Ha belső békénk és örömünk van, akkor bárhol boldogok lehetünk – bármilyen körülmények között!

 

A mai világban emberek tömegei túlterheltek. A stresszel kapcsolatos problémák rekord szintet értek el és sokaknál jelentkezik stressz okozta betegség.

Hadd kérdezzem meg: Mi folyik jelenleg az életedben? Mi zajlik az elmédben? Vannak dolgok, melyek miatt izgulsz és aggódsz? Frusztrált, ideges… túlfeszített vagy?

Nézzük meg Zsolt.23:1-3-at. Dávid ezt mondja: Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja (helyreállítja)…

Isten „csendes vizek” mellé akar vezetni, a béke helyére. Helyre akarja állítani a lelkünket – elménket, akaratunkat, érzelmeinket (ahol a stressz lakozik) – és erőt akar adni, hogy élvezzük az életet. De ezt a békét, örömöt és megelégedettséget csak Isten jelenlétében találjuk meg. Amikor időt töltünk Vele - az Ige, ima, imádat által vagy csak csendben időzünk az Ő jelenlétében - Isten megváltoztat minket és egyre inkább hasonlókká válunk Hozzá.

Rájöttem, hogy nem tudnám azt tenni amit teszek, ha nem töltenék elég időt Istennel. Minél elfoglaltabb vagyok, annál több időre van szükségem hogy Vele legyek.

Amikor konferenciákat tartok, nagyon keményen dolgozok és mindent kiadok magamból. Amikor túlvagyok rajtuk, haza kell mennem és időre van szükségem, hogy újra felépüljek (rehabilitálódjak) – hogy minőségi időt töltsek a csendes vizek mellett, Isten jelenlétében.

Jézus Máté 11:28-ban mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan kik megfáradtatok és megterheltettetek és nyugalmat találtok lelkeiteknek (megkönnyítem és felfrissítem lelketeket)”

Olyan sokan a végsőkig lemeríti magukat, úgy hogy már semmilyük sem marad – és végül összeomlanak és képtelenek bármit is tenni. Ez akkor következik be, amikor nem töltünk elég időt a csendes vizek mellett, hogy Isten felfrissítse lelkünket.

Sokan megvárják, míg teljesen kétségbeesnek és csak azután kezdik keresni Istent. De évekkel ezelőtt Isten megmutatta nekem, hogy ha rendszeresen és „kétségbeesetten” Őt keresnénk, akkor nem kerülnénk olyan sok kétségbeejtő helyzetbe.

Sátán leginkább az ellen harcol, hogy minőségi időt töltsünk Istennel. Miért? Mert tudja, hogy amikor belépünk Isten tróntermébe hogy közösségbe legyünk Vele és imádjuk Őt, az Úr egész lényünkbe életet áraszt.

Ha komoly problémák között vagy, vagy olyan helyzetben mely - úgy tűnik - maga alá gyűr, tudd, hogy Isten több mint elég arra hogy képessé tegyen mindarra amit meg kell tenned.

Ésaiás 40:31 mondja: „Akik az Úrra várnak, erejük megújul, szárnyra kelnek mint a saskeselyűk, futnak és nem fáradnak el, járnak és nem lankadnak meg”

Semmi sem hasonlítható ahhoz a békéhez és megelégedettséghez amit Isten tud adni. Mivel életem első negyven évét ennélkül éltem, elmondhatom hogy sokkal jobb így élni.

Frances Hesselbeinet (a Leader to Leader magazin főszerkesztőjét) a közelmúltban megkérték, hogy határozza meg az első számú (meg)hallgatásra vonatkozó tanácsát. Mi volt a válasza?

„Hányszor előfordult” írja, „hogy valaki dicsérte a teljesítményünket – és örültünk a visszajelzésnek, gondosan figyeltünk – aztán meghallottuk azt hogy „de” és a visszajelzés pozitív, lelkesítő része elveszett ebben a szócskában.

A „de” senkinek sem barátja – sem a hallgatóé, sem a beszélőé. Az „és” szócska biztosítja a kellemes (elegáns) átmenetet, a kölcsönös megbecsülést nem fenyegető hidat és azt a fajta kommunikációt, ami építi a hatékony kapcsolatokat. A „de” helyett használjátok az „és” szócskát – ez a legjobb tanács amit adhatok a vezetőnek, aki meg akar hallgatni másokat és azt akarja, hogy mások is meghallgassák őt nyitott szívvel.”

Minden nap haladhatsz előre. Minden lépésed eredményes lehet. Mégis, az út előtted egyre nő, egyre emelkedik és egyre szebbé válik. Tudod, sose ér véget az utazás. De ez nem kedvetlenít el, hanem inkább növeli az előrehaladás örömét és dicsőségét. (Sir Winston Churchill)

A mi Istenünk a fejlődés, az előrehaladás Istene. Mély vágya, hogy mi, az Ö gyermekei, életünk minden területén magasabb szintre jussunk. Bennünk és rajtunk keresztül akar hatalmasan munkálkodni, „feljebb mintsem kérnénk, vagy elgondolnánk”. Jeremiás 29:11-ben Isten ezt mondja: Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr, békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek.

Milyen bátorító szavak! Isten szép jövőt tervezett mindnyájunknak. Hogyan fog ez megvalósulni? Érettség által. És hogyan válunk éretté? Úgy hogy a dicsőség egyik szintjéről a másikra szintre jutunk, a növekedés egyik szintjéről a másikra. Ez az előrehaladás.

Hogy növekedni és haladni tudjunk a következő szintre, vannak dolgok amiken keresztül kell mennünk és vannak dolgok, melyeket fel kell adnunk. Ez az „ár” amit meg kell fizetnünk, hogy lássuk az Isten által szívünkre helyezett új dolgok megvalósulását. Sok mindenen kellett átmennem és sok mindent fel kellett adnom, hogy eljussak oda ahol ma vagyok. Ezek közül szeretnék néhányat megosztani veled és elmondani néhány erőteljes alapelvet, amire Isten közben megtanított.

Amikor Isten először elhívott a szolgálatra, egy átlagos „külvárosi” család voltunk. Dave-nek és nekem is jó állásunk volt. Ő mérnök volt, nekem pedig teljes idejű állásom volt a management területén. Jól kerestem, de nem maradt szabadidőm. Isten kezdte mondani hogy hagyjam ott az állásomat és kezdjek el tanulni és készülni a szolgálatra, amire elhívott. Sok mindennel kellett volna foglalkoznom, de mindig olyan elfoglalt voltam, hogy nem volt időm elgondolkodni és még kevesebb időm volt arra, hogy átdolgozzam magam a múlt fájdalmain.

Amint a békességem és örömöm kezdett megcsappanni a munkahelyemen, eldöntöttem hogy Istenre hallgatok és felmondok. De nem engedelmeskedtem teljes mértékben. Ahelyett hogy teljesen abbahagytam volna a munkát, részmunkaidős állást vállaltam. Nos, kemény lecke árán tanultam meg hogy Istent nem hatja meg és nem tetszik neki a fél-engedelmesség, mert nem sokkal ezután elbocsátottak. Ennél a pontnál már Istenre figyeltem és teljesen egyértelmű volt, hogy Ő nem akarja hogy munkába álljak.

Persze a legnagyobb kérdésem ez volt: „Uram, miből fogunk élni és miből fizetjük ki a számláinkat?” Isten ezt mondta, „Kettő közül választhatsz: Vagy azon aggódsz hogy honnan lesz pénzetek és ebben kifáradsz, vagy bízol Bennem hogy gondot viselek rólatok.” Az elején elég nehéz próba volt ez számomra. De minden hónapban Isten gondot viselt. Kb. 40 dollár szokott hiányozni hogy ki tudjuk fizetni a számláinkat, de mindig valamilyen úton-módon, valami csoda folytán végül meglett a szükséges pénz. Egyetlen befizetést sem mulasztottunk el és sose késtünk a számlák kifizetésével.

Ez volt az én gyakorló pályám, ahol Isten hűségébe vetett bizalmam kifejlődött. Megtanultam, hogy bízhatok Istenben látszólag olyan apró dolgokban is, mint egy törölgetőruha megvétele, vagy mint a számlák kifizetéséhes szükséges negyven dollár. Ez felkészített rá, hogy higgyek Istenben nagyobb dolgokat illetően is, mint pl. mostanában a dollár milliók ügye - amire havonta szükségünk van szolgálatunk működéséhez. Fel kellett adnom a félelmemet, hogy nagyobb hitet kapjak. Ha Dave-vel együtt nem mentünk volna át ezen az időszakon és más - anyagi területen - megpróbáló időszakokon, ma nem lenne olyan bizalmam és hitem Istenben nagyobb dolgokra nézve - amire szükségünk van ezen a magasabb szinten.

Nem sokkal azután hogy feladtam az állásom, Biblia tanulmányozó alkalmakat kezdtem tartani. Ez tartott kb. 5 évig. Minden héten jegyzeteket készítettem és kitakarítottam a lakást, ahol kb. 25 embert fogadtam kedd esténként és csütörtök reggelenként, hogy az Igét tanítsam. Élveztem a tanítást, kötődtem az emberekhez és magához az alkalmakhoz is. Aztán azt mondta az Úr hogy tegyem le ezt és hagyjam abba a tanítást. Azt mondta, „Figyelj, új dolgot cselekszek az életedben.”

Most újra kezdett az alkalmakra való felkészülés öröme és békessége csökkenni, minden egyes múló héttel. Ez elment addig a pontig, hogy már nehezményeztem hogy nekem kell takarítanom az emberek után. Világossá vált hogy Isten lezárta életem ezen időszakát és a következő szintre akar vinni. Abbahagytam a tanítást és elkezdtem keresni hogy mi az a nagyobb és jobb dolog amit Isten a számomra tartogat.

„Az új dolog” azonban egyáltalán nem az volt, amire gondoltam. „Polcra rakott” az Úr kb. egy évig és egyáltalán nem tanítottam. Ez egy igazi próba volt. Azt hittem beleőrülök. Azt hittem félreértettem Istent. Mégis, ez alatt az idő alatt Isten megpróbálta és megtisztította azt a látást, amit már korábban adott. Azt is megmutatta, hogy nem szabad azt gondolnom, hogy ahhoz hogy értékes és elfogadott legyek, olyannak kell lennem mint mások. Megtanultam, hogy Isten nem akarja hogy valaki másnak a „klónozott” változata legyek. Azt akarta, hogy biztos legyek abban, hogy ki vagyok Krisztusban és legyek kész arra hogy kilépjek és valami mást tegyek. Elválasztott attól amiben jártas voltam és amiben biztonságban éreztem magam, hogy megtanítsa, hogy az én értékem és identitásom Benne van.

A múlt dolgaitól való elszakadás az egyik ár amit fizetnünk kell az előre haladásért. Nem valósulhat meg Isten új munkája életünkben és életünkön keresztül, régi módszerek használatával. Egyszerre nem lehet a régi dolgokhoz is ragaszkodni és ugyanakkor rákapcsolódni az új dolgokra is. Ez nem fog működni. Ésaiás 43:18 mondja, „Ne emlékezzetek a régiekről és az előbbiekről ne gondolkodjatok.” El kell engednünk a régit, hogy helyet készítsünk az új számára. Isten új dolgokat tartogat mindannyiónk számára. Ezért hajlandóknak és készeknek kell lennünk arra, hogy elengedjük régi szokásainkat, kapcsolatainkat, hozzáállásunkat, a régi gondolkozásmódunkat és minden mást amit csak az Úr kér, hogy fogadhassuk a következő új dolgot amit adni akar.

Miután túléltem azt az évet, elmentem egy St.Louis-i gyülekezetbe dolgozni, ahol a szolgálat és felkészítés következő szakaszába léptem. Abban az időben pásztorom nagy jóindulatát élveztem, aki gyakran megengedte hogy távollétében én szolgáljak és hetente nők részére Biblia tanulmányozó alkalmakat tartsak, melynek látogatottsága végül 400 fő fölé emelkedett. Saját parkoló helyem volt, saját irodám, állandó helyem és stabil fizetésem. Nagy mértékben úgy éreztem, hogy ezen a helyen fontos személlyé váltam.

Ugyanakkor Isten tovább foglalkozott velem és felszínre hozott a jellememben olyan dolgokat, amiket el kellett engednem. Bizonytalanság, büszkeség, félelem – ez néhány azok közül amiket kezdett kigyomlálni belőlem. Aztán kb. 4 év után Isten szólt hozzám és ezt mondta, „Itt befejeztük. Azt akarom, hogy terjeszd ki szolgálatodat északra, délre, keletre és nyugatra.”

Sokkolt a dolog és féltem. „Uram, hova menjek?” kérdeztem. „Senki sem tudja ki vagyok, csak ezek az emberek ismernek. Senki nem fog hívni prédikálni. Mit akarsz tőlem?”

„Nem. Indulj és majd megmutatom”, mondta ismét. Aztán elém hozta Ábrahám történetét az Ószövetségből. I.Mózes 12:2-ben Isten Ábrahámnak ezt mondta, „És nagy nemzetté teszlek és megáldalak téged és felmagasztalom a te nevedet és áldás leszel.

Nos, ahhoz hogy Ábrahám learathassa mindazt az áldást és ígéretet ami a második versben van, meg kellett tennie azt, amire Isten az első versben kérte: „Eredj ki a te földedből (saját érdekedben – Amplified ford.) és rokonságod közül és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok néked.” Ahogy Isten elhívta Ábrahámot és azt mondta, hogy hagyja el családját, barátait és mindent ami számára ismerős volt és menjen egy ismeretlen helyre, Isten engem is arra kért hogy hagyjak el mindent ami számomra ismerős és menjek egy ismeretlen helyre. Hónapokig húztam-halasztottam a dolgot. De épp úgy, ahogy már előzőleg is megtörtént valahányszor Isten továbbmozdított, munkakörülményeim nagyon kiábrándítóvá és nehezen elviselhetővé kezdtek válni. Aztán egyik este, amint az összejövetelen ültem és Istenhez kiáltottam segítségért, így válaszolt, „Mit csinálsz még mindig itt? Már majdnem egy éve szóltam, hogy indulj. Itt befejeztem veled a munkát.”

Amikor Isten minket egyik szintről a másikra akar vinni, majdnem mindig el kell szakadnunk valamitől, amihez nagyon ragaszkodunk. Az évek során, amint Isten előrébb és előrébb vitt, sok olyan dolgot fel kellett adnom amihez kötődtem – voltak ezek között jó és rossz dolgok is. Pozíció, presztízs, kapcsolatok és a hírnevem féltése – ezek voltak a legnehezebb dolgok, amiket el kellett engednem. Azonban bármit is elengedtem, Isten mindig valami jobbat adott helyébe.

Isten mindig arra hív, hogy életünk különböző területein magasabb szintre lépjünk. A kérdés az: teljes mértékben engedelmeskedünk-e? Nem mindenkinek kell elhagynia a családját, otthonát, barátait, de valami lesz, amit fel kell adnunk. Isten lehet hogy azt kéri tőled, hogy egy bizonyos fajta gondolkozásmódot adj fel, mely akadályoz abban hogy a következő szintre lépj. Kritikus, büszke, negatív gondolkozásmód, félelem vagy ezekhez hasonló dolgok mind visszatartanak Isten nagyobb dolgaitól amit számunkra tartogat. Isten néha arra kér hogy adjunk fel egy jó dolgot, hogy megragadhassuk a legjobbat.

Az egyik legfelszabadítóbb dolog amit 28 évi hívő életem alatt megtanultam, hogy hogyan törhetek ki az embereknek való megfelelés kényszere alól. Nem arról van szó, hogy ne éljünk egy egészséges, önzetlen életet, ahol előtérbe helyezzük mások szükségeit. Arról a nyomásról beszélek, amikor úgy érezzük hogy valamit meg kell tennünk – egy egészségtelen hajtóerőről, csakhogy mások elfogadjanak és helyeseljenek. Ez egy olyan erős vágy, hogy ez befolyásolja és irányítja döntéseink nagy részét.

Vannak emberek, akik életük nagy részét úgy élték le, hogy másoknak akartak megfelelni és ennek eredményeként boldogtalanok, keserűek, sértődöttek és depressziósak. Annyira fontossá vált számukra, hogy mások mit gondolnak róluk, hogy éreznek felőlük, hogy ez mint egy függőség, lényük minden részére kihatással van. Az igazi tragédia az, hogy mégcsak nem is tudják hogy mi okozza a problémát.

Hogyan ismerhetjük fel, hogy emberek tetszését keressük? Van elég sok jel, ami erre utal. Ezeket szeretném most megnézni. És ha nem embereknek kell tetszenünk, akkor kinek?

Az egyik legnagyobb jele annak, hogy emberek tetszését keressük, ha nem tudjuk őszintén vállalni, hogy kik vagyunk. Azt mondjuk, hogy szeretünk dolgokat, amikor igazából nem is szeretünk. Elmegyünk valahová és azt mondjuk hogy élvezzük, mikor a valóságban a hátunk közepére se kívánjuk. Helyeslően bólogatunk dolgokra, miközben szívünkben érezzük, hogy nem helyes. Ahelyett hogy őszintén beszélnénk vágyainkról, érzéseinkről és gondolatainkról, azt mondjuk, amit mások hallani akarnak, csakhogy elfogadottak legyünk. Máskor azért beszélünk őszintétlenül valós gondolatainkról, érzéseinkről, mert nem akarjuk felkavarni vagy elszomorítani a másikat. Bármi is az ok, a kapcsolatokban az őszintétlenség csak fájdalmat okoz.

Van négy gyermekünk és nyolc unokánk. A családunkban van egy megegyezés, hogy nyíltak és őszinték leszünk egymáshoz, anélkül hogy megharagudnánk. Például ha a lányom Laura felhívja a testvérét Szandrát és megkérdi, hogy tudna-e este vigyázni a gyerekeire, akkor Szandra őszinte és szabad arra, hogy ezt mondja, „Tudod, Laura, nagyon fárasztó napom van az ikrek mellett és túl sok lenne, ha rájuk is vigyázni kellene ma este.” Lehet hogy Laura kissé csalódott lesz, de nem lesz mérges és bosszús Szandrára és nem lesz kimért vele. Valami ilyesféle választ adna, „Rendben van. Megértelek. Négy gyerek mellett nekem is kijutnak a fárasztó napokból.” Azzal hogy Laura nem lesz mérges, leveszi a nyomást Szandráról és békés marad a kapcsolatuk.

Egy másik komoly jele annak, hogy az emberek tetszését keressük, hogy kötelességből teszünk dolgokat és nem azért, mert mi is úgy akarjuk. Más szóval azért teszünk meg valakinek valamit, mert úgy érezzük hogy ez kötelességünk vagy elvárják. Félünk, hogyha nem tesszük meg, akkor mérgesek lesznek, vagy rosszat gondolnak rólunk. De ha azért teszünk dolgokat, mert úgy érezzük hogy ránk erőltetik, vagy a visszautasítástól való félelemből, akkor ezek rossz motivációk.

Hadd mondjak egy példát. Az ünnepek már a küszöbön vannak és legtöbbünk ezt az időt a családjával tölti. Évekkel ezelőtt, mikor még kicsik voltak a gyerekek, hajlamosak voltunk rá, hogy házról-házra rohangáljunk, hogy mindenkit meglátogassunk a családunkban, egy nap alatt. Ez főleg karácsonykor volt igaz. Nagyon úgy éreztük, hogy ez egy követelmény, aminek meg kell felelnünk és ha nem tesszük, akkor valakit megsértődik. Ennek eredményeként nem igazán élveztük az ünnepeket.

De az évek során Dave és én változtattunk a dolgokon és az elvárásainkon. A gyerekeink már felnőttek és van saját családjuk. Egy napon, egy helyen összejönni az egész családnak nehéz. Néha sikerül, de ha valakinek más programja van, vagy nem tud eljönni, akkor nincs semmi baj. Ismerek családokat, akik megegyeztek, hogy az ünnepi látogatásokat felváltva teszik. Egyik évben a Hálaadás napját a feleség családjával töltik, a Karácsonyt pedig a férj családjával. A következő évben cserélnek. Mások Karácsonykor látogatják meg a család egyik felét és egy héttel később, Új évkor pedig a család másik felét. A lényeg az, hogy örömmel látogatnak és nem kötelességérzésből.

Ne érts félre, lehet hogy nem fogunk mindent „akarni”, amit meg kell tennünk. Vannak dolgok, amiket meg kell tennünk, mert ha nem tesszük, problémák adódnak. Lehet hogy nem akarom vagy nincs kedvem kitakarítani a lakást, de ha soha nem takarítok, akkor felfordulás, rendetlenség és feszültség lesz. Lehet hogy nincs kedvünk mosni, de ha sose mosunk, végül kifogyunk a tiszta ruhákból. Tehát van egy egyensúly ezen a területen, melyet Isten segítségével megtalálhatunk. Le kell emelnünk másokról a nyomást és elvárásainkat, hogy ne érezzék azt, hogy valamit kötelező megtenniük. Ugyanígy nekünk is ki kell lépnünk mások nyomása és elvárásai alól.

A harmadik fő jele annak hogy emberek tetszése szerint élsz, hogy nagyon hamar félreteszed saját valós szükségleteidet, hogy mások kívánságát és szükségeit betöltsd. Mindegyikőnknek vannak jogos szükségei: hogy kapjon szeretetet, elfogadást és elismerést. Szükségünk van például figyelemre, gyengédségre és pihenésre. Ha állandóan megtagadjuk valós szükségeinket és mindig csak másokért teszünk dolgokat, végül teljesen kimerülünk és keserűek, sértődöttek leszünk.

Ismerek egy csodálatos asszonyt, aki szereti az Urat és mindenki másért megtesz dolgokat, kivéve magát. Gondoskodik férjéről, gyermekeiről, a „gyülekezeti családjáról”, de saját szükségeiről nem. „Nincs szükségem semmire, megvagyok nélküle” – ez a hozzáállása. De ez rossz magatartáshoz vezet. Ez nem egészséges. Sok keresztyén kiégésének ez az oka.

Igen, a Biblia beszél arról, hogy önmegtagadó életet kell élnünk és hogy mások szükségeit tegyük a sajátunk elé. Azonban ha mindig megtagadjuk saját szükségleteinket és mindig a mások szükségeit helyezzük a sajátunk elé, akkor kibillenünk az egyensúlyból és az egyensúly vesztés ajtót nyit az ellenségnek, hogy romboljon az életünkben (lásd: I.Péter 5:8 Amplified ford.)

Mielőtt komolyan vettem volna az Istennel való kapcsolatomat, hozzáállásom és gondolkozásom a következő volt: Ha én nem törődök magammal, senki más nem fog. Aztán amikor odaszánt keresztyénné lettem, változott a gondolkodásom: Mindent feláldozok – még jogos igényeimet is a pihenésre, szórakozásra és barátokra – mindent, az elhívás kedvéért. De miután legalább három alkalommal túlléptem személyes határaimat és fizikailag megbetegedtem, rájöttem, hogy tovább nem hagyhatom figyelmen kívül jogos szükségeimet. Azóta Isten segít, hogy megtaláljam és megtartsam az egyensúlyt, hogy mások szükségeivel is törődjek, de a sajátomét sem hagyjam figyelmen kívül. Ő segíteni fog neked is.

Csak egy igazi megoldást ismerek erre: meg kell tanulnunk mindenben a Szent Szellem vezetését követni. Ez az egyik legizgalmasabb dolog a keresztyén életben. Bennünk hívőkben ott él a Szent Szellem és Ő vezetni akar minket mindenben amit csak teszünk: kezdve a pénzkezelésétől, a munkahelyválasztásig, a házvásárlásig és hogy mit teszünk vagy mit nem teszünk meg másoknak. Nemcsak életünk szellemi részébe akar bekapcsolódni, hanem a fizikai területeken is segíteni akar.

Szeretem amit Róma 7:6 mond: Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk; hogy most szolgáljunk a Szellem újságában (a Szellem ösztönzésének való engedelmességben) és nem a betű óságában. Pál itt azt mondja, hogy ha a Szent Szellem vezetését követjük, megtapasztaljuk az élet „újságát” (frissességét); olyan békénk, örömünk és megelégedettségünk lesz, amely nem tapasztalható akkor, ha a „muszály”, a „kell”, a kötelezettségek és az emberek elvárásainak való megfelelés nyomása alatt élünk.

Mit értünk a Szent Szellem vezetése alatt? Ha a Szent Szellem vezet, akkor többnyire belső békénk van valaminek a megtétele felől. Kol. 3:15 mondja: „És az Istennek békessége uralkodjon (folyamatosan mint döntőbíró tevékenykedjen) a szívetekben (mely végleg eldönt minden kérdést, mely gondolataitokban felmerül…) (Amplified ford.) Más szavakkal, ha szellemünkben békesség van afelől hogy megtegyünk vagy ne tegyünk meg valamit, tudhatjuk hogy az Úr ott van a döntésben. Ha nincs békességünk, az jó mutatója annak, hogy nem Istentől van a döntés.

Motiváció… Miért teszünk (vagy nem teszünk) dolgokat? Mi motivál: félelem, egyéni nyereség vagy kötelességérzés? Kontrollálni akarunk, azt akarjuk hogy elfogadjanak, vagy hogy lássanak? Ezek mind rossz indító okok a cselekvésre. Bármit is teszünk a motiváció mindig az kell hogy legyen, hogy Isten akarja hogy tegyük és mi Neki akarunk tetszeni. A Szent Szellem vezetésének a követése azt jelenti, hogy a Szellem gyümölcsei (szeretet, kedvesség, jóság) motiválnak. Ha a Szent Szellem úgy vezet hogy valamit tegyünk vagy ne tegyünk, akkor Ő békességet ad felőle.

Ne feledd: ha úgy teszünk dolgokat mintha az Úrnak tennénk, életünk és mások élete is áldott lesz. Ha egy családtagot segítesz, tedd úgy, mintha az Úrnak tennéd. Ha rokonokat látogatsz, tedd úgy, mintha az Úrnak tennéd. Ha a gyülekezetben a gyermekvigyázó szolgálatban vagy, tedd úgy, mintha az Úrnak tennéd. Ha öltözködsz, mosogatsz, kocsival mész a munkahelyedre, a füvet nyírod vagy ha bevásárolni mész, tedd úgy, mintha az Úrnak tennéd. Más szóval, bármit is teszel az Istennek való tetszés legyen a motivációd. Ennek eredményeként nagyobb öröm és lelkesedés lesz életedben – még a hétköznapi, általános dolgokban is.

Ha van valami amire időről-időre emlékeztetni kell magunkat, az a hálaadás fontossága és értéke. Igen, a Hálaadás az egy ünnep is, amit U.S.A., Kanada és más országok évente megünnepelnek, de ugyanakkor egy olyan tulajdonság is, ami nekünk keresztyéneknek parancs. A hálaadás egy életvitel, mely bezárja az ajtót az ellenség támadásai előtt és kinyitja az ajtót Isten áldásai előtt.

Amikor hálásak vagyunk, tele vagyunk köszönettel és megbecsüléssel a felénk kifejezett jóságért. A hála ellentéte a hálátlanság, ami a megbecsülés és köszönet hiányát mutatja. A hálátlan magatartásból fakad a morgolódás és panaszkodás. Míg a panaszkodás legyengít, a hálaadás megerősít minket.

Az Igének sok mondanivalója van a hálaadásról. Azt hiszem az egyik legfontosabb az, hogy a hálaadás nem javaslat, hanem parancs. I.Thes.5:18 mondja, Mindenben hálákat adjatok (körülményektől függetlenül), mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok. Ef.5:20 azt mondja, hogy mindig, mindenért adjunk hálát Jézus Krisztus nevében az Atyának. És Zsid.13:15-ben ezt olvassuk: …Ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő névéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét.

Ezekből az igékből világosan kiderül, hogy Isten akarata, hogy mindig, minden körülmények között hálát adjunk Neki. Az is az akarata, hogy mindeneket zúgolódás, panaszkodás (Isten ellen) és versengés nélkül cselekedjünk (Fil. 2:14). Ez nem azt jelenti, hogy minden negatív dologért az életünkben hálát kell adni. Inkább azt, hogy a negatív körülményekben kell hálát adnunk.

A hálaadás nem egy egyszeri esemény, vagy olyan valami amit akkor teszünk amikor a körülményeink csodálatosak. Nem is olyan valami, amit időnként elkezdünk és abbahagyunk. A hálaadás egy életstílus – a szív magatartása, amit Isten kegyelme által tartunk fenn. Míg a panaszkodás a pusztító előtt nyitja meg az ajtót, a hálaadás Isten jelenléte előtt (I.Kor.10:9; Zsolt.100:4).

Lehet hogy azt gondolod: Hogyan lehetek hálás ilyen körülmények között? Ha veled is úgy bántak volna mint velem, ha te is olyan körülmények között élnél mint én élek, te is panaszkodnál. Az az igazság, hogy mindnyájunk életében – a múltunkban vagy jelenünkben – vannak olyan dolgok, melyek frusztrálnak, bosszantanak és okot adnak a panaszra. Nekem is győznöm kellett sok-sok gyerekkori ártalmas élet körülmény felett, mint a fizikai, érzelmi és szexuális bántalmazás. Sok csalódást, késleltetést, elcsüggesztő dolgot kellett feldolgoznom a szolgálatom elmúlt 28 éve alatt.

Ezekben megtanultam, hogy míg kifogásokat keresek a panaszkodásra, csak elhúzódnak a problémáim és megakadok az előrehaladásban. Amikor panaszkodtam, benne maradtam az adott helyzetben. De amikor hálát adtam és dicsértem Istent az adott helyzetben, akkor kiemeltettem.

A panaszkodás olyan, mintha „füttyentenénk” a gonosznak. Egyszer volt egy Pajtás nevű kutyánk. Ha kinn volt az udvaron és azt akartam hogy bejöjjön a házba, akkor kiálltam az ajtóba, fütyültem és ezt kiabáltam, „Ide Pajtás, gyere ide”. Pillanatokon belül, boldogan rohant be. Tehát amikor panaszkodunk, valami hasonló történik. Csak nem egy kutya szalad be, hanem az ellenség. És ő azonnal és boldogan megnöveli azt a nyomorúságot amire panaszkodunk. Ezért kell óvnunk gondolatainkat és szánkat a panaszkodástól. Így távoltartjuk magunkat a bajtól (lásd: Péld. 13:3; 21:23).

Naponkénti célunk kell hogy legyen a hálás szív és a panaszkodás kerülése. Ez nem azt jelenti, hogy strucc módjára a homokba dugjuk fejünket és nem foglalkozunk a negatív vagy nehéz dolgokkal. Azt jelenti hogy minden nap az a célunk, hogy amennyire csak lehet, pozitívak legyünk.

Ímé néhány ötlet, ami nekem bevált. Próbálj meg este úgy lefeküdni, hogy átgondolod mindazt, amiért hálás lehetsz. Visszaemlékezhetsz a nap eseményeire, elidőzhetsz és elgondolkodhatsz azokon a dolgokon, amik mosolyt csalnak az arcodra és békét hoznak a szívedbe. Milyen váratlan áldás ért? Valaki talán kedves volt és megbocsátott, amikor valami hibát követtél el. Talán Isten védelme miatt nem kerültél balesetbe? Ezek mind példák olyan dolgokra, melyek miatt hálásak lehetünk és ugyanakkor elősegítik a jó éjszakai pihenést.

Egy másik dolog amit tehetsz, hogy reggel először arra szakítasz időt, hogy mindenért hálát adsz Istennek. Ez előnyt ad számodra az ellenséggel szemben. Vedd észre, hogy ha gondolataidat és beszédedet nem jó dolgokkal töltöd meg, Sátán biztosan negatív, gonosz dolgokkal fogja megtölteni.

Gondolkozz csak el. Tudsz lélegezni? Köszönd meg Istennek az egészséges tüdőket. Látsz és hallasz? Adj hálát Istennek látásodért és hallásodért. Tudsz járni? Adj hálát Istennek az egészséges lábadért. Tudsz enni; van élelmed? Akkor adj hálát Istennek a jól működő emésztési rendszeredért és a gondoskodásáért. Ezek lehet hogy jelentéktelen dolgoknak tűnnek, de gondold csak el, milyen lenne az életed ezek nélkül. Ha számbavesszük az áldásokat, hamar rájövünk, hogy milyen jó is hogy vannak.

Oldal: BELSŐ BÉKE
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat