LÉLEK-BARÁT

Ügyeket intéztem ma, elmentem az egykor üde zöld pázsittal borított iskoladomb mellett is. Mindenfelé az aszály nyomait lehet látni. A fű kisült, olyan szalmasárga, mint az aratás utáni tartó. Hervadtan lógnak a falevelek is. Eszembe jutottak azok a riasztó képek, amelyek a hazai folyók, tavak vízállását mutatják be. Siralmas és megdöbbentő!

A Bibliában azt látom, hogy Isten a természeti csapásokat is felhasználta Izrael vagy más népek megfegyelmezésére. Mi a helyzet nálunk? Isten szólongatja a magyarokat is!

Hét elején az Úr szomorú csodálkozásáról olvastam, amikor embert keresett a résre, és álmélkodott, hogy nincs közbenjáró. Tegnap pedig Derek Prince prédikációját nézve, beazonosíthattam akár Magyarországot is. Feltettem magamnak a kérdést: hol állok én? Betöltöm-e az elveszettekért azt a közbenjárói szerepet, amit elvár tőlem az Úr?

Ha Isten a saját, választott népét évekig tartó szárazsággal sújtotta Illés próféta idejében, miért ne járhatna el ugyanígy másokkal szemben is?

Nemcsak az istentelen, bálványimádó kormányokat és országukat látogatja meg ítélettel, hanem azokat is, ahol a keresztyénség csupán név, emlék, esetleg történelmi vagy kulturális fogalom, és a gyakorlat már szinte semmiben nem kötődik Jézus Krisztus nevéhez.

Isten végső haragja kitöltésre készül a világszerte elhatalmasodott bűn miatt, de most még kegyelmesen ébresztget. Néha erősebben megráz, hogy megtérjünk és odaforduljunk Hozzá végre.

Aszály, erdőtűz, hurrikán, földrengés, napkitörés… természeti katasztrófák egész sorozata söpör végig gyors egymásutánban a Földön.

Keresztyének! Ismerjétek fel a végidők jeleit, Isten utolsó figyelmeztetéseit, és hirdessétek az embereknek, hogy térjenek meg, ne rohanjanak vakon a pusztulásba! A kegyelmi időszak hamarosan lejár, és a Jelenések könyve minden, félelmetes részletében beteljesül!

forrás:
Guti Tünde írása