LÉLEK-BARÁT

Szeretettel köszöntelek a keresztény FELEKEZETMENTES tanítási blogomon! Gyújtsünk együtt mennyei kincseket, mert azt mondja az Úr, "aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az tékozol. (Lk 11,23.)

"AZ ÚR AZ ÉN OSZTÁLYOS RÉSZEM ÉS POHARAM."

 

        „Az Úr az én osztályos részem és poharam.”

                     Zsoltárok 16:5.                               

 

Nincs most szükség irodalmi felvezetésre. Sem zenei ráhangolódásra. Hallunk annyi hírt, hogy szinte zsong a fejünk tőle!

Akkora hitetésben él ez a világ, hogy bizony, a sötét középkor évszázadait is felülmúlja! Azt gondolja az ember, hogy a felvilágosulás és „istenné válás” csúcspontján áll, de nagyon téved.

A legsötétebb korszakba léptünk. Ahol már szinte tapintható ez a sűrű homály. Ahol már a hazugság az „igazság”, és törvényszintre emelik a törvénytiprást. A jót rossznak mondják, és a rosszat jónak. A média is hazudik. Lassú agymosást végez. El-elhangzik némi valós hír, de bábként irányítják a tudatlanokat.

 

   Testvéreim! Már rég nem hihetünk senkinek és semminek, csak az Igének! Kizárólag. Mert az Ige az Igazság. Jézus Krisztus az Igazság, a testté lett Ige. Az Ige a pásztorunk. Jézus Krisztus a hívő lelkek nagy Pásztora.

 

A történelemhamisítás is oly méreteket öltött, mint talán még soha. Ne legyünk megvezetettek! Egyes egyedül Isten kinyilatkoztatása és útmutatása által érthetjük meg az e világban évezredek óta zajló folyamatokat, tehát elengedhetetlen, hogy a szent Írásokban nézzünk utána a dolgoknak.

Gyerekkoromban sokféle dolgot hallottam otthon. Az iskolában is nagy óvatossággal tanítottak minket. Attól függően, milyen „szín” volt az elfogadott. Magyarázták jobbról-balról az évszázadok nyomorúságait, nemzetek egymás elleni gyűlölködését, végzetes háborúit. De akinek csak a színigaz Szóra van nyitva a füle és az elméje, azt nem befolyásolhatja emberi vélemény. Isten Igazságához van beállítva szívében a mérleg, nem hagyja becsapni magát.

   Minden megmérettetés középpontja Jézus, aki a Krisztus. Mindent, ami történt és történik ezen a földön, muszáj az Ő szemszögéből értelmezni! Ezt az egész nagyvilágot más szemmel látom már én is, mint régen. Történelmével, politikájával, fejlődésével és morális süllyedésével együtt. Ünnepeivel, hadseregeivel, művészeivel és tudósaival. Kelettel és Nyugattal, Északkal és Déllel, Izraellel és a magyarsággal együtt. Mások rettegtető jövőképével – s ezzel szemben – nem evilági hovatartozásommal együtt.

 

Nincs nálam a mesékből ismert „bölcsek köve”. De megismertem a Bölcsességet. Az Igazságot, ami szabaddá tesz. Már rég kiábrándultam ebből a világból, ami nem is baj, különben túlzottan ragaszkodnék hozzá. Sokat csalódtam, és gyötrelem szemlélni a romlást.

Nem szabad bedőlni semmilyen színű politikai ámításnak! Még ha vallásos köntösben áll is elénk. Sokszor pont azok ejtenek tőrbe, akik azt hangoztatják, hogy a túlbonyolított történelmi csalások, elhíresedett buktatók helyett majd ők felfedik a valóságot. Ostobaság bízni a magamutogató emberekben.

 

   Azonban a keskeny úton járás is „veszélyes” vállalkozás. Akár magunkra is maradhatunk, elhagyhatnak barátaink. Mintha pengeélen próbálnánk lépkedni. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy jobbra-balra tekintgessünk, vagy fejet hajtsunk zsaroló csúfolódásra, tömjénfüstös hízelgésre, ilyen-olyan tanácsokra. Kétoldalt mélységes szakadék tátong, amit megtévesztő hazugságlepel takar. Életveszélyes félrelépni!

 

     „Lábam előtt mécses a Te Igéd, és ösvényem világossága” – írja a zsoltáros, s én osztom megvallását. Öröm és hála gerjed fel a szívemben az Úr iránt, ha erre gondolok: „Az Úr az én világosságom.” Mert Isten jósága, hűsége és kegyelme tart meg, nem az én ügyességem. Az én dolgom az, hogy szeretetben, hitben és tökéletes engedelmességben járjak Istenemmel, és tanúskodjak az evangélium üzenete mellett.

Ez pedig nem függ kortól, nemtől, fajtól, sem földrajzi helytől, sem vagyoni besorolástól. De még a napi pártpolitikától sem, ami viszont egyre ízléstelenebb. Főleg, amikor a magukat keresztyénnek vallók is belekeverednek, elragadtatva indulataiktól.

 

Szeretem Magyarországot! Eredményeivel és kudarcaival, heves szabadságharcaival együtt. Olimpiai aranyaktól, futball győzelmektől és vereségektől függetlenül.  Jobb- és baloldaltól elvonatkoztatva.

„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj…” – írja költőnk. Itt születtem és itt nőttem fel. Itt élnek a rokonaim, barátaim, itt vagyok otthon. Szép, különleges anyanyelvemet és a hungaricumokat is nagyra értékelem. Szeretem az egyedülállóan gyönyörű, kedves magyar tájakat, a barátságos vagy néha morcos embereket is. Fontos számomra az itt élők sorsa. Leginkább a családomé.

Lehet, sőt kell is munkálkodni városunk, országunk, népünk jólétén, boldogulásán (bár Jeremiás erre vonatkozó intelme kifejezetten a fogságba hurcolt, speciális helyzetbe került Izraelnek szólt), de soha nem az Ige általi származás, az ígéretek és a mennyei végcél háttérbe szorításával, elfelejtésével! Főleg nem megalkuvó módon, a korrupt és Isten ellen lázadó környezethez idomulva!

Itt csak "zsellérek" vagyunk e földi életünkben, ahol keresztyénként az Úr országának törvényei a mérvadók számunkra. Ezért nem politizálok. Hiszem és vallom, hogy Isten felette áll minden politizálásnak, és nem erre hívta el gyermekeit. Hanem arra, hogy szentségben járjanak és irgalmasságot gyakoroljanak a szenvedőkkel.

Ezt figyelembe véve, semmilyen vallásos, egyházi elvárást – kapcsolódjon akár a Szent Koronához, Nagyboldogasszonyhoz vagy szélsőséges karizmatikus szokásokhoz –, pszichikai nyomást vagy egyéb megfélemlítő intézkedést nem veszek magamra, ami hitbeli meggyőződésemmel ellenkezik. Jöjjön az bármelyik irányból. Kivételt képeznek természetesen azon polgári törvények, amelyek normális korlátokat képeznek a becsületes, kulturált mindennapi megélhetéshez.

 

Lehet, hogy botránkoztató, de ahogy nem hiszek az emberek által építgetett globális békében, egyáltalán nem vagyok biztos például nagy Magyarország feltámadásában sem. Sőt abban sem, hogy a jelenleg működő kormányok tartósan rendbe tudnák tenni a világszerte tomboló, több szintű káoszt. (Hacsak meg nem térnek, és nem tekintik Isten Szavát az alkotmányozás alapjának!)

Ahogy Isten Izrael száműzését, a népesség fogságba hurcolását elvégezte és véghez is vitte – Nabukodonozort használva ebben szolgájaként –, úgy a mi évszázadaink eseményei, történelmi fordulatai is mind-mind az Úr vigyázó szemei előtt vonultak, vonulnak el. Terv szerint! Legyen az honfoglalás, népvándorlás, vagy határátrendeződés. S ez a munka ma is tart még. Sajnos, e bolygón, nem emberi indulatoktól, önző törekvések által befolyásolt politikától mentesen. (Sőt inkább úgy tűnik, mintha ezek lennének a mozgatórugók.) Azonban az Úr emeli fel a királyokat és a népeket, és Ő dönti le őket trónjukról.

 

Persze, hogy fáj a mohácsi vész és a 150 éves török uralom! Természetes, hogy fáj, éget, sajog a nemzetet megnyomorító Trianon és az összes velejáró, a Don-kanyar és sok más véres tragédia a Kárpátok ölelésében, főleg az emlékező hozzátartozók miatt! S rettenettel gondolok a zsidó holokausztra, majd a fékevesztett kommunizmus több tízmillió áldozatára, a mögöttünk sötétlő 20. század könyörtelen népirtásaira, és napjaink fékevesztett terrorizmusára! Mindezekből is látszik, hogy az Istentől elszakadt ember nemcsak esendő, hanem a gonoszság bugyraiból táplálkozó, lázadó, kevély és gyilkos is. Akárcsak Sátán, a hazugság atyja. Akitől minden rossz származik.

Azonban a bűn és bűnözés poharának be kell telnie, hogy az annak megfelelő, jogos ítélet megszülessen. Közel az a nap! Isten trónjának alapja az igazság és jogosság, s haragpohara már pezseg.

 

„Nem lakik az emberben semmi jó” állítja a zsoltáros, és igaza van. Van véleményem nekem is (fontos, hogy legyen) az aktuális eseményekkel kapcsolatban, de tudom, hogy csak az egyedüli igaz Bíró tarthat ítéletet a nemzetek és azok vezetői felett. S míg más népek hamis istenségeknek adják imádatukat, a mi országunkat Máriának és a Szent Koronának ajánlják fel, teret engedve ősi, okkult praktikáknak és a különféle keleti miszticizmusnak. Bálványimádó ceremóniákkal hódolnak pogány kultuszoknak, Isten Igéjét elvetve. Mégis, mit várunk?!

 

Talán árulónak is tarthatnak ezekért a sorokért. Elveszthetek barátot és rokont. Mégsem tudom, és nem is akarom már soha többé más szemszögből nézni e hanyatló világ – s benne „lángoktól ölelt” kis hazánk vagy akár a „nagy” Amerika – sorsának alakulását, mint annak a szemszögéből, Aki megteremtette, és egyedül jogosult mind az ítélettételre, mind a megkegyelmezésre. Ezek a döntések Jézus Krisztus kezében vannak, Ő a kezdet és a vég.

 

Drága, sokat szenvedett, balsorstól régen tépett, mégis széthúzó, de szabadságáért rengeteg vért hullatott magyar nemzetem! Bárcsak felismernéd Üdvösségedet! Mert felemelkedés és ébredés csak az egyes emberek megtört szívének bűnbánatával lehetséges. Akkor majd kiáltani fog a nép a Szabadítóért.

 

Az Ő megismerése felülmúl mindent! Maga az élet. Mint ahogy beszédei is lélek és élet. Táplálék. Élő víz. Az Ige az élet. Ha éhezem és szomjazom igazságát, megelégít. Nincs más Isten, nincs más valóság és nincs más megtartó. Őhozzá tartozom. Eljegyzett magának, és én is elköteleztem magam az Ő oldalán.

Újjászületésemmel új identitást kaptam. Más ember lettem. Más életcéllal, más tervekkel és gondolatokkal. Új, mennyei értékrenddel. Minden más egyéb hátrébb került a rangsorban. Mennyei elhívás részese lettem. Ez nem eszme, nem politika. Ez hitvallás:

Jézus Krisztus az identitásom (aki keresztje által megszüntette a gyűlölködést, ledöntötte a válaszfalat, egybe- és összeszerkesztve Izrael szelíd olajfájában a két „nemzetséget”, zsidót és nemzetbelit), Akit úgy mutathatok be, mint Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét, a világosságok Atyját, aki az örök Vagyok.

„Csepegjen tanításom, mint eső; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint permetezés a pázsitra! Mert az Úr nevét hirdetem: magasztaljátok Istenünket! Kőszikla! Cselekedete tökéletes, minden Ő útja igazság! Hűséges Isten és nem csalárd, igaz és egyenes Ő…

 Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kívülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, aki kezemből megszabadítson. Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én! Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyűlölőimnek.” V. Mózes 32:2-4, 39-41.

 

Az Ő oltalmában, szemeinek tanácsolása által, az Igazság ismeretében felülemelkedhetünk mindazon a sötét agymosáson, hazug hízelgéseivel beszippantani akaró, gonosz és önző manipulálásával nyomorba döntő, helyi és külföldi társadalmi befolyásoláson, amit a média és a globális közvélemény sugall. Amivel az erkölcsileg kiüresedett sajtó nyomul. Amit a kificamodott oktatási rendszer tanít.

Mert ha újjászülettünk, nem e világból származunk. Nem e világhoz tartozunk. A kormányváltó színfalak és a cirádás betűk mögé látunk. Nem vakítanak el a színpadi fények. Sem hazaiak, sem a tengerentúliak. Nem vagyunk tökéletesek, ám életcélunk és értékrendszerünk, így a látott dolgok magyarázata is messze magasabb, mint e röghöz kötött, düledező világ szivárványszínű, szertefoszló kínálata.

 

Nyilván nem futhatunk le "sértődötten" a planétáról. Dolgozni kell, gyerekeket, unokákat nevelni, virágokat ültetni és énekelni az esőben. Átsegíteni a vakot az úton, jó szót szólni a megalázotthoz. Természetes módon élni a mindennapjainkat, szorgalmasan sáfárkodva a ránk bízott talentumokkal. Szolgálni két kézzel. Hegyen épített városként világítva a sötétben.

forrás:  Guti Tünde írása

http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/egyeb-irasaim/-az-ur-az-en-osztalyos-reszem-es-poharam.-.html

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 213
Heti: 552
Havi: 2 050
Össz.: 503 939

Látogatottság növelés
Oldal: AZ ÚR
LÉLEK-BARÁT - © 2008 - 2024 - lelekbarat.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »