LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

Az alábbi olvasmány, Isten terve a történelem számára, mély megértést igényel ...

Az emberi történelemben egy döntő fontosságú időponthoz érkeztünk. A pogányok ideje a végéhez érkezik. Azért érzi úgy sok keresztyén, hogy korszakváltásban vagyunk, mert most megyünk bele a nagy nyomorúság idejébe. Ez a rövid időszak párhuzamosan fut a pogányok idejével ennek az időszaknak a végső szakaszában.

Felkészültünk erre az átmenetre ?

"Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak." (Efézus 6:12)

Amikor szellem által újjászületünk, a szellemvilágba való belátási képességünk részben helyreállításra kerül. Amikor szellemben járunk és növekszünk hitben a szellembirodalomba (Efézus 1:18) való betekintésünk is növekszik, de sosem lesz teljes.

"Mert rész szerint van bennünk az ismeret, és rész szerint a prófétálás. De mikor eljön a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. (1 Kor.13:9-10.) A prófétai betekintéssel rendelkező emberek fontos szerepet kapnak a szellembirodalomban és a földön megtörténő események közötti kapcsolat megmagyarázásában. Az életünk fizikai dimenzióira való fókuszálásunk elrejti a szellemi dimenziókat és egy hamis látást ad nekünk a valóságról. A szellemvilágot "fátyol nélkül" kell látni, mert az mutatja meg az "égi" látás másik felét jelenti, és ez az amit rendszerint elhibázunk.

A Jelenések könyvének fő célja, hogy növelje a szellemi valóságunkkal kapcsolatos tudásunkat. Jézusban együtt kell látnunk a dolgokat a mennyei és a földi (fizikai) birodalomban ahhoz, hogy valóságos látással rendelkezzünk. (Efézus 1:13)

A Jelenések könyve megadja számunkra a valóság másik oldalát.

 

"Itt a földön, semmi sem az aminek látszik"

Pl. Egy katonai birodalom emberi szemmel legyőzhetetlennek tűnhet, de a szellemi birodalomban már le vannak győzve.

OLVASMÁNY :

https://keskenyut.files.wordpress.com/2015/01/idc591k-c3a9s-idc591szakok-ron-mckenzie1.pdf

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 30
Tegnapi: 119
Heti: 349
Havi: 1 847
Össz.: 503 736

Látogatottság növelés
Oldal: IDŐK
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »