LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Késznek kell lenni

Jézus arra is figyelmeztette az embereket, hogy legyenek készen.

Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jön el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jön el az embernek Fia.”  (Máté 24:42-43).

Nincs figyelmeztetés, hogy egy tolvaj mikor fog rabolni. Nincs a második eljövetelre vonatkozó figyelmeztetés megadva, ezért értelmetlen dolog találgatni, hogy mikor fog az megtörténni. A keresztyéneknek készen kell lenniük mindenkor. Akik megteszik mindazt, amit Jézus elvár tőlük, ők készen lesznek bármikor is fog visszajönni.

Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jön el az embernek Fia.”    (Máté 24:44).

Ezt a figyelmeztetést három példázat követte, amik mind a felkészülés szükségességét hangsúlyozzák: a hűséges és bölcs szolga, a tíz szűz, a tálentumok. Ezek mindegyike mind azt hangsúlyozza, hogy nem lesz figyelmeztetés a Mester visszatérése előtt. A visszatérését illetően mind azt érzékelteti, hogy késni fog, mégpedig nagyon sok idővel. A visszatérése előtt pedig nem lesz figyelmeztetés. Áldásban fognak részesülni, azok, akik felkészültek lesznek a késedelem ideje alatt.

 

Teljes olvasmány:

https://keskenyut.files.wordpress.com/2014/12/jc3a9zus-nagy-prc3b3fc3a9cic3a1ja.pdf

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 61
Tegnapi: 213
Heti: 593
Havi: 2 091
Össz.: 503 980

Látogatottság növelés
Oldal: JÉZUS PRÓFÉCIÁJA
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »