LÉLEK-BARÁT

“Szellemben és igazságban” – T. Austin-Sparks

Nem túlzás azt mondani, hogy a Jézus száját elhagyó legrövidebb mondás is mélységet, értéket és döntő jelentőségű, kimeríthetetlen tartalmat hordoz. A fenti mondatrész jó példa erre. Az első rész – ennek szövegösszefüggéseit figyelembe véve – azt szolgálta, hogy jelezze egy régóta fennálló és mély gyökerekkel rendelkező hagyomány megváltoztatását. Egy rendszer, egy régóta fennálló és mély gyökerekkel rendelkező hagyomány bármely részének megkérdőjelezése a legtöbb emberben szenvedélyt és halálos dühöt és egy egész nemzet ellenállását váltja ki, ami szétterjed az egész világon. A Biblia, amiben ez a kifejezés is előfordul, szinte tele van ilyen nagy ellentmondásokkal. A szavak nem csupán az átmenetet jelzik egy hosszú ideig fennálló rendszerből egy attól teljesen különböző másik rendszerbe, hanem egyenesen a helyzet lényegét érintik, ami annyira felizgatja és aggodalommal tölti el ma a keresztyénséget, mint korábban még soha. A ’keresztyénség’ mindent magában foglal, amit a ’keresztyénség’ névbe beleérthetünk, ami a mostani időkben sok részét és különféle szempontjait tekintve teljesen megváltozott egy olyan sürgető szükség hatására, ami meg akarja menteni az igazi életet, és megtalálni az igazi egység útját.

A keresztyénség ideje alatt soha korábban olyan sokszor, olyan gyakran és olyan komolysággal nem ejtették ki a ’Gyülekezet’ szót a ’keresztyénség’ berkein belül. A legnagyobbtól a legkisebb közösségig a ’Gyülekezet’ és annak egysége összejövetelek, konferenciák, tanácskozások, bizottsági ülések témája. Mindez egy mély és komoly nyugtalanságot árul el, mint az bármi esetében igaz, amikor a dolgok nincsenek rendben.

Az, amit ’keresztyénségnek’ és ’gyülekezetnek’ hívunk, az egy éppen olyan megmerevedett, meggyökeresedett és bevett hagyomány, intézmény és rendszer lett, mint valaha a judaizmus volt, ezért ezt sem lesz könnyebb alapjaiban megváltoztatni, mint az a judaizmus esetében volt. Felszínes módosítások tehetők és vannak is ilyenek, azért a változásért viszont, amely az egész probléma valódi megoldásához vezet, nagyon komoly árat kell fizetni. Nagyon is lehetséges, hogy ugyanúgy, mint az Úr Jézus idejében, az ehhez nélkülözhetetlen világosság csak keveseknek adatik meg, mert Isten tudja, hogy a többség soha nem lenne hajlandó megfizetni ennek a változásnak az árát. Lehet, hogy – mint a régi időkben – csak egy „maradék” jut el Isten válaszának megismeréséig, és ők eleget fognak tenni a követelményeknek, bármibe kerüljön is nekik.

Ezért nem táplálhatunk túlzott reményeket mindazzal kapcsolatban, ami meg fog történni. Lehet, hogy széles körben zavarokat fog okozni, amit Isten szuverén beavatkozása révén az „embereknek a szív szerinti szétválasztásával” tesz. A megrostálás végeredményét jelentő szétválasztás jó lehetőség arra, hogy megvizsgáljuk a különböző elgondolásokat, hogy valójában mi is a Gyülekezet.

Az idők folyamán az ’Egyház’ szó valahogyan egyre inkább épülettel és valami szerkezethez (struktúrához) kapcsolódott, ezért most ez az általánosan használt szó az ilyen helyekre. Ezt használják az emberek fizikai testéből álló gyülekezeteire is. Néha olyan értelemben is használják, hogy azzal határozzák meg az emberek egész világra kiterjedő testét, amit összefoglalóan ‘keresztyénségnek’ hívnak. Sok felekezeti ’gyülekezet’ van mindenfelé, amiknek a száma megszámlálhatatlan. A szétválasztás jelenthet egy olyan felismerést számunkra, hogy az igazi Gyülekezet nem emberi testek összessége: nem egy olyan társaság, amit egy elnevezés vagy egy hitvallás, azaz meggyőződések sora kapcsol össze, ami meghatározott ’Újszövetségi Rend’ és gyakorlat szerint jött létre. Mindezek külsőségek, testiesek, múlandó dolgok, anyagi jellegűek, stb. és meg fognak szűnni, mint ahogyan ez megtörtént sok helyen a történelem során, és meg fog történni az üldözés hatására a világ sok területén.

Az anyagot, a helyeket, a fizikális dolgokat félretéve az igazi Gyülekezet (Egyház) azonban nem egy mesterséges dolog; csak egy van belőle és nem sok és nem megosztott. A János 4.23 szavaiban (a szövegkörnyezetet is beleérte) Jézus sokkal többet mond erről, ami nem egyszerűen csak egy állítás. Pontosan meghatározza a Gyülekezetet minden részletét tekintve. Ellentmondást nem tűrő módon elutasította Jeruzsálemet és annak Templomát, a Gerizim-hegyet Samáriában és minden azokhoz hasonló rendszert, és kihirdette azt az egyetlen elvet, ami meghatározza és minősíti az igazi Gyülekezetet. Ha olyan komolyan vesszük Jézust, mint ahogyan halljuk Őt beszélni János evangéliumában, akkor épületek (bármennyire díszesek és pompásak is), vallásos emberek gyülekezetei (bármilyen óriásiak és nagy hagyománnyal rendelkeznek is), bármiféle rendszerek (bármennyire is használja Isten azokat szuverén módon) nem az igaz Gyülekezet! Sok dolog van ebben a felsorolásban, amikről azt gondoljuk, hogy szükségesek és a Gyülekezethez tartozó dolgok, de valójában nem azok. A lényeg az, hogy amikor egy ember vagy emberek Istennel járnak, az út kívülről befelé vezet és olyan sok külsőség, amit korábban az emberek olyan fontosnak gondoltak, valójában elveszti jelentőségét, mert a szellemi valóság nem igényel olyan sok egyházi külsőséget és kelléket. Mi volt tehát a lényeg és az alap, amire Krisztus leredukálta a Gyülekezetet leválasztva arról minden felesleges dolgot? – megtalálva a választ minden megosztottságra, és ezzel együtt az igaz és örök egység titkára.

Figyeljük meg, hogy az „imádat” egész kérdése a helyekkel és a régi rendszerrel volt kapcsolatos, amit Jézus a János 4.23-ban leredukált a “szellemben és igazságban” kérdésére. Mit is mondott valójában? Egy nehezen érthető kifejezés használatakor számíthatunk rá, hogy az azt követő rész bőséges magyarázattal fog szolgálni arra. A Gyülekezet a szellemi emberek közössége.

Itt csupán arról van szó, amit Jézus olyan hangsúlyozottan és ellentmondást nem tűrő hangon mondott Nikodémusznak. “Bizony, bizony” – “a legőszintébben” – “mondom.” Emlékezzünk rá, hogy ki volt Nikodémusz és mit képviselt, amire Jézus nyomatékosan kijelentette neki, hogy a Menny Királyságán kívül van, és minden vallásossága, hagyománya és jóhiszeműsége ellenére sem léphet be oda; az ajtó gyorsan bezárul a hozzá hasonlók előtt. Az igény és elvárás, amit Jézus – ellentmondást nem tűrő módon – állított az volt, hogy valaminek meg kellene történnie, ami egy új élet kezdete lenne mindenütt, mint egy újjászületett tagja egy új és teljesen más pályának, szférának és nemzetnek.

Nikodémusz zavarát látva Jézus megmagyarázta, hogy nem a fizikai test kérdéséről van szó, mint azt máshol is kijelentette, hogy “test és vér nem örökölheti Isten Királyságát.” Ezért a Királyság, vagy a Gyülekezet alapvetően nem vallásos fizikai testek sokasága. Ott van még az is, hogy “neked” szükséges „felülről születni”, „szellemtől születni”, ellentétben “azzal, ami testtől születik”. Mit jelent az, hogy – Isten és a Menny Királyságában – nincs helye azoknak, akik újjá nem születnek? Mit jelent az, hogy az Istennel való közösség nem jelent életet, amíg újjá nem születik valaki? Jézus és az Újszövetség válasza is egyben az igazi keresztyénségre, hogy az ember szelleme, a “szív belső embere”, a “mi belső emberünk”, mint egy azonosító, újjá legyen születve. Amikor az ember szelleme azonosul azzal, az nem csak annyit jelent, hogy egy emberről azt mondjuk: ‘Neki szép, kellemes szelleme van’. Ez elvont lenne. A szellem az emberben az a lényeges belső mag, egy olyan a rendből, ami a Menny Királyságához tartozik és az minden más rendtől eltér. Az, mint Jézus mondta, egyedül és közvetlenül az Isten Szelleme munkájának eredménye, és lényegesen különbözik minden más vallásos rendtől.

Ne felejtsük el, hogy a Gyülekezet az ilyen szellemi emberek organikus egysége és kizárólag az ilyeneké. A Gyülekezet – a létezését tekintve – sosem lesz bármiben és bárhol több vagy kevesebb, mint azoknak a szellemi embereknek a szellemi nagysága, ami – Istennel – a Szent Szellem meghatározott működése által jön létre; nem szentségek segítségével, vagy bármi más külsőleges dolog segítségével, hanem csak Isteni jóváhagyás, Istentől való cselekedet által. A szentségek nem szellemiek, hanem múlandók és szimbolikusak. A vezérigénk szövegösszefüggése alapján “Isten Szellem”; azaz természet és nem elsősorban hajlam, hanem a lét egy formája, a lét lényegi rendje. Amikor Jézus arról beszél, hogy az Istennel való kapcsolatot, közösséget, azonosságot hangsúlyozza, az csak abban az esetben lehetséges, amikor az ember – Isteni cselekedet által – alapvetően és lényegében egy szellemileg újjászületett teremtéssé válik; amit Pál így határozott meg: “szellemi ember”. A Gyülekezet – helyileg és egyetemes értelemben – sosem lesz tökéletesebb, mint az azt alkotó szellemi emberek. Az épületek és az óemberi testek el fognak múlni. “Az igaz embereknek a szelleme válik tökéletessé”, amik “nem kézzel csinált” testet fognak magukra ölteni, hanem az újjászületett szellemhez hasonlóan „egy felülről származó – romolhatatlan – testet”. (Zsidó 12:23 és 1 Kor. 15.)

Isten, mint “szellemi Atyánk nevelésének középpontjában a “fenyítés” áll.  (Zsidó 12:9).

Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-e a lelkek Atyjának, és élünk!

A Gyülekezet szellemi születéssel kezdődött. Szellemi születések többszöröződése (a) és (b) a szellemi emberek növekedése által növekszik.

Az egyetlen látható Gyülekezet – Krisztus jelleme személyekben. A testek lényeges közvetítő közegek. Nem test nélküli – gondolkodó – szellemi lények vagyunk és nem a miszticizmus birodalmához tartozunk. A szellemi élet egy lényeges megtapasztalás, mert minden testi életünk gyakorlati megtapasztalásán keresztül szellemileg fejlődünk. Annak ellenére, hogy testben élünk, olyan ’edények’ vagyunk, ’amikben szenvedünk’. Nem fogadjuk el a „Keresztyén Tudomány” álláspontját, hogy az “anyag a leggonoszabb érzéki csalódás”.

Időt kell fordítanunk rá, hogy ezt a fontos kérdést nagyon egyértelműen tisztázzuk, mert különben könnyű lesz minket félrevezetni; és úgy tűnhet, hogy valójában el akarjuk szellemiesíteni a Gyülekezetet. A keresztyén emberek fizikai teste nagyon lényeges a Gyülekezet szempontjából, ezért gyakorlati célból meg kell erősíteniük magukat, mint az önkifejezés és jelenlét közvetítő eszközét ebben a világban. Nem is kell mondanunk, hogy nagyon abszurd lenne úgy gondolni a Gyülekezetre, mint sok test nélküli szellemre. Ugyanez igaz a helyre is. A Gyülekezet nem egy mindenhol jelen lévő szellem, még akkor sem, ha a Szent Szellem vezeti, aki mindenhol jelen van. Mi azt mondjuk – és hisszük, hogy az Újszövetség ezt tanítja – , hogy belül a szükséges fizikai és testi ‘templomok’ mögött a Gyülekezet az újjászületett emberek szelleme által jön létre, akiknek a szellemében az örök élet Isteni ajándéka Jézus Krisztusban lakozást vesz újjászületés által. Ez az örökkévaló Gyülekezet. A fizikai testek elsőbbséget adnak “az Ő dicsőséges testéhez hasonló” szellemi testeknek (Fil. 3:21) és a gyülekezetek fizikai helyei végső soron feleslegessé válnak, mint az Újszövetség első generációja idején és azt követő időkben. A Gyülekezet múlandó házai előbb utóbb megszűnnek, de az „igaz emberek szellemeinek” (Zsidó 12:23) szellemi valósága, az igaz gyülekezet meg fog maradni.

Ahhoz, hogy meglássuk és megértsük a Gyülekezetnek ezt az igazi természetét rendelkezni kell számos életfunkcióval. Ez rá fog világítani sok általános és uralkodó téves kifejezésmódra a Gyülekezettel kapcsolatban – olyan, mint pld. ‘csatlakozás a Gyülekezethez”: hívás, korlátozás, csábítás, vagy bármi más kifelé irányuló törekvés. A Gyülekezetről való gondolkozásunkban és beszédünkben fellelhető megtévesztésért sok ember szemében és gondolkozásában nagymértékben felelősek azok a megtévesztések, amik ma a történelmi ‘egyházakban’ jelen vannak. Nagyon megtévesztő. A Gyülekezet nem egy „vegyes valami”, amihez „csatlakozni” lehet, hanem annál sokkal több: egy igazi család. Az egy szellemi azonosság, amibe bele kell születni az Atya Isten nemzése és a Szent Szellemtől való születés által.

Ha megismerjük, hogy mi is a Gyülekezet valójában annak hatásaként meg fog oldódni az egység összes problémája. Az egység az Újszövetség szerint elsődlegesen és alapvetően nem gondolkozásbeli és nem is érzelmi, hanem szellemi egység – “Egy Szellem”. Az elme nem képes megragadni minden igazságot, a szellem azonban bizonyosan tudhatja, hogy az igaz. Az elme nem képes meghatározni egy hibát, de a szellem – a jelenlévő Szent Szellem által – érzékeli, hogy valami hamis van az állításban. Ezért van az, hogy az igazi Gyülekezet garanciát és védelmet jelent.

Amit hangsúlyozni szeretnék, abban van egy magyarázat egy másik nagy fejtörést igénylő dologra is. Péter, János és Pál életükben mind látták a velük kapcsolatban lévő gyülekezetek helyzetének nagy hanyatlását. Ázsiában mind elfordultak Páltól. Péter is sok mindent látott, ami határozott és hittel teljes szavakkal töltötte meg az írását. János a hanyatlás mindazon elemeit látta, amiről a Jelenések könyvében írt. Ezek az emberek azt is tudták, hogy a halálukat Krisztus ellenségei fogják okozni. A kilátás gyászos és mély csalódást okozó volt minden emberi szempontból. A Gyülekezet látszólag le volt rombolva és az életük munkája tönkretéve. A látszat számunkra is ezt mutatja. Ezek az emberek mégis szellemi győztesek voltak és megőrizték tekintélyüket az utolsó pillanatig. Miért? Valójában azért, mert tudták, hogy a Gyülekezet és az a munka, amit elvégeztek valamint a hívőkkel kapcsolatos legmélyebb igazság nem külsőség kérdése, hanem szellemi és belső, és ezért elpusztíthatatlan. Mi a valódi meghatározása a “szellemben és igazságban”, amin a pokol kapui (tanácskozása) sem diadalmaskodhat? Isten munkája mélyebb, mint a hazafiság, a vérmérséklet, a hagyomány, a ‘születés’,  a képzettség. Az ember megújult és benne lakó szelleme és a szellemi egység köteléke ugyanis kiállja a nagy nyomásokat és a szenvedéseket.

Bárcsak az igazság szelleme felhasználná az itt leírtakat arra, hogy megnyissa a szemünket – az Újszövetségben a „szellemben és igazságban”-ra mondott sokkal több dologra. Ha akarod nevezd ezt ‘misztikusságnak’; vagy ‘átszellemülésnek’; az igazság azonban mégis az, hogy a keresztyénség egy vallássá, egy eszmévé, egy formává, egy rendszerré, egy névvé alakult át az idők folyamán. Az egyedüli és egyetlen hatalom a „keresztyén” névben az, amit folyamatosan beleértünk és tanítunk róla, hogy ő egy személy; egy örökkévaló személy egyéni valósága, de kiterjesztve az Ő szelleme által – az újjászületésen keresztül reprodukálva – “kiválasztva Isten, az Atya előre elhatározott akarata szerint”. A Gyülekezet és az egység nem több és nem kevesebb vagy más, mint Krisztus szellemi jelenléte és mértéke. Az egyik nagy teher és súlyos kötelesség ránk nézve, hogy alaposan vizsgáljuk át a „keresztyénség” fejlődése során hozzátapadt és elfogadott olyan dolgokat, mint a hivalkodó díszítések, megkülönböztető díszes ruhák, papság, formák, stb, és ezeket lehámozva róla keressük a Krisztust. Ez egy nagyon komoly munka, ami egy nagyon erőteljes bánásmódot igényelhet, de akár tetszik akár nem, az egység érdekében el kell, hogy végezze a Gyülekezet, mert egyetlen ilyen külsőség alkalmazása által sem vagyunk képesek a gyülekezetet tökéletessé tenni. Ez az, amit Pál apostol szóvá tesz, amikor a 2 Korintus 5.15-16-ban olyan különös módon fogalmaz ezzel kapcsolatban: “… ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt Őbenne… ezért ezen túl senkit sem ismerünk test szerint”;

Jóllehet itt szavakban valójában nem, de más helyeken az apostol szembeállítja a „testit” a „szellemivel” és meg kellene értenünk, hogy mit gondol erről. Pál azt mondja, hogy többé nem ismeri Krisztust testileg azaz „hús” szerint (mint gyarló embert) és kijelenti, hogy Krisztust most szellem szerint kell megismerni, és így van ez a keresztyén emberekkel is. Isten segít bennünket abban, hogy a testi önmagunkat Krisztus mögött a háttérben tartsuk! Isten segít nekünk abban is, hogy próbáljuk felfedezni a Krisztust másokban, akármilyen kis mértékben is. Egyet fogtok érteni azzal, hogy az ezzel kapcsolatos nagyobb erőfeszítés iránti igény a szellemi életet rendkívül gyakorlatiassá teszi.

Ez tehát a Gyülekezet és az egyedül igaz egység. Nem meglepő tehát az “igyekezvén megtartani a szellem egységét” esete, mert ez „erőfeszítéseket” igényel. Ha a természetes önmagunkat vagy testi önmagunkat tesszük Krisztus elé, azzal ártunk Krisztus teste egységének.

Itt egyelőre meg kell állnunk. Bizonyos vagyok abban, hogy ezek igazolják és megerősítik az elején tett megállapításunkat, hogy „Jézus szájáról elhangzott bármilyen rövid kifejezés kimeríthetetlen teljességet tartalmaz.’ Így van ez a “szellemben és igazságban” kifejezéssel is.

Fordította: Abonyi Sándor

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat