LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Isten ítélete az időjárás által

 

"Az Én népem nem rám figyel, hanem arra, ami őt körülveszi, nem veszi észre az én ítéletemet sem, pedig én szólnék hozzájuk, de nincs, aki meghallgasson, és aki őrt állna a népekért, nincs, aki prófétálna a nemzeteknek. Kénytelenek a világi vezetők jósokhoz és halottidézőkhöz járulni, mert az én népem nincs a helyén, nincs aki tanácsot adjon, mert még magatok között sem tudtok rendet tenni és egységre jutni."

 

Az Úr napja közeledik, mely egyben a harag és a nyomorúság napja is. Ezek az idők felkészítenek bennünket keresztyéneket az Úr napjának várására. Bizony kevesen vannak tisztában az Úrnak nagy napjával, pedig sok ószövetségi próféta is megírta, hogy mik fognak történni a Harag nagy napján. Akiknek van füle a hallásra, az hallja meg mit mond az Ige Isten ítéletének és haragjának nagy napjáról!

 

Az Én népem nem rám figyel, hanem arra, ami őt körülveszi, nem veszi észre az én ítéletemet sem, pedig én szólnék hozzájuk, de nincs, aki meghallgasson, és aki őrt állna a népekért, nincs, aki prófétálna a nemzeteknek. Kénytelenek a világi vezetők jósokhoz és halottidézőkhöz járulni, mert az én népem nincs a helyén, nincs aki tanácsot adjon, mert még magatok között sem tudtok rendet tenni és egységre jutni.
Újból eljön az az idő, amikor a nemzetek vezetői a keresztényeket kérdezgetik majd, hol van ilyenkor a ti Istenetek és miért nem néz le ránk szenvedésünk idején? A világ számon kéri népemen az igaz hitet, az egységet és a szeretetet és mivel ezeket sehol nem találja, válaszlépésként üldözni kezdi őket.
Ám a valódi, igaz hívő emberek nem fognak ettől megijedni, hanem ők lesznek azok, akik az eljövendő királyság evangéliumát fogják hirdetni minden nép között, erővel és hatalommal.

Sokan eltérnek majd az igaz útról a szenvedés hatására, egymást fogják elárulni az emberek, valóban ellenség lesz a hívőknek még a saját háza népe is.


De aki mindvégig kitart az üdvözül! Eljön újra a mártírság ideje, sokakat meglepetésként ér majd el, nem lesznek rá felkészülve és sajnos sokan elhagyják emiatt az Urat. Már most számolnunk kell az eljövendő nyomorúsággal és üldöztetéssel. Felértékelődnek majd az üldözés idején a testvéri kapcsolatok, de már most is egymást védő tagoknak kellene lennünk. Ehelyett azt mondogatjuk, „hogy nincs rád szükségem, meg vagyok nélküled is”.


Az a gyülekezet, amely a mostani időben nem fog gondot fordítani arra, hogy egymást megismerjék, és szorosabbra fűzzék a testvéri köteléket, azok az üldözés idején szét fognak forgácsolódni, mert nem lesz, ami egybetartsa őket. A több száz és több ezer fős gyülekezetek, amelyekben nem is ismerik egymást a tagok, nagy veszélynek vannak kitéve, mert ők hozzá vannak szokva, hogy mindig csak „kapjanak”, de ebben az időben nem lesz, aki etessen, mindenkinek magának kell gondoskodni a szellemi eledelről. Akinek nincs élő
kapcsolata az Úr Jézussal, az nem fog tudni megmaradni ebben a megrostálós időszakban.

Olvasd el:

https://keskenyut.files.wordpress.com/2013/06/c3adtc3a9let-eurc3b3pc3a1ra.pdf

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 265
Heti: 570
Havi: 4 745
Össz.: 500 649

Látogatottság növelés
Oldal: ÍTÉLET EURÓPÁRA
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »