LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

A hit a szeretet által működik

Ha mélységében akarjuk tanulmányozni Isten szeretetét, János első levelével kell kezdenünk. Jánost a szeretet apostolának is nevezik. Az első fejezetben elmondja, miért írta a levelet: hogy közösségbe kerüljünk Istennel az Atyával és az Ô Fiával, Jézus Krisztussal. Isten szeretetének felfedezése nélkül soha nem kerülhetünk vele szoros közösségbe és egységbe. Mindig indokolatlan istenfélelem lesz bennünk, amíg nem vesszük tudomásul, hogy Isten szeret minket.

Nézzük az 1 János 4:15-16-ot. A ki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben. És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. Ez a válasz Jézus imájára, amelyet a János 17-ben mondott. Azért imádkozott, hogy az Atya iránta érzett szeretete legyen bennünk is. “...hogy az a szeretet legyen ő bennük, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek” (János 17:26). Isten a szeretet, és a szeretet Isten, így hát, aki szeretetben lakozik, az Istenben lakozik és Isten őbenne.

A következőkben egy prófétikus kijelentést mutatok, amelyet egy olyan összejövetelen kaptunk, amikor Isten szeretetével foglalkoztunk.

“Felejtsétek el - mondja Isten -, hogy a szeretet csak egy üres formaság. A szeretet nem üres formaság, és nem is egy elmeállapot, hanem maga a valóság. Én vagyok a szeretet. Amikor a szeretetről beszéltek - mondja az Úr -, nem érzelemről szóltok; nem olyasmiről, ami valamilyen állapotban van; egy létező, élő személyről beszéltek: rólam. Amikor szeretetről beszéltek - mondja a Kedvesség Szelleme - mindenről beszéltek, ami én vagyok, amit tenni tudok, ami valaha voltam, és ami valaha is leszek.”

Egy nap Isten Szelleme azt mondta nekem: “Nem értetted meg a szándékomat, amikor azt mondom fordítsd oda a másik orcádat is. Ha a szeretetemet hittel viszonzod, a tökéletességig fejlesztheted magadban az erőmet és a szeretetemet, és én mindenkor megvédelek.”

Amikor Jézus azt mondta: “Fordítsd oda a másik orcádat is”, nem azt akarta, hogy jól megverjenek, hanem, hogy járj Isten szeretetében, méghozzá olyan erővel, hogy amikor odafordítod a másik orcádat, az ellenséged ne tudjon megütni! Nézzük meg az 1 János 5:18-at: “...aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.” Ez a legnagyobb bizonyság a szeretetről a fizikai valóságban. Isten soha nem kérte tőlünk, hogy levágásra szánt bárányok legyünk. Jézus volt Isten báránya, ő vágattatott le helyettünk.

Ha félreértjük a szándékát, azzal odahajtjuk fejünket a guillotin alá, és hagyjuk hogy a Sátán leüsse. Az Ige nem mondja, hogy szolgáltassuk ki és rendeljük alá magunkat a Sátánnak, hanem, hogy: “álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek” (Jakab 4:7). Azonban az ellenállásról alkotott fogalmaink fókuszában a természetes és fizikai valóság birodalma áll. Nem fizikai küzdelemben állunk a Sátánnal. A Sátán szellemi lény; ezért szellemi fegyverekkel is kell harcolnunk ellene. “Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem, erősek az Istennek erősségek lerontására” (2 Kor. 10:4). Ezek az erősségek nem emberi eredetűek. “Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban lakoznak” (Efézus 6:12). Ha egyszer gátat vetsz a Sátán működésének, nem lesz többé bajod az emberekkel.

Látványos illusztrációját adja ennek Jézus reakciója, amikor tudomást szerez Bemerítő János meggyilkolásáról. Tudjuk, hogy Jézus és János a fizikai világban rokonok voltak: unokatestvérek, de a kapcsolatuk sokkal mélyebb volt a pusztán vérségi rokonságnál. János volt az egyetlen ember abban az időben, aki tudta, hogy Jézus a Messiás. Ő volt az egyetlen ember, aki a Szent Szellem erejében, hatalmában járt és prófétai hivatalt töltött be Jézus földi szolgálata idején. Ôk ketten szolgálati rokonságban és kapcsolatban voltak egymással.

Később Jánost brutálisan meggyilkolták. Amikor Jézus tudomására jutott János halála, elment a pusztába, hogy egyedül lehessen; de az emberek utána mentek. Szerették volna megtapasztalni a képességeit. “És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná ôket, és azoknak betegeit meggyógyítá.” (Máté 14:14) Amikor meglátta ôket megindította a könyörület - de nem a könyörület érzése, hanem Maga a Könyörület.

A Könyörület így szólt: “Menjetek, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek”. A Könyörület ezt mondta: “Vessétek a kezeteket a betegekre és meggyógyulnak.” A Könyörület mondta Jézusnak, hogy gyógyítsa meg a betegeket és mentse meg az elveszetteket.

A Könyörület nyilvánult meg abban, ahogy Jézus a kezét a betegekre helyezte a pusztában. Nem Heródes volt Jézus ellensége, hanem a Sátán. Jézus elégtételt vett János haláláért, de nem természetes módon, hanem szellemben. Nem az öklével küzdött Heródes ellen. A szellem birodalmában, a hit és a szeretet világában válaszolt. Igazi ellenségét, a Sátánt támadta meg azzal, hogy meggyógyította a betegeket!

Hogy megértsétek ezeket a dolgokat, meg kell értenetek Isten motívumait. Isten nem azt akarja, hogy mi legyünk a világ bűnbakjai. Nem azért teremtettünk, hogy szellemi lábtörlôk legyünk, amelybe a Sátán beletörölheti a lábát. Isten olyan helyzetbe akar hozni minket, hogy soha se kelljen kudarcot vallanunk. Mennyire szeretnénk nulla kudarc rátával élni. És meg is tehetjük! Egyetlen módja van: a szeretet. A Biblia azt mondja, a szeretet soha sem vall kudarcot.

Nézzük meg ismét az 1 János 5:18-at. “Tudjuk, hogy valaki Istentôl született, nem vétkezik...” Ez nem azt jelenti, hogy ha vétkeztél, nem Istentôl születtél. Azt jelenti, hogy nem vagy gyakorlott bűnös, nem azt keresed, hogyan vétkezhetnél, hanem minden tőled telhetőt megteszel azért, hogy távol tartsd magadtól a bűnt. Aki a szeretet által született, nem vétkezik. Egy lépésnyi eltávolodás a szeretettől, egy lépés közeledés a bűnhöz.

A vers második része így szól: “...hanem, aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.” Aki Istentől született, az a a szeretettől született. Ha szeretetben jár, belenevethet a Sátán képébe. A Sátán nem árthat neked, ha szeretetben jársz.

Istennek van egy szellemi kapszulája, amely akkor lép működésbe, amikor közösséged van az Igével és engeded, hogy Isten szolgáljon. Isten, a Szelleme által köréd építi ezt a kapszulát és megvéd mindentől, ami a külvilágban történik. Ha az Igével jársz, minden időben védelmet kapsz a gonosszal szemben, akinek nem lesz módja elérni téged. A kapszula a hit védő pajzsa. “Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” (Róma lev. 10:17).

A hit a szeretet által működik. A Biblia azt mondja az Efézus 6:16-ban, hogy a hit megoltja a gonosz minden tüzes nyilát - nem csak néhányat, mindet! Amikor ezt először hallottam Kenneth Hagin testvéremtől, igen nagy izgalomba jöttem. A Sátánhoz beszélt és ezt mondta: “Sátán, az én házam népe tiltott terület a számodra!” Mintha kihelyezett volna egy plakátot a szellemvilágban: “Tiltott terület! Sátán ez neked szól!” Dicsőség az Úrnak! Mindig azt gondoltam, hogy a Sátánnak kulcsa van a házam hátsó bejáratához, és azon át jön-megy, kénye kedve szerint. És akkor rájöttem, hogy mint hívőnek, hatalmam van felette.

forrás:

http://mindenlehetseges.shp.hu/hpc/web.php?a=mindenlehetseges&o=kenneth_copeland:_isten_szeretetenek_birodalma_1Bux

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 156
Tegnapi: 119
Heti: 475
Havi: 1 973
Össz.: 503 862

Látogatottság növelés
Oldal: A HIT
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »