LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

 

A legveszélyesebb személyek a mai keresztyénségben (mint Jézus idejében is) azok a
farizeusok, akiknek minden tanításuk helyes és a„szentséget” hirdetik. A „szentségük” azonban
egy törvényeken és szabályokon alapuló „szentség”, de az„ igazságosságukból” hiányzik a “Szent Szellem öröme és békessége”
(Róma 14:17).
 
Az ilyen ember azért veszélyes, mert egy hamis szentségre vezetheti a keresztyéneket.
Fontos tehát, hogy megértsük a farizeusság jellemzőit. Nem sok feljegyzés van a
Heródes pártiak és a szadduceusok jellemzőiről azonkívül, amit már említettem.
Amikor azonban a farizeusokhoz jutunk, nagyon sok leírás van róluk az evangéliumokban. Isten ezért azt akarja, hogy részletesen tanulmányozzuk a farizeusság ismertető jegyeit.
 
A farizeusság szelleme szöges ellentétben áll Krisztus szellemével. Ezért nagyon komoly dologról van szó. Ahogyan nem szeretnénk, hogy a pokol szelleméből lenne bennünk egy csepp is, ugyanúgy nem szeretnénk, ha a farizeusság szelleméből is lenne bennünk egy csepp.
 
Isten áldásának elsődleges jele, hogy a Szent Szellem világosságot ad nekünk ebben a
kérdésben. Ha előrehaladásunkban nem nyerünk folyamatosan világosságot az életünkben lévő nem keresztyén területekről, akkor valójában nem vagyunk Isten áldásában. Az egészség és a jólét
 nem Isten áldásának a jele, mert sokkal több   hitetlen rendelkezik mindkettővel, mint a legtöbb hívő.
 
Az ember azt nézi, ami szeme előtt
van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.”
(1 Sámuel 16:7)
 
Amit egyes hívők gondolnak
a szellemi állapotukról, annak nincs értéke Isten előtt. Ő a gondolatainkat, az
indíttatásainkat és a viselkedésünket nézi. Ne akarj magadnak dicsőséget szerezni az
emberek előtt, ha a szíved tisztátalan.
 
A farizeusok szellemileg vakok
Jézus azt mondta róluk, hogy
“a vakoknak vak vezetői”
(Máté 15:14).
 
A farizeusok nagy ismerői a Bibliának, de szellemileg vakok és nincs kijelentésük a
szellemi valóságról. Ezért amikor ezek a vak emberek más vak embereket vezetnek,
Jézus erre a következőt mondta:
„ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe (pokolba) esnek.”
(Máté 15:14)
 

 Olvasd el:

https://keskenyut.files.wordpress.com/2016/05/a-farizeussc3a1g-c3b6tven-ismertetc591-jegye1.pdf

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 49
Tegnapi: 77
Heti: 249
Havi: 1 747
Össz.: 503 636

Látogatottság növelés
Oldal: FARIZEUSOK
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »