BABILON BUKÁSA

CSERI KÁLMÁN IGEHIRDETÉSE

Alapige:Jel 17,1-6

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, ma reggel a te hűségedért magasztalunk mindenekelőtt. Áldunk azért, mert hűséged, irántunk való meg nem érdemelt szereteted, végtelen irgalmasságod nem függ a mi magatartásunktól. Köszönjük, hogy tőlünk függetlenül, sőt annak ellenére, hogy ilyenek vagyunk, örökkévaló szeretettel szeretsz minket és ezért terjesztetted ki reánk a te irgalmasságodat.

Köszönjük, Atyánk, hogy valamennyire már ismerhetünk téged és ez is olyan sokat jelent. Köszönjük, hogy valóban az a mi legfőbb vigasztalásunk, hogy mind életünkben, mind halálunkban, mind testestől, mind lelkestől Jézus Krisztus tulajdonai lehetünk, akik hiszünk benned.

Add nekünk ezt a hitet, az ebből fakadó békességet és bizonyosságot mindannyiunknak. Könyörülj meg rajtunk, hogy ne gazdátlanul hányódjunk az életnek a nagy tengerén, hanem hadd legyünk bizonyosak abban, hogy aki téged követ megváltó Urunk, az az egyetlen úton jár, ami az életre vezet, és ez a benned megtalált új élet egyre inkább kiteljesedik, s majd a mennyei dicsőségben a maga teljes valójában a mienk lesz.

Könyörülj rajtunk, hogy ne olcsó vigaszként halljuk ezeket a szavakat, hanem itassa át a mi egész gondolkozásunkat, járja át szívünket, lelkünket és legyen nekünk erő, tartás, reménység éppen az életünk sok nehézsége között is.

Köszönjük, hogy ezzel a reménységgel borulhatunk le most előtted. Kérünk, bátoríts minket igéddel, leplezz le, oldozz fel, emelj fel elesettségünkből. Cselekedj velünk kegyelmesen, amíg kiábrázolódik rajtunk a Krisztus.

Kérünk, hogy ne hiába legyünk itt. Köszönjük, hogy a te áldott műhelyedbe, rendelődbe léphetünk be, és amikor igéddel megszólítasz, akkor gyógyítasz, formálsz, újjáteremtesz. Végezd bennünk kegyelmesen ezt az áldott munkát, hogy aztán a te áldott munkatársaidként szolgálhassunk.

Ámen.

Igehirdetés

A múlt vasárnap a harag hét poharának a kiöntéséről szólt az ige, és láttuk, hogy Isten utolsó, megsemmisítő ítéletének a megjövendölés ez a Jelenések könyvében. A következő két fejezet: a 17. és 18. arról szól, hogyan megy végbe majd ez az ítélet. Hogyan semmisül meg Babilon, vagyis az Isten-ellenes szellemiség és világ.

Próbáljuk megérteni először ennek a különös látomásnak a jelképeit, utána pedig szeretnék kiemelni néhányat azok közül a fontos lelki üzenetek közül, amik megszólalnak ebben a két fejezetben.

Egy skarlátvörös fenevadon ül egy asszony. Ki ez a fenevad és ki az asszony?

Mivel itt apokaliptikáról van szó, vagyis az utolsó idők eseményeit leíró műfajról, sok mindennek kettős jelentése van. Egy konkrét, és egy általános. Ennek a fenevadnak a konkrét jelentése a Római Birodalom. De általában itt is, meg a későbbiek során is jelenti a démoni szellemiséget, az Istentől elszakadt, vele szembe fordult, ellene lázadó világot. Mindazokat és mindazt, ami és aki Isten nélkül, önistenitve akar létezni.

Az asszony pedig, aki a fenevadon ül, éppen ennek a fejezetnek az utolsó verse alapján: "az asszony pedig", akit láttál, a nagy város, amelynek királyi hatalma van a föld királyai felett.

Tehát a fenevad a Római Birodalom, illetve az Isten-ellenes világ, az asszony, aki rajta ül, Róma városa. És nagyon részletes, pontos leírását kapjuk itt az akkori Rómának és az ott zajló életnek.

A vörös szín az alvilág démonainak a jelképes színe. Ugyanakkor a római császárok kedvelt színe is volt. Nem véletlenül teszi hallgatólagosan egymás mellé János apostol a leírásban. De ez a szín emlékeztet a sok kiontott vérre, az akkor folyó keresztyénüldözésre is.

A fenevad tele van Isten-káromló nevekkel, mert a római császárok akkor már így hívatták maguk: Dominus et Deus. Úr és isten. Isteni cézárnak kellett szólítani őket.

Az arany, a drágakő és a gyöngy a fényűzésre, a luxusra utal, ugyanakkor jellemző, hogy az asszony kezében levő aranypohárban utálatosságok vannak. Kívül szép és csillog, belül utálatos. A fényűzés és műveltség Rómájában sok förtelem és nyomor is volt. Pontosan úgy, mint ma: a tudomány, technika és a tékozlás világában, a világ másik felében írástudatlanság, nélkülözés, sőt éhínség pusztít.

Az asszony homlokára van írva a neve. A római kéjhölgyek homlokkötőjén lehetett olvasni a nevüket, és itt fordul elő a Jelenések könyvében először ez a név: Babilon. Babilon azzal a Bábellel rokon név, amelyiknek az építéséről szóló történetből olvastuk az imént azt a részletet, amikor a bűneset után az Isten ellen lázadó ember odáig vitte a lázadását, hogy összefogva egy olyan tornyot akartak építeni, aminek teteje az eget érje, hogy nagy dicsőséget szerezzenek maguknak. Az ember az égbe akar felhágni, hogy onnan Istent letaszítsa és ő legyen isten. Ez a bűnnek a lényege. Isten ezt egy ideig nézi, de soha nem engedi megvalósulni. Egyetlen diktátor sem volt a történelem során, aki minden vágyát beteljesíthette volna, és valóban az egész világ ura lehetett volna. Saját szemünkkel is láttuk diktátorok és diktatúrák egyik napról a másikra való összeomlását.

Aztán azt olvassuk: "ez az asszony részeg volt a szenteknek és a Jézus vértanúinak a vérétől." Akkor folyt az első szervezett kegyetlen keresztyénüldözés, az I. század végén, Domitianus császár idejében, és mint láttuk, a Jelenések könyve az üldözött keresztyéneknek íródott. Ebben rejtve benne van az a vigasztalás, biztatás, bátorítás, hogy Isten számon tart minden vértanút. Nem Isten háta mögött folyik a tömegmészárlás. Minden kiontott vér az égre kiált az Ábel vérétől kezdve, és Isten számon kéri a gyilkosokon a benne hívők vérét. Az üldözött keresztyének ebben egészen bizonyosak lehetnek.

Van még szó ebben a fejezetben arról a hét dombról, amire Róma épült, azokról a királyokról, akik abban az időben uralkodtak, az üldözésről, de ott van a sok szörnyűség leírása közben megint csak elrejtve ez a nagyon erőteljes vigasztalás, biztatás is, hogy ezek (akik üldözik a keresztyéneket) a Bárány ellen harcolnak, de a Bárány legyőzi őket. Miért? Mert Ő uraknak Ura és királyoknak Királya.

A római császárnak is? Persze. Hát ki az? Egy ideig azt hiszi ő a világ ura, de neki is van főnöke. Az, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Ugye ti tudjátok, kire gondolok? - mondja itt a sorok között János. És így is próbálja tartani a reményt, a lelket ezekben az üldözöttekben, "mert Ő uraknak Ura és királyoknak Királya, és akik vele vannak, azok az elhívottak, a választottak és a hűségesek."

Erről szól a 17. rész. A 18. rész pedig Babilonnak, vagyis Rómának, vagyis a szó általános értelmében az Isten nélküli világnak a pusztulását írja le. De ebbe a hosszú, 18. fejezetbe is sokszor belerejti ezt a lelkigondozói bátorítást, vigasztalást. Például megemlíti: amikor a nagy nyomorúság rátör Rómára, a világra, akkor Isten az övéit kimenti onnan. Ugyanazt írja János a Szentlélektől vezettetve, amit Jézus mondott, hogy a "nagy nyomorúság napjai megrövidíttetnek a választottakért." Csak az a fontos, hogy a választottak hivatásuk magaslatán álljanak. "Ne legyetek részesek Babilonnak a bűnében!" Merjen Isten népe egy istentelen világban Isten-félő módon élni. Ehhez bátorság kell. Ennek esetleg következményei is lehetnek. Akár vértanúság is. De "légy hű mindhalálig!" - és itt a vértanúhalálra gondol. "És akkor neked adom az életnek koronáját" - ahogy a Jelenések könyvének az elején olvassuk.

Aztán a 18. rész leírja, hogy az önhitt, dölyfös város egyik óráról a másikra hogyan válik füstölgő romhalmazzá. Gazdagsága megsemmisül, dőzsölő urai elpusztulnak, mégpedig ez végleges pusztulás lesz. Így olvassuk ezt a 14. versben: "A haszon, amelyre lelked vágyott, eltűnt előled, minden bőség és pompa elpusztult körülötted, és ezek soha többé nem lesznek találhatók sehol." (Amikor a vandálok lerohanták Rómát, ahogy egy későbbi görög történetíró írta: a Fórumon ismét kecskék legelésztek, és ez volt a vég kezdte.)

Egyébként ebben a fejezetben van a Jelenések könyvének a legköltőibb része is, amikor részletesen elmondja, hogy a világ királyai, kereskedői és hajósai hogyan gyászolták Rómát a pusztulása után, hiszen az ő gazdagságuk is elveszett ezzel a gazdag várossal együtt. Megint csak a fényűzést szemlélteti ez a felsorolás, érdemes elolvasni. A fényűzést szemlélteti, és ugyanakkor azt a hihetetlen embertelenséget, amivé züllött az akkori közgondolkodás. Hosszan felsorolja azokat az árucikkeket, amiket Róma pusztulása után már nem árusíthatnak a kereskedők, és nem lesz, aki vásárolja őket. Van ott minden: elefántcsontból készült bútorok, márvány és díszhintók. A sor végén az árucikkek között: rabszolgák és emberi lelkek.

Az Isten nélküli társadalom ide züllik. A legkisebb értéke az embernek és az emberi léleknek van. Jézus számára pedig ez a legdrágább - lásd a gadarai disznókonda pusztulását, amit éppen ennek a fényében érthetünk meg.

Abban az időben volt általános, hogy látványosság volt az, ahogy a gladiátor-viadalokon életerős fiatalembereknek meg kellett ölniük egymást a publikum nagy gyönyörűségére. S nem ugyanez történik ma is? Kényelmes fotelben ülve, colát szürcsölgetve órákon át néznek ú. n. kultúremberek gyilkosságokat és tömeggyilkosságokat, krimit és háborús riportokat, közben unottan ásítozva. Semmit nem haladtunk előre. Úgy van, ahogy Goethe mondta: "Az emberiség halad, de az ember marad." Korunk rabszolgái pedig este fáradtan beesnek az albérletükbe, aminek az árát a hónap végén alig tudják kifizetni. Semmi nem változott.

Ennyit erről a két fejezetről. És most azok közül a nagyon fontos igei gondolatok közül, amik itt sorjáznak, négyet szeretnék kiemelni.

1. Az első: ez a két fejezet markánsan szemlélteti, hogy nem lehet következmények nélkül vétkezni. Minden istentelenség és minden embertelenség előbb-utóbb megkapja igazságos büntetését. Megtévesztő, hogy Isten nem azonnal ítél. S minél később következik be az ítélet a bűncselekmény után, annál jobban elbízza magát a bűnös. De egészen bizonyos, hogy bekövetkezik.

A 18. részben háromszor egymás után olvassuk: egyetlen óra alatt elpusztult minden, ami Isten nélkül jött létre, és amiben az ember Isten helyett bizakodott. Nem lehet következmények nélkül Isten rendje ellen véteni. A bűnt ítélet követi. Kivéve...

Mit kivéve? Jézus beszél erről egy helyen, hogy kik azok, akik már nem mennek ítéletre. A János evangéliuma 5. részének a 24. verse így hangzik: "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe."

Aki hallja az én beszédemet - mondja Jézus, és hisz annak, aki engem elküldött. Ki küldte el Őt? Az Atya. És mit kell elhinni az Atyának? Azt, hogy egyebek közt azt mondta: "Ő az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm." Tehát, aki komolyan veszi, hogy Jézus az Isten Fia, hisz Őbenne, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy. Miért? Mert már megtörtént az ítélete. Aki Jézusban hisz, aki összekapcsolja az életét Ővele, az tudja, hogy rá is érvényes az, hogy Jézus a kereszten a mi bűneink ítéletét szenvedte el. Isten a benne hívők helyett ítélte halálra, pokolra az Ő egyszülött Fiát. Aki ezt hiszi, az fel van mentve az ítélet még egyszeri végrehajtása alól. Mert annak az ítélete végre hajtatott. Ez maga az evangélium, amiről a Szentírásban szó van.

Aki ezt nem hiszi, az egészre legyint, komolytalannak tartja, vagy azt mondja: ő nem szorul erre, vagy őreá ez nem érvényes, az ragaszkodik ahhoz, hogy az ő bűneinek az ítéletét ő szenvedje el. Az viszont ítéletre megy, és az ítélet maga a kárhozat. Erről szól a Szentírás. És amikor tudjuk egyrészt, hogy nem lehet következmények nélkül vétkezni, másrészt nem szabad elfelejtenünk, hogy az Úr mindannyiunk bűnét Jézusra helyezte. (Ézs 53). Aki ezt csodálkozva, és hálaadással komolyan veszi, az felmentő ítéletet kapott, mert az tudja, hogy az ítélete végrehajtatott.

Ezért valljuk mi azt, hogy nem Bábel a mennyország kapuja (mert ez a szó azt jelenti: menny kapuja, vagy az Isten kapuja). Nem innen felfelé törekedve jutunk vissza a mennybe, hanem Jézus a menny kapuja. Ő onnan fentről jött ide utánunk, és nékünk mennyország kapuját ismét megnyitotta - ahogy ezt egy szép karácsonyi énekünk mondja.

2. A másik, amit szeretnék hangsúlyozni: mi volt Babilonnak, vagyis az Isten nélküli világnak a legnagyobb bűne? Így olvassuk ezt a 18,7-ben: "dicsőítette önmagát és dőzsölt."

Érdekes, hogy Sodomának is ez volt a legnagyobb bűne. Az Ezékiel könyve 16. részében szó szerint ezt olvassuk. Azt mondja Isten: azért kellett elpusztulnia, mert dicsőítette magát, ahelyett, hogy Istennek adott volna dicsőséget, és miközben békességben és bőségben élt, olyan szépen fordítja Károli, "nem nyújtotta ki kezét a nyomorult és nélkülöző felé."

Mindent magának tartott meg. Ez volt bűne. Dicsőítette magát, és gazdagságát nem osztotta meg a rászorulókkal, hanem magának tartotta meg. Ez általában össze is függ. Aki nem Isten dicsőségét keresi, hanem a magáét, az képtelen észrevenni a másiknak a szükségét, pláne megosztani a magáét másokkal. Ezért olyan fontos az a sorrend, ami Ady Endre karácsonyi versében van. Ez a mi életünk célja: "Imádni az Istent és egymást szeretni." Ez csak ebben a sorrendben működik. Hiába próbáljuk mi egymást valahogy szeretni, miközben magunkat dicsőítjük. Igazi szeretet abból soha nem fakad.

3. Sok igazságtalanságról van szó ebben a két fejezetben. Egyáltalán ezt az Istentől elszakadt világot betölti az igazságtalanság. Sokszor minket is ér sok méltánytalanság, igazságtalanság. Elgondolkozik az ilyen ember, hogy miért megy jobban azoknak, akik hamisak, álnokul boldogulnak, mint azoknak, akik igyekeznek Isten törvényeit komolyan venni.

A 73. zsoltár (olvassuk majd el) szerzője őszintén szól arról: Uram, itt valami nincs rendben. A gazemberek boldogulnak, a tisztességesek meg nehezebben boldogulnak. Minden sikerül azoknak, akik nem rettennek vissza a csalástól, hamisságtól. Akik meg hozzád ragaszkodunk, nehezebb a helyzetünk. És már-már odajut: abba hagyom ezt az Isten-félő életet. Ha könnyebb azoknak, többre jutok ott, én is azon az úton indulok el.

S akkor van egy szép fordulat a zsoltár közepén: De én akkor bementem az Úr elé, és ott Isten elé állva még egyszer végiggondolja az egészet, és szinte a homlokára csap a nagy felismeréstől: a döntő különbség nem ez, hogy most nekik könnyebb, nekünk meg nehezebb, hanem hogy hova vezet az az út, és ez az út. Dehogy akarok velük cserélni! Nem kellenek nekem ezek az ideig való sikerek, könnyebbségek. Nem érik meg, mert az az út a pusztulásba vezet. Ez a kicsit göröngyösebb út viszont az egyre teljesebb életre visz. Megmaradok én itt. "Isten közelsége oly igen jó nekem!

Minket is megkísérthet az, hogy nem érdemes becsületesnek lenni. Menjünk oda az Úr elé ezekkel a gondolatainkkal és Őt kérdezzük meg: Uram, mi a véleményed? Tényleg nem érdemes úgy élni, ahogy te mondod, csak azért, mert olykor nehezebb? Vagy néha egészen lehetetlennek tűnik? És erősödjék meg a szívünkben ez az eltökéltség: nem cserélnék én azokkal, akármit ígérnek is most, hiszen a sikereik csak ideig valók, utána örökké tartó ítélet következik. És a mi szenvedéseink is ideig valók, utána pedig örökké tartó dicsőség és áldás következik. Megmaradok én az Isten útján!

Olyan szép, ahogy Pál apostol az utolsó levelében, nem sokkal a kivégzése előtt, ezt írja: "A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. S végezetre eltétetett nékem az igazság győzelmi koszorúja, amit megad nekem az igaz Bíró ama napon. Nemcsak nekem pedig, hanem mindazoknak, akik vágyva várjuk az Ő megjelenését." (2Tim 4,6-7).

Az út végére néz. Itt most futni kell, szúr az oldalam, lihegek, néha alig kapok levegőt, de menni kell tovább, harcolni kell és még a hitemet is el akarják venni. Azért mondja: a hitet megtartottam - ez nagy eredmény. De mi van a végén? Ott vár engem az én Uram a nekem elkészített győzelmi koszorúval. S bizonyos lehetek abban, hogy megvár, az az enyém lesz. Nem cserélek senkivel sem! Végigfutom a nehéz utat. Isten tegyen készségesekké erre!

4. Amit még röviden megemlítek: "Elmúlik ez a világ és ennek minden kívánsága, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökre." (1Jn 2,17).

Minden elmúlik egyszer, ami ehhez az Isten nélküli világhoz tartozik, s ennek minden gazdagsága is. De aki Isten akaratát cselekszi, az megmarad.

Azt hiszem mindnyájan tapasztaltuk már azt, hogy sok mindenről kiderül adott esetben, hogy amiről azt gondoltuk, hogy kincs, amit gyűjtögettünk, tartogattunk, rakosgattunk, az jaj, de nagy teher és felesleges, sőt szemét. Jön egy festés, költözés, haláleset, és amivel addig megtömtük a szekrényeket, gonddá válik: hová tegyük, hogy szabaduljunk tőle.

Erről szól ez az ige. Egyszer minden ilyen múlandóvá és értéktelenné válik. Ahogy Pál írja a Filippi levélben: kár és szemét. Csak az marad meg, amit Isten akarata szerint cselekedtünk és azok maradnak meg, akik az Ő akaratát cselekedték.

Figyeljünk sokkal jobban ezekre az örökkévaló értékekre!

Egy istentelen világban legyen nekünk mindennél fontosabb, hogy mi Isten akarata, hogy azt tegyem. Egy embertelen, önző világban legyen nekünk természetes, hogy megosztom a javaimat másokkal. Kinyújtom a kezemet a nélkülöző felé, hiszen úgyis az marad meg, amit továbbadtunk. Egy öndicsőítő világban keressük tudatosan és szolgáljuk tudatosan Isten dicsőségét!

Tegnapelőtt volt 500 éve annak, hogy Kálvin János született. (Csütörtök este megemlékeztünk itt a szolgálatáról.) Neki nemcsak jelszava volt, hogy egyedül Istené a dicsőség (latinul: Soli Deo Gloria), hanem életprogram volt. Áthatotta az egész gondolkozását. Kitűnik az írásaiból, a gyülekezetszervező munkájából, másokról alkotott véleményéből - mindenből. Tudatos életprogram: én azért vagyok, hogy a magam kis nyomorult életén valami felragyogjon a mindenható Isten dicsőségéből. Túlmutassak önmagamon, másoknak is mutassam a hozzá vezető utat. Akármit cselekszem, Isten dicsőségére szeretném tenni.

Van tehát következménye mindennek, ha azonnal nem, később. Láttuk, hogy a fő bűne a világnak az öndicsőítés és a dőzsölés - boldog ember az, aki megszabadul ebből. Azután láttuk: minden utat a vége minősít, és minden gondolkozásmódot is. Tekintsünk az út végére, és akkor jobban bírjuk a nehézségeket, a Krisztusért vállalt szenvedést is. És ne felejtsük el, hogy egyszer mindaz értékét veszíti, ami most nekünk olyan fontos. Figyeljünk jobban arra, ami megmarad, ami örökkévaló, és amiből a hívőknek Isten már itt ad valamit. És legyen nekünk legfontosabb az Ő dicsősége.

Mielőtt imádkozunk, énekeljünk egy olyan éneket, amelyik szépen megfogalmazza ezeket az igazságokat. A 288,6-7. dicséretet.

Te vagy mennyország kapuja,
És idvességnek ajtaja,
Bűnösöknek szószólója,
És csak egy közbenjárója.

Dicsőség légyen Atyának,
Tenéked, Ő szent Fiának.
És a mi vigasztalónknak,
A teljes Szentháromságnak.

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, olyan jó, hogy nem mi találjuk ki ezeket a magunk vigasztalására, hanem te vigasztalsz minket ezzel a te igaz igéden keresztül. Áldunk azért, mert mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek.

Köszönjük, hogy minden ígéreted, ami eddig beteljesedett, szó szerint úgy vált valóra, ahogy megmondtad. Köszönjük, hogy bízhatunk ebben a jövőre tekintve is.

Kérünk, erősítsd meg bennünk ezt a bizalmat akkor, amikor a körülöttünk zajló események elbizonytalanítanak ebben minket. Segíts, hogy ne magunkra, ne a te ellenségeidre, ne az eseményekre nézzünk, hanem mindig tereád. Tereád, Jézus Krisztus, aki tegnap, ma és örökké ugyanaz vagy. Aki szeretsz minket, és hűséges maradsz a tieidhez. Akire számíthatunk éppen életünk nehézségei, szenvedései, kísértései közepette.

Köszönjük, hogy eddig is te tartottál meg minket. Legyen ezért egyedül tied a dicsőség. Köszönjük azt a sok jót, amit eddig kaptunk tőled és köszönjük, ha örömmel továbbadhattuk másoknak azt, amit másoknak szántál. Köszönjük azt a nagy kiváltságot is, hogy a te sáfáraid lehetünk. Hogy mi, akiknek nincsen semmi igazi értékünk, tőled kapott kincsekkel gazdálkodhatunk és gazdagíthatjuk mások életét is. Bátoríts minket ebben a szolgálatban.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk most mindnyájan a legszemélyesebb gondjait is. Olyan sokszor átéljük, Atyánk, a tehetetlenségünket, a tanácstalanságunkat, az erőtlenségünket. De hisszük, hogy te erőt adsz a megfáradottnak, és az erőtlennek erejét megsokasítod. Kérjük ezt tőled alázatosan. Segíts, hogy a te akaratod szerinti döntéseket hozzunk mindig. Akkor is, ha egyedül maradunk az állásfoglalásunkkal. Adj ehhez bátorságot és alázatot.

És adj a szívünkbe szeretetet azok iránt, akik még nem ismernek téged, hadd tudjunk megismertetni téged másokkal is.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért közelben és távolban. Könyörögünk ma újra betegeinkért, az élet és halál mezsgyéjén tántorgókért. Azokért, akik érettük fáradoznak. Könyörgünk a munka nélkül, kenyér nélkül, otthon nélkül, szeretet nélkül tengődőkért.

Bocsásd meg, hogy a te gazdag világodban ilyen sok nyomorúság van miattunk. Indíts minket Lelkeddel, hogy ami szükséget enyhíthetünk, az enyhítsük. És taníts minket úgy élni, hogy bármit cselekszünk, szolgálja az mindig egyedül a te dicsőségedet.

forrás:

http://www.refpasaret.hu/pasaret/pred.php?id=1689

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat