LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Az első számú világhatalom

 

“De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!”

Emlékeztek még rá, pár héttel ezelőtt, amikor a szeretetről volt szó az igehirdetésben, azt mondtam róla, hogy ez a legfontosabb és sajnos igen ritka vitamin, ami nélkül nincs egészséges élet. Most pedig az “első számú világhatalomról” szeretnék beszélni, amiből legtöbb van a világon: a félelemről. A félelem valóban világhatalommá és világjelenséggé vált ezen a minden veszélytől fenyegetett földön. Amikor az emberek valami nagyon jóról, valami nagy eredményről beszélnek, akkor a félelemmentes élet ígéretére és megvalósítására gondolnak. Ez valóban nagyon jó és nagy eredmény, ha sikerül megvalósítani. De vajon sikerül-e? Van-e egyáltalán ilyen a világon? Nézzünk ennek a problémának a mélyére! Próbáljuk megérteni, mi a félelem lényege, és van-e tőle szabadulás!

A félelem az emberiség egyik legakutabb és legaktuálisabb életérzése. A legemberibb, a legősibb és a legmodernebb érzés bennünk, hogy félünk! Sokszor azt sem tudja az ember, hogy mitől fél, nincs tárgya a félelemnek. Csak fél valamitől, valami bizonytalantól, valami félelmetes dologtól. Egyébként minden okozhat emberi félelmet a világon, az élet éppen úgy, mint a halál. A jövő éppen úgy, mint a múlt vagy a jelen. Lehet attól félni, hogy kudarcot vall az ember az iskolában, a hivatásában, vagy nevetségessé válik az emberek előtt. Van, aki attól fél, hogy háború lesz, van, aki az éjszakától fél, a másik a nappaltól. Ösztönösen félünk a betegségtől, a szenvedéstől, az anyagi problémáktól. Van, aki azért fél, mert egyedül érzi magát, a másik talán éppen attól, hogy nincs egyedül még egy sivatag közepén sem, mert úgy érzi, ott is látja Isten. Istentől fél! Ismerek valakit, aki minden nap szorongó félelemmel várja haza a munkából a hozzátartozóit. Állandóan attól retteg, hogy valami bajuk történhet. Ki tudná mind fölsorolni azt a rengeteg félelmet, ami az emberek szívét szorítja? Tényleg úgy van, ahogy egyszer mondta valaki: élni mindig életveszélyes! Az élet minden pillanatban életveszélyes! Nem csoda hát, ha az élet állandó kísérője a félelem!

Mennyi bajt okoz a félelem! A legtöbb ember életét ez teszi tönkre! Mert értsük meg: sokszor nem a tényleges baj, a szenvedés rontja meg az életet és borítja fel az egyensúlyt, hanem sokkal inkább az attól való félelem! Az orvosok tudják, hogy az egyik legveszedelmesebb betegség a betegségtől való félelem! Ebből lehet a legnehezebben valakit kigyógyítani. Axel Munthe beszél el egy érdekes, szomorú történetet saját praxisából. Egy skandináv állatfestő kezét megharapta a kedvenc kutyája, egy óriási bulldog. A festő belebetegedett abba a gondolatba, hogy ha a kutya veszett volt, akkor most ő is megkapja a kórt. Szakkönyvekből kezdte tanulmányozni a veszettség tüneteit, nem akart semmit enni és inni, folyton a nyálát törölgette a szája szélén, és állandóan a veszettségről beszélt. Majd kétségbeesetten panaszolta, hogy nem tud nyelni, az izmai megmerevedtek, reszketni kezdett, és kétségbeesett kiáltással rogyott össze. Mire megjött az illetékes helyről a vizsgálati eredmény, hogy a kutya teljesen egészséges volt, addigra a festő olyan állapotba került, hogy be kellett szállítani az őrültek házába. Ez egy példa a sok közül, milyen rettentő pusztítást tud végezni az “első számú világhatalom”, a félelem!

Mit mond róla a tudomány? A filozófia megállapította, hogy a félelem az emberiség motorja. Elmés megállapítás, de a problémát nem oldja meg. Az orvos azt mondja, sok olyan megbetegedés van, ami az ember félelemérzetével van közvetlen vagy közvetett kapcsolatban. A belső, titkos félelmek kihatással vannak a testre, a szervezetre. Ugyanis minden félelem a mellékvesékben végződik az idegszálak útján, amelynek mirigyei ugyanabban a pillanatban egy adrenalin nevű anyagot árasztanak a vérbe. Ez az adrenalin idézi aztán elő, hogy a szív gyorsabban ver, verejtékezik a bőr, összehúzódnak a véredények, és huzamosabb idő után organikus károk is keletkezhetnek. Ilyen szoros kapcsolat van a test ésa lélek között. Érdekes, de a félelem problémáját ez nem oldja meg. A pszichológia állandó tárgya a félelemérzet az emberben. Pszichológiai kutatásokból tudjuk, hogy sok ilyen félelmet hozunk magunkkal a gyermekkorból, amelyek még felnőttkorban is befolyásolják cselekedeteinket. Az ilyen - sokszor nem is tudatos - félelmek megkötözöttséget, gátlást okoznak az emberben. A pszichológia ezeket a titkos, meghúzódó félelmeket akarja kideríteni, fölfedni, és így keresni a megoldást.

Mit mond róla a Biblia? Isten Igéje szerint a félelem végső fokon Istennel van kapcsolatban. Mióta az ember, Istennel szembeni engedetlensége miatt kiűzetett a tövist és bogáncskórót termő világba, azóta ismeri a félelmet. Sőt még korábban elkezdődött a félelem: közvetlenül azután, miután az ember az engedetlenség tettét elkövette Istennel szemben. Miután Ádám evett a tiltott gyümölcsből, és elrejtőzött Évával Isten elől a kert fái között, akkor mondta ki először ezt a rettenetes szót: “megfélemlém”1Móz3,10 Vagyis ez a kép az ember bűnbeeséséről azt jelenti, hogy a félelem az emberben tulajdonképpen bűntudat. Az az ösztönös sejtelem, hogy a haragvó Isten lesújthat rám. Oka van rám haragudni, egyszer utolér és megbüntet. Tehát a félelem alapja az, hogy Istentől fél az ember, Akit megbántott, megsértett, Akinek tartozik.

Mivel a félelem Istennel van kapcsolatban, ezért a megoldás is csak Istennel kapcsolatban lehetséges! Vagyis minden más próbálkozás hiábavaló! Hiába fog össze az orvosi tudomány, a gyógyszerészet, a szórakoztató ipar, sőt a világpolitika a félelem legyőzésére, az “első számú világhatalommal” nem lehet könnyen elbánni. Hiába mondja valaki, hogy ő nem fél, sokszor a hősködés és a vakmerősködés nem egyéb, mint jól álcázott, rejtett félelem. A kutya is félelmében a legbátrabb, legvakmerőbb! Ha egyszer megtámadott valakit a félelem, ezt nem lehet legyőzni erős akarattal, önszuggesztióval, hogy az ember hajtogatja magában: Nem félek, nem félek. Az sem sokat segít, ha valaki biztat: Ne félj! Talán sikerül elrejteni, lármával tompítani, pszichológiailag kianalizálni, gyógyszerrel egy kicsit enyhíteni, és ez is nagy eredmény. De az ősfélelmet ember és emberi tudomány nem tudja legyőzni.

Azt mondtam: a félelem Istennel van kapcsolatban, ezért a félelem megoldása is csak Istennel lehetséges! Hogyan? Hogy azt mondja a megrémült embereknek: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Az a Jézus mondja ezt, Aki fölvette a küzdelmet ezzel a világhatalommal, a félelemmel. Ott a Gecsemáné-kertben, amikor vért izzadva, haláltusában így rimánkodott: “Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár” Mt26,39  És ott, a kereszten, amikor így kiáltott föl a ráboruló sötétség rémületében: “Én Istenem, én Istenem, miért hagyál el engemet?” Mt27,46  Ha valaki, akkor Őtudta a legjobban, mit jelent a félelem, mi az ősfélelem. De ugyanakkor azt is tudta, hogy kicsoda az Isten. Ezért tudta így folytatni az imádságát: “mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te” Mt26,39  És így: “Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet” Lk23,46  Tehát úrrá vált minden félelem fölött, legyőzte azt!

Ez azt jelenti, hogy a haragvó Isten megkönyörült rajtatok. Nem akar megbüntetni, hanem meg akar kegyelmezni. Én vagyok - ez azt jelenti, hogy ha bármit vétettetek is, van számotokra bocsánat. Bármennyire azt érdemelnétek, hogy Isten lesújtson rátok, Ő mégis szeret benneteket!

Nekünk a mi félelmeink között az a teendőnk marad, amit így mondott: “Bízzatok! Én vagyok! Ne féljetek!” Mt14,27 Mi olyan Valakiben bízhatunk, Aki az “első számú világhatalomnál” is hatalmasabb! Aki megküzdött ezzel a hatalommal, a félelemmel, és örökre győzött felette! Ezt mondja: “Bízzatok! Én vagyok.” Mintha azt mondaná: Ne felejtsétek el, hogy én létezem! Ne engedjétek, hogy az élet ijesztő jelenségei eltakarják előletek, elfeledtessék veletek az egyébként láthatatlan valóságot, hogy én vagyok! Tehát ne féljetek! És ha Ő mondja, hogy ne féljetek, az lényegileg más, mintha bárki mondaná. Szavára lecsendesedik a vihar kint a tengeren is, bent a szívben is. Így volt ez a Genezáreti-tavon, és azóta is mindig így van! Ma is, a te életedben is!

Nem tudom, ki milyen félelemmel van megkötözve, de azt tudom, hogy ez a szorítás csak akkor oldódik föl igazán, ha egyszer maga Isten, Akitől végső fokon félünk, mondja személyesen: Ne félj! Pedig Isten igazán ezt mondja: Ne félj! A golgotai kereszt is ezt hirdeti: Ne félj! A kiömlő, drága vér ezt kiáltja: Ne félj! A sok szenvedés, borzalmas halál mind így biztatnak: Ne félj! Ha engeded, hogy Isten bocsánatának és megváltásának a két csodálatos karja, ami a kereszten nyúl feléd, átöleljen és az életed köré fonódjon, akkor senkitől és semmitől nem kell félned!

Valóban: ha Istentől már nem kell félni, akkor semmitől és senkitől nem kell félni! Így értem meg a zsoltáros Dávid királyt, aki halálos veszedelemben, ellenségei elől való bujdosás közben így tudott szólni és cselekedni: “Én lefekszem és elalszom; felébredek, mert az Úr támogat engem. Nem félek sok ezernyi néptől sem, amely köröskörül felállott ellenem” Zsolt3,6-7 “Békességben fekszem le és legott elaluszom; mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást” Zsolt4,9 Dávidnak nem kellett valami jó altatószer, mint nekünk, amikor az idegességtől nem jön álom a szemünkre. A legjobb altató az a tudat, hogy van Valaki, Aki szeret és őrködik, míg én alszom!

“Bízzatok! Én vagyok! Ne féljetek!” - mondja Igénk. Ó, de nyugodtan lehet így még halálos veszedelmek között is aludni! Vagy akár szenvedni, sőt meghalni! Pál apostol is volt nehéz helyzetben, börtönben, úgy, hogy kezét-lábát kalodába szorították. Viharzó tengeren úgy, hogy semmi remény sem maradt életben maradásuk felől, és dühöngő emberek között, rázúduló kőzáporban. Talán ezek az élmények rémlenek föl benne, amikor ezt írja levelében: “Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” Róm8,38-39Ez nem vérmérséklet dolga, hanem bizalom abban a Valakiben, Aki a félelemnél, az “első számú nagyhatalomnál” is nagyobb úr! Ha a bűnbocsánat kegyelmében föloldódtál, és már Istentől nem kell félned, akkor te is elmondhatod bármilyen aggasztó helyzetben a zsoltáros szavaival: “Mikor félnem kellene is, én bízom Tebenned!” Zsolt56,4

Dr.Joó Sándor írása

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 127
Tegnapi: 213
Heti: 659
Havi: 2 157
Össz.: 504 046

Látogatottság növelés
Oldal: NE FÉLJETEK
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »