Mit jelent református keresztyénnek lenni?
„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus.” 1Korinthus 3,11
A Református Egyház mindig is az Ige Egyházának vallotta magát. Mindig az Ige tiszta hirdetésért, és tiszta megértésért küzdött. Számára az Ige mindig az a verőér volt, amely az életet: a hamisítatlan lelki táplálékot szállítja az anyaszentegyházba, a Krisztus testbe. Meg vagyunk győződve arról, hogy református keresztyén hitünk a Bibliából megismerhető tökéletes igazságot vallja.
Mi tudjuk, mit jelent mindent odaadni az igaz kincsért, az üdvözítő Krisztus hitért, azért az evangéliumért, amely a legcsodálatosabb üzenet, amit a világ valaha is hallott, és hallani fog. Reformátor őseink úgy adtak oda mindent: vagyont, hatalmat, földi dicsőséget az Igéért, mintha egy kontinenst adtak volna oda egy csónakért, amelyen a veszélyekkel mit sem törődve végre elindulhattak egy új világ felé. Mindent Istenre nézve és benne bízva cselekedtek, és immár ötszáz esztendeje tudjuk, hogy jól választottak, mert a Szentháromság egy igaz Isten igazolta őket!
Egyházunk külső jellegzetességei
Református templomainkat a Biblia tanításához méltó egyszerűség, áttekinthetőség és tisztaság jellemzi. Templomaink általában fehérre meszelt falúak, nincs bennük oltár, gyertyák, térdeplés, keresztvetés, nincs feszület, szobor és képtisztelet, csak a legszükségesebbek találhatók benne: a padok, a szószék és az úrasztala. A liturgiánkban nem a külsőség, hanem a prédikáció, Isten élő Igéjének tiszta hirdetése a meghatározó.
A Református Egyház tanításai
A reformáció radikálisan eltörölt minden, a Biblia és az apostoli kor tanításától, és hitbeli gyakorlatától eltérő katolikus dogmát. Mindenekelőtt a miseáldozatot, mivel katolikus felfogás szerint az áldozás Krisztus golgotai áldozatának megismétlése. Szerintük az ostya Jézus valóságos testévé, a bor Jézus valóságos vérévé változik. (transzubsztantiatio). A reformáció eltörölte azokat a katolikus szentségeket, melyekre a Biblia alapján nincs konkrét parancs: (bérmálás, fülbegyónás, egyházi „papi”rend, a szentségi házasság, utolsó kenet).
A reformáció eltörölte a rózsafűzért, a búcsúkat, a bűnbocsátó-cédulákat, a zarándoklatokat, körmeneteket, a szentek ereklyéinek, legendáinak, hagyományainak babonasággal kevert vallásos tiszteletét, a halottakért tartandó misét, a szentekre való esküvést. Eltörölte a 40 napos tilalmakkal teli böjtöt, a farsangolást, a karneválozást.
De a reformáció radikálisan eltörölte a cölibátust, a szerzetesrendeket, és nem utolsó sorban a pápaság főségét, mivel soha nem fogadja el a pápát Krisztus helytartójaként. Nem hisszük a purgatóriumról, (tisztítótűz) szóló bibliátlan tanítást sem, mert a Szentírás világosan kijelenti, hogy akit hitetlen állapotban ér a halál, az Isten nélkül marad mindörökre, tehát elkárhozik. Aki pedig hitt, az azonnal az Istennel való közösségbe az üdvös-ségre jut. „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36)
Református hitünk tanítása csak a Szentírásban foglalt kijelentéseket, mint abszolút tekintélyt, fogadja el hitünk és életünk egyedüli zsinór-mértékeként. Ezzel elhatároljuk magunkat minden olyan felfogástól, amely a hagyományokat, az egyházi tanítást vagy bármi mást a Szentírás fölé vagy mellé helyez.
Reformátori alapelvek
A reformátorok – Luther, Kálvin, Zwingli, és a többiek – meggyőződéssel vallották, hogy reformátori erőfeszíté-sek középpontjában két alapigazság áll: a Sola Scriptura és a Sola Fide, azaz Egyedül a Szentírás és Egyedül hit által.
A református keresztyén ember életvitelét, értékrendjét, gondolkodását mindig is az egyszerűség, a szorgosság, a törekvés, a munka becsülete, a józan életvitel határozta meg. Kegyességüket pedig a Krisztussal való közösség ápolása, elsősorban a Bibliaolvasás, az imádkozás, a hálaadás és a szent életvitel jellemezte.
Hálásak vagyunk Istennek a számunkra igen becses, őseink véráldozatával, szenvedéseivel (gályarabok) védel-mezett tiszta, református, bibliás hitért.
Reformátor őseink számára kimeríthetetlen erőforrást jelentett Isten Igéje, amelyért mindig küzdöttek. Kitartóan harcolták a nemes harcot minden tévelygés ellen, a személyes szentségért a bűn kísértése ellen, az egyházi tisztaságért és nemzeti tisztességért, a romlottság és a hitetlenség ellen. Tudták, hogy Isten különösen gondoskodik arról, hogy választottai a nagy megpróbáltatások alatt vigasztalás nélkül ne maradjanak. Meg voltak győződve, hogy Isten soha nem hagyja el őket, és az egyház hajója minden viharban megtartatik. Ezért hittel vallották:
FLUCTUAT SED NON MERGITUR:
Dobálják bár a hullámok, de el nem süllyed!
Hálásak vagyunk Istennek, hogy őseink tisztán fölragyogtatták számunkra a bibliai igazságokat, és példamutató hitvalló életükkel elénk élték a dicsőséges Szentháromság Isten igaz tiszteletét.
Trencsényi László
református lelkipásztor
forrás:https://www.youtube.com/watch?v=u62NylO8ZZ8&feature=share