LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Ézs 13,1-22

Babilon elleni prófécia

 

 

„Jövendölés Babilonia ellen, a melyet látott Ésaiás, Ámós fia. Emeljetek zászlót kopasz hegyen, kiáltsatok nékik, kézzel intsetek, hogy bevonuljanak a fejedelmek kapuin! Én parancsoltam felszentelt vitézeimnek, és elhívtam erősimet haragomnak véghezvitelére, a kik én bennem büszkén örvendenek. Hah! zsibongás a hegyeken, mint nagy néptömegé; hah! összegyűlt népek országainak zúgása; a seregek Ura harczi sereget számlál. Jőnek messze földről, az égnek végéről, az Úr, és haragjának eszközei, elpusztítani mind az egész földet. Jajgassatok, mert közel van az Úrnak napja, mint pusztító hatalom jő a Mindenhatótól. Ezért megerőtlenülnek minden kezek, és elolvad minden embernek szíve; És megrémülnek, kínok és fájdalmak fogják el őket, és szenvednek, mint a szülőasszony; egyik a másikon csodálkozik, és arczuk lángba borul. Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényöket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti. És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom. Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál. Ezért az egeket megrendítem, és megindul helyéről a föld is, a seregek Urának búsulása miatt, és felgerjedett haragjának napján, És mint az űzött zerge, és mint a pásztor nélkül való nyáj, kiki népéhez tér meg, és kiki az ő földére fut; Valaki ott találtatik, átveretik, és valaki megfogatik, fegyver miatt hull el, Kisdedeiket szemök előtt zúzzák szét, házaikat elzsákmányolják, és feleségeiket megszeplősítik. Ímé, én feltámasztom ellenök a Médiabelieket, a kik ezüsttel nem gondolnak, és aranyban nem gyönyörködnek; Kézíveik szétzúznak ifjakat, és nem könyörülnek a méh gyümölcsén, a fiaknak nem irgalmaz szemök: És olyan lesz Babilon, a királyságok ékessége, a Khaldeusok dicsekvésének dísze, mint a hogyan elpusztítá Isten Sodomát és Gomorát; Nem ülik meg soha, és nem lakják nemzetségről nemzetségre, nem von sátort ott az arábiai, és pásztorok sem tanyáznak ott; Hanem vadak tanyáznak ott, és baglyok töltik be házaikat, és struczok laknak ott, és bakok szökdelnek ott; És vad ebek üvöltenek palotáikban, és mulató házaikban sakálok; és ideje nem sokára eljő, és napjai nem késnek.”

 

 

Bevezetés

Eddig, ahogy sorra vettük Ézsaiás könyvét, itt a 13. résztől egy sorozat prófécia következik a pogány nemzetek és városok ellen. A mostani részben és még a következő rész elején is Babilonról szól a prófécia. A Babilon elleni próféciáról én három szempontból szeretnék szólni. Röviden elmondanám azt a vonatkozását, hogy mint prófécia, szó szerint hogyan teljesedett be már kétszer, de még a legteljesebb beteljesedés hátra van a nagy nyomorúság idején. Az után arról szeretnék szólni, hogy ezek a próféciák hogyan mutatják be Istent. Végül harmadszor, hogy milyen személyesen nekünk szóló üzenete van ennek a próféciának.

 

Mi volt Babilon vétke?

Az első kérdés az, hogy mivel szolgált rá Babilon Isten haragjára. Azt olvastuk: „És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom” (11. vers). Isten nagyon jól tudja azt, hogy minden ember bűnben született, és bűnös. És most emberi szóval tudom csak kifejezni, elsősorban nem is a miatt haragszik, hogy az ember bűnösnek született, hanem a miatt, hogy az ember gőgös, és el sem ismeri, hogy bűnös, nem is keresi a megoldást, nem is érdekli az a megoldás, amit Isten adott az embernek, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűnökért. Kevélyen nem is törődik ezzel az ember, hanem megy a maga útján. No, Babilonban is ez a kevélység volt jellemző. De most, amikor Babilonról szól az Ige, gondoljunk arra az álomra, amit Isten Babilon nagy királyának, Nabukodonozornak mutatott. És ott egy hatalmas állóképet, egy szobrot látott, aminek a feje aranyból volt, és végül a lába, a lábujjai részint vasból, részint cserépből. Tudjuk, hogy a magyarázat szerint ezek az egymást követő világbirodalmak. És az egymást követő világbirodalmakban mindig ugyanez volt a probléma a birodalomnak a vezetőjétől kezdve az utolsó emberig mindenkinek Isten elsősorban azt rója fel, és azért haragszik, hogy gőgös, kevély, nem törődik Istennel, és nem törődik Istennek a gondolatával.

Nézzük meg nagyon röviden a Szentírásban azt, hogy Babilon már alapítása óta az Isten elleni lázadásban volt bűnös. A Mózes első könyvében olvasunk arról, hogy, hogy keletkezett Babilon. Elolvasok egyetlenegy verset csak ebből: „És mondának [az emberek egymásnak]: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén” (1Móz 11,4). Na, ez a gőg, így épül Babilon. Először is azért akarták ezt a tornyot építeni, hogy el ne széledjenek az egész földön. Hogyha valaki messzire elkerülne, messziről lássa azt, hogy ott a torony, és oda visszataláljon. Ez alapvetően Isten elleni lázadás, mert Isten azt mondta az embernek, hogy szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be az egész földet. És itt meg azt mondták az emberek: nem! Nem széledünk el, nem töltjük be a földet. Itt maradunk. Nem széjjel fogunk menni a földön, hanem fölfelé. A teteje ennek a toronynak érje az eget. És egy nagy nevet szerzünk magunknak. Ez gőg, és szembeszegülés Istennel.

Aztán ugyanebben a gőgben volt bűnös Nabukodonozor, és az ő birodalma alá tartozó babiloni birodalom, a Káldeusok. Nem ez az a nagyváros, amit én építettem? – mondta - Az én nevem dicsőségére, az én erőm által. És akkor jött a szózat az égből: neked szól, király, elvétetik tőled. És jött a megaláztatás.

 

A végidők Babilonja

De ugyanilyen lesz a végidőknek a Babilonja is. A Jelenések könyvének a 17-18. részben olvashatunk róla. És erről azért néhány szót mondanék, mert ebbe a korba kezdünk belejutni előttünk épül fel ez a végidőknek a Babilonja. Egy néhány verset elolvasok innen: „És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja. És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkozám, mikor látám őt. […] És az asszony, a melyet láttál, ama nagy város, a melynek királysága van a földnek királyain. […] És abban prófétáknak és szenteknek vére találtatott, és mindeneknek, a kik megölettek a földön” (Jel 17,5-6.18; 18,24). Tehát azt látjuk, hogy Babilon egy olyan szellemiséget képvisel, akik nem tűrik meg maguk között Jézus Krisztus bizonyságtevőit. Erre számíthatunk a közeljövőben. Vallásos embereket megtűrnek, de Jézus Krisztus igaz bizonyságtevőit nem fogják tűrni. Mert eleven tüske lesz az oldalukban. Erre számíthatunk.

Ugyanakkor egy másik jellemzője ennek a nagy Babilonnak az, amit olvasunk a 17. résznek a 18. versében: „És az asszony, a melyet láttál, ama nagy város, a melynek királysága van [Egy politikai hatalom] a földnek királyain. […] És siratják őt, és jajgatnak ő rajta a föld királyai, a kik vele paráználkodtak és dobzódtak, mikor az ő égésének füstjét látják. Nagy távol állva az ő kínjától való félelem miatt, mondván: Jaj! Jaj! Te nagy város, Babilon, te hatalmas város, hogy egy órában jött el ítéleted! A föld kalmárai is siratják és jajgatják őt, mert az ő árúikat immár senki nem veszi; [felsorolja az árukat] ... lovakat és kocsikat, és rabokat és emberek lelkeit” (Jel 17,18; 18,9-13). Tehát a politikai hatalom mellett egy nagy gazdasági hatalom is a kezében van: kereskedés, gazdagság, árubőség. Mit jelent tehát akkor a végidők nagy Babilonja? Az elvilágiasodott, és ezzel a világgal szövetkezett egyház, akik nem tűrik meg maguk között az igazat, Jézus Krisztus bizonyságtevőit, ugyanakkor a világgal összeszövetkezve meggazdagodnak, és még az emberek lelkeivel is kereskednek.

Nézzük meg most, hogy mit láthatunk ezekből Isten felől, Isten tulajdonságaiból. Két dolgot említenék meg. Először is azt, hogy Isten hosszan tűr és vár a megtérésre, még a Babilont alkotó emberek megtérésére is. Sokszor figyelmeztet. Nabukodonozor királyt is figyelmeztette előre. De amikor az ember nem akarja meghallani Isten figyelmeztetését, és Istennek a jósága nem indítja megtérésre, akkor Isten a végén szigorúan és igazságosan ítél. Ahogy meg van írva: „Istenből nem lehet gúnyt űzni”.

A másik, amit kiemelnék. A kevélység és a gőg az különösen nagyon utálatos bűn Isten előtt. Mert ismétlem, tudja Isten, hogy kik vagyunk, hogy porból vagyunk, hogy bűnben születtem, bűnben melengetett engem az én anyám. Nagyon jól tudja, és irgalommal és kegyelemmel fordul hozzánk. De mikor egy ember felfuvalkodik, és ezt el sem ismeri, és nem alázkodik meg, akkor ez a bűn olyan Isten előtt, amit feltétlenül büntetés és ítélet követ.

Mi a személyes üzenet a számunkra? Ebből következik: ne legyünk kevélyek, alázkodjunk meg Isten előtt. Ez a megalázkodás nem azt jelenti, hogy külsőleg, mint a káka, meghajtjuk a fejünket, halkan beszélünk, és olyan szavakat mondunk. Hanem azt jelenti a megalázkodás, hogy szívünkben ismerjük el, hogy bűnösök vagyunk, senkik vagyunk, kicsik vagyunk, egy lehelet az életünk, Isten pedig nagy, hatalmas. Az Ő kezében vagyunk mindenünkkel együtt, és ez az egész világ. És az alázat azt jelenti, hogy elfogadjuk, amit Ő mond, amit Ő tanácsol, amit Ő jónak lát.

Van egy másik személyes üzenet is a számunkra, amit így fejez ki Istennek az Igéje, amikor eljön Babilonnak a pusztulása, illetve mielőtt eljön a pusztulása: „És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból” (Jel 18,4). Ez már most nagyon időszerű üzenet. Ha ez készül a világban, hogy a vallásos világ összefonódik az istentelen világgal, hogy ebben az egyházak is szerepet játszanak, akkor én népem, én népem, fussatok ki belőle, mert egyszer késő lesz! Aki ottmarad, részesedni fog az Ő csapásaiban.

 

Mikor teljesül be a prófécia?

Nézzük a második kérdést: mikor lesz ennek a kijelentett ítéletnek az ideje a prófécia szerint? Kétszer már bekövetkezett Babilonon az ítélet, és most ami még előttünk van, a harmadik, az lesz a legszörnyűbb. Az első, ami bekövetkezett, az Krisztus előtt 689-ben volt, amikor Asszíria megsarcolta Babilont, és Szanhérib, Asszíria királya (erről a Szanhéribről szó van a Bibliában is), lerombolta Babilon városát, és a romjaira óriási mennyiségű vizet vezettetett, hogy még inkább tönkretegye az egész városnak még a romjait is. Ekkor beteljesedett az, amit olvastunk: „…vadak tanyáznak ott, baglyok töltik be házaikat, és struccok laknak ott, és bakok szökdelnek ott” (21. vers). Az új fordítás azt mondja, hogy: démonok szökdelnek, vad ebek üvöltenek palotáikban, és mulató házaikban sakálok. Itt mondja, hogy „…ideje nemsokára eljő, napjai nem késnek” (22. vers). Amikor Ézsaiás ezt a próféciát mondta, az ő idejében Asszíria volt a nagy világbirodalom, Asszíria akarta megtámadni Júdát és Jeruzsálemet. Asszíria Ézsaiás idejében fogságba vitte az északi tíz törzset. Övé volt a világ leghatalmasabb birodalma akkor, és ez az Asszír birodalom Szanhérib ideje alatt tönkretette Babilon városát. Nemsokára eljött, ahogy elmondta Ézsaiás ezt a próféciát.

Szanhéribnek is hamar vége lett, és a fiai később felépítették Babilont, de ötven év múlva már Babilon is hanyatlásnak indult. Ez alatt az ötven év alatt felépült, virágzásnak indult, Nabukodonozor lett az uralkodója, és mikor eltelt az ötven év, Krisztus előtt 539-ben véget vetettek a babiloni birodalomnak, a Dániel könyvéből tudjuk. Belsazár volt akkor a király, akinek megjelent a kézírás, és akkor törtek be a médek és a perzsák. (Dán 5.). Ekkor teljesedett be, amit olvastunk: „Ímé, én feltámasztom ellenök a Médiabelieket, a kik ezüsttel nem gondolnak, és aranyban nem gyönyörködnek” (17. vers). Ez azt jelenti, hogy ezeket arannyal meg ezüsttel nem lehetett megvesztegetni. Olyan harcosok voltak, akik nem voltak megvesztegethetők. Akik kegyetlenül teljesítették, ahogy a következőkben is itt van, hogy „Kézíveik szétzúznak ifjakat, nem könyörülnek a méh gyümölcsén…” (18. vers). Ez a másodszori beteljesedés.

A harmadszori, ami most előttünk van, ami az antikrisztusi korban, a nagy nyomorúság ideje alatt következik be. Tulajdonképpen az egész 13. részből ez cseng ki. Mert itt nagy apokaliptikus, egész világot megrendítő eseményekről lesz szó, és ugyanez fog történni a nagy nyomorúság ideje alatt. Nézzük meg: „Jajgassatok, mert közel van az Úrnak napja, [mi az Úr napja? A nagy nyomorúság ideje] mint pusztító hatalom jő a Mindenhatótól. […] Ezért az egeket megrendítem, és megindúl helyéről a föld is, a seregek Urának búsulása miatt, és felgerjedett haragjának napján. […] Nem ülik meg soha, és nem lakják nemzetségről nemzetségre, nem von sátort ott az arábiai, és pásztorok sem tanyáznak ott” (6., 13. és 20. vers). Két első pusztulás után újra felépült, de azt mondja, ennél az utolsónál soha többé nem fogják felépíteni Babilont. Az Úr napja, amikor kegyetlen és búsult haraggal pusztítja el, és akkor már nem csak Babilont, hanem ahogy a Jelenések könyvében le van írva, a földet. Ahol az ég csillagai, és csillagzatai is, ahogy olvassuk, hogy: „az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, sötét lesz a naptámadatkor a hold, a fényét nem tündökölteti, és meglátogatom a földön a bűnt. Az egész földön, a gonoszokon a vétküket, akkor megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom” (10-11. vers). Nem csak Babilonban, ez lesz a nagy nyomorúság ideje alatt is.

Mit látunk ezekből a próféciákból Isten felől? Először is ismét látjuk azt, hogy Isten érvényt szerez a tekintélyének, a nevének és a szentségének. Belőle nem lehet gúnyt űzni. Egy felfuvalkodott embernek sem, és egy felfuvalkodott birodalomnak sem. Meglátogatja a földön a bűnt. Másodszor azt látjuk Isten felől, hogy Isten nemcsak szeretet, nemcsak irgalmas és kegyelmes - az is! -, hanem a mi Istenünk tud haragudni is. És rettenetes dolog a haragvó élő Istennek a kezébe esni. A mi Istenünk megemésztő tűz is, ahogy ki van jelentve. Ilyen is az Isten.

 

Mi a személyes üzenete számunkra?

„És meglátogatom a földön a bűnt...” (11. vers). Mennyivel jobb elfogadni azt most, hogy helyettünk Jézus Krisztusban látogatta meg Isten a bűnt. A mi bűnünket is. Hogy Ő halt meg a mi bűnünk helyett, Őt büntette meg a mi bűneink helyett. És akik ezt gőgösen semmibe veszik, visszautasítják, azok szembe fogják magukat találni Istennek a haragjával. Akik az Úr jókedvének esztendejét, ami most még tart, elfecsérelik, nem törődnek vele, semmibe veszik, azok számára el fog jönni az Úr bosszúállásának a napja. Mert ez az antikrisztusi kor az Úr napja, ez az Ő bosszúállásának a napja lesz.

Másodszor ki szeretném emelni mint személyes üzenetet, hogy ma egy hete szó volt arról, hogy Isten milyen komolyan veszi a bűnt, hogy a bűnnek következménye van. Nem csak lesz, most is van a bűnnek következménye. Mert azok a dolgok, amik itt le vannak írva, pl. a 16. versben, hogy kisdedeiket szemök előtt zúzzák szét, házaikat elzsákmányolják, és feleségeiket megszeplősítik, átverik fegyverrel az embert, fegyver miatt elhull, kézíveik szétzúznak ifjakat, és nem könyörülnek a méh gyümölcsén, a fiaknak nem irgalmaz szemök. Ez most is megtörténik ott, ahol háborúk vannak. A mai háborúk is a bűnnek a következményei. Ez arra int bennünket, hogy tanuljuk meg Istent félni. Isten szerető Isten, Ő maga a szeretet. Irgalmas és kegyelmes. De azért Istennel szemben nem lehet csak úgy viselkedni, mintha pajtásunk lenne. Nem. Óriási különbség van a között, hogy Ő teremtő, hatalmas, mindenható, mi meg teremtmények vagyunk. Nem lehet visszaélni az Ő nagy szeretetével, hanem Istent meg kell tanulnunk félni.

Harmadszor, tanuljuk meg az embert is becsülni. Ez együtt szokott járni. Emlékszünk abban a példázatban, amit az Úr Jézus mondott az özvegyasszonyról, aki elment a hamis bíróhoz, és azt mondja a bíró, hogy én Istent nem félem, és embert nem becsülöm. Aki Istent nem féli, nem becsüli az embert sem. Na, most, hogyan van itt benne ebben az Igében? Nézzük meg: „Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofír kincsaranyánál” (12. vers). Az új fordítás azt mondja, hogy ritkábbá teszem az embert a színaranynál. Nincs ellentmondásban a kettő. Ez azt jelenti, hogy abban az időben, mikor eljön ez a nagy ítélet, az antikrisztusi korban oly sok ember meghal, nagyon kevés marad, ritka lesz. Amiből kevés van, ami ritka, az drága.

Most, testvérek, nem sok értéke van az emberek szemében a másik ember életének. Az aranynak, az ezüstnek, a gazdagságnak, a pénznek sokkal nagyobb értéke van. Zokszó nélkül lepuffantják a másikat. Zokszó nélkül kilakoltatják a házából, mindegy, legyél földönfutó, nem érdekli őket. Azt mondja Isten: nem féltek engem, és nem becsülitek a másik embert? Majd akkor eljön az idő, amikor ritkább lesz, mint az arany meg az ezüst, és nagy becsben lesz. Isten ezt megteszi, és Ő megteheti, mert „Ő öl és elevenít, sírba visz, és visszahoz.” Az ember ezt nem teheti meg. Mert az ember csak ölni tud, de nem tud eleveníteni. Sírba tud tenni, de nem tud visszahozni onnan. Ne kívánjuk, hogy Isten így állítsa vissza az embernek az értékét. Igaz ez kicsiben is, testvérek. Tudjuk magunkról is, így szokott lenni, akkor becsüli már a másikat, amikor nincs: a társát, a családját, a szomszédját, a gyerek a szülőt, amikor már nincs. Nem kell ezt megvárni. Addig is becsülhetjük, amíg van.

 

Az ítélet végrehajtói

A harmadik kérdés, amit ide hoznék, hogy kiket használ fel Isten az ítéletnek a végrehajtására. Erről olvastunk az első öt versben, meg egy néhány későbbi versben is. Világos, láttuk, hogy az első ítéletben Asszíriát használta fel Isten, a második ítéletben a médeket és a perzsákat. Ezen is érdekes elgondolkozni, hogy az asszír birodalom, ami egy hatalmas birodalom volt, szinte egyik napról a másikra semmivé lett. Szanhérib, akitől rettegett az egész föld, Jeruzsálem alá vonult, és Isten száznyolcvanötezer katonáját megölte egy éjszaka. Mikor hírt hallott, hazament, és akkor bement az istenének a templomába, és a két fia, Adramélek, és Szarézel megölte. Semmivé lett, széthullott a birodalom is. Utána feltámadt Babilon, és ez az arany fej, oly hatalmas birodalom volt, hogy úgy látszott, megdönthetetlen. Azt mondja Nabukodonozornak Isten, hogy olyan hatalmat kaptál tőlem, hogy akit akarsz, életben hagysz, akit akarsz, megölsz, senki meg nem foghatja a kezedet.

Az unokája már nem tudta megtartani a birodalmat. Igen, mert megmondta Isten: annak adom, akinek akarom. Olyan eszközt támaszt Isten, amilyet akar. A hatalmasokat megdönti, az alávalókat felmagasztalja. De azt nem tudjuk pontosan, hogy kik lesznek azok, akik végrehajtják Istennek ezt a legnagyobb pusztítását Babilonon is, meg az egész földön, ami ez a harmadik lesz, a nagy nyomorúság ideje alatt, az antikrisztusi korban. Egyet tudunk, nem csak emberek, angyalok is lesznek, akik ezeket végrehajtják. Azt olvassuk: „És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, a kinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. A ki kiáltott teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé…”  (Jel 18,1-2). Másik angyalról is olvasunk, aki egy nagy malomkőhöz hasonló óriási követ eldobott. Így vettetik el a nagy Babilon.

Ezt csak azért említem - most közbevetőleg -, mert kaptunk egy olyan kérdést, hogy: Mit jelentenek a hegyek szellemi értelemben a Bibliában? A hegyek nagyon sokszor szellemi hatalmakat jelentenek. Itt azt olvassuk: „Emeljetek zászlót kopasz hegyen [...] Hah! Zsibongás a hegyeken…” (2. és 4. vers). Itt először a szellemvilágban, az angyalok között viszi Isten végbe az Ő tervét. Aztán hozza az embereket is, egész népeket, egész nemzeteket. „Jőnek messze földről, az égnek végéről, az Úr, és haragjának eszközei […] Én parancsoltam felszentelt vitézeimnek, és elhívtam erősimet haragomnak véghezvitelére, a kik én bennem büszkén örvendenek” (5. és 3. vers). Akit akar, azt hív el az Úr, mert Ő Úr, és Ő Isten. Óriási nagy népmozgás lesz az antikrisztusi kor alatt. Nemcsak ezek a népek jönnek, akik jönnek pusztítani, hanem akiket pusztítanak, ott is hatalmas népvándorlás lesz. Elolvasom innen az Igéből: „És mint az űzött zerge, és mint a pásztor nélkűl való nyáj, kiki népéhez tér meg, és kiki az ő földére fut. Valaki ott találtatik, átveretik, és valaki megfogatik, fegyver miatt hull el” (14-15. vers).

Tehát, egyrészt jönnek a föld végéről hatalmas népek, seregek, másrészt pedig a nép egy másik része, mint az űzött zerge, mindenki fut haza az ő népéhez. Hát hogyhogy? Mit jelent ez, hogy mindenki fut haza, hát nem otthon vannak? Nem. Ez az antikrisztusi világbirodalomnak, a nagy Babilonnak, a nagy bábeli zűrzavarnak az egyik jellemvonása, hogy óriási nagy a népeknek a keveredése. És a népeknek ez a keveredése még tovább fog fokozódni. Ahogy Dániel látta Nabukodonozor álmában azt a nagy szobrot, és azt úgy magyarázta Isten meg Dánielnek, hogy az, hogy a lába ujja részint vas, részint cserép, ez azt jelenti, hogy emberi mag által vegyülnek össze. Új fordítás azt mondja, hogy házasság révén keverednek össze. Itt van, szemünk előtt látjuk. Jönnek Európába Kínából, Indiából, mindenfajta arab nép. Londonban már szinte több arab mecset van, mint amennyi keresztyén templom. Óriási nagy népkeveredés. Ez lesz egyrészt a gyengesége ennek az egész birodalomnak. De ez még fokozódni fog. Mikor majd előttünk is megnyílik az Európai Unió, rettenetes keveredés lesz.

 

Keveredés, zűrzavar

Testvérek, egyet erről nekünk, hívő embereknek tudnunk kell: ezt Isten előre látta, de ez nem az Isten akarata. Ő nem így gondolta a dolgot. Ez a Sátán, aki így csinálja ezt az óriási kutyulást és az óriási keveredést. Honnan lehet ezt tudni? Figyeljük meg, hogy csinálja a Sátán! Mikor még kevés ember volt, Noé özönvize után, meg amikor Ádámot megteremtette Isten, akkor azt mondta Isten: szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be az egész földet. Hajtsátok uralmatok alá az egész földet. Ekkor jött Babilon, a Bábel, amit felolvastam az előbb. Azt mondták: nem, mi nem megyünk széjjel az egész földre, mi tornyot építünk és nevet szerzünk magunknak, amelynek a teteje az eget érje. Később, mikor mégis elszaporodott a nép, és most, amikor már betöltötte az egész földet a nép, akkor Isten egy új rendelkezést hozott. Tudjuk, mi ez az új rendelkezés? Megszabta a népek határait. Felolvasom két helyről is az Igéből: „És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait” (ApCsel 17,26). „Emlékezzél meg az ős időkről; gondoljátok el annyi nemzedék éveit! Kérdezd meg atyádat és megjelenti néked, a te véneidet és megmondják néked! Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek [figyeljük? Isten kiosztotta a népeknek az örökséget. Minden népnek a maga helyét, a maga földjén.]; mikor szétválasztá az ember fiait: megszabta a népek határait…” (5Móz 32,7-8).

Akkor mit csinál az ördög? Kutyuljuk össze különféle elvekkel; liberalizmus, meg emberi jog, meg szabadság. Ezek mind ilyen légből kapott bolondságok, tulajdonképpen. Mind csak azt igyekszik leplezni, hogy te Isten ellen lázadsz. És aki pedig be akarja az Istennek a szavát tölteni, akkor arra meg rásütik, te véded a saját népedet, vagy hogy te milyen elmaradt ember vagy reakciós ember vagy. Szóval, ez a szellemiség van ebben a világban. És amikor még ebben az évben oda fogunk érni, egyértelmű nyomás lesz szinte az embereken, hogy menjenek mindenfele az egész világba. Keveredjen össze minden! De amikor majd jön a vész, akkor érzi meg az ember, hogy gyökértelen. Nincs ismerősöm, nincs, akiben bízhatnék, mindenki ellenségem, mindenki gyanús. És akkor mindenki fut haza, vagy futna, de hol van a haza?

Itt van számunkra egy nagy személyes üzenet, testvérek. Itt már a prófécia, meg a személyes üzenet, meg a jelen, teljesen összefolyik. Majd ha májusban kinyílik a határ, én nem ajánlom egyetlenegy hívő embernek sem (a nem hívőnek sem, de azok úgysem hallgatnak Isten Igéjére), Isten nem ajánlja, hogy most kerekedj fel, és menj vállalj munkát Németországban, erre, arra, amarra, telepedj le ott a családoddal, vidd ki a gyerekeidet, keveredj össze! Nem. Itt kell boldogulnunk. És tudunk is, mert ezt jelölte ki Isten a mi számunkra. Itt maradjunk. Lehet, hogy anyagilag rosszabb lesz, de szellemileg, erkölcsileg, és Isten gyermekeinek az Úrral való viszonyában ez lesz az egyetlen helyes és járható út.

Összefoglalva testvérek, csak egy néhány gondolatot még. Milyen hát a mi Urunk, Istenünk? Látszik ebből a részből, és szó szerint is olvastuk a 6. vers végén, hogy Ő Mindenható. Mint pusztító hatalom jő a Mindenható. A mi Istenünk Mindenható. Most ezt szeretném hangsúlyozni, mert ez az igerész ezt hangsúlyozza. Ő az Úr, és ha Úr, akkor uralkodik, kezében van a kormánypálca. Itt az események nem véletlenül mennek. Ő az Úr, és uralkodik. Így olvassuk a 9. versben, hogy ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással. Ő az Úr. Eljött az Ő napja. A mi Istenünk, harmadszorra, szent. 11. vers, meglátogatom a földön a bűnt, a gonoszságot, a kevélységet, a gőgösséget. Szent. És a negyedik, amit ki szeretnék emelni, megbízható, kimondott szavának mindig érvényt szerez, nem mond olyat, amit be nem teljesít.

 

Befejezés

Mi a mi számunkra az üzenet, összefoglalva?

Először is legyünk alázatosak.

Másodszor: használjuk ki az Úr jókedvének esztendejét, amíg még igen nagy a hosszútűrése, kegyelme, jósága. Mert vége lesz, és jön az Úr bosszúállásának a napja.

Harmadszor, tanuljuk meg félni Istent. Nagyobb tisztelettel, nagyobb félelemmel, nagyobb áhítattal, alázattal, kisebbnek látni jóval magunkat, és sokkal nagyobbnak Őt. Úgy tekinteni rá. Végül, maradjunk meg itt országunk és népünk között, ahova Isten helyezett bennünket, ahol Ő megszabta a mi határainkat.

Ámen.

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 303
Tegnapi: 265
Heti: 870
Havi: 5 045
Össz.: 500 949

Látogatottság növelés
Oldal: PRÓFÉCIA BABILON
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »