LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Harc az elmében

 

„Lerontván okoskodásokat, és minden gondolatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak.” (2Kor. 10:5)

Egy testvér azt kérdezte tőlem, hogy melyek ezek a gondolatok, amelyeket foglyul kell ejteni.

Azokat a gondolatokat kell foglyul ejteni, amelyek valójában fészket raknak, nem azokat, amelyek csak átrepülnek vagy érintőlegesen átsuhannak a fejünkben esetleg egy nap egyszer vagy kétszer. Nem ezekről van itt szó. Azokat a gondolatokat kell foglyul ejteni, amelyek jönnek, és nem tudsz megszabadulni tőlük.

Efézus 4, 17-18: „… ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjüknek hiábavalóságában. Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük.”

Mit jelent ez az „elméjüknek hiábavalóságában” kifejezés? Az utóbbi időben egy nagyon érdekes jelenségre lettem figyelmes. Tudjátok a gonosz mint ordító oroszlán jár szerte. A gonosz nemcsak érdekes, természetfeletti jelenségekben jelenik meg. Tulajdonképp, amit te egész nap gondolsz, ez az, ami jellemez téged. Otthon ülsz, és egész nap gondolkozol valamin. Egyesek egész éjjel gondolkodnak, és nem tudnak aludni. Nem olyan gondolatokat gondolnak, amelyek helyesek vagy valamire is hasznosak, hanem az ő elméjük hiábavalóságaiban gondolkodnak és mennek tovább.

Amikor jövök az összejövetelre, néha azt figyelem, miről beszélgetnek a testvérek egymás között, mielőtt megkezdődne az alkalom, és hallom, mit beszélnek. Nem akarom azt mondani, hogy ez milyen nagy bűn, amit a testvérek így tesznek, viszont ez azt bizonyítja, hogy a testvérek nem tudják önmagukat megfékezni, nem tudják önmagukat szabályozni, mondjuk így: a gondolatok csak jönnek, mennek.

Amit mostanában észrevettem az, hogy a sátán valóságosan munkálkodik. És tudjátok, hogyan munkálkodik? Úgy, hogy Isten gyermekei ne jussanak el a felnőtt férfikorba. Hogy ne tudd az életedet rendben tartani, ne tudd magadat előre bizonyos keretek között tartani. És látom, hogy a gonosz milyen alaposan, állandóan azt munkálja, hogy ne tudj mással foglalkozni, hanem legyél ezekkel a dolgokkal elfoglalva.

Tudjátok mi a gond?  Amikor egy ilyen fix gondolat kiformálódott az elmédben, akkor nem tudsz szabadulni tőle, és ez nagyon nagy gond, mert nem tudsz előre haladni a hitéletben. Mindig ott maradsz a saját dolgaiddal.

Hogyan tanulhatjuk meg, hogy hogyan hadakozzunk ezek ellen a gondolatok ellen? Sokan megtapasztalták ezt, tudják, hogy mit jelent egy gondolatot foglyul ejteni. És miután foglyul ejtetted, másnap már ne legyen gondod ezzel, figyelmen kívül hagyod. Ez nem egy komplikált dolog. Ez egy olyan dolog, ami elsajátítható, ami igenis gyakorolható. (R. Gavrilut, 2012. febr. 7.)

forrás:

https://filippi314.wordpress.com/igei-uzenetek/radu-gavrilut/harc-az-elmeben/

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 96
Tegnapi: 77
Heti: 296
Havi: 1 794
Össz.: 503 683

Látogatottság növelés
Oldal: GONDOLATAINK
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »