LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

A házasság célja – Paul Washer

 

Légy hű mindhalálig és néked adom az élet koronáját”   Jel. 3.10.

Nagyszerű újra itt lenni. A házasság témáját fogjuk tanulmányozni. Hányan vannak itt házasok? Te vagy az egyetlen, aki nem nős? (Csak úgy mellékesen viccesen megjegyzi: Ha valakit érdekel, itt ül az első sorban. Nem különösebben szép ember, de láthatóan nem sokat eszik)

Lapozzunk a Rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 28. verséhez.

„Tudjuk pedig, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak”

Ez a legvigasztalóbb és legerősítőbb kijelentés a hívő életünkben. Isten teljes egészében mindent a gyermekei javára tesz. Fel kell azonban tenni a kérdést: Mi van a javukra? A karizmatikus mozgalom a következőket igyekszik elhitetni velünk: Isten mindent megtesz azért, hogy meggazdagodjunk. Mindent megtesz, hogy egészségesek legyünk. Úgy alakít mindent, hogy ne kelljen szenvednünk. De mi Isten végérvényes terve az életünkre?

A 29. versben ez áll:

„Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.”

Isten elsődleges terve velünk kapcsolatban az, hogy minden helyzetet felhasználjon arra, hogy az Ő Fia képmására formáljon bennünket.  Ez a legmagasabb cél, amit Isten cselekedni akar. Ez a mindenekfelett álló legnagyobb cél.  A kérdés viszont az, hogy a te célod is ez? Ez a legnagyobb vágyad? Ez-e a legnagyobb vágy az életedben, hogy Krisztus képmására formálódj?

Kész vagy mindent elfogadni, ami téged Isten akaratán keresztül Jézushoz hasonlóvá tesz? Hadd mondjak egy példát: Éppen nagy fájdalmaim vannak. Fájdalom az egész életem, mert mind a két csípőmbe protézist ültettek be. A csuklómba is egy csomó fémet építettek be. Ha a repülőtéren átmegyek a vizsgáló berendezésen, az mindig jelez és a vámosok át kell, hogy kutassanak. A nyaki gerinc csigolyámon is vannak kinövések, amik nyomják a gerincvelőt. Néha ordítani szeretnék. Mi is a cél? Az, hogy hogyan lehetek boldog? Ennek is az a célja, hogy Krisztus hasonlatosságára formáljon engem. Boldog lehetek, hogy ez is Krisztushoz hasonlóvá formál engem? Nekünk ugyanaz kell, hogy legyen a célunk, mint Istennek.

„Szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te Királyságod és legyen meg a Te akaratod.”

Ez kb. így működik: A legnagyobb vágyunk Isten dicsősége és Isten Királyságának a növekedése kell, hogy legyen. Ezért a hozzáállásunknak a következőnek kell lenni: Atyám, ha Te felmagasztaltatol és a Te Országod növekedéséhez hozzá tudok járulni az által, hogy anyagilag megáldasz, akkor kérlek, hogy áldj meg. Ha azonban a szegénység által tudsz olyanná tenni, mint Krisztus és a Te nevednek dicsőséget szerezni és építeni a Te Királyságodat, akkor legyek szegény. Atyám, ha a Te nevednek akkor tudsz tisztességet szerezni és engem Krisztushoz hasonlóvá tenni, ha meggyógyítod az én testemet, akkor kérlek gyógyíts meg. Ha azonban ezen a betegségen keresztül, több tisztességet szerzel magadnak és a Te Királyságodat tudod építeni, és engem Krisztushoz hasonlóvá alakítani, akkor kérlek hadd maradjak beteg. Ezer év múlva nem lesznek már fájdalmaink. Krisztushoz való hasonlatosság azonban egy örökkévaló érték. Egyetértesz ezzel? Remélem. Mert ugyanezt kell a te életedről elmondani. Ha az elsődleges célod az, hogy Krisztushoz hasonlóvá válj, akkor minden, amit teszel, annak értelme van és az életedben mindent örömmel tudsz fogadni. Ha nem így gondolkodnék, akkor az tönkretenne engem. Hányan értik, miről beszélek?

Talán azt kérdezed, hogy jó-jó, de mi köze ennek a házassághoz?

A házasság teljes egészében erről szól.

Mert mi is valójában a házasság célja?

Az, hogy átformálódjunk Krisztus képmására.

Ez a házasság célja.

Sokan vannak köztetek, akik csak úgy elszenvedik a házasságot. Azt mondod, hogy te és a feleséged egyáltalán nem illetek egymáshoz. Te teljesen más vagy, mint ő és a feleséged nem felel meg az elvárásaidnak. Te meg az övének nem. Azon töprengsz vajon az igazival házasodtál-e össze? Mert ez a házasság egyszerűen nem az, amire számítottál. Az a probléma, hogy hamis elképzelésed van a házasságról. A te házasságról alkotott elképzelésed Hollywoodból, a TV-ből és a mesékből származik és nem a Szentírásból. Megfigyeltétek már ezeket a társkereső szolgáltatásokat, ahová betelefonálsz és megismerhetsz egy olyan valakit, mint amilyen te vagy és találkozhatsz vele. Mi is történik ott valójában? Tudjátok, hogy mi ott a cél? „Találhatsz valakit, aki illik hozzád” Találhatsz valakit, aki olyan, mit te. Találhatsz valakit, aki ugyanazt szereti, mint te. Te szereted a pizzát, és ő is a pizzát szereti. Van macskád, és neki is vannak macskái. Találhatsz valakit, aki olyan, mint te. Ez azonban nem Isten akarata. Isten nagyon ritkán ad olyan társat, aki olyan, mint te. Miért van ez így? Azért, mert Isten utál téged? Mert azt akarja, hogy a te életed szörnyű legyen? Nem, hanem mert Neki egy magasabb célja van. Az Úr sokszor két olyan embert akar összeilleszteni, akik teljesen különbözőek és még csak nem is engedi, hogy ez kiderüljön, mielőtt összeházasodnak. Ez majdnem olyan, mintha a szemeid be lennének kötve. Miután megházasodtál, leveszi a kendőt a szemedről. És így kiáltasz fel: Mit tettem?! Isten azonban azt akarja, hogy olyan légy, mint Jézus Krisztus. Milyen különleges dolgokat csinál Jézus Krisztus? Mik azok a dolgok, amikről énekelünk? Az Ő kegyelméről, az Ő irgalmáról és az Ő feltétel nélküli szeretetéről. Valami nagyon fontos van ebben. Szeretnél olyan lenni, mint Jézus? Akkor kegyelmesnek és irgalmasnak kell lenned, és tele kell lenned feltétel nélküli szeretettel. Ezzel a három dologgal azonban van egy kis gond. Az irgalom az, amikor valakinek nem azt adod, amit valójában megérdemelne. Valaki rosszul bánik veled és annak ellenére jóval viszonzod azt. A kegyelem az, amikor valakinek olyan valamit adsz, amit ő nem érdemelt ki. A feltétel nélküli szeretet az, amikor akkor is szeretsz valakit, ha ő nem felel meg minden elvárásodnak. Most a férfiakról fogok beszélni, de ez ugyanúgy érvényes a nőkre is. Mielőtt megházasodnál, van egy kép a gondolataidban arról, hogy milyen nőt szeretnél. Egy tökéletes nőt. Te erre gondolsz, de van egy probléma. Ha létezne tökéletes nő, akkor az nem hozzád menne feleségül. Van egy elképzelésünk arról, hogy hogyan nézzen ki egy tökéletes nő, és van néhány tulajdonság, amihez feltétlenül ragaszkodunk. Mi azonban ennek ellenére egy olyan nőt veszünk feleségül, aki nem felel meg minden elvárásunknak. Legtöbbször pontosan azoknak az elvárásoknak nem felel meg, amik nekünk a legfontosabbak. Mit tesz Isten? Ez az egyetlen mód arra, hogy tanulj meg feltétel nélkül szeretni. Ehhez egy olyan nőt kell elvenni feleségül, aki nem felel meg minden elvárásodnak. Ugyanezt mondhatjuk a férjedre is. Ő sem felel meg minden elképzelésednek. Legtöbbször pont azoknak a feltételeknek nem felel meg, amik neked a legfontosabbak. Isten azonban pontosan ezt felhasználva tanít téged a feltétel nélküli szeretetre. A legcsodálatosabb Istenben az, hogy Ő nem azt adja, amit megérdemelnénk. Mi a poklot érdemeltük ki, Ő mégsem azt adja. Mi sem Őt, sem a Mennyet nem érdemeltük ki. Ennek ellenére mégis nekünk adta Krisztust. Isten annak ellenére szeret minket, hogy nem felelünk meg a feltételeknek. Akartok olyan lenni, mint Isten? Akartok „Isten-utánzók” lenni? Akartok olyan lenni, mint Jézus? Akkor nekem és nektek meg kell tanulnunk hasonlóan cselekedni. Házasságot kötünk, hogy megtanuljunk szeretni egy olyan személyt, aki nem felel meg minden elvárásunknak. Ők is házasságot kötnek velünk, pedig mi sem felelünk meg az ő elvárásaiknak. Ez azért van, hogy ők is tanuljanak meg Krisztushoz hasonlóvá válni. A legtöbb ember, aki házassági problémájával jön hozzám, azt mondja: „Már nem szeretem őt. Nem felel meg az elvárásaimnak.” Csak ránézek erre a férfira és azt mondom neki: „Tarts bűnbánatot! Bánd meg a magadnak- valóságot. Bánd meg az önközpontúságot. Mert őt nem csak akkor kell szeretned, ha megfelel az elvárásaidnak. Nem csak azért kell szeretned őt, mert romantikus gondolatai vannak. Neked azért kell szeretned őt, mert egyességet kötöttél Istennel, és mert olyan akarsz lenni, mint Krisztus.” Közelítsük meg ezt a dolgot egy másik szemszögből. Egy nagyon nehéz személlyel vagy házasságban. Úgy tűnik, hogy mindenben akadályoz téged. Esetleg az Urat sem akarja szolgálni. Esetleg boldogtalanná teszi az életed. Erre azt mondod, hogy hibát követtél el és el akarsz válni. Ennek a szenvedésnek semmi értelme nincs. Tévedsz! Minden azért történik így, hogy átformálódj Krisztus képmására. Azt kell eldöntened, hogy mi a legfontosabb számodra? Egy mesébe illő házasság, vagy, hogy Krisztushoz hasonlóvá válj. Egy másik dolog a házassággal és Isten szuverenitásával kapcsolatban, amit szeretném, ha megértenétek. A házasság egy elhívás. Én prédikálásra vagyok elhívva. Úgy hiszem, ha abbahagynám a prédikálást, Isten haragját vonnám magamra. Ez egy megváltozhatatlan és áthághatatlan elhívás. A házasságom is ilyen. A házasságom alapja a következő: Isten elhívott arra, hogy letegyem az életem az Ő lányáért, függetlenül attól, hogy mit kapok viszonzásként, vagy megfelel-e az elvárásaimnak vagy nem. Isten hívott el erre! Én engedelmes vagyok Istennek és mivel erre hívott el, ezért semmi kifogásom nem lehet, hogy ne szeressem őt. Ha azonban az én házasságom a feleségem tulajdonságain alapszik és ő csalódást okoz nekem, akkor lehetnek kifogásaim. Ő nem az a nő, akit akartam, ezért elhagyom. Nem felelt meg az elvárásaimnak, ezért én sem felelek meg az övének. Nem tisztel, ezért én sem tisztelem őt. Ha az én házasságom az ő viselkedésére épül, akkor én sosem lehetek Krisztushoz hasonló. Ha azonban a házasságom Isten megváltozhatatlan elhívásán alapszik, akkor nekem úgy kell viselkednem az életemben, mint ahogyan Krisztus viselkedne. Sokan közületek azt gondolják, hogy a házasság egy nagyon sivár és szomorú dolog. Itt lent a testvérünk már zsákban és hamuban tart bűnbánatot és már nem is akar megházasodni. De én nem azt mondtam, hogy ez a házasság tartalma, hanem azt, hogy ez az alapja. Szeretem a feleségem. Nagyon szép feleségem van. Szeretem a házasságom, de ezek egyik sem az alap. Ha a feleségem külseje holnap egy szörnyű baleset miatt megváltozna, akkor sem hagynám el, mert a mi kapcsolatunk nem arra épül, hogy ő hogyan néz ki; Isten örök elhívására és parancsára épül. Ha a feleségem külseje holnap egy szörnyű baleset miatt megváltozna és a szolgálatom nagy részét azért nem tudnám elvégezni, mert róla kell gondoskodnom, akkor az életemnek még mindig van értelme. Ebben az esetben az a feladatom, hogy gondoskodjak róla, mert ő nem tud gondoskodni magáról. Most azt kérded, hogy mi lesz a szolgálatommal? Nem a szolgálatom az elsődleges cél. Az elsődleges célom az, hogy Isten akaratát cselekedjem és Krisztus képmására formálódjak át; függetlenül attól, hogy a feleségem hogyan néz ki. Ha a feleségem egy kedves, csodálatos kis személy lenne, akkor Halleluja! De ha úgy viselkedne, mint egy haragos, megkeseredett asszony, akkor sem hagynám el. Nem fogok sírni azért, mert az életemnek semmi értelme nincs. Rá fogok jönni, hogy Isten ezt is felhasználja arra, hogy még jobban Krisztusra hasonlítsak. Ez az én házasságom alapja. Hadd beszéljek most a férfiakhoz. Van egy lányom. Ő a legszebb lány a világon. Ha valaki megpróbálna fájdalmat okozni neki, akkor megölném. (Néha nagyon Ó-szövetségi tudok lenni.) A teher-autómmal ütném el és közben Halleluját énekelnék, és aztán bűnbánatot tartanék a temetésén. Szeretem a lányom, és ha azt akarod, hogy a barátod legyek, akkor légy kedves a lányommal. Ha azonban azt akarod, hogy a rémálmoddá váljak, akkor bánj rosszul a lányommal. Ennyire szeretem őt. Kedves Testvérek Krisztusban. Ha házasok vagytok egy keresztyén nővel, akkor Isten egyik lányával vagytok házasok. A legrosszabb, amit tehettek, hogy rosszul bánjatok ezzel a nővel (rámutat egy jelenlévő nőre).  Ha elrontottad a szolgálatod, Isten irgalmas lesz hozzád. Ha nem minden nap tanulmányozod a Bibliát, Isten irgalmas lesz hozzád. Ha azonban az Ő lányát megsebzed, akkor van mitől félned. Leginkább a férfiakhoz szólok, mert övék a vezető szerep a házasságban és ezért nagymértékben meghatározzák a házasság minőségét. Lapozzunk az Efézusi levél 5. fejezet 21-23. verséhez:

„Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében. Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek.”

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 48
Tegnapi: 119
Heti: 367
Havi: 1 865
Össz.: 503 754

Látogatottság növelés
Oldal: HÁZASSÁG CÉLJA
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »