el az egyet nem értésben, amíg az nem okoz nekik érzelmi törést. A “főút” megváltoztatása a „város” nagy részének átrendezését igényelné, ami egy erős gondolati és érzelmi védekezést vált ki.

A hagyományok e pszichológiai úttestek útgyalu és útdöngölő gépei. Az összes fent említett szempont a maga befolyásával hat egymásra, hogy kiépítsék a lelkünk autópályáit. Körülöttük és azokkal összhangban nő fel és fejlődik ki egy bonyolult kapcsolata a gondolatoknak, érzéseknek, észleléseknek, hiteknek, értékrendeknek, erkölcsi értékeknek, távlatoknak, tapasztalatoknak, érzéseknek, benyomásoknak, elvárásoknak, félelmeknek, emlékeknek, reményeknek, álmoknak, vágyaknak, ellenszenveknek, elfogultságoknak, előítéleteknek, feltételezéseknek, gondolattársításoknak, szándékoknak, meggyőződéseknek és hasonlók. Az egyszer létrehozott bonyolult csomópontok egy idő múlva forgalmi dugót idéznek elő a főutak kereszteződésében, ahogyan azok a hagyományok is, amik egy adott helyen korábban kialakultak.

A Szentírás térképe szerint a “biblikus hagyományok” Krisztus követésében kialakítanak és kiköveznek néhány ilyen „főutat”. „Isten városa” következésképpen azon dolgok körül épül fel, amik a belső emberben vannak. Sok “Biblia ellenes hagyomány” azonban hamisított „főút” az emberi lelkekben és e tévutak körül “erősített városok” épülnek fel. Ahogyan az Úr munkája előrehalad és egyre több „földet” vesz birtokba. Isten Szava folyamatosan kihívást intéz a lelkünkben kiépült hamisított „főutakkal” és az azzal összhangban felépült nem biblikus „ipartelepekkel” szemben. Néhány ezek közül megsemmisül Isten ereje alatt, a többi azonban egyszerűen változatlan marad. Ez egy folyamatos harc a hívők lelkében.

A „kölcsönös egymásra hatás melletti előrehaladás” folyamata valószínűleg a legerősebb gyökerekkel rendelkező tényező, ezért van a hagyományoknak olyan erőteljes befolyása az emberi lélekre, és ezért állította azt Jézus, hogy lehetséges “Isten igéjét erőtlenné (hatástalanná) tenni.” (Márk 7:13)

~ ~ ~

Ezért ha figyelembe vesszük, hogy ez a nyolc tényező kölcsönösen hat egymásra és ezek együttes ereje határozza meg a hagyomány lélekre gyakorolt hatását, akkor kezdünk rájönni, hogy miért kell a hagyományt olyan jelentős erőnek tekintenünk Isten és az ellenség szempontjából egyaránt. Akár hiszed akár nem csupán a történet fele. A következő részben meg fogjuk nézni a történet további részét is, ami a “hagyomány szociológiai ereje.”

Ez az, ahol a hagyomány már szteroiddá válik! :-)

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat