LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Szabadulás az aggódásból

 


Az Úr Jézus mondja: „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért:
elég minden napnak a maga baja.” Máté 6,34

Sajnos aggódásaink egész életen át elkísérnek minket. Bár eljut tudatunkig, hogy Isten jelenlétében erre nincs okunk, mégis hajlamosak vagyunk rá. Bizony szégyenkezve gondolhatunk vissza, hogy életünk során hányszor aggódtunk kicsinyhitűen, vagy idegeskedtünk, amikor pedig nem is kellett volna. Elszomorító az, amikor nem bízunk eléggé a mi Urunkban, a világ Teremtőjében, Akié minden hatalom mennyen és földön.

Az Úr Jézus mondja:
„Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket.” Máté 6,25
Tudjuk, hogy Isten népét ugyanúgy érik gondok és bajok, és hordozzák, sőt szenvedik el a mindennapi terheket, de őket bátorítja Jézus Krisztus vigasztalása, biztató szava: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” Lukács 12,32 Ez a nyáj mindig kicsiny volt, most is az, de mégis nagy biztonságban menetel át a történelmen, mert van hűséges Pásztora, Aki előttük jár és biztonságban vezeti őket: „Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket...” Ézsaiás. 40,11
Mi keresztyének tapasztalatból tudjuk, hogy csak a Jézus Krisztusba vetett élő hit adhat erőt a terhek, a csapások, a csalódások elhordozásához, adhat nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, belső békét és aggódásmentes boldog életet.

A mi áldott Istenünk ezért azt kéri övéitől, hogy legyenek megelégedve azzal, amit Tőle kapnak, mivel amit Isten ad, az mindig jobb, mint amit mi választanánk.
Ha valóban szeretjük és követjük Őt, akkor vegyük komolyan a következőket:
Teljes szívvel bízzunk az Úrban!
Aggodalmainkat maradéktalanul bízzuk Őreá!
Hálaadással tárjuk fel Őelőtte imakéréseinket!
Mindenért legyünk hálásak Neki!
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.” Róma 8: 28

Soha ne feledjük, hogy a holnap is Istené, és nem a miénk! Amikor a holnap terhe hozzáadódik a mai nap terhéhez, akkor lesz nagyobb a súlya, mint amekkorát egy ember el tud hordozni.
Soha ne terheljük meg így magunkat, mivel tudjuk, hogy napi gondjainkkal Megváltónkhoz, Jézus Krisztushoz jöhetünk!
Életünk minden holnapja előbb Istennel találkozik, mielőtt megérkezik hozzánk!
Valaki egyszer így nyilatkozott az aggodalmaskodás és a hit közötti összefüggésről: „Az aggódás kezdete a hit végét jelenti, az igazi hit kezdete pedig az aggódás végét.”
Be kell látnunk, hogy fölösleges aggódásaink egyáltalán nem visznek előbbre, ezért tegyük meg az alábbiakat minden aggodalmaskodás elkerülésére:
• Gyermeki őszinte bizalommal imádkozzunk Istenhez megoldásért.
• Az adott helyzetben gondoljuk át, hogy mi a legrosszabb, ami megtörténhet.
• Kérjük az Urat, hogy Szentlelke által készítsen fel minden eshetőségre.
• Tegyük meg mindazt, ami emberileg tőlünk telhető.
• Teljes szívvel bízzuk Istenre magunkat, és nyugodjunk meg az Ő akaratában.
Így fogjuk megtapasztalni azt a végtelen biztonságot és örömet, hogy ott élhetünk Istenünk tenyerén. „Életem ott van Isten tenyerén, azért nem félek én. Bármi fáj nekem: mosolyog a szemem. Száz jajszó között bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: „Ne félj!” Miért is, mitől is félnék én az Isten tenyerén?”
„Ha meg akarsz szabadulni az aggodalmaskodásaidtól, vesd magad Isten mélységes tengerébe, merülj el az Ő végtelenségében, s térj vissza kipihenten, megifjodva, új erővel eltöltve. Jézus Krisztusban gyógyírt lelsz minden sebre; az Atyáról való elmélkedésben enyhülést minden gyötrelemre; a Szentlélek sugárzásában drága kenetet minden fájdalomra. Semmit nem ismerek, ami úgy meg tudná vigasztalni a lelket, lecsöndesíteni a bánat és a gyász hányódó hullámait, elcsitítani a kísértés viharos szeleit, mint az Istenről való áhítatos elmélkedés.” C.H. Spurgeon
„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. Az Úr Közel.” Filippi 4:6

 

https://www.youtube.com/watch?v=dOzOi1KOhvA&feature=share



Írta: Trencsényi László református lelkipásztor

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 244
Tegnapi: 147
Heti: 546
Havi: 4 721
Össz.: 500 625

Látogatottság növelés
Oldal: SZABADULÁS
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »