LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

A valódi boldogságra vágyóknak

 

Egy tanévnyitón szemtanúja voltam egy megrázó jelenetnek. Az egyik általános iskola udvarán, a nagy tülekedésben egy óvodás korú kisgyerek elsodródott az édesanyjától. Amint tudatára ébredt a nagy bajnak, hogy elveszítették egymást, kétségbeesetten jajveszékelni kezdett. Ekkor nagy kör támadt körülötte, amitől még jobban megijedt. Néhány közelben álló szülő feltalálta magát és próbáltak segíteni rajta: megsimogatták, nevét kérdezgették, vigasztalták, de mindhiába. Ő csak tovább sírt vigasztalhatatlanul. Az egész jelenet néhány másodpercig tartott, mert odarohant VALAKI, az EGYETLEN, akinek a karjaiba bújva végre megnyugodhatott.
Ennek a gyereknek a viselkedése jól példázza a mi sorsunkat annyi különbséggel, hogy mi szégyellünk sírni, és úgy teszünk, mintha minden rendben lenne körülöttünk, pedig csak annyi a baj, hogy valójában mindannyian el vagyunk veszve. Néhányan a mindentudó "idegenek" közül megszánnak ugyan minket és próbálnak "jó" tanácsokat adni, csak éppen nekünk nem erre van szükségünk. Nekünk arra a VALAKIRE, arra az EGYETLENRE van szükségünk, Akinek a karjaiban végre teljesen megnyugodhatunk.

A kérlelhetetlen igazság az, hogy Isten nélkül mind elveszettek vagyunk, és szükségünk van az elrontott életünk borzalmas útvesztőjéből kivezető EGYETLEN ÚTRA, a képmutató hazug világban az EGYETLEN IGAZSÁGRA, a bűneink miatt megmérgezett életünkből a gyógyulásra, a VALÓDI, TISZTA ÉLETRE! Milyen egyszerű és mégis milyen különös ez a szó: boldogság. „Úgy kell a boldogság mint egy falat kenyér”, vallja József Attila, és igaza van. A kérdés csupán az, hogy a körülöttünk örvénylő, félelmetesen felgyorsult világ szüntelen történéseivel, mérhetetlen információáradatának szőnyegbombázása alatt megtaláljuk- e az egyetlent, a hamisítatlant?

Ma az emberek arra a látszólag egyszerű kérdésre, hogy mi a boldogság, igen sokféle választ adnak.
Sokan felelnek meggondolatlanul, vagy elhamarkodottan, attól függően, hogy ki mit tart annak.
Hol is keresik általában az emberek a boldogságot? A szerelemben, családban, gazdagságban, alkotásban, tanulásban, munkában, szórakozásban, zenében, táncban, italban, baráti társaságban, stb.
Pedig ezek csak pótlékok: a valóságnak árnyképei, emiatt pedig a csalódások törvényszerűek.
minden boldogság forrása, az élő Isten!

Aki ma nem Tőle várja a boldogságot, az csalódott emberként él és kiábrándult, boldogtalan emberként fog meghalni. Azért vagyunk kétségbeesettek, mert Isten jelenvaló hatalma nélkül nem érzékeljük a biztonságot, a védettséget, a békességet, de a körülöttünk lévő csodákat sem.
Akik megismerték az Urat és az Ő áldott Igéjét, mely lelkük nyugalomkertjében naponta kivirágzik, szabadon rácsodálkozhatnak Istenünk hatalmára, nagyságára, tökéletességére, békességére, szeretetére, áldásaira.
Az Istennel való találkozás csodája ma is megtörténhet bárkivel. Isten a Bibliát éppen ezért íratta meg, hogy minket bűnös embereket megmenthessen.
„Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek." Máté 7,7


Az egész Biblia arról beszél, hogy Jézus Krisztusban minden ember megtalálhatja gondjaira a megoldást, azt a boldogságot, amire mindig áhítozott.
Az Úr Jézus mondja: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet, senki sem mehet az Atyához csakis én általam.” János 14,6

Minden eltévedt, tanácstalan embernek meg kell tudnia, hogy a boldogtalanságból kivezető utat nem tudja földi ember megmutatni, (amint azt manapság annyi tévtanító hirdeti), hanem az egyetlen járható ÚT személyesen: Jézus Krisztus!

A hazug világtól megcsömörlött, kiábrándult embertársainknak meg kell tudniuk, hogy az igazság nem csupán egy fogalom, (amint azt megtanították velünk), hanem az egyetlen IGAZSÁG személyesen: Jézus Krisztus!


A bűnök által megmérgezett emberek számára semmit sem jelentenek a szép szavak, mert nekik csak az EGYETLENRE, a bűnbocsánatot adó, halálból is feltámadt Úrra van szükségük, Aki személyesen: Jézus Krisztus!


Aki az Úr Jézus legyőző szeretetével már találkozott, annak csodálatos változás történik az életében.
Istenre bízza életét és teljes szívvel megköszöni az Úr Jézus érte meghozott áldozatát.
Isten gyermekeként újjászületett, megtért emberként élhet, mert az Úr Jézusban megtalálta élete értelmét és célját, a valódi boldogságot, az üdvösséget.

„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” János 3,36

Trencsényi László
református lelkipásztor

https://www.youtube.com/watch?v=cCAe4hNdZsQ&feature=share

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 108
Tegnapi: 77
Heti: 308
Havi: 1 806
Össz.: 503 695

Látogatottság növelés
Oldal: BOLDOGSÁG
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »